Egy négy hónapos kutatási ösztöndíj keretében alkalmam volt a Japán Alapítvány Kansai (oszakai) Központjában kicsit közelebbről megtapasztalni, hogy milyen Japán, ha nem turistaként utazunk oda. Összesen háromszor éltem Japánban rövidebb-hosszabb időszakra, azt hiszem ez volt a leginkább intenzívebb időszak mind közül.
Számos kulturális programon vettem részt a program keretén belül, nagyon sokat utaztam, a nyelvet tanultam és különböző témák mentén egyes területeken kutatási munkát is végeztem.
Ezt a kutatást nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a szakirodalom és statisztikák olvasása mellett mélyinterjúkat is készítettünk a témával kapcsolatban, valamint gyakorlaton is részt vettünk.
Az egyik ilyen témám a nő és a munka kérdése, vagyis az, hogy manapság a nőknek milyen lehetőségeik vannak munka vállalásra, mennyiben változott meg a múlt hagyománya és hogy maga a társadalom hogy ítéli meg ezt a kérdést.
Hogyan tekint a társadalom dolgozó nő fogalmára?
Hagyományosan Japánban a férfi dolgozik és a nő az, aki a család gondját viseli. 5 interjút készítettem 2 másik csoport társammal. Az elkészített öt interjúból kitűnt, hogy a külföldiek és a külföldre települt cégek, a változó gazdasági helyzet, az értékrend és a nyugati kultúra erős behatása révén ez a tendencia napjainkban erős változásokon megy keresztül. Egyre több nő vállal munkát és építi karriert családja mellett.
Bár fokozatos változások figyelhetőek meg, mégis a japán egy erősen maszkulin társadalom, így az általunk megkérdezettek véleménye szerint a jövőben ez az átalakulás lassan fog bekövetkezni.
Az interjúk során interjúalanyaim elmondták, hogy a japán nőkről kialakított általános kép elsősorban az „office lady- OL” , a háztartásbeli feleség és a „kyōiku mama- 教育ママ” kép alakult ki.
Az office lady elnevezés Japánban azokra a fiatal, huszas éveikben járó nő alkalmazottakat takarja, akik bizonyos „pink collar task” munkakört töltenek be. Titkárnői tevékenységet végeznek, elsődleges feladatkörük kiszolgálni és támogatni a férfi alkalmazottak munkakörét. Előrelépésre nincs lehetőség ebből a munkakörből, általánosan a nők házasságkötésükig, gyermekvállalásig vállalnak hasonló jellegű hivatást, azt követően háztartásbeliként a családért dolgoznak tovább. (forrás: Cherry, Kittredge. „Office Flowers Bloom: Work Outside the Home” (paperback). Womansword: What Japanese Words Say about Women(First mass market edition, 1991 ed.). Tokyo: Kodansha International Ltd. p. 103. )
Kyōiku mama, magyarul tanító/nevelő mama, aki a gyermek életét egészen pici gyermekkortól megkezdve gondosan megtervezi annak érdekében, hogy a gyermek megfelelő oktatási és pszihológiai nevelésben részesüljön. Az anya arra áldozza minden idejét, hogy a gyereket külön foglalkozásokra hordja és taníttassa annak érdekében, hogy a gyerek bekerüljön a lehető legelitebb iskolákba. Azonban a japán felfogás szerint a kyōiku mamákat peioratívan itélik meg, mivel a sajtó és számos pszichológus úgy véli, hogy ez a túlzott gyermek kortól kezdődő karrierépítés és tanulási kényszer, melyet a gyermekre erőltetnek, negatívan befolyásolja a gyerek pszichológiai fejlődését és a túlzott nyomás hatására a gyermekek depresszióját, világtól való elvonulását vagy akár öngyilkosságát az anya kényszerítő magatartásával hozzák párhuzamba. ( Forrás: Tobin, Joseph J., David Y.H. Wu, and Dana Davidson. Preschool in Three Cultures: Japan, China and the United States. New Haven, Conn.: Yale University Press, 1989.)
Lassú változások azonban érzékelhetők, melyek hátterében Japán változó társadalma és gazdasági körülményei állnak.
A dolgozó japán nő élete nagyon nehéz az interjú alanyok ebben hasonlóan vélekedtek. Amellett, hogy dolgoznak, gyermeket nevelnek, ellátják a családot, mindez kitartást és kemény munkát igényel. Alapvetően gazdasági okok bújnak meg a dolgozó nők számának növekedése mögött. Azért, hogy megteremthessék a megfelelő körülményeket önmaguk és családjuk számára, a nőknek és az anyáknak is dolgozniuk kell.
Japánban fejlődik az „ikuji kyūka” (育児休暇) intézménye, mely lényegében arra utal, hogy a dolgozó szülők a gyermekek gondozására otthon maradhatnak. Ez alatt nem jár a cégtől fizetés, inkább rövid távon szokták igénybe venni. A párja a „ikuji kyūgyō”(育児休業), amelyet a gyerek 1 éves koráig lehet igénybe venni és amely esetén jár a szülő fizetésének egy bizonyos százaléka.
Az óvodák rendszere létezik, és egyre elterjedőbben van, bár nem olyan hálózatos kialakítású, mint hazánkban.
