Kōdo(香道): az illat útja

A füstölő használata Japánban valamikor a 6. században (az Asuka-korszakban) kezdődött a buddhizmus megjelenésével.

A füstölő alapanyagául szolgáló értékes agarfát Kínából Korea révén importálták Japánba.

A szigetországban napjainkban különféle célokra használják a füstölőket, melyek közül most a Kōdo-t, vagyis a füstölő-szertartást szeretnénk bemutatni.

Mi is az a hagyományos japán füstölő-szertartás?

A japán füstölőnek fontos helye van a japán kultúrában, olyannyira, hogy megvannak a maga különleges szokásai és szertartása.

A japán füstölők szertartása Kōdo (香道) néven ismert. A szó egy összetett kanjit takar, melynek első része a kō (香) azt jelenti, „illat”, míg a második jel a do (道) annyit tesz „az út” (vagyis egyfajta módszer, egy szemlélet), amit követve igazi mesterré válhat a szertartást végző személy.

Tehát a Kōdo szó szerinti fordításban annyit tesz: „az illat útja”.

Japánban a füstölőknek két fő típusa ismert: a hagyományos bambusz pálcikák, melyeket izzítanak, és a gyógynövényes pasztából formázott rudak vagy kúpok, amiket közvetlenül égetnek.

Az összetevők:

A japán füstölők fő összetevői az agarfa és szantálfa.

Az agarfát Délkelet-Ázsia bizonyos részein, például Vietnamban termelik. A japán füstölőgyártó cégek az agarfát hat kategóriába osztják a kapott régiótól és a fa tulajdonságaitól függően.

A fák aromás gyantát választanak el, amely idővel kōboku-vá válik. A magas olajtartalmú és kiváló illatú kōboku (高木) egyik fokozatát kyarának hívják. Kyara jelenleg többet ér, mint a súlya aranyban mérve.

A szantálfa elsősorban Indiából, Indonéziából, Dél-Kínából vagy Délkelet-Ázsia más részeiből származik.

A szantálfáknak körülbelül 60 évre van szükségük ahhoz, hogy előállítsák sajátos illatukat, amely elfogadhatónak tekinthető a kōdo használatához.

A legértékesebb szantálfa az indiai Karnataka állambeli Mysore régiójából származik, ahol veszélyeztetett.

A Makkō-t (melynek jelentése „füstölő-por”) az összetevők összekapcsolására használják. Úgy képes megkötni az összetevőket, hogy nem „szennyezi be” azokat, mivel kevés saját illata van.

Egyéb felhasznált anyagok még a fahéj kérge, a szegfűszeg, a gyömbér liliom, a levendula, az édesgyökér, a pacsuli, az indiai nárdus, a kamilla, a rebarbara, a sáfrány, a csillagánizs és más gyógynövények.

Kagylóillatanyagokat és más állati eredetű aromás anyagokat is használnak.

A Kōdo két fő elemből áll:

1.) Monkō: egyfajta aroma terápia, mely során az illat elárassza a testet és a lelket, és holisztikus módon „hallható” meg. Ennek a szertartásnak az elsődleges szempontja a mentális közérzet javítása.

A tea-szertartással (chadō) és a virágrendezéssel (ikebana) együtt a füstölő-szertartás is egyedülálló a maga nemében, mivel egy csendes helyiségben történik ahol különleges illatokat lehet belélegezni.

A füstölő égetés egyik előnye, hogy segít eltávolodni a modern élet stresszétől, és lehetővé teszi az önvizsgálatot és a nyugalmat.

Eredete: A kōdo a Heian-korszak (794-1185) végén a szamuráj katonai kormány létrehozásával terjedt el, és a szamuráj kultúra egyik művészetévé vált.

Sokakat meglephet, ha megtudja, hogy Oda Nobunagától kezdve a Sengoku-időszak szamurájai nemcsak a teaszertartást gyakorolták, hanem a „füstölő útját” is.

A kōdo-t a szamuráj osztály azért fogadta el, mert mind az öt érzéket kiélezi. Az elme lenyugtatása és a tudat összpontosítása a finom illatok felismerése érdekében minden érzéket stimulál és csiszol.

Ez az a dolog, amit a szamurájok – akik életüket tették kockára a csatákban -, ösztönösen megértettek.

