A Kimono kialakulása és fajtái a történelem során

Japán a második válágháborút követően egy hatalmas gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül, mondhatni a világ egyik legfejlettebb, legdrágább és nem utolsó sorban legmodernebb országa napjainkban. Mégis ha Japánra gondolunk, szívesen képzeljük el az egyszerű, minimalista házakat, a buddhista templomokat, a szűk utcákat és az elegáns, törékeny kinézetű kimonot viselő hölgyeket. A kimono, japánul: 着物,a ‘kiru’ és a ‘mono’ szavak összetételéből áll és annyit tesz: ‘viselt dolog’ vagy ‘dolog, amt viselünk’.

A kimono történetéről, fajtáiról, kiegészítőiről nagyon sok információ kavarog az interneten. Gyakran találkozhatunk képekkel, ahol egy ázsiai hölgy, ázsiai ruhában egy ázsiai kertben, virágzó fa előtt áll. Sokszor tévesen azt gondolhatjuk, hogy ez egy japán hölgy, aki kimonot visel. Mivel számos téves elképzelés is kialakulhatott a fejünkben, ezért úgy gondoltam, hogy összeszedem egy helyen, hogy miért ez a viselet alakult ki Japánban, milyen kimono fajták vannak, milyen alkalmakkor viselik a kimonokat és úgy általában, mi jellemző erre a viseletre.

A kimono története

Az, hogy honnan ered a japán ruházkodás, egy nagy fekete folt, de a kínai befolyás persze nagyon valószínű. A megmaradt textilek és szövetek a hatodik századból, az Asuka periódusból (551-646) (magyarul ejtsd: Aszuka korszak) maradtak fenn. Ennél korábban is vannak persze régészeti leletek, de főleg agyag edények, fegyverek, ékszerek formájában. Csak elképzelések vannak arról, milyen lehetett a korábbi öltözet, nagyjából egyet értenek abban, hogy nadrág és ing szerű felső párosítás. Kanpui-nak hívták a férfiak esetében. A nőknél kantou volt az elnevezése a ruhának (valószínűleg egy darabból álló hosszú ruha, nyaknál rés, amelyet a fejen áthúzva viseltek és zsinorral kötöttek meg a derekukon).

A mindennapi kiegészítők csontból, bambuszból, agyagból és fából készültek. A rizskultúra ázsiai térhatásának köszönhetően egyre inkább a vadászó-gyűjtögető társadalom átalakult és kialalkult a földművelés. Ennek azért van jelentősége, mert minden irányban befolyásolta a mindennapi életet. Mivel most az öltözködésre koncentrálunk, ezért most szorítkozzunk erre. A földműveléshez kényelmes ruha kellett. Valószínűleg a köntös szerű viselet ekkor kezdett kialakulni, amely egy anyaggal lett körbe csavarva. Ez biztosította a kényelmes mozgást.

Az ásatások alapján növényi fonalakból, mint csalán rostjából vagy kenderből (karamushi) sodort fonalból szőttek. A nemesek kezdetleges, primítv szövéső selymet viseltek. A növényi festékek, mint a lila fű és az indigó kedvelt és használatos volt. Nagy, fa papucs volt a lábbeli a földeken, de a mindennapokban gyakran cipő nélkül közlekedtek. Számos ékszer lelet került elő kagylóból, bronzból, jáspisból, és valószínűleg tetoválták is magukat. A legjobb állapotú sírok a Yamato állam idejéből maradtak fenn (i.sz. 250-552). Ezekben a sírokban kicsi szobrokat is találtak, amelyek öltözéke a korra jellmező öltözéket mutatta meg. Ezek a kis szobrok a haniwák (japánul: 埴輪, magyarul ejtsd: hanyivák) az első kimono ábrázolások. Ezekből megtudhatjuk, hogy az elől nyitott ruhák, a férfiaknál a bő nadrágok, a nőknél a hosszú, redős szoknya lehetett a leggyakoribb viselet. Az anyagok a már említett növényi rostokból, csalánból, kenderből készültek, de nagy valószínűséggel a nemesek selymet is hordtak.

A Kofun időszakban (350-552) két darabból álló ruhát viseltek, férfiak nadrágot, nők hosszú szoknyát. Később, a buddhizmus és a konfucianizmus elterjedésével, valamint a kínai kultúra térnyerésével Japán gyökeres átalakuláson ment keresztül. Ettől az időszaktől jellemző az úgynevezett balkezes öltözködés, hogy a ruházat nyakát bal fentre illesztették a testen.

