Képzeld el, hogy egy csendes erdőben túrázol Japánban. Amint a nap lenyugszik, rábukkansz egy régi, elhagyatott házra, és úgy döntesz, hogy talán menedéket nyújt az éjszakára. Mégis, ahogy belépsz, végigfut a hideg a hátadon és nem tudod lerázni magadról azt az érzést, hogy figyelnek.
Ez a hátborzongató érzés áll Japán egyik legérdekesebb yōkaijának középpontjában: a mokumokurennek (目目連). Jelentése „mindenhol szemek”.
A ház, amely figyel téged
A mokumokuren először 1781-ben jelent meg Toriyama Sekien híres yōkai gyűjteményében, a Konjaku Hyakki Shūi-ban. Sekien illusztrációja egy rongyos régi házat ábrázol, a papír shōji szakadtak és kopottak. Minden lyukban és szakadásban egy sor figyelő szem néz vissza a nézőre.
Első pillantásra a kép nyugtalanítónak tűnhet. Egy kísértetjárta ház, amely szó szerint figyel téged. De Sekien ábrázolása egy csipetnyi humort is hordoz magában. A leírása így szól: „Egy ház, amelyben régen valaki lakott, sok szemmel rendelkezik. Biztosan valakinek a háza, aki gót játszott.”
A hagyományos go társasjátékban az üres tereket „szemeknek” nevezik, így Sekien képe egyben egy okos vizuális szójáték is. A szójáték és a borzongás ezen keverékével a mokumokuren megtestesíti azt a játékos kreativitást, amely Sekien yōkai művészetét meghatározza.
Sekientől Mizuki Shigeruig
Sekien munkássága előtt nem léteztek feljegyzések a mokumokurenről, így valószínű, hogy ő maga találta fel a lényt. A „falakban lévő szemek” képe mégis annyira erőteljesnek bizonyult, hogy a későbbi művészek, köztük a modern mangamester, Mizuki Shigeru, új életet adtak neki.
Mizuki egy humoros háttértörténetet is hozzátett: egy Észak-Japánban utazó fakereskedő egy elhagyatott házban tölti az éjszakát. Amikor számtalan szem jelenik meg körülötte, nem esik pánikba, ehelyett egyesével kitépi őket, zacskóba teszi, majd később eladja egy szemésznek Edóban!
A társadalom szemei
Népies varázsán túl a mokumokuren mélyebb, szinte prófétai jelentéssel bír a modern korban. A kamerák, az adatkövetés és a közösségi média mai világában állandó megfigyelés alatt élünk, nem szellemek, hanem képernyők figyelnek minket.
A „Kabe wa mimi ari, shōji wa me ari” (壁は耳あり、障子は目あり) japán közmondás arra figyelmeztet, hogy „a falaknak fülük van, a shōjinak pedig szemeik”. A mokumokuren tehát magának a társadalomnak a szimbólumaként tekinthető, egy figyelő jelenlétként, amely soha nem fordítja el igazán a tekintetét.
Források:
MICHAEL DYLAN FOSTER, The Book of Yokai Mysterious Creatures of Japanese Folklore (2015)