Kōnojūtoku (香の十徳) – avagy a Kō tíz erénye:

A tíz erény a 16. század végi Tenshō-korszakban keletkezett, és a füstölő égésének tíz előnyét sorolja fel, mindaddig, amíg azt megfelelően használják és jó minőségű.

Ø Élesíti az érzékeket

Ø Tisztítja a testet és az elmét

Ø Megszünteti a szennyeződéseket

Ø Feléleszti a szunnyadó lelket

Ø Gyógyítja a magányt

Ø Egy pillanatnyi pihenést biztosít mozgalmas időkben

Ø Gyakori használat mellett sem okoz kárt

Ø Kis mennyiséget használva is jótékony hatású

Ø Friss marad, ha jól tárolják

Ø Akár minden nap használható

2.) Kumikō: olyan csoportos gyakorlat vagy játék, mely során a különböző illatok finom különbségeit lehet beazonosítani.

Eredete: A Kōdo ezen formája a 15. században honosodott meg a Muromachi-korszak (1336 – 1573) második felében, amikor Ashikaga Yoshimasa sógun két szakértőt nevezett ki ennek a népszerű szórakozásnak a formalizálására.

Sanjōnishi Sanetaka létrehozta a kōdo Oie iskoláját, míg Shino Sōshin a kōdo Shino iskolát, mindkettő töretlen hagyomány útján működik a mai napig.

Kumiko

A Kumikō kezdetben a japán arisztokrácia kedvelt szórakozása volt, aminek népszerűsége később szétterjedt más társadalmi rétegekben is, így szerves része lett a művészek, kereskedők világának is.

Napjainkban több száz változata létezik, klasszikus költészet, szépirodalmi vagy történelmi témákon alapulva.

A legnépszerűbb téma a Genji-kō, amely a 11. századi klasszikus regény, a Genji herceg meséje alapján készült. Ám ahhoz, hogy megértsük a Kumikō gyakorlatát, először meg kell ismerkednünk az alapvető illatesszenciákkal.

Rikkoku-gomi (六国五味)vagyis az „illatos erdők” és illatainak osztályozása:

A kōdo-ban használt értékes „illatos erdők” esszenciája egyike sem Japánból származik eredendően; mind importáltak, és mind rendkívül ritkák.

A hat fafajta mindegyikét származási országáról nevezik el, és tovább osztályozzák az „íze” alapján.

A Rikkoku-gomi, az illatos erdők osztályozására használt kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „hat ország, öt íz”. A „füstölő-erdők” nevei: kyara (vietnami), rakoku (thaiföldi), manban (eredete ismeretlen), manaka (malajziai), soraya (indiai) és sumotara (indonéziai /szumátrai).

Az öt „íz”: édes, savanyú, fűszeres, keserű és sós.

Hogyan zajlik a játék?

A kōmoto (az ünnepség házigazdája) és a korábbi rekordőr átveszi a becsület helyét, mindkettő egy skarlátvörös szőnyegen ül a csoport élén, miközben a résztvevők egy téglalap másik oldalát alkotják.

Öt csomagot készítünk, öt különböző aromás erdőből (összesen 25 minta). Ebből a résztvevők öt csomagot választanak véletlenszerűen. A füstölők egyik résztvevőtől a másikhoz kerülnek, kezdve a kōmotoval.

A résztvevők belélegzik az adott illatot, és ezzel együtt „meghallják az esszenciát”, hogy aztán beazonosítsák az öt minta közül melyik (ha van ilyen) azonos és melyik különbözik.

A Genji-kō-ban 52 lehetséges meccskombináció létezik, mindegyiket Murasaki Shikibu klasszikus regényének egy fejezetéről nevezték el.

A Genji herceg meséje valójában 54 fejezetből áll, de az első és az utolsó nem szerepel ebben a játékban.

Az egyes illatok „meghallgatása” után a résztvevők öt függőleges vonalat rajzolnak egy darab papírra, egyet a mintákhoz. Ezután azonosítják azokat a mintákat, amelyek véleményük szerint megegyeznek egymással, két vagy több függőleges vonal összekapcsolásával a tetején lévő vízszintes vonalakkal diagram létrehozásához.

Alatta felírják annak a Genji fejezetnek a nevét, amelynek a kombinációjuk megfelel. A játékot az nyeri, aki a legtöbb fejezethez megtalálja az adott illatkombinációkat.