Az Asuka-korszakot (552-646) tartják az első gyökeres fordulópontnak, amikor is Kínával felvette Japán a kapcsolatokat. A visszatérő követek hozták magukkal a buddizmus és konfucianizmus tanításait és számoltak be a kínai kultúráról, illetve a küldöttségekben résztvevő diákok szerepe is az volt, hogy minél többet figyeljenek meg és hozzanak haza a látottakból. A ruhák itt kezdték a státuszt érzékeltetni. A munkás osztály a kosode (magyarul ejtsd: koszode), a mai kimono elődjét kezdte viselni, míg az uralkodó osztály olyan díszesebb változatokat, ahol az ujjak hangsúlyosabb szerepet kaptak.

A Nara-korszak (710-794) alatt következett be a következő nagy ugrás, amikor is a kormányzás fejlődésnek indult. A Narában alapított főváros Kína fővárosának mintájára alapították. Ha Narában járnátok, érdemes megnézni a Heijō-kyū-t, (magyarul ejtsd: Heidzsó-kjú), a palota épületét, nagyon szép. A kiállításon térképeket is megmutatnak, ahol az utcák négyzethálósan vannak kialakítva a királyi palota körül, így teljesen átlátható és logikus. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hetedik-nyolcadik századról beszélünk, kétszáz évvel a Magyar honfoglalás előtti időkről. Az új kínai mintájú főváros mellé sok kormányzati elemet is átvett Japán. A lakosságot osztályokba sorolták és ezekhez az osztályokhoz megfelelő öltözködés is tartozott. Erről az első feljegyzések még a Nara időszak előttre tehetők, amikor is Shōtoku Taishi koronaherceg (magyarul ejtsd: Shótoku Taishi), akinek a nevéhez fűződik Japán első írott alkotmánya, a hatszázas évek elején kidolgozta a tizenkét udvari rang rendszerét, amely szerint a tizenkét udvari rang birtokosai rangjukhoz illően különböző színű süveget viseltek. Shōtoku herceg törvényei még a mai napig is meghatározzák a japánok szellemiségét.

Férfiak bő köpenyt magas gallérral, a köpeny alatt nadrágot viseltek, melyet selyemőv tartott össze. A nőknek rövid felső kabátjuk volt. A császárhoz közeli udvarhölgyek díszesebben öltözködtek, ugyanúgy, mint a férfiak. Az átlag emberek persze egyszerűbb ruhákat hordtak, de mindegyikben felismerhető a kimono stílusú szabás, a rangot a díszítés és a rétegek sokasága, valamint a kiegészítők minősége mutatta. Itt már jellemző volt, hogy a gallér illeszkedésére oda figyeltek és azt is meghatározták, hogy a kosode oldalai közül a job oldal kerüljön alulra. Másik nagy újítása a korszaknak, hogy meghatároztak három típusú ruha viseletet: a hivatalos ruhát (raifuku), a reggeli ruhát (choufuku) és az egyenruhát (seifuku). 719.-ben kiadták az Ebukuryo-t (衣服令), amelyben az „Ujin öltözködési módszer” keretén belül meghatározták, hogy a kimono gallérja esetén a job oldalnak alul, a bal oldalnak felül kell elhelyezkednie. Az átlag ember mindeközben a „hu” ruhát viselte, amely egy cső ujjú, laza, kényelmes viselet volt.

A Heian-korszak (794-897) a kifinomultságáról, művészeti szépségéről volt híres, a művészet minden területén nagy ugrás történt, mondhatni a mai esztétikum gyökrei innen eredeztethetőek. A korszak végére pedig az ázsiai kontinenssel történő kapcsolatok megszűnésének köszönhetően Japán sajátos módón fejlődőtt tovább, kialakítva egyedi kultúráját. Ebből az időszakból már számos lelet áll rendelkezésre, elég ellátogatni egy-egy nagyobb múzeumba, Oszakában, Kiotóban vagy Tokióban és bepillantást nyerhetünk erről a világról. Az igazán rangos emberek egy sor réteget viseltek, ahol természetesen a színeknek tökéletes összhangban kellett lenniük egymással. Elképzelni sem tudom, hogy tudtak járni ezekben a költeményekben… súlyuk nagyjából 7-8 kg lehetett. Amikor azt mondjuk, hogy több réteg, akkor az uralkodó osztály emberei esetében a tizenkét nagy ujjú kosode rétegről beszélünk. Úgy gondolták, hogy ez a fajta viselet szimbolizálta leginkább az uralkodói osztályt.

A hölgyek esetében fontos a hajakra is kitérni, ebben az időszakban a leengedett, hosszú csillogó haj volt a divat. A hajukat olyan hosszúra növesztették, amilyen hosszúra csak tudták, kiengedve, hátukra omolva viselték, mintegy lázadásként a Kínából beáramló erős kultúrális hatásokra. Ennek a viseletnek a „taregami” a neve. Ha megtekintünk Heian-korból származó festményeket, a szűk szemek, vékony orr, erősen hagsúlyos piros ajkak és a kerekded fejformák gyakran vissza köszönnek a képekről. A fehér arc, amelyet rizsporral értek el szintén a megjelenés része volt úgy, mint az is, hogy leborotválták a szemöldöküket és új vonalat rajzoltak helyette. A hófehér bőr az arisztokrácia jelképe volt, érdekes módón ez a mai napig nagy divatnak örvend. A modern kozmetikai ipar kedvelt termékei a bőr fehérítő krémek és készítmények. Gyakori szokás volt a fogak feketére festés is az „ohaguro”, hiszen a kifehérített arcbőr mellett a fogak sárgásnak hatottak. Ezt ellensúlyozva a fekete fogak összhangban voltak a fekete hajkoronával. Ma ez visszatetszőnek hangzik, Japánban azonban a 19.századig elterjedt gyakorlat volt, főleg a nemes nők körében. A fekete fogakat egy olyan anyag felkenésével érték el, amely egyben védte is a fogakat a fogszuvasodástól. Találtak olyan csontvázakat, amelyek fogai megőrizték ezt a fekete színt, ezért feltételezik, hogy ez egy életen át tartó gyakorlat volt.

Heian kori férfi arisztokrata viselet – Sokutai (magyarul ejtsd: szokutai)

Heina kori férfi ünnepi viselet az ikan, illetve mellette egy tipikus arisztokrata női viselet

Persze nem csak nemesek éltek Japánban. A kevésbé rangos embereknek szabadabb volt a mozgása, hiszen azoknak konkrétan feladatuk volt, amelyet el kellett látniuk. Ehhez megfelelően praktikus viselet szükségeltetett, rövid ujjakkal.

Legjellemzőbb viseletek a Heian-korban:

Kariginu– Eredeteileg a nemesek hordták vadászatok során. Mivel ennek a viseletnek kényelmesnek kellett lennie, ezért a Heian-korban ez fokozatosan átalakult a nemesek mindennapi viseletévé is. Széles újja van, amelyet egy zsineggel össze lehet fogni.

Kariginu

Suikan (magyarul ejstsd: szuikan)- A ma használatos hakama egy elődjének tartják. Kényelmes víseletet biztosított és a díszítésétől függött, hogy viselője milyen rangot tölt be a társadalomba. A legyegyszerűbbet a szolgák (bő felsőkabát és szoknyához hasonló viselet), a legdíszesebbet a kereskedők hordták.

Kouchiki– magas rangú nők viselték (pl. a császári család tagjai)

Juni Hitoe– ezt a viseletet vették fel az ünnepi alkalmakkor a császári család tagjai a Heian korban. Ma ilyen öltözet volt nemrégiben a császárnő felavatásakor a hivatalos, ceremoniális viselet.

Az ünnepek során a Juni hitoe mögött egy hosszabb, fátyol jellegű anyagot húznak maguk után séta közben, amely a Fujit, Japán szent hegyét szimbolizálja:

A Heian kori viselethez hasonló viseletet öltöttek a 2019 Novemberében, Naruhito császár trónra lépése alkalmával a császári pár:

Naruhito császár ünnepi öltözete

Masako császárné két viseletben is megjelent a nap során

Ezen a képen jól látszik az udvarhölgyek viselete is, a stóhla a Fuji hegyet szimbolizálja

Kamakura-kor (1185-1333) és Muromachi-kor ( 1338-1603)

Ebben az időszakban a szamurai (magyarul ejtsd: szamuráj) harcosok rétege központi szerepet kap, hatalmuk megnőtt. Hitatare- a harcosok mindennapi viselete, míg Ōyoroi (大鎧, magyarul ejtsd: Óyoroi) – a szamurájok teljes harci viseletének az elnevezése (jelentése nagy páncél). A korszakolás esetén érdemes nagyvonalúan eljárni, hiszen hivatalos számítás és történelmi feljegyzések ebben az időszakban még nem nagyon voltak. A szamurájok megjelenését nagyjából 1000 körülre teszik, tehát a késő Heian időszakba. Ekkor már harci páncél kezdemények voltak. Feltehetőleg a tizenkettedik században, a Genpei háborúkban (Taira és Minamoto családok között dúló polgárháború, amely a Taira klán hanyatlásával és a Minamoto klán felemelkedésével végződött. Minamoto no Yoritomo lett Shōgun (magyarul ejtsd: shógun) és tette át székhelyét Kamakurába. A magasabb rangú samurai hordja az Ōyoroi-t, Ők általábann lovagoltak. Az alacsonyabb rangúak egy ehhez hasonló, kevesebb összetevőből álló könnyebb páncélt, kevesebb dekorációs elemmel díszítve. Ez a ruha amúgy tükrözi is a harcosok etikettjét is, amelyben szintén az egyszerű életre törekedtek.

Ōyoroi-t ma leginkább múzeumokban láthatunk. Régen apáról fiúra/ leszármazottra szállt, sokan a szentélyeknek ajándékozták, vagy múzeumoknak kiállításra.

Ebben a korszakban három féle típusu ruházatot különböztetnek meg. Mindegyik esetén az ujjak mérete a meghatározó, így lehet nagy ujjú, cső alakú, kis ujjakkal ellátott viselet.

Más viselet még a Yoroi hitatare – ünnepekkor viselték, bő ujjú köpeny volt rövid nadrággal és lábszárvédővel. Az Ichime-gasa még egy érdekesség. A Kamakura korban a hölgyeknek nem volt illő az arcukat mutatni a nyilvánosság előtt, ezért egy olyan kalapot viseltek, amelyről fátyol lógott le, így jelentek meg a nyilvánosság előtt. A suō(素襖, magyarul ejtsd szuó) szintén egy samurai viselet, egy egyszerű köpeny, hakama– bő szárú nadrággal. Ez egy elegánsabb viselet, amelyet az alsóbb rendű samurai harcos viselt. Ilyesmiket a Noh színházban gyakran mutatják, ha samurai szerepel a darabban. A daimon nagyjából hasonló nadrág-köpeny-öv kombináció volt, mint amilyen a hitatare is, azonban egyszerűbb anyagokból készültek. Ezeken a családok már jellemzően szerepeltették címereiket, kamonjaikat is. A kamonokról egy korábbi cikkünkben itt olvashatsz.

A Muromachi időszak az építészetről, művészetekről, kifinomult teaceremóniáiról, fellendülő Noh (magyarul ejtsd: Nó) drámájáról volt leginkább nevezetes. A hölgyek a korábban említett kosode kimono elődöt viselték, de ünnepi alkalmakkor a az uchikake-t, amely egy formális, szépen szőtt kimono. Ma az uchikake-t a japánok az esküvőjükön viselnek.

A magasabb osztály hölgyei az úgynevezett koshi-maki stílusban hordták kimonojukat.amelynek A koshi maki egy viselési mód: az volt a lényege, hogy a kimonot, amely amúgy egy hosszú köpeny (ami hosszúságát az obival szabályozzák) hagyják hátul uszályként lelógni a földre. A mai haori elődje (rövid kabát) ebben az időszakban jelent meg.

Az Edo- kórban (1608-1868) számos változás történt Japán szerte, amelyről egy korábbi cikkünkben a japán történelemről itt olvashatsz. Ebben az időszakban a kosode, a mai kimono elődjének elterjedése volt jellemző. A státuszt, esztétikai érzéket, stílust egyben tükrözi az, hogy egy hölgy milyen kosode-t visel. Ez a mai napig is jellemző, bár ma már kivételes ünnepek alkalmával és esküvőkön viselik. Kenderből készült az egyszerűbb embereké, selyemből a nemeseké. Az évszakokra jellemző színek és minták dominálták a kosode megjelenését. Erre a korra jellemző volt, hogy a hölgyek a háttérbe vonulva éltek, ennek megfelelően visszahúzódóbb ruhákat is viseltek. A férfiaknak természetesen semmi ilyen megkötésük nem volt, azonban a ruháikkal a státuszukat minden esetben ki kellett fejezniük. Mindeközben a nők „belső világában” viszonylag nagy szabadságban dönthették el viseletüket, de a kosode-t mindig úgy kellett megválasztaniuk, hogy a társadalmi hovatartozásukat érzékeltessék.