„A bölcsõde- és óvodahálózat közel sem annyira elterjedt és fejlett, mint Európában. A ritka kivételnek számító egész napos gyermekintézményeknél sokkal több a félnapos, pár órás foglalkozást biztosító magánintézmények száma, amelyek közül számos inkább csak gyermek-megõrzõként mûködik. Az anyák ugyanis ritkán térnek vissza teljes munkaidõben dolgozni a gyerek mellett. A családok többsége fontosabbnak tartja azt, hogy az anya teljes energiájával és figyelmével a gyerek jövendõhez alapozza meg a feltételeket: azaz a lehetõségekhez képest a legkedvezõbb környezetet teremtse meg a majdani iskolai tanuláshoz és a különórák megválasztásához.” (Szerző: Hidasi Judit, (2007), Gyereknek lenni Japánban, KILÁTÓ XVII. évfolyam 12. szám – 2007. december)
Hasonlóan Hidasi Judit cikkéhez, első négy interjúalanyom is megerősítette mindezt. Azonban ötödik interjúalanyom, aki a Japán Alapítvány dolgozója is volt egyben, bár fontosnak tartja az elhangzottakat, számára fontos az is, hogy megvalósítsa elképzeléseit és ne áldozza fel karrierjét a család oltárán.
Elmondása szerint ez így egy nehezebben járható út, mivel amellett, hogy sok idejébe és fáradtságába kerül a család melletti munkavégzés, az intézmények is, ahova a gyermeket járatják megőrzésre szintén nagy anyagi vonzatokkal jár.
Megkérdeztem, hogyan kerül megállapításra a gyermek megőrzéséért fizetendő díj. Válaszából kiderült, hogy aki az óvodába akarja járatni gyermekét, ott az apa és az anya fizetésének összegének bizonyos százalékban meghatározott értékét számolják fel a megőrzésért, ezért azonban professzionális megőrzésben részesülnek, képzett vigyázókkal.
Azonban nagy baj, hogy korlátozott számban elérhetők az intézmények és erős verseny van a bejutásért. Véleménye szerint ehhez és a nők könnyebb munkavállalásának nagy előrelépés volt a nők és férfiak egyenlő munkavállalási esélyéről szóló törvény (男女雇用機会均等法magyarul: „dandzso kojókikai kantóhó”-nak ejtsd), mely amellett, hogy megkönnyíti a munkába állást, jobban szabályozza a nők fizetését, és határozottan fellép a diszkrimináció ellen.
Az interjúalany szerint a törvény ellenére sajnos még mindig folytatódik a nemi megkülönböztetés, bár Őt hasonló diszkrimináció nem érte munkahelyén, azonban véleménye szerint cégtől függ. Számos cég van, ahol a nők fizetése alacsonyabb hasonló munkakörben dolgozó férfi társával összehasonlítva és előléptetésre is a férfiaknak van több esélye.
Az interjú végeztével interjúalanyunk személyes motivációjáról kérdeztük.
Elmondásából kiderült, hogy egyetemi csoporttársai és volt iskolatársai 90%-a háztartásbeli. Mondhatni, környezetében Ő kivételnek számít. Mivel a dolgozó nő élete nagyon nehéz, az egyre fejlődőbb törvényi háttér ellenére is sok nő válassza inkább az otthon maradást. Életében az édesanyja, aki szintén család mellett dolgozott, nagy hatást gyakorolt gondolkodás módjára. Emellett úgy gondolja, hogy a kemény tanulással töltött éveket nem akarja elpazarolni azzal, hogy abbahagyja hivatását és csak a családjának él. Számára fontosak céljai, vágyai megvalósítása és a karrierje.
Véleménye szerint az idő előre haladásával Japán gazdaságának is szüksége lesz a nők munkába állására, ezért Ő változásokat lát a jövőben ezen a területen. Ennek érdekében könnyítetni kell azon, hogy a nők egyenlőtlenségek nélkül dolgozhassanak, melyben az egyre kidolgozottabb támogatások rendszerét látja megoldásnak.
Jelenleg egyre több nő dolgozik Japánban.
Van, aki a megélhetésért, van, aki saját vágyai megvalósulásáért. Vannak, akik még őrizve a hagyományokat, elsődleges hivatásuknak a családjukat tekintik. A másik négy megkérdezett interjúalany válaszából kiderült, hogy a jelen lévő két nő nem dolgozott, sem a családjuk többi női tagja. Másik két férfi interjúalanyunk családjában a feleség nem dolgozik, lányuk még nincs férjnél, otthon él, de dolgozik.
Tehát a Japán Alapítványnál dolgozó interjúalanyunk ritka kivételnek számított ugyan környezetében, de igaz, ami igaz, a jelenleg változó értékrendbeli felfogás és a változó gazdasági környezet, az egyre lassuló japán teljesítmény mind megköveteli, hogy a gazdaság és a piac megújuljon.
Ebben a megújulásban színt vihet az egyre több, munkába álló családanya, feleség, akik szakítva a hagyományokkal aktív szereplőié válnak a munkaerőpiacnak. Az értékrend és a társadalom gondolkodásának átalakulására már ma is egyre több példa van.
Hidasi Judit Nőnek lenni Japánban című tanulmányában egy 2005-ben közétett felmérés eredményére hivatkozik, „mely szerint a megkérdezettekbõl (3500 fõ) a többség, azaz 48,9% vélekedett úgy, hogy „nem értenek egyet azzal a szerepelvárással, hogy a férfi munkavállalása mellett az asszony dolga a háztartás vezetése”, szemben a 45,2%-kal, akik helyeselték ezt a fajta hagyományos társadalmi szerepmegosztást.”
Mindez önmagában is azt bizonyítja, hogy a társadalmon belül megindult egy folyamat, amelyet nem csupán történelmi indokok, gazdasági kényszer, de személyes érték rendből adódó, gondolkodásbeli átalakulás eredményez. Még ha a folyamat kibontakozása még várat is magára, ez egy újfajta irányvonalat mutat, mely előbb utóbb korszakváltást eredményezhet.
Írta: Kertész Alexandra
Forrás: Cikkben kis betővel közbvetlenül a hivatkozott rész mellett feltűntetve
Képek: Szabad felhasználású képek