004369911060985

A cseresznyevirág, vagy japánul sakura, a szigetország nemzeti jelképének számít. A Heian-korszakban vált fontossá, ugyanis a sakura virágzása volt a jele a rizs elültetésének.

Különböző felajánlásokat tettek az isteneknek, hogy a termés jó és bő legyen, majd a cseresznyefa alatt elfogyasztották szakéjukat.

Cseresznyevirág Japánban

Eleinte csak a császári udvarban és a nemesek körében vált népszerű időtöltéssé a sakura ünnep, vagyis a hanami, amikor közösen figyelték a fákon a csodálatos virágokat és a lehulló szirmokat, közben ettek-ittak és szórakoztak. Az Edo-korra aztán a hanami láza a teljes országra kiterjedt, és a virágnézésnél fontosabbá vált a közösségi szórakozás.

Maga a hanami kifejezés a 11. században alakult, amikor Genji regényében először felbukkant. A japán költészet és irodalom, illetve a művészetek meghatározó szimbólumává vált, nem is létezett más virág, amely annyira megihlette volna az alkotókat, mint a cseresznyevirág.

A sakura jelzi a tavasz kezdetét, az új tanévet, az új pénzügyi évet, és Japánban ekkor vesznek fel új alkalmazottakat is a cégek. A változás, a remény, a vágyakozás mind megjelenik, ha valaki a sakurára gondol.

A sakura ezek mellett az élet metaforája is: gyönyörűen virágzik, ám csak kevés ideig. Ezért az elmúlást, és annak szépségét is magában hordozza.

Forrás:
https://sudy.co.hu/hu/blog/a-cseresznyevirag-az-elet-szimboluma/

Kiemelt kép: pinterest