Hidasi Judit „Értékválság és Értékváltás Japánban” című munkájában arra hívja fel a figyelmet, hogy a japán társadalom alapvetően hagyományos értékrendjében mutat változásokat. Ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy ezek alapvetően még nem okoznak nagy zavart, mivel a személet és az attitűd sajátossága a japánok esetében sokkal jobban beágyazódott, s ennek mélységéből adódóan a változások hosszú idő alatt fognak lezajlani.
„Az új generáció már nem vallja magáénak azokat az értékeket, amelyek eddig a japán társadalom és kultúra koherenciáját adták. A kollektivizmus helyett az individualizmus nyer egyre nagyobb teret, a japán önkép átalakulóban van, a fiatal japánok érintkezési szokásai megváltoztak, és egyre inkább közelítenek az amerikai mintákhoz. Érzelmeiket sem kívánják többé elrejteni, mint ezt a társadalmi etikett mind ez idáig megkívánta. A fiatal japán vállalati alkalmazott (akit „dolgozó szamuráj”-nak titulál a külföldi irodalom, mert kész önmagát és magánéletét feláldozni a vállalatért) már közel sem annyira elkötelezett, mint korábban, de a vállalatok sem garantálják többé azt a védőhálót, mely alatt az alkalmazott nyugdíjazásáig biztonságban érezheti magát. A házasság intézménye szintén a válság jeleit mutatja. Részben rendületlenül emelkedik a válások száma, részben a fiatalok – elsősorban a lányok – házasságkötési hajlandósága alaposan megcsappant. Ha elfogadjuk is ezeket a változásra utaló tendenciákat a mérési adatok tükrében, a jelenlegi japán valóságban a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egyelőre még csak e változások előszelét érzi és jelzi a társadalom.” (Hidasi Judit)[1]
Japán elzártságából adódóan meglehetősen későn kezdett el nyitni a nyugati országok felé. A demokrácia folyamatai is, nem több mint hetvenöt éves múltra tekintenek vissza. Bár a Tokugava – shógunátust felváltó reformkísérlet, a Meidzsi-restauráció nyitásának következményeként Japán a modernizáció útjára lépett. Míg, addig a nagy befolyással bíró klánok irányítása alatt állt az ország, és alapvetően feudális rend jellemezte a társadalom felépítését és a kormányzást, addig a reformot követően a hatalom ismét visszakerült a császári család kezébe.
Ezt követően egy gyors modernizációs folyamat vette kezdetét, melynek következtében Japán a feudális agrártársadalomból az 1930-as évek végére egy jelentős befolyással bíró ipari és katonai hatalommá nőtte ki magát. A kormány elsődleges célkitűzése az volt, hogy Japánt úgy formálja egy modern iparosodott társadalommá, hogy képes legyen a tömegtermelésre és egy erős, ütőképes hadsereg felállítására. Emellett a japánokban van egy erős felsőbbrendűségi érzés a környező népekkel szemben, amely olyannyira elvakította az új kormány döntéshozóit, hogy a terjeszkedés iránti vágy lett a külpolitika főbb mozgatója. Ez olyan háborúk elindítására ösztönözte őket, amelyek hatásai a mai napig is erősen befolyásolják nem csak a mai japánok gondolkodását, de a környező népekkel ápolt kapcsolatukat is. Egyrészt fontos jelentősége van ebben a Japán, Kína és a koreai-félsziget irányába történő területszerzés céljából indított háborúk, melyek a japánok ultranacionalizmusából adódó, agresszívan terjeszkedő külpolitikájának első eredményei. Másrészt véleményem szerint e háborúk hatásának vizsgálata a japán nép gondolkodására és a környező népekkel való kapcsolatára is kiemelkedő jelentőséggel bír.
