A Ryūkyūi, vagy másik nevén Nansei szigetek a Japán részét képező Kyūshū szigettől délnyugatra fekvő szigetcsoport. 161 szigete közül a legtöbb, 117 lakatlan, míg csupán csak 44 lakott terület, ezek közül a legnagyobb Okinawa.

Északi területei Kagoshimához, míg a délebbi részen elhelyezkedőek Okinawa prefektúrához tartoznak.

Itt található Yoron szigete is, amely Japán legnyugatabbon elhelyezkedő lakott területe.

A szigetcsoport éghajlata Taiwanhoz hasonlóan szubtrópusi monszun, lévén, hogy mindössze 120 km választja el a két területet egymástól.

okinawa ryukyu japan királyság történelem

A Ryūkyūi i szigetek napjainkra már japán fennhatósága és közigazgatása alá tartoznak, mely 1972-ben lett véglegesítve. A szigetcsoport teljes függetlensége egészen 1429-1879-ig tartott.

A királyság a mai Okinawa prefektúra területén elhelyezkedő három állam egyesülésével jött létre, melyek Hokuzan, Nanzan és Chūzan voltak.

Kínai befolyás

1372-ben Chūzan a Kínai Császárság hűbéresévé vált a másik két állam meghódítása és az egyesítés érdekében.

A Kínával való vazallusi viszonynak köszönhetően a terület gyors fejlődésnek indult, mind technológiailag, mind a diplomáciai kapcsolatok és kereskedelem kiépítésében. A két terület közötti együttműködés szimbiotikus volt, míg Chūzan rendszeres adót fizetett, a kínai császári dinasztia különböző előkereskedelmi jogokkal ruházta fel a területet. A XV. Század elejére a három nagyobb állam közül olyannyira kiemelkedett, hogy 1416-ban beolvasztotta a hegyekkel és erdőkkel borított Hokuzant, majd 1429-re a legkisebb, ám annál értékesebb területekkel rendelkező Nanzant is sikeresen annektálta.

A hűbéresi viszonynak köszönhetően az egyesített Ryūkyūi Királyság uralkodójaként Chūzan királyai lettek elismerve, ami annak is volt köszönhető, hogy a korábbi államok közül Chūzan rendelkezett a legnagyobb területekkel, a legjobb adottságokkal rendelkező termőföldekkel is, valamint a kínai befolyás- és fejlődéspolitikának köszönhetően a legfontosabb városokkal és kikötőkkel.

A királyság ezután két évszázadon keresztül folyamatos ütemben fejlődött a Délkelet-Ázsia és Kelet-Ázsia között fellendülő tengeri kereskedelem központi résztvevőjeként. A kínai hűbéri lánc már nemcsak Chūzan, hanem egész Ryūkyū területére kiterjedt, így folytatódott a kölcsönös előnyökkel járó viszony. Míg a királyság továbbra is adót fizetett, Kína cserébe kereskedőhajókkal ruházta fel, valamint elismerte a királyság hivatalos fennhatóságát a Ming császári dinasztia kikötőiben, aminek köszönhetően a szigetcsoport kalmárjai a kínai kikötővárosokban is legálisan kereskedhettek, árulhatták portékáikat.

A Ryūkyū által biztosított és bejárt hajózási útvonalak az egész térséget lefedték, a tengeri- és kikötői kereskedelem résztvevője volt Japán, Korea, Indonézia és Vietnam, továbbá több kisebb-nagyobb közelebbi részeken fekvő királyság és szultanátus is.

Ennek köszönhetően a Kína és Ryūkyūu között zajló kölcsönösen előnyös politika végezetül mintegy 150 évig tartó folyamatos fejlődést biztosított és eredményezett az okinawai királyságban.

Aranykorát 1477-1526 közöttre teszik, ami idő alatt egy igencsak erőskezű és reformpárti király uralkodott. A fejlődés a kereskedelmen túl a közigazgatásra és a hadászatra is átterjedt ebben az időben. Több forrás is bizonyítja, hogy a XV.században már ismertek voltak a lőfegyverek ezeken a területeken, sőt, 1466-ban Okinawán keresztül érkeztek az első lőfegyverek Japán területére, azonban ettől független nagyobb, sorsdöntő szerepet a történekem során csak később kaptak.

Azonban az aranykornak is egyszer vége szakad, a XVI. század végére az addig virágzó gazdaság hanyatlásnak indult. Az egyre növekvő kalóztevékenységek és egyéb problémák fényében a ryūkyūi királyság elvesztette kedvezményezett szerepét a kínai császári udvarban. A gyors hanyatlást a kalózkodás mellett még az is tetézte, hogy ebben az időben kezdtek megjelenni a térségben az európai felfedező- és kereskedelmi hajók is, melyek modern kialakításával és felszereltségével a ryūkyūi hajók nem tudták felvenni a harcot.