A Kamishimo-t (magyarul ejtsd: kamisimo) előszőr a daimyok viselték. A Tokugawa kormányzat alatt a daimyokat, vagyis a feudális urakat autonóm területekkel ruházták fel, amelyek felett ők rendelkeztek. Éppen ezért díszesebb ruhájuk volt, amelyet később a samurai harcosok is átvették, mint ünnepélyes ruha. A kataginu-val együtt viselték, amely a vállaknál egy erősebb, szárny kinézetű mellény volt a köpeny felett, alul pedig a hakama nadrág. Ma kamishimot a vallási ünnepeken szoktak még viselni, de korábban nagy szerepe volt abban, hogy viselője státuszát egyértelműen mutassa.

Az Edo-korszak végén az obi szerepe elkezdett előtérbe kerülni. Mivel egyre szélesebbé vált, nem volt lehetséges egyedül megkötni. Ezért megjelent a kimono öltöztetés, mint fogalom is.

A legnagyobb változtatás ebben az időszakban a festés és szövési technikák területén volt, ekkor jelent meg a Yuzen festés mint stílus, valamint a Kanoko sajtolás is.

Meiji-időszak (1868-1912)

A Meiji átalakulás alatt és után a nyugati kultúra rohamos térnyerése történt. Ezzel együtt a nyugati viselet is elkezdett terjedni, kezdetben a férfiak, a hivatalnokok, katonák körében.

Az igazán gazdag hölgyek az egyszerűbb kimono felett aprólékosan kidolgozott uchikaket viseltek.

Geishák a 1900-as években

Ekkor tájt jelent meg a furisode (magyarul ejtsd: furiszode) egy kedvelt kimono a fiatal lányok körében, hosszú, széles ujjú kimono, amelyet ma a nagykorúvá válás ünnepén viselnek.

Ez egy modern furisode

A kormány ipar növelése érdekében tett erőfeszítéseinek köszönhetően jelentősen megnőtt számos iparágban a gyártás. Korán felismerték, hogy mekkora szükség van az iparosításra, ugyanakkor számos nehézséggel is meg kellett küzdeniük. Ilyen volt például az, hogy Japán megnyitásakor számos előnytelen szerződést kötött a nyugati hatalmakkal, amely a japán kereskedelmet magas vámokkal nehezítette. A kormány ugyanokkar számos erőfeszítést tett annak érdekében, hogy az iparosodás minél könnybben menjen végbe. A selyem termelése erre egy tökéletes példa: több hatékonyan működő selyem üzemet hoztak létre Japán szerte. Mivel a Meiji restauráció egyik fontos mérföldköve volt a kereskedelem támogatása, ezért a selyemszál (a nyers selyem), valamint a selyem termékek sajátos japán export termékekké váltak. Ez a mai napig megmaradt, a japán selyem világhírű. A kereskedelem fellendítése édekében a kormány például nagy összegeket fektetett a kereskedelmi hajó flottája fejlesztésére, ezzel is függetlenítve magát a nyugattól. Persze nem csak az egyedi, minőségi selyem, különösen a meisen (magyarul ejstd: meiszen- szegélyezett selyem) kereskedelme virágzott. A selymet helyettesítő, olcsóbb szövetek, mint például a krepp (omeshi), a sodrott selyem (tsumugi), a pamut (főleg geometriai formákat ábrázolt), a gyapjú és a vászon (youfu) is kedveltek voltak.

Ebben az időszakban a festési technológia is jelentősen fejlődött, ennek köszönhetően számos technika, mint például a yuzen minta elterjedt, közkedvelt lett. A technikát Miyazaki Yuzen fejlesztette ki. A festést magát a színek változatossága, a minták aprólékossága és sokszínűsége jellemezte. A szemet gyönyörködtető minták hamar közkedveltek lettek.

1878-ban elfogadtak egy olyan rendeletet, hogy a japán ruhákat fesztiválokon, ünnepeken használják, a nyugati ruhákat pedig formális alkalmakkor. A nemesek esetén, ha az urat felesége is elkíséri, akkor a feleségének is a nyugati ruhában kellett megjelennie.

A városi emberek azonban továbbra is kimonóban jártak.

A Taisho korszakban (1912-1926) a nyugati kultúra virágzott Japánban, leginkább az Art Deco és az Art Nouveau irányzatok befolyásolták a korszak kimono tervezőit és munkájukat. A nők sokkal aktívabbá váltak, a viselet tekintetében megjelent a mai obi használata, valamint a zsinor, az oshiri csavarások technikája, amely az obit is összepréseli és díszíti, több figyelmet von rá. Ezt akkoriban Nagoya obi-ként emlegették.

Ezt az időszakot a Taisho demokráciának is szokták nevezni. A ruházkodás drámaian megváltozott. Részben azért is, mert az 1923-as Kanto földrengés során számos nő, aki kimonot viselt a földrengés áldozatává esett, mert a kimono szabása akadályozta őket a menekülésben, könnyed mozgásban. A Meiji Restauráció során elindult nyugati kultúra térnyerése erre az időszakra teljesen elterjedt a nagyközönség körében (nem szabad elfelejteni, hogy 1880 táján Japán 80%-át földművelő réteg tette ki).

A Tomosode (magyarul ejtsd: tomoszode) ebben az időszakban jelent meg. A tomosode a legelegánsabb, legformálisabb kimono fajta, amelyet egy férjezett asszony viselhet. Ez a nagyestélyi japán megfelelője, ugyanakkor Japánban ezt bármikor hordhatják (nappal is). Lehet kuro tomesode (fekete alapon vannak a minták) vagy iro tomosode (színes alapon vannak a minták). A fekete hátterűt kizárólag férjezett asszonyok viselhetik, a színes hátterűt az egyedülállók is. Az Edo-koszakban megjelent furisode az elődje. A furisode hosszú, lelógó ujjai rövid ujjakat kaptak. Többnyire lent található rajta minta (Edo zuma), és az ujja picit szélesebb mint a kosode esetén. A fekete tomosode-nak szimbolikája van (a szimbólumokat a japánok amúgyis imádják): azt jelképezi, hogy a házasság után a nő nem változtathatja már meg a színét (azt kapod amit elvettél). Mivel a feketét nem lehet más színné átszínezni, ezért lett a kuro tomosode a házas nők nagyestélyije. Olyan családban, amelynek van kamonja (címere), ott a tomosodéra rá szokták hímezni, vagy bele szövik a családi kamont, három vagy öt helyen (mitsumon, hitotsumon). A tomosode többnyire chirimen-ből (magyarul ejtsd: csirimen, krepp selyem). A mellkason többnyire nincs díszítés, míg a szoknya alján igen. Esküvőkön kedvelt viselet az örömanyák, jegyes pár lány testvérei, nagynénik körében, de ha vendégek vagyunk egy iylen alkalmon és nem vagyunk rokonok a jegyes párral, illetlenség tomosodet viselnünk. Tomosodet ünnepi és formális alkalmakkor viselnek és a kiegészítőkre is odafigyelnek.

A Showa-időszak (1926-1989) a viseleteken nem változtatott, talán csak a mintázat tekintetében. A második világháborút követően a nyugati ruházat viselete lett mindennapos. A kimono, mivel nem hétköznapi viselet, ad egy bájt, egy misztikumot viselőjének, egyedi varázsa figyelemre méltó. A Showa időszak kimonoi letisztultabban, modernebbek. Ez különösen a nyári kimonokon, a yukatákon szembe tűnő.

A kosode, a kimono alapja tehát alapjaiban számos fejlődésen esett át az évszázadok alatt. Számomra nagyon érdekes, hogy az öltözködés Japánban nem a véletlen, egyéni döntés eredménye, hanem minden osztály minden korszakban a rangjához kapcsolódó stílust követte, amely minden esetben tükrözte a nő helyzetét, rangját és hatalmát.

Biztos felmerül, hogy akkor tulajdonképpen mi a különbség a kosode és a kimono között?

Az első nyugati írásos feljegyzések a Momoyama korból származnak, amikor is a portugál misszionáriusok nyilvántartást vezettek a látottakról. Ezekben a nyilvántartásokban kosoderől beszélnek, azt írják, hogy a japánok így nevezték akkor magát a ruha darabot. Ez az elnevezés idők során megmarad. A Meiji korszakban kezdték egységes néven kimono-ként hívni.