Japán geopolitikai befolyásának megőrzése és természeti erőforrásainak biztosítása érdekében tartott igényt a koreai-félszigetre és Mandzsúriára. Az oroszok keleti irányba terjeszkedő külpolitikája mély aggodalomra késztette őket, melynek eredményeképpen rövid időn belül, a gyorsan modernizáló katonai hadseregét fejlesztő Japán több háborúban is kipróbálhatta haderejét, kezdve a japán-kínai háborúkkal (1894-1895), valamint az orosz-japán háborúkkal (1904-1905). A háborúk Japán győzelmével zárultak, melynek következtében a nyugati hatalmak egyre inkább kezdték modern országnak tekinteni a szigetországot. [2] Így Japán, mint a kelet-ázsiai térség vezető hatalma, felügyelete alá vonta Japánnal szomszédos Kína keleti partvidékét, Mandzsúriát és a koreai- félszigetet.
Az események alakulása, Japán vezető szerepe egyre inkább megerősítette az ultranacionalizmust és elmélyítette a militarista külpolitika fontosságát. Ezért a második világháborúban elszenvedett vereséget a japánok sokként élték meg, hiszen Japánt, történelmében először érte területén vereség külső hatalomtól. A háborút követően Japán, mint vesztes fél kénytelen volt elfogadni az USA által diktált, minden szinten érzékelhető strukturális reformokat. Ezen reformoknak köszönhetően radikális szociális, társadalmi és gazdasági változások indultak meg, melyeknek köszönhetően egy megosztottság kezdett kialakulni a japán társadalom szerkezetében. A megosztottságot az okozta, hogy a megalázó békeszerződés aláírását követően olyan erőteljes kísérletek vették kezdetüket, melyek elsősorban az ország politikai intézményeinek, társadalmi struktúrájának gyökeres átalakítást célozták meg. Az USA arra törekedett, hogy az átalakítások során úgy építsék fel újra az ország szerkezetét, hogy kizárják az esetleges jövőbeni fenyegetés esélyét, ezért elsőként vették górcső alá a háborút megelőző, agresszívan terjeszkedő japán politikát eredményező ultranacionalizmus és militarizmus társadalmi gyökereit. Az átszervezés nem titkolt elsődleges célja Japán demilitarizálása és demokratizálása volt. E célok megvalósítása érdekében megfosztották Japánt tengerentúli területeitől és visszatelepítették azt a hatmillió külföldön állomásozó katonát és polgári alkalmazottat is Észak- és Délkelet Ázsiából, akik a háborút megelőzően vállaltak hivatalt. Lefegyverezték és leszerelték a katonaság teljes személyzetét, feloszlatták a teljes haderőt és lerombolták, illetve drasztikusan átalakították a fegyveripart is. Ezt követően belefoglalták Japán új alkotmányába a híressé vált 9. cikkelyt, a békezáradékot, melynek értelmében a „japán nép mindörökre lemond a háborúról, mint szuverén nemzeti jogról” és „soha nem tart fenn szárazföldi, tengerészeti, légi és semmilyen más potenciális haderőt”.
A megszállás második fő céljaként definiált demokratizálás a demilitarizációval ellentétben sokkal kevésbé volt meghatározható. Mély és drasztikus változásokat követelt, melyek közül talán az egyik legproblémásabb terület a politikai intézmények gyökeres megreformálása volt. Az első lépések egyikeként megszüntették a Meidzsi-restauráció ideje alatt megfogalmazott alkotmány autoritárius jellegét, mely akadályozta a demokrácia szilárd alapjainak megteremtését. Ezzel párhuzamosan megkezdődött egy társadalmi és gazdasági szerkezetet gyökeresen átalakító kísérlet. A császári dinasztia megszüntetése olyan csapás lett volna az országnak, melyet nem viselt volna el, ezért a megszálló hatalmak úgy döntöttek, hogy megőrzik a császárság intézményét. Ezzel a császár is tisztában volt, ezért a folyamatokat együttműködésével elősegítette, hiszen a nélkül sem a katonaság sem a lakosság nem lett volna hajlandó megadni magát és teljesíteni a leszerelési parancsot, illetve részt venni a reform programban. Ezt követően a császárság intézménye jelentősen megváltoztatott formában kezdett tovább működni. Megfosztották isteni jellegétől és igyekeztek elválasztani a császár személyét mindenfajta vallásos hittől, rituálétól, intézménytől. Betiltották császárimádáson alapuló állami sintoizmust és belefoglalták az alkotmányba az állam és a vallás szétválását. Megfosztották a császárt birodalmi hatalmától és szuverenitásától. Belefoglalták az alkotmányba, hogy a császár „az államnak és a nép egységének szimbóluma, pozícióját a nép akaratából nyerte, a népből, amelynél a szuverén hatalom lakozik”.[3] Ez által, a kijelentés által a szuverén hatalom hivatalosan is átkerült a császártól a néphez. Az alkotmányba foglalták azt is, hogy a császárnak nincs a kormányhoz kapcsolódó hatalma, vagyis a császár minden állammal kapcsolatos cselekedetéhez szükséges a felelős kormány javaslata, hozzájárulása.