Toyotomi Hideyoshi befolyása

A külföldi konkurencia mellett ebben az időben kezdett Japán is, mint ellenséges állam megjelenni a királyság életében. A XVI. század végén, 1590-ben az akkori japán daimjō (földesúr), Toyotomi Hideyoshi segítséget kért Ryūkyū-től Korea elfoglalásában, ám a segítség kéréskor azt sem palástolták, hogy későbbi, nagyobb céljuk Korea mellett Kína leigázása és beolvasztása lesz.

Ekkoriban Ryūkyū ugyan már nem élvezte a Kína által kínált előjogokat, azonban továbbra is vazallusi hűséggel adózott a Császárság iránt, így elutasította Toyotomi Hideyoshi kérését. A Toyotomi halála után létrejövő Edo-bakufu (kormányzat) vagy más nevén Edo-jidai (kor) lett az akkoriban legerősebb és leghosszabban fennálló rendszer mind közigazgatásilag, mind katonailag.

Ennek és a korábbi elutasításnak köszönhetően a daimjō hadsereget küldött a Ryukyui Királyságba annak elfoglalása érdekében. A sereg könnyen és gyorsan haladt a királyságon belül. A lakosok részéről az ellenállás alig volt érzékelhető aminek két oka is volt: az egyik, hogy Ryūkyū addigra nem rendelkezett sem rendszerezett katonasággal, sem területi helyőrségekkel, a másik pedig, hogy az akkori király Sho Nei egyenesen parancsba adta a lakosoknak, hogy ne áldozzák fel ellenállást tanúsítva feleslegesen az életüket.

A japán csapatok tehát könnyen utat törtek maguknak és elfogták a királyt, aki két éven át raboskodott Edoban (mai Tōkyō, Tokió), mielőtt elengedték volna. Szabadon engedése után visszatérhetett a ryūkyūi királyi palotába. A japán shōgunátus (vagy magyarosan sógunátus) biztosított számára egy bizonyos fokú ám kellően csekély önállóságot, ám Kínához hasonlóan Japán is vazallusi viszonyba kényszerítette Ryūkyūt. Ezek után a királyság Kína mellett az Edo-i palotának is fizette rendszeres adóját.

Azonban Sho Nei továbbra is a kínaiakkal próbált szorosabb kapcsolatot ápolni. Ennek következtében több fontos adatot is kiszivárogtatott a shōgunátus terveiről, melyeket száműzetése során sikerült megtudnia.

Ryūkyū a kettős befolyás alatt folyamatosan gyengült, mely területi veszteségekben is megmutatkozott, illetve a kettős adófizetés is gyorsan kimerítette a királyság kincstárát. Edo folyamatos ellenőrzése az ország egészére kiterjedt, azonban a Kínának való adófizetést rendszeresen engedélyezték, ami így fennállt egészen 1874-ig.

Japánba való beolvasztás

A Ryūkyūi Királyság Japánba olvasztása 1872. Március 11-én kezdődött meg, mikor is az Edo-bakufu teljes ellenőrzés alá vonta azt, és a különálló királyság helyett tartományi rangba sorolta Ryūkyū t, ezzel tudatosan megsértve a kínai egyezményt.

1875-ig a konfrontálódás elkerülése végett igyekeztek fenntartani az önállóság látszatát és csak a külügyet vonták teljesen irányításuk alá, azonban 1875-től már a terület belügyeit is az Edo által kijelölt kormányhű hivatalnokok irányították. Ezek után megkezdődött a teljes beolvasztás, mely 1879-re csúcsosodott ki, ekkor a szigetcsoportot Okinawa prefektúrává szervezték át és teljesen megfosztották egyéni identitásától. (A korábban, az 1600-as évek alatt elfoglalt területek pedig Kagoshima prefektúra (tartomány) alatt lettek egybevonva.)

A királyság utolsó uralkodóját Edo-ba hurcolták, ahol főnemesi címet adományoztak neki és kárpótlásul biztosították további megélhetését. Halálára annyira eltávolodott Ryūkyū -től, hogy kérdés sem volt, hogy bármely családtagja/örököse újra felkeresse a királyság maradványait.

Ryūkyū annektálását Japánba a kínai császári dinasztia évszázadokig nem tudta elfogadni, ám a Japán által már régóta kívánt kínai-japán háborúk alatt és az azt lezáró békeszerződésben 1895-ben Kína lemondott Okinawa és a Ryūkyūi Királyságot érintő területi igényeiről Japán javára.

Azóta Ryūkyū mint olyan nem létezik, de Okinawa és Kagoshima tartományok továbbra is fontos részei Japánnak és a kialakuló japán kultúrának.