A Matagi (マタギ vagy 又鬼) ainu eredetű szó, a tradicionális téli vadász etnikum gyűjtőneve a Tōhoku régióban, Japán északi részén.
A legismertebb előfordulási helyük az Akita prefektúrában található, amely a híres akita kutya fajta származási helye is. A matagik vadászterülete később kiterjedt az Akita és Aomori közötti Shirakami-Sanchi erdőre és Japán más területeire is. A mai napig is vadásznak szarvasra és medvére, kultúrájukban sok közös vonás van az ainu nép medveimádatával.
Eredetük:
A speciális matagi vadászszókincs számos ainu nyelvű szót tartalmaz. Önmaguk elnevezése a „matangi” („a tél embere”) vagy a matangitono („vadász”) szóból eredeztethető. Más feltételezések szerint sokkal ősibb jelentése lehet: „erősebb a démonoknál” vagy „aki bejárja hegyeket”.
A matagik az ainu nyelven beszélő vadászok és halászok történelmi leszármazottai, akik Hokkaidō szigetéről Honshū sziget egyes részeire vándoroltak le. Számos ainu eredetű helynévvel és kifejezéssel is hozzájárultak a hivatalos japán nyelvhez, amelyek legtöbbje a geográfiához, valamint bizonyos általuk vadászott erdei és vízi állatokhoz kapcsolódnak.
A legenda szerint az első matagik két gyakorlott íjász fivér volt; Banji és Banzaburo. A történet úgy szól, hogy Banzaburo segített Nikko-hegy istennőjének megnyerni az Akagi-hegy istene elleni csatát – aki egy óriási kígyó alakját öltötte. Cserébe azért, hogy a nyilaival szembe lőtte az Akagi istent, a Nikko istennő adott neki egy tekercset, amely isteni engedélyt adott Banzaburónak, hogy Japán összes hegyében szabadon vadászhasson.
Minden matagi-csoport vezetője birtokol egy kézzel írt másolatot ennek a bizonyos tekercsnek, mely generációkon át öröklődött. Minden alkalommal, amikor másolják, az újonnan megválasztott vezető hozzátesz néhány saját gondolatot, így az újabb verziók fokozatosan változtak az eredetihez képest. Ennek a tekercsnek az állatbőrből készült speciális hordtáskája az isteni engedély alapján végzett vadászat rituális gyakorlatának fontos része.
A Matagi-kultúra
A matagiknak egyedülálló kultúrájuk van, amelynek középpontjában a hegyi istenekbe (yama no kami) vetett hitük és saját, különálló törvényeik állnak.
A törzs tagjai Tōhoku régió bükkerdőinek kis falvaiban élnek, akik az ültetési és betakarítási időszakban mezőgazdasággal foglalkoznak. Télen és kora tavasszal vadász csapatokat alkotnak, amelyek több hetet töltenek az erdőben.
Számukra a vadászat életforma, nem pedig sport. A levadászott állatokat a hegyi istenek ajándékának tekintik. Miután az állatot megölték, dicsőítik, így a hegyi szellem megvigasztalódik. Aztán az élet elvételének kompenzálására az elejtett vad szinte mindent részét felhasználják. A hangsúly az állat életének szertartáson és szellemi elmélyedésen keresztül történő kioltására helyeződik, amelyet aztán továbbadnak a jövő generációinak.
Matagi rituálék
A medvék vadászata és rituális feláldozása a „medve-kultuszban” gyökerezik mely a Földbolygón élő valamennyi ősi nép kultúrájában megjelennek. Ezek a rituálék jelen vannak az észak-amerikai őslakos indiánoknál, az észak-skandináv számiknál, az inuitoknál, valamint az északkelet-ázsiai nivkh és ainu népeknél.
Különleges énekek szólnak a vadászat folyamatának minden részéhez – előtte, közben és utána, és különösen a hegyekbe való belépéskor.A vadászat megkezdése előtti felajánlások és imák gyakori elemei közé tartozik a levelek és ágak elégetése – különösen az Oshirobiso fenyő esetében. A szentélyben elmondott imák az ágak égetése mellett, mint a tömjén, fontos felkészülés a vadászatra indulás előtt. A szertartásos égetés során keletkező füstről és aromáról azt tartják, hogy elriassza az ágakon ülő démonokat.
A néphit szerint a hegyi istenség (Niko istennő) fizikai megjelenése nagyon csúnya – és ez vezetett a szárított, tartósított kőhal (Synanceia horrida, mérgező és NAGYON csúnya) felajánlásának hagyományához. Az itt élők szerint, az istennő értékeli azokat a felajánlásokat, amelyek még nála is csúnyábbak!
A matagik számára a „kebokai” egy olyan szertartás, amely szimbolikusan visszaadja a medvét isteni őseinek – az elejtett medvét fejével és lábával meghatározott irányba fektetik, sót szórnak rá, és rituális szavakat ismételgetnek.
Egy másik, sokkal tágabb közös vonás más népek törzseivel: az istenek földi alakjának, vagyis húsának közösen való elfogyasztása. A rituális húsmegosztás a sikeres matagi-vadászok között szertartásilag fontos – de kulcsfontosságú annak elkerülésében is, hogy az egyes vadászok bátorságát jutalmazzák (ami a vad túlzott kizsákmányolásához vezethet).
Vadászok a kihalás szélén?
A matagi létforma veszélyben van a modern korban. Egyrészt a síparadicsomok, üdülőtelepek és autóutak túlzott elterjedése miatt, amik rombolják természetes élőhelyüket és kiszorítják őket vadászterületeikről.
Másrészt napjainkban egyre gyakoribb, hogy a törzs tagjai összetűzésbe kerülnek környezetvédelmi aktivistákkal az erdőirtás és bizonyos állatfajok túlvadászata miatt. A matagik már nem vadásznak a védett japán serowra, hanem külön engedéllyel folytatják a medve vadászatot.
Napjainkban a következő helyeken találhatóak meg a matagi törzsek falvai:
Nishitsugaru és Nakatsugaru (Aomori prefektúra), Kitaakita és Senboku (Akita prefektúra), Waga (Iwate prefektúra), Nishiokitama és Tsuruoka (Yamagata prefektúra), Murakami és Nakauonuma (Niigata prefektúra és Nagano prefektúra).
Ballagó Petra
Források:
Képek:
http://martindowsing.blogspot.com/2020/07/the-old-bear-hunter-matagi-1982.html