Japán társadalma a megalázó békeszerződés és a rákényszerített strukturális átalakulások kikényszerítése ellenére hamar talpra állt és újraépítve iparát a huszadik század második felére a világ egyik legfejlettebb gazdasági nagyhatalmává nőtte ki magát. A japánok magas munkamoráljának köszönhetően japán gyorsan és gond nélkül bekapcsolódott a világkereskedelembe és mivel hadseregére nem fordíthatott nagy mennyiségű pénzösszegeket, ezért elsősorban a gazdasági fejlesztésre és a jólét megteremtésére koncentrált a társdalom.
Tehát a társdalom átalakulása megindult, s az immáron nem militarista motivációra, hanem a gazdasági fejlődés előteremtésére irányult, melyhez a társdalomban erős amerikanizációs folyamatok párosultak.
Egy érdekes hírt olvastam Japánban tartózkodásom alatt, mely nagymértékben párhuzamba hozható a háborúk mai japán társadalomra gyakorolt hatásával. Egy 2008-ban elfogadott törvény értelmében jelenleg minden hat és tizenöt év között diáknak meg kell tanulnia a japán himnusz szövegét. Ebben semmilyen meglepőt nem találtam egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy erre válaszul liberális tanárok egy csoportja Tokióban tüntetést szervezett a döntés ellen. Történelmi okok állnak a tüntetés hátterében. Mivel a himnusz a Császár isteni eredetét és a Császár és japán társadalom örökké tartó uralkodásáról szól, melynek nevében a japánok különös kegyetlenségű háborúkban vettek részt Kína és Korea ellen, sok liberális felfogású emberben ez visszatetszést keltett. Azokat a tanárokat, akik ellenezték az Oktatási Minisztérium törvényjavaslatát, megbüntették. Voltak, akiket elbocsájtottak hivatásukból.[4] Az egyik iskola elöljárója öngyilkosságot követett el. Ma a himnuszt, mely sokakat a japánok erőszakos háborúira emlékezteti, éneklik az ünnepeken. Akik továbbra is ellenálltak a himnusz eléneklésének, felálltak ugyan, de szájukat mozgatva csak tátogták a szöveget. Amikor rájöttek erre, Tokió Városi Oktatási Tanácsa úgy határozott, hogy ezen túl speciális készülékkel fogják mérni az ének tisztaságát és hang erejét az iskolák tanévnyitóin. Mindebből arra következtetek, hogy az idők megváltozása ellenére is a történelmi múlt okozta konfliktusok a kor japán társadalmában jelen vannak, még ha nem is annyira érzékelhetők a mindennapi életben.
Ezek hatása érzékelhető Japán szomszédos országokkal ápolt kapcsolatában és párhuzamba hozható külpolitikájával is.
