004369911060985

A  szó maga két kandzsiból áll, az első része a „kiru” ( 切), vagyis a „vágni” ige egyik alakváltozata; „kiri” ( 切り), a második része pedig az „e” ( 絵), ami képet, formát jelent.

kiri e japán papír vágás

A papír kivágással készült képalkotás művészete Kínából ered, és sok más korai kulturális behatáshoz hasonlóan, ez a művészeti ág is a 7. században terjedt el először Japánban. Mivel a washi papír idővel nagy mennyiségben állt rendelkezésre a szigetországban, lehetővé tette a japán művészek számára, hogy ezen műalkotásokat más közegben is felhasználják, így a 17. századra már az előadó művészet egy sajátos formájává vált.


Kamikiri ( 紙切り) – az élő hagyomány:

Az Edo-korban jól ismert Kamikirit (紙切り,ami egyszerűen csak papírvágást jelentett) élőben, a közönség előtt hozták létre shamisen zenei aláfestéssel. Az előadás a következőképpen zajlott: a közönség tagjai különböző kéréseket intéztek az előadók felé, akik azután mesteri módon alakították át a papírlapokat különböző ábrákká. A klasszikus Kamikiri formák legtöbbször talizmánokat, szerencsehozó amuletteket, valamint híres színdarabok jeleneteit ábrázolták.

A hagyomány őrzői természetesen ma is köztünk járnak: a kortárs előadások témái tájakat, állatokat, komikus jeleneteket és sokféle karaktert tartalmaznak. Egyes kamikiri művészek előadásai abból állnak, hogy egy teljes történetet elbeszélő papírsziluett sorozatot képesek elkészíteni. Egyik leghíresebb képviselője Hayashiya Niraku.

kiri e japán papírvágás

A papír kivágás, mint képzőművészeti alkotás:

A modern kirie készítése, bár kevésbé látványos, mint elődje, a kamikiri, ám ugyanolyan szórakoztató. Nem számít, hogy kicsi vagy nagyszabású a befejezett projekt, a kirie elkészítésének folyamata és eszközei lényegében ugyanazok maradnak: az éles pengéjű vágóeszköz precízen szétvágja a papírlapot, és különböző formákat alakít ki rajta a folyamat során. A műalkotás elkészítése csupán perceket vesz igénybe, de akár hónapokig is eltarthat, a méretétől és a forma bonyolultságától függően.

kiri e japán papír vágó művész

Ballagó Petra

Források:

https://japanobjects.com/features/kirie

https://www.japantimes.co.jp/news/2019/01/03/national/japanese-kamikiri-performers-elaborate-pieces-draw-interest-readers-nagoya-newspaper/

Képek:

http://tell.cla.purdue.edu/hatasa/kamikiri/index-e.html

https://ideahuntr.com/moonlit-forests-fish-and-branches-populate-kirie-silhouettes-cut-from-a-single-sheet-of-paper/

https://www.fukainihon.org/en/japanese-culture/tradition-and-folklore/kirie-the-art-of-paper-crafting