Napjainkban erősen érezhető valamennyi világvallásban, hogy egyre kevesebb a hívő. A másik probléma, hogy sajnos nincs megfelelő számú szakképzett pap sem, akik a ceremóniákat le tudnák vezetni. A Felkelő nap országában azonban egy olyan megoldást találtak, ami valóban forradalmasíthatja a buddhista vallást.
Mindar robot pap
Míg a világ nyugati felén az emberekben igencsak visszatetszést, már-már paranoiát kelt az humanoid formájú robotok és a Mesterséges Intelligencia (MI) egyre erősebb térhódítása, – gondoljunk csak a Terminátor filmekre, vagy Frankenstein szörnyteremtményének történetére – addig a szigetországban egészen pozitív a fogadtatásuk. Japánban úgy tartják, hogy a robotok az emberek barátai, és az emberiséget szolgálják. Nem véletlen, hogy a robotika őshazája is itt található.
Tavaly óta, Kiotóban, a 400 éves Kōdai-ji (高台寺) buddhista szentélyben tehát egy robot pap vezeti a szertartásokat, aki a Mindar névre hallgat. Az android robotot a kínai Kuan-Jin istennő inspirálta, a végeredmény egy 195 cm magas és 60 kg súlyú mechanikai csoda. Az ára kb. 1 millió dollárnak megfelelő értékű.
Kōdai-ji
Megalkotója Hiroshi Ishiguro, az Oszakai Egyetem intelligens robotikával foglalkozó professzora, aki a szentéllyel együttműködve egy teljesen automatizált buddhista szobrot próbált létre hozni. Kollégáival, Kohei Ogawa mérnök tervei alapján, közösen alkották meg az agyagból és szilicium vegyületekből álló borítást. A robot arca, válla és kezei olyan szintetikus anyagból készültek, amik a megszólalásig hasonlítanak a valódi emberi bőrre, így még élethűbbé teszi a szobrot. Mindar jelenleg 25 prédikáció elmondására van beprogramozva, miközben tudja mozgatni a fejét és a karjait is. Egyelőre, azonban nem képes kommunikálni az emberekkel. A fejlesztők bíznak benne, hogy az MI bevezetésével ez meg fog változni.
Tenso Goto, a szentély vezetője szerint a robot legnagyobb előnye az, hogy sosem hal meg. Ebben rejlik a robotokban való gondolkodás szépsége. Remélik, hogy a Mesterséges Intelligencia segítségével elég bölcsességet képesek majd tárolni, hogy segítsenek az embereknek a legnagyobb problémáik leküzdésében. Ez pedig meg fogja újítani a Buddhizmust.
Írta: Ballagó Petra
Források:
https://edition.cnn.com/travel/article/mindar-android-buddhist-priest-japan/index.html
https://www.japantimes.co.jp/?post_type=news&p=2123099
Képek:
Kōdai-ji, wikimedia commons, By josef knecht, CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=55062352
Kodai-ji, Zen gardens. Photo: Alamy https://www.traveller.com.au/japan-kyoto-kodaiji-zen-temples-resident-robot-teacher-of-buddhist-thought-h1boqy