A japán-orosz kapcsolatok tekintetében példának okáért a két fél a második világháború befejezése óta nem írt alá békeszerződést, és azóta is számos konfliktus van a Kuril-szigetek területi hovatartozása kapcsán. Egyik fél sem hajlandó tágítani álláspontjától, miszerint a Kuril-szigetek déli részén elhelyezkedő kérdéses négy sziget országa részét képezi. Medvegyev miniszterelnök kijelentette, hogy fegyvereket telepít a szigetekre annak érdekében, hogy megvédje, hiszen azok Oroszország elválaszthatatlan részét képezik.[5] Medvegyev mindezt azután tette miután szóváltásba keveredett a szigetek hovatartozását illetően Japánnal. A szigetek stratégiai fontosságúak mind Japán, mind Oroszország számára, természeti erőforrásban gazdagok és védelmi pozíciót biztosítanak.
A háborúk eredményének további konfliktus pontjai Kína és Dél-Korea esetén is vannak.[6] A folyamatosan növekvő, állandó együttműködés emberi és gazdasági szinten erős. A kapcsolatok mégsem mondhatók felhőtlennek a történelmi múltból megmaradt sérelmek és a jelen kor politikai, területi vitái miatt, mégis a szoros gazdasági kapcsolatok időről időre ellensúlyozzák a kialakuló konfliktusokat. A kommunikáció és a kulturális kapcsolatok erősek és folyamatosan, kölcsönönösen hatnak egymásra annak ellenére, hogy a japánellenes mozgalmak és megnyilvánulásokra is számos példa van az említett országokban.[7]
A diplomáciai kapcsolatok meglehetősen langyosak, nem mondhatók sem igazán jónak, de rossznak sem. Biztonságpolitikai relációk inkább rosszak a Senkoku szigetek körül kialakult területi konfliktusoknak köszönhetően. Koizumi miniszterelnök politikája sem kedvezett minden tekintetnek a kapcsolatoknak. Számos megnyilatkozásában leszögezte, hogy Japán a saját érdekeinek megfelelően cselekszik, Kína véleményétől függetlenül. Koizumi éves szinten megismétlődő látogatása a Yasukuni Szentélynél szintén folyamatosan visszatérő problémája volt a diplomáciai kapcsolatoknak, melyet évről évre a kínai közvélemény tüntetése kísért. Ugyanakkor Koizumi 2005-ös Észak-Afrika Találkozót követően, Hu Jintao kínai miniszterelnökkel folytatott kétoldalú tárgyalását követően úgy nyilatkozott, hogy „Japánnak és Kínának soha sem volt nagyobb szüksége egymásra, mint napjainkban és tovább szeretnénk erősíteni az együttműködést. A másik múltbéli cselekedetei kritizálása és az ellenséges érzések felkavarása helyett úgy hiszem, hogy a barátság szálai erősítése mindkettőnk számára jövedelmező. Ez volt az, amelyet beláttunk a megbeszélés során”[8]
Az, hogy a két ország milyen lépéseket kész megtenni a kapcsolatok erősítése érdekében, valamint a Japán ellenes mozgalmak ellen, szintén érdekes kérdés. Koizumi a találkozón hangsúlyozta a kapcsolatok fontosságát és elismerte az erős japán ellenességet a kínai nép részéről, mely ellen elvárja a Kínai Kormány megfelelő intézkedését. Általánosságban azonban elmondta, hogy az emberek többsége megérti, hogy a jó kapcsolatok milyen fontosak a két ország számára és hogy a kormány felelős hozzáállása mekkora jelentőséggel bír a kérdéskörben. Kiemeli annak fontosságát, hogy a kormányoknak igyekezniük kell tartózkodni ellenséges érzésektől és a jelenlegi fejlődés miatt erősíteni kell az egyetértést és a felelősségteljesebb szerepvállalást. Függetleníteni kell magukat a Japán, avagy Kína ellenes érzésektől, hiszen a baráti kapcsolatok annál fontosabbak. [9] Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy Koizmui annak ellenére, hogy folyamatosan a baráti kapcsolatok erősítését hangsúlyozta, nem mondott le hivatala alatt a Yasukuni Szentély meglátogatásáról, mely leginkább hűtötte Kínával és Dél-Koreával Japán diplomáciai kapcsolatát. Azonban a jelenlegi vezetés felismerve ezt a hibát, már tartózkodik a szentély meglátogatásától, melyet mind a kínai, mind a dél-korai közvélemény megelégedése kísér.
