Narihira 825-ben született két császár unokájaként: Heizei és Kanmu császár oldaláról. Habár többnyire verseiről ismert, politikai pályafutása is jelentős volt.
Narihira nagy szerető hírében állt, verseinek egy része romantikus viszonyairól szól. Az Ise meséi című kötet történeteit is Narihira és az ő szerelmi élete ihlette. A legismertebb viszonya Yasukoval, Montoku császár lányával történt, aki az Ise szentély legmagasabb rangú papnője volt (innen eredeztetik az Ise meséit is).
Költészete
Narihira készített egy saját gyűjteményt (Narihira-shu), illetve 30 olyan verset is az ő nevéhez kapcsolnak, amelyek a Kokinshu antológiában jelentek meg a 10. század első éveiben.
Mivel az Ise meséiben több vers is szerepel, sokat úgy tulajdonítanak Narihirának, hogy valójában nem ő írta. Összesen 87 vers ismert a neve alatt.
Narihira egyik alkotása az Ogura Hyakunin Isshuban is szerepel, vagyis a 100 költő 100 waka verse között. Ez az antológia adja az alapját a karuta játéknak is, amelynek kártyáin egy-egy vers szerepel a Hyakunin Isshuból.
Költői stílusára jellemző volt az egymáshoz valamilyen módon kapcsolódó szavak (engo), illetve a kakekotoba, vagyis a függő szavak használata. Utóbbi egy retorikai elem, mely során egy kanji csoport fonetikus olvasásával másfajta értelmezése, jelentése is létrejön a szövegnek.
Narihira szokatlan megoldásokkal élt verseiben, de pont ezek a “furcsaságok” tették ők jelentős költővé a japán irodalomban.
Ise meséi
A gyűjtemény elbeszéléseket és verseket tartalmaz, melyek főszereplője Narihira. A versek között vannak tőle származók, illetve olyanok is, amelyeket más írt. Úgy tartották, hogy magát az antológiát is ő írta, de ezt később a kutatók cáfolni kezdték. Az igazság valahol a kettő között lehet: valószínűleg Narihira egyfajta önéletrajzot szeretett volna készíteni, amit halála után más szerzők bővítettek ki – így jöhetett létre az Ise meséi. A főszereplőt kétségkívül róla mintázták.
Narihira a későbbi évszázadokban a szép és érzéki, romantikus férfi megtestesítője volt. Alakja számos irodalmi alkotásnak volt ihletője, különösen a Nó színházi daraboknak. Úgy tartják, hogy Murasaki Shikibu saját karakterét, Hikaru Genjit is részben róla mintázta.
Az Edo-korszakban számos ukiyo-e festményen is szerepelt.
Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Ariwara_no_Narihira
Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗
Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni
SEO és marketing felelős↗
Lapj kapcsolatba a blog készítőjével
ArigatoApartman ↗
Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán