Az egyszemű, egylábú hegyi szellem
A japán yōkai-történetek gyakran többről szólnak, mint elsőre gondolnánk. Egy különös szörny vagy szellem mögött sokszor egy közösség félelmei, hagyományai és a természettel való kapcsolata rejtőzik.
Az Ippondatara is ilyen alak.
A legenda elsősorban a Kii-félsziget hegyvidéki területeihez, különösen Nara és Wakayama prefektúrák déli részéhez kapcsolódik. A történetek régiónként eltérnek, ezért nincs egyetlen „hivatalos” változata. Ahogy sok más folklórhagyomány esetében, itt is minden falu egy kicsit a saját képére formálta a legendát.
Ki az Ippondatara?
A legtöbb történet szerint az Ippondatara egy hatalmas, egylábú és gyakran egyszemű lény, amely a hegyekben él.
Néhány legenda szerint valóban megjelenik az emberek előtt, más történetekben azonban soha senki nem látja magát a lényt. Csak a nyomait.
Egy régi feljegyzés például arról számol be, hogy a havas hegyoldalon hatalmas, egyetlen lábtól származó nyomokat találtak. A lényt senki sem látta, mégis mindenki tudta, hogy valami járt ott.
Talán éppen ez teszi olyan különlegessé az Ippondatarát.
Nem mindig kell látnunk a szörnyet. Néha elég egy nyom a hóban, egy különös hang vagy egy megmagyarázhatatlan jel ahhoz, hogy megszülessen egy legenda.
Mit jelent a „tatara”?
A név második fele, a tatara, érdekes kérdéseket vet fel.
A szó kapcsolatba hozható a hagyományos japán vasolvasztással és a kovácsmesterséggel. Emiatt egyes kutatók felvetették, hogy az Ippondatara legendája talán összefügghet a hegyi kohókkal és a kovácsok világával.
Az egyik elmélet szerint a kohóknál dolgozó mesterek munkája ihlette az egyszemű és egylábú alakot. A tűz figyelése és a fújtató használata különleges mozdulatokat és testtartást igényelt, amely idővel folklórmotívummá válhatott.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ez csupán egy lehetséges magyarázat. Nincs bizonyíték arra, hogy az Ippondatara valóban a kovácsokhoz kapcsolódna. A legenda eredete ma sem teljesen ismert.
A „veszélyes nap” legendája
Az Ippondatara történeteinek egyik legismertebb eleme a régi holdnaptár szerinti december 20-a.
A Nara környéki hegyvidék falvaiban úgy tartották, hogy ezen a napon nem szabad a hegyek közé menni vagy a hágókon átkelni, mert az Ippondatara megjelenhet.
A különböző történetek másként mesélik el a veszélyt:
- van, ahol egyszerűen találkozni lehet vele,
- van, ahol betegséget hoz,
- máshol olyan gyorsan mozog a hóban, hogy követni sem lehet,
- egyes legendák szerint pedig megtámadja az utazókat.
A legismertebb változatban egy hatalmas vaddisznó szelleméből születik meg az egylábú démon, amely évente egyszer szabadul ki, és ilyenkor kóborol a hegyekben.
Miért pont december 20.?
A folklórkutatók szerint ennek nagyon is gyakorlati oka lehetett.
A Kii-hegység télen gyakran mély hóval borított, nehezen járható terület volt. Egy eltévedés vagy egy váratlan hóvihar könnyen tragédiához vezethetett.
A legenda lehetett egy egyszerű figyelmeztetés is: Ne indulj útnak. Ne menj át a hegyen. Ne kockáztass.
Egy olyan korban, amikor nem létezett időjárás-előrejelzés vagy gyors segítség, egy félelmetes történet hatékony eszköz volt arra, hogy a közösség generációról generációra továbbadjon egy fontos szabályt.
További történetek az Ippondataráról
Az Ippondataráról nemcsak a veszélyes december 20-ához kapcsolódó történetek maradtak fenn. A hegyvidék falvaiban más legendák is keringenek róla.
Az egyik történet szerint egy vadász a Tamaki-szentély közelében, Yokomine hegyei között haladt, miközben imádkozott. Ekkor egy körülbelül három méter magas Ippondatara jelent meg előtte.
A yōkai megszólította:
„Mérjük össze a hangunk erejét! Ha legyőzöl, átengedlek ezen az úton.”
A különös verseny elkezdődött. Az Ippondatara hatalmas ordítást hallatott, amely visszhangzott a hegyek között. A vadász úgy érezte, esélye sincs felülmúlni ezt a hangot, ezért egy váratlan ötlethez folyamodott. A puskáját a lény füle mellett sütötte el. A dörrenés olyan hangos volt, hogy az Ippondatara megijedt és elmenekült.
Egy másik legenda szerint az Ippondatara eredetileg nem is yōkai volt. A történet egy hatalmas vaddisznóról, Inosasa-ōról szól, amely a hegyekben élt és rettegésben tartotta a környéket. Végül egy vadász elejtette az állatot, de a vaddisznó bosszúszomjas szellemként tért vissza. Az új alakja már egy egylábú démon volt, amely az utazókat támadta meg a hegyi ösvényeken.
A legenda szerint egy Tansei nevű szerzetes végül egy Jizō-szobor segítségével megpecsételte a démont. Azonban a szellem egy feltételt szabott: évente egyszer, a holdnaptár szerinti december 20-án szabadon engedhessék. Emiatt vált ez a nap különösen baljóssá a környéken.
Az Ippondatara valódi eredete?
A kutatók egy másik érdekes magyarázatot is felvetettek.
Dél-Nara hegyei évszázadokon át a Shugendō gyakorlóinak fontos területei voltak. A shugendō a hegyekben végzett aszketikus gyakorlatairól ismert japán vallási hagyomány. A gyakorlók hosszú időt töltöttek a vadonban, különleges öltözetet viseltek, és sokszor olyan helyeken jelentek meg, ahol a falusiak ritkán jártak.
Nem kizárt, hogy egyes történetekben az emberek egy ilyen hegyi remetét vagy aszkétát láttak meg a ködben vagy a hóban, és idővel természetfeletti lénnyé formálták az alakját. Az elszigetelt hegyekben élő, különös képességűnek tartott emberek könnyen válhattak a helyi folklór részévé.
A legenda mögött rejlő figyelmeztetés
A legtöbb kutató ma úgy gondolja, hogy az Ippondatara történetei valószínűleg nem egyetlen eseményből vagy személyből származnak. Sokkal inkább több hagyomány, helyi hit és tapasztalat keveredett össze bennük.
A holdnaptár szerinti december