„Nem kérdés, hogy a japán állam sokkal nagyobb szerepet tölt be a japán társadalomban, mint az USA vonatkozásában, és ezt igazolta a két ország történelme is. Japánban a legjobb és legokosabb fiatalok arra törekednek, hogy bürokraták legyenek. Az állam irányítja a gazdaságot és a társadalmat sokkal nagyobb kiterjedésben, mint az USA-ban. A japán vállalatok és személyek sokkal jobban alkalmazkodnak az állam hatóköréhez, mint az USA-ban”.[10] Japánban ezért a kormányzás és a társadalom formálódása, az arra ható kulturális vonatkozások szoros kapcsolódást mutatnak. A japánok gondolkodása alapvetően tradicionális értékeken alapszik, melyekre erős hatást gyakorolt nem csupán a vezetés, de a külföldről érkező hatások is. Ezek bár hatnak magára a kultúrára, de annak hagyományőrző mivoltából adódóan a régi értékek is megmaradtak és azok párosulása a modernizálódó folyamatokkal, jelentős szerepet játszottak a gazdasági fellendülés sikerében.[11]
Kertész Alexandra
[1] Dr. Hidasi Judit : Értékválság és értékváltás Japánban. Ezredvég, 12.évf. 2002. 8-9. sz. p. 83-89.
[2] Ugyanakkor az oroszok veresége hatalmas presztízsvesztéssel is járt, melynek azért volt nagy jelentősége, mert az első világháború kirobbanásakor ez ahhoz vezetett, hogy a nyugati hatalmak nem megfelelően mérték fel az orosz hadsereg erejét.
[3] Nato Tükör, http://www.nato.int/docu/review/2007/issue2/hungarian/art4.html
[4] BBC News, Japan shools to teach patrionism, http://news.bbc.co.uk/2/hi/asia-pacific/6669061.stm
[5] Russia to deploy more arms on Kurils, claimed by Japan, (9 February 2011) BBC News Europe
[6] A témáról bővebben „Japán világgazdasági és külpolitikai szerep-vállalásának néhány kérdése az új, formálódó világrendben” című dolgozatomban beszélek.
[7] Chikako Kashiwazaki (2006) „Japanese Immigration Policy: Responding to Conflicting Pressures”, published by Keio University Tsuneo Akaha, Monterey Institute of International Studies
- „So Japan and China have never needed each other more as we do today, and we would like to further promote this sort of relationship. Instead of criticizing each other for the past and agitating hostile feelings, I believe that promoting friendly ties between us will be of greatest benefit to both of us. That was what we were able to confirm in the talks.” Press Conference by Prime Minister Junichiro Koizumi on the occasion of the Asian-African Summit 2005 http://www.mofa.go.jp/region/asia-paci/meet0504/press.html (Letöltve: 2011.03.30)
- Az Ázsia-Afrika találkozóról és azt azt követő sajtó konferenciáról bővebb információ a következő honlapon olvasható: Press Conference by Prime Minister Junichiro Koizumi on the occasion of the Asian-African Summit 2005 http://www.mofa.go.jp/region/asia-paci/meet0504/press.html (Letöltve: 2011.03.30)
[10] „There is no question that the Japanese state plays a much larger role in Japanese society than does its american counterpart, and that this has been true throughout the two countries’ national histories. In Japan, the best and brightest young people aspire to become bureaucratic jobs. the state regulates the economy and society to a far greater extent than in the United States, and Japanese corporations and individuals defer to the state’s authority much more readily than in the United States.„ Fukuyama, Francis, The Trust (1995) published by Free Press Paperbacks, Simon and Schuster Inc., New York
[11] Fukuyama, Francis (1995) published by Free Press Paperbacks, Simon and Schuster Inc., New York
