Körülbelül ezer évvel ezelőtt, a történet szerint 744 éve alapították a Sanjūsangen-dō templomot, 1132-ben. A neve annyit jelent: „harminchárom terű csarnok”. A hagyomány szerint ma több mint 33 333 Kwannon istennő, az Irgalmasság Istennőjének szobra található benne.
Mielőtt a templom felépült volna, egy közeli faluban hatalmas fűzfa állt. Ez volt a gyerekek játszótere: ágain lógtak, törzsére másztak. Árnyékot adott az időseknek a nyári hőségben, s estéként a fiatalok szerelmet vallottak alatta. A fa mindenkit megajándékozott: még a fáradt utazó is békésen, szinte szárazon alhatott az ágai alatt.
Ám az emberek akkoriban sem mindig voltak irgalmasak a fákkal. Egy nap a falusiak elhatározták, hogy kivágják, és híd építésére használják.
A faluban élt egy fiatal gazda, Heitaro, aki egész életét a fa közelében töltötte, ahogy ősei is. Ő hevesen ellenezte a kivágást. „Egy ilyen fát tisztelni kell”, gondolta.
„Kiállta évszázadok viharait, örömet adott a gyerekeknek, menedéket a fáradtaknak, szerelmet a fiataloknak.” Szavai mély benyomást tettek a falusiakra. „Mielőtt kivágnátok, annyi saját fát adok nektek, amennyi kell a hídhoz. Csak hagyjátok békén ezt a drága öreg fűzfát.” A falusiak beleegyeztek, hiszen titokban ők is tisztelték a fát.
Néhány nappal később Heitaro hazafelé menet egy gyönyörű lányt talált a fűzfa mellett. Meghajolt előtte, a lány viszonozta. Beszélgettek a fa koráról, szépségéről, s mintha különös vonzalom szövődött volna köztük. Heitaro azon az éjszakán nem tudott aludni: „Ki volt a hölgy a fűzfa alatt? Bárcsak újra láthatnám!”
Másnap ismét találkozott vele, s a lány barátságosan így szólt: „Gyere, pihenj meg a fűzfa alatt, amelyet annyira szeretsz.” Heitaro elfogadta, s szerelmet vallott neki. Ettől kezdve nap mint nap találkoztak, míg végül a lány – akit mások sosem láttak – megígérte, hogy feleségül megy hozzá, ha nem kérdezi múltját. „Nincsenek rokonaim”, mondta. „Csak azt ígérhetem, hogy hűséges feleséged leszek. Hívj Higónak.”
Heitaro és Higo összeházasodtak, s hamarosan fiuk született, Chiyodo. Boldogabb otthon aligha volt Japánban.
De a boldogság nem tart örökké. Amikor Chiyodo ötéves lett, Toba császár elhatározta, hogy hatalmas templomot épít Kiotóban Kwannonnak. Ehhez rengeteg fa kellett, köztük a nagy fűzfa is. Heitaro hiába ajánlotta fel minden más fáját, a falusiak is úgy vélték, szerencsét hoz majd, ha a fűzfát a templomhoz adják.
Egy éjjel, mikor a balták csattantak, Higo sírva vallotta meg férjének: „Nem vagyok más, mint a fűzfa szelleme, amelyet megmentettél. Emberi alakban jöttem, hogy boldoggá tegyelek. De most kivágják a fát, s nekem is el kell tűnnöm.” Könnyek között búcsúzott férjétől és gyermekétől.
Higo eltűnt, s Heitaro fiával a fa temetésére indult. A fa már kidőlt, ám a férfiak nem tudták megmozdítani a törzset. Heitaro így szólt: „Barátaim, a feleségem szelleme lakozik benne. Talán, ha kisfiam segít, tiszteletét teheti.” Chiyodo megérintette a rönköt, s az könnyedén megindult a folyó felé.
Az eseményből híres munkadalok születtek, amelyeket a mai napig énekelnek a nehéz munkát végzők.
Forrás:
Ancient Tales and Folk-lore of Japan, Richard Gordon Smith, [1918]
