004369911060985

A waka népszerűsége ma már nem akkora, mint a haikué, de a maga korában nagyon kedvelt versforma volt, mely az 5-7-5-7-7 szótagszámon alapult. Ez volt az alapja a rengának, amelynek első (5-7-5) és második sorát (7-7) láncolatszerűen hozták létre, egészen 100 sor megalkotásáig.

A waka megjelenése az irodalomban és a társadalomban

A Heian-korban a waka főleg szerelmi ügyek terén volt kedvelt eszköz, melyet férfiak és nők is műveltek. Az, hogy valaki milyen wakát tudott írni, nagyban meghatározta mások szemében az intelligenciát és a műveltséget. A férfiak udvarlásukat versben fejezték ki például a nemesi hölgyek felé. Erre válaszként a nők is egy wakával válaszoltak. Nemleges reakció esetén a nő az egyik udvarhölggyel íratta meg a verset, ezzel is jelezve, hogy nem volt elégedett az udvarlással. 

Jellemző volt, hogy az udvarban elismert költőket, tehetséges írókat alkalmaztak, akik tanácsokkal látták el az ott élőket. Ilyen tanácsnok és szellemíró volt Murasaki Shikibu is, a Genji szerelmei regény írónője. 

A hölgyek részéről sokat számított a kézírás szépsége is, ami vágyat ébresztett az udvarló férfiban. Ilyen esetben akár éjszakai látogatásról is szó lehetett, amelynek a végén, másnap szintén egy verset kellett küldenie szerelmének. Ezt hívták kinoginu no utának, vagyis másnap reggeli versnek. Ebben a versben a férfi dicsérte a nő szépségét, és kifejezi az elválás miatt érzett fájdalmát. Érdemes volt azonnal elküldeni a verset, különben a hölgy könnyen azt hihette, a férfinak nem volt jó élmény az éjszaka.

Ha minden sikeres volt, és a szerelmesek kapcsolata fejlődött, úgy egy szertartással hivatalossá tették kapcsolatukat, ezt hívták tokoro arawashinak (az ágy feltárása). A szertartás után már nem szeretőként, hanem férjként és feleségként tekintettek a párra. Az arisztokratáknál ez volt a házasságkötés akkori formája.

Forrás: Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul. Scolar Kiadó, 2019.

Kiemelt kép: Pinterest