Keiko és négy gyermeke Tokióba költöznek egy aprócska albérletbe. A főbérlőnek azonban csupán egyetlen gyermekről, a legidősebb fiúról, Akiráról van tudomása. A húga, külön érkezik, vonattal, a többiektől lemaradva. A két legkisebb testvér pedig egy utazóbőröndben. A gyerekek mindegyike különböző apától származik, iskolába nem járnak. A legkisebbnek még az apja személye is ismeretlen a család számára.
Egy szép napon Keiko némi pénzt hagy nekik és Akira gondjaira bízza a többi gyereket, majd néhány hónapra elutazik. A fiú büszkén viseli a felelősséget, hiszen ő lett a család fenntartója. A pénz azonban hamar elfogy, így Akira kénytelen felkutatni a legkisebb testvér, Yuki lehetséges apjait, hogy pénzt kérjen tőlük. Szerencsére, az anyjuk visszatér. Sajnos nem marad túl sokáig, de elmondja fiának, hogy új barátja van, és amint összeházasodnak, nagy boldog család lesznek mindannyian. Mikor ismét elmegy, megígéri a gyerekeknek, hogy Karácsonyra visszatér. Mivel ígéretét nem tartja be, a két legidősebb testvér veszi át a szülői szerepet. Akira egy nap megtudja, hogy az anyja férjhez ment, és többé nem jön vissza. A gyerekek végleg egyedül maradnak. Vajon sikerül nekik túlélni és felnőni? Kapnak-e külső segítséget az illegalitásban élő gyerekek? Vajon Akira meddig képes a családfenntartó szerepének terhét viselni anélkül, hogy lelkileg beleroppanna?
Az 1980-as évek végén nemzetközi figyelmet is kapó „Sugamo-gyerekek esete” inspirálta Hirokazu Koreeda rendezőt Anyátlanok c. filmjének leforgatására. A Tokióban elhagyott 5 gyermek tragédiája hatalmas felháborodást keltett a lakosság körében, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy egy japán anya magára hagyja kiskorú gyermekeit egy metropoliszban. A gyermekek erősen alultápláltak voltak, mikor rájuk találtak, és ketten életüket is vesztették. A hivatalos jelentés szerint a legkisebb gyerek (3 ) a legidősebb fiú barátai által elkövetett bántalmazás következtében halt meg. Holttestének elrejtésében a legidősebb gyerek (14 ) is segédkezett. Az anyát 3 év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után magához vehette két megmaradt kislányát.
A rendező diszkrét kamera mozgásokkal mutatja be, hogyan is élnek a gyerekek, mikor senki sem figyel rájuk. Hirokazu célja a kilátástalannak tűnő helyzetekben is megtalálható pozitív értékek bemutatása. A filmet egy teljes éven keresztül forgatták, így a fiatal amatőr színészek fejlődése az általuk játszott karakterekével párhuzamosan zajlott. Az apró mozzanatok nem csupán az elhagyott gyerekek sajátos világát idézi, hanem általános módon jeleníti meg a gyermekkor báját és szépségét.
A film megnézhető online: https://videa.hu/videok/film-animacio/anyatlanok-drama-JSrTfREKQtSIP3ok
Írta: Ballagó Petra
Kép: By Source, Fair use, https://en.wikipedia.org/w/index.php?curid=48614596