Jigoku Tayū, a lebegő világ megvilágosodott szépsége
Japán Muromachi- és Edo-korának legendás alakjai közül aligha akad titokzatosabb és ellentmondásosabb személyiség, mint Jigoku Tayū (地獄太夫), a Pokol kurtizánja. Lángokkal, csontvázakkal és buddhista pokoljelenetekkel hímzett kimonóba burkolózva ő testesítette meg a világi vágy és a spirituális ébredés kettősségét a mondák szerint. Története hidat képez két világ között: az ukijo, a „lebegő világ” csillogó, mégis mulandó világát, és a buddhista szerzetesek útját, akik az illúzióktól való megszabadulást keresik.
A Pokol kurtizánjának születése
Jigoku Tayū élete tragédiával kezdődött. Eredeti nevén Otoboshi, egy szamuráj leánya volt. Apja halála után családját menekülés közben banditák támadták meg, őt pedig elhurcolták és rabszolgaságba adták. Egy tehetős bordélyháztulajdonos vásárolta meg Sakaiban, a mai Osaka közelében lévő virágzó kikötővárosban, ahol yūjóvá, azaz elit kurtizánná képezték.
Otoboshi gyönyörű, okos és kifinomult nővé érett. Bár sorsa szerencsétlenséggel volt teli, úgy hitte, mindez csupán a múlt életeinek karmája. Gúnyt űzve saját szenvedéséből Jigoku, azaz „Pokol” nevet vette fel. Kimonóit az alvilág jeleneteivel hímeztette, s ezzel nemcsak önmagát, hanem a világ képmutatását is kigúnyolta. Szavai szellemesek, versei elbűvölőek voltak és miközben a vágy világában élt, szívében szüntelenül Buddha nevét ismételgette, a megváltást keresve.
A szerzetes és a kurtizán találkozása
Jigoku különös híre végül eljutott Ikkyū Sōjunhoz, az excentrikus zen mesterhez, aki híres volt a szabályok megvetéséről és különc életmódjáról. Meg akarta ismerni a kurtizánt, aki „Pokolnak” nevezte magát, ezért felkereste a bordélyházat.
Első találkozásuk költői párbajként kezdődött. Jigoku finom iróniával kérdezte, mit keres egy szerzetes az élvezetek negyedében, mire Ikkyū azt válaszolta, hogy a megvilágosodott számára nincs különbség templom és bordélyház között: mindkettő ugyanannak a világnak a része.
Ami ezután következett, nem az elme, hanem a lélek párbeszéde volt. Jigoku különös látomást élt át: miközben Ikkyūt próbára tette, kurtizántársait csontvázakként látta táncolni a gyertyafényben. A látvány megrendítette. Később a mester így szólt hozzá:
„Mikor nem vagyunk csontvázak? A bőrünk alatt nincs különbség. Szerzetes vagy kurtizán, nemes vagy koldus. Ha ezt felismered, felébredsz.”
Megvilágosodás a vágy világában
E felismerés után Jigoku Tayū nem hagyta el a bordélyt, de másképp élt. Tudatosságot és együttérzést gyakorolt ott, ahol mások csak vágyat és szenvedést láttak. Ikkyū tanításai nyomán naponta meditált, jótékonykodott, és hirdette, hogy a megvilágosodás nem a templom falai között lakozik, hanem bárki rátalálhat, aki tiszta szívvel néz önmagába.
Halála előtt utolsó versében azt kérte, testét ne égessék el és ne temessék el, hanem hagyják a szabad ég alatt, hogy az éhező kutyák jóllakhassanak belőle. Ez volt az irgalom és önzetlenség végső tette, amely túlmutatott az emberi lét korlátain. Ikkyū teljesítette kívánságát, és eltemette földi maradványait a Kumeda templomban, a közeli Yagi faluban.
A Pokol kurtizánjának öröksége
Jigoku Tayū alakja a szépség és a bölcsesség, a bűn és a megváltás egységét testesíti meg. Történetét az Edo-korban festmények, versek és színdarabok örökítették meg. A japán kultúrában ő lett a lebegő világ, az ukijo-e egyik örök szimbóluma, ahol öröm és szenvedés, vágy és megvilágosodás kéz a kézben járnak.
Benne a vágy tüze és a zen csendje találkozott, és eggyé vált.
Forrás:
