Több száz évvel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy fényképezéssel megörökíthettük volna a nagy fogást, a japán halászok feltalálták saját módszerüket a trófeafogások megőrzésére.
Mi az a gyotaku?
Gyotakunak (魚拓), azaz halnyomatnak hívták. A gyo halat jelent, a taku pedig nyomást. Számos különböző történet létezik a Gyotaku keletkezéséről, de alapvetően azzal kezdődött, hogy a halászoknak szükségük volt a több mint 100 évvel ezelőtt kifogott halak fajának és méretének rögzítésére. Ezért papírt, tintát és ecsetet vittek magukkal a tengerre. Nagy tengeri kalandokról meséltek, ilyen történetről már mi is többször meséltünk. Mivel a japánok tiszteltek bizonyos halakat, a halászok megdörzsölték ezeket a halakat tintával, majd elengedték őket. A dörzsöléshez nem mérgező sumi-e tintával festették le a halakat, és rizspapírra nyomták, hogy az átvegye a hal teljes formáját. Amit nem dobtak vissza, azt a papírba tekerve vitték a piacra értékesíteni.
Az első ilyen nyomatok csak nyilvántartás miatt készültek, extra részletek nélkül. Csak az 1800-as évek közepén kezdték el a szemek részleteit és egyéb díszítéseket festeni a nyomatokra. Egy nemes úr, Sakai lelkes halász volt. Egyszer, meg akarta őrizni a nagy, vörös keszeg emlékét, amelyet aznap fogott. Ennek érdekében megbízott egy művészt, hogy készítsen nyomatot a fogásáról. Ezek után sok halász elhozta Gyotaku-nyomatait Sakai Úrnak, és ha tetszett neki a munkájuk, megfizette őket a nyomatért. Az Edo-korszakban sok nyomat készült és díszítő szerepe is volt. Azonban később a Gyotaku nem volt annyira népszerű, és kezdett elhalványulni a szokás. Ma ismét felfedezték a művészek és a Gyotaku népszerű művészeti formává vált. A lenyomatok pedig állítólag szerencsét hoznak a halászoknak. De a mai művészet egészen más, mint régen. A legtöbb művész manapság egyedül tanul próba és hiba útján.
Hogyan készül?
Mielőtt a művész elkezdene nyomtatni, a halat fel kell készíteni a nyomtatásra. Először a művész egy olyan felületre helyezi a halat, amely felveszi az alakját és nem mozdul el. Ezután a művész kiteríti az uszonyokat, és a deszkára tűzi szögek vagy tűk segítségével, megszáradni. Ezután vízzel megtisztítják a halat. Amikor eljön a nyomtatás ideje, két különböző módszer létezik. A közvetett módszer azzal kezdődik, hogy nedves szövetet vagy papírt ragasztanak a halra rizspasztával. Ezután a művész egy selyemmel bevont vattakoronggal tintát ken a szövetre vagy papírra a nyomat elkészítéséhez. Ez a módszer több ügyességet igényel, és nagy körültekintéssel kell lehúzni a papírt a halról, hogy a papír ne szakadjon el. A direkt módszernél a művész közvetlenül a halra fest, majd a nedves szövetet vagy papírt finoman belenyomkodja a halba. Bármelyik módszerrel is készítjük, nincs két teljesen egyforma lenyomat, de mindkettő drámai képet mutat a halról. Az utolsó simításhoz a művész a bélyegzőjét használja, aláírja a munkáját, és feltartva azt mondja: „A hal pontosan ekkora volt!”
A nyomatok hihetetlenül életszerűek voltak, különösen akkor, ha egy tehetséges művész elvégezte rajta az utolsó simításokat. Ha megfelelően csinálták, megőrizték a hal finom mintáit és textúráját is. A viszonylag egyszerű fekete tintás nyomatok később olyan művészeti formává fejlődtek, amely gazdag színeket és környezeti részleteket adott hozzá.
Ez nagyszerű módja annak, hogy például gyerekeket tanítsanak a halak alapvető anatómiájára, így akár kis képzeleterővel mi magunk is kipróbálhatjuk és készíthetünk hasonló alkotásokat. Nem kell más hozzá, csak rizspapír, sumi-e festék, és egy kis kreativitás, kitartás.
Források:
Traditional Japanese Fish Art Could Be a Boon for Conservation | Smart News| Smithsonian Magazine
Kép: By DigiPub / J.G. Wang – https://www.flickr.com/photos/pcfannet/66213323/, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1676940
Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗
Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni
SEO és marketing felelős↗
Lapj kapcsolatba a blog készítőjével
ArigatoApartman ↗
Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán
