Shirakawa-go és a szomszédos Gokayama régiók a Shogawa folyó menti völgyben találhatóak az északi hegyekben és Gifu-tól egészen Toyama prefektúráig terjednek. 1995-ben az egész térség az UNESCO világörökség részévé vált a híres gassho-zukuri parasztházak miatt, amelyek közül néhány mér több mint 250 éves és még mindig eredeti pompájában tündököl.
A gassho-zukuri ((合掌 造 りzukuri jelentése készített/készült, épített/épült) kifejezés azt jelenti, hogy
“úgy épült, mint az imádkozásra hajtott kéz” vagy “mint a kezek az imádságban felépítve”.
Ez annak köszönhető, hogy a parasztházak meredek egymásra boruló nádtetői a buddhista szerzetesek imádságban összeszorított kezére emlékeztetnek.
Ez a különleges és lokálisan elterjedt építészeti stílus generációkon keresztül fejlődött és alakult ki, és úgy tervezték, hogy ellenálljon a régióban télen lehulló hatalmas mennyiségű hónak és az ezzel járó súlynak egyaránt.
A házak másik előnye, hogy a szögek nélkül készült tetők hatalmai padlásterei tökéletes helyet biztosítottak a selyemhernyók tenyésztésére, az ott lakók nagy százaléka a mai napig ezzel foglalkozik és ebből tartja el családját is.
Shirakawa-go legnagyobb faluja Ogimachi Takayama-ból egészen könnyen megközelíthető akár egy egynapos kirándulás részeként. Azonban itt is, mint a Koya-hegynél, az élményt úgy tudjuk magunkhoz venni a legjobban, ha egy éjszakát az egyik parasztház vendéglőben töltünk.
Amikor ott jártam, Naganóból autóztunk át a Japán Alpok hegyi útjain, hogy megnézzük ezt a kis ékszerdobozt.
Már maga az út is látványos volt, mindenütt erdők, egy hatalmas vízgyűjtő gát és a természet, bármerre is néztünk. Mindezt kora tavasszal, amikor nem nyüzsögnek az utak a turistáktól, és még havas a táj, de már megfigyelhető az éledező természet.
Ezen a térségen mindig nagy havazások vannak, olyan havazások, amelyek egész télen meg is maradnak és van, hogy elzárják a térséget a külvilágtól. Napjainkban ez már nem olyan nagy kihívás, de 50-60 évvel ezelőtt teljesen más képet festett, akkoriban az itt lakók teljesen a természetnek voltak kitéve.
Éppen ezért ebben a térségben zárt, összetartó közösségek sajátos kultúrával alakultak ki. Idegenvezetőnk mesélte, hogy egy ház építésénél, felújításánál az egész falu összefog. Láthatunk akár 3 szintes házakat is, ahol több generáció osztozott egy fedél alatt. Azt is elmesélte, hogy a házak faszerkezetét kötelekkel tartják össze és egy speciális kötési technikát alkalmaznak, amely akár a földregéseknek is képes ellen állni. Nem véletlen az sem, hogy a házakat a nálunk is ismert sátorttetős kialakítással építették, hiszen ezek képesek megtartani és elbírni a hó tömegét.
A házak többnyire fából épültek, tetejüket nádhoz hasonló növények fedik, amelyeket a környéken szednek.
Annak érdekében, hogy a rágcsálók ne tegyék tönkre a szerkezetet, ki szokták belülről füstölni a belsejét, hogy a kár okozók elpusztuljanak. A házak még napjainkban is a hagyományos módon épülnek, illetve folyamatosan karban tartják a meglévőket, ezért nem is meglepő, hogy van közöttük 200+ éves is. Ebben a térségben több ilyen kicsi falu van, a leghíresebbek Ogimachi (荻町), Ainokura (相倉), Suganuma (菅沼).
Gokayama falvai egy kicsit nehezebben megközelíthetőek, de pont emiatt egy kicsit nyugalmasabb és meghittebb hangulatot is árasztanak.
Minél nehezebben lehet eljutni egy-egy faluba, annál kevésbé hatolnak be oda a már modern épületek és annál inkább megtartja a falu az eredeti, tradicionális bájait. Gokayama legszebb falvainak Suganuma-t és Ainokura-t tartják, de bárhová is jutunk el az adott térségben, a helyi hagyományos életmód minden esetben elvarázsoló.
Forrás: http://ml.shirakawa-go.org/en/
