A Yamato tartomány határán, ahol a hegyek ködje úgy gomolyog, mintha elfeledett lelkek sóhajai szállnának a fák között, állt két ősi hegy: Yoshino és Tsubosaka. A kettő között húzódott a Shimizutani-völgy, amelyet a helyiek csak félve emlegettek. Azt mondták, a völgy mélyén rejtőzik egy forrás, amelynek vize ibolyaszínben dereng. A Lila Forrás, ahol a múlt és a jövő határai elmosódnak.
A forrás körül tavasszal vad ibolyák nyíltak, olyan mélylila színben, mintha a föld szíve vérzett volna. Azt beszélték, a virágok a forrásból kiszivárgó szellemerőből táplálkoznak.
Ebben a vidéken élt egy fiatal nemesi lány, Shingé, akinek szépsége és törékenysége úgy ragyogott, mint a holdfény a vízen. Minden tavasszal eljött a völgybe, hogy ibolyát gyűjtsön, de a szolgálók suttogva figyelmeztették: „A Lila Forrás nem szereti, ha megzavarják.”
Shingé azonban nem hitt a babonákban.
Egy napon, amikor a legszebb virágok után hajolt, a kövek közül előcsúszott egy hegyi kígyó. A lány sikoltani sem tudott, a félelem úgy sújtotta le, mint egy láthatatlan kéz. A szolgálók kétségbeesetten próbálták életre kelteni, amikor a köd mögül előlépett egy fiatal férfi.
Yoshisawa volt a neve, legalábbis így mutatkozott be. De a völgy öregjei később azt mondták: „Nem ember volt ő, hanem a hegy szelleme, aki emberi alakot öltött.”
A férfi fehér port hintett Shingé ajkaira, és a lány magához tért. Amikor tekintetük találkozott, valami megmozdult a levegőben, mintha a forrás mélye felmorajlott volna.
Shingé szíve attól a naptól kezdve nem talált nyugalmat. Nem evett, nem aludt, csak a völgyre gondolt… és a férfira, aki a ködből lépett elő.
A családja orvosokat hívott, papokat, javasasszonyokat, de mind ugyanazt mondták:
„A lány szívét nem betegség emészti, hanem egy hívás, amely nem ebből a világból való.”
Amikor Shingé megtudta, hogy szerelmét, akár ember, akár szellem soha sem fogja elfogadni a családja, egyetlen éjszaka alatt döntött. Fehér kimonót öltött, és hangtalanul elindult a völgy felé.
A Lila Forrás fölött ibolyaszín köd kavargott, mintha várta volna.
A víz tükrében nem a saját arcát látta. Yoshisawa állt ott, a víz mélyén, mintha egy másik világból figyelné.
„Ha velem jössz, el kell hagynod az emberek világát” suttogta a víz.
Shingé nem habozott. A forrásba lépett, és a víz úgy zárult köré, mint egy hideg, puha kéz.
Másnap a szolgálók megtalálták a testét a víz felszínén lebegve, mintha aludna. A család gyászolt, a völgy pedig elnémult.
Két nappal később Yoshisawa is eltűnt. A falubeliek azt mondták, látták, amint a férfi a forrás fölé hajol… majd a víz magába húzta.
Azóta a Lila Forrás környékén különös dolgok történnek. Esős éjszakákon ibolyaszín fény dereng a víz fölött. Aki közel merészkedik, két alakot lát lebegni a pára között: egy fehér kimonós lányt és egy férfit, akinek tekintete olyan mély, mint a hegyek csendje.
Azt mondják, ők ketten őrzik a völgyet. A szerelem, amelyet az élők világa nem fogadhatott be, a szellemek birodalmában talált otthonra.
És aki tavasszal ibolyát szed a forrásnál, annak a szíve még ma is meghallhatja a hívást, a Lila Forrás suttogását, amely egyszer már elragadott egy fiatal lányt és egy hegyi szellemet.
Forrás: készült a régi népmese alapján (nem egyene fordításban): Ancient Tales and Folk-lore of Japan: III. Ghost of the V… | Internet Sacred Text Archive
