A Mōryō: A japán folklór vízszellemei
A Mōryōk (魍魎) titokzatos és sokrétű lények a japán folklórban, akiknek eredete az ókori kínai mitológiára nyúlik vissza. A „Mōryō” kifejezés kínai forrásokból származik, és egyfajta istenségre vagy démonra utal, amely a vízzel kapcsolatos. Idővel a koncepciót átvették és adaptálták Japánban. A „Chimi- Mōryō” (魑魅魍魎) is ehhez köthető, amely egy összetett kifejezés és a yōkaiok széles skáláját foglalja magában. Ebben a párosításban a chimi a hegyek szellemeit jelképezi, míg a Mōryō a vízhez kapcsolódik.
Történelmi megjelenések és leírások
A Kinmōzui (訓蒙図彙, 1666) Japán egyik legkorábbi illusztrált enciklopédiája korai definíciót ad az oni kifejezésre, amely kifejezés lazán magában foglalja a Mōryōt is. A bejegyzés elmagyarázza, hogy az oni számos szellemet foglal magában: „Az oni chimi, ami egy régi dolog szelleme, a Mōryō vagy mizuchi, ami egy vízistenség (suijin), és a faszellem (kinomi vagy kodama), a hegyi démon (sanki vagy yamazumi).”
Ez mutatja, hogy ezek az osztályozások milyen folyékonyan fedték át egymást. A Mōryōt tekinthették vízszellemnek, démonnak, vagy akár egyfajta természetistennek is.
Nagyjából ötven évvel később, A Három Birodalom című műben a Mōryō külön bejegyzést kapott. Így írták le:
„Egy hároméves gyermek méretű lény, fekete és vörös színű, vörös szemekkel, hosszú fülekkel és gyönyörű hajjal.”
Bár megjelenése ártalmatlannak, szinte gyermekinek tűnt, a szöveg egy hátborzongató részletet is hozzáadott: a Mōryō holttestek májával táplálkozik. Ez a nyugtalanító tulajdonság a lény későbbi ábrázolásain meghatározó vonásává vált.
Sekien értelmezése és evolúciója
1779-ben a neves művész, Toriyama Sekien belefoglalta a Mōryōt illusztrált gyűjteményébe, a Konjaku Gazu Zoku Hyakki-ba (続百鬼). Leírása tükrözte a korábbit, hangsúlyozva a teremtmény apró termetét, vörös és fekete színét, valamint hosszú füleit. Sekien ábrázolása azonban a Mōryōt egy ártalmatlan alakból valami baljósabbá változtatta. Az illusztráción a démon éles karmokkal és szőrös fülekkel látható, amint egy holttestet húz ki a földből, míg a háttérben látható törött buddhista sztúpa egy meggyalázott sírra utal. A korábbi ábrázolásokkal ellentétben Sekien nem tett említést a Mōryō vízhez való kapcsolatáról, ehelyett a halállal és a temetőkhöz való kötődését hangsúlyozta.
Modern ábrázolások
A Mōryō továbbra is lenyűgözi a modern Japán művészeit és mesemondóit. A 20. században a yōkai hagyományok újraélesztéséről ismert ünnepelt mangaművész, Mizuki Shigeru műveiben is szerepelt a teremtmény, sajátos vizuális stílusában újraértelmezve azt.
A Mōryō központi szerepet kapott Kyogoku Natsuhiko elismert regényében, a Mōryō no Hako-ban (A Mōryō szelencéje, 1995). A regény, amely elnyerte a Japán Krimiírók Díját a legjobb regény kategóriában (1996), a mítoszt pszichológiai és természetfeletti rejtélyé bővítette. Népszerűsége számos adaptációhoz vezetett, többek között egy élőszereplős filmhez (2007), egy mangához (2007–2010) és egy anime sorozathoz (2008).
Források:
MICHAEL DYLAN FOSTER, The Book of Yokai Mysterious Creatures of Japanese Folklore (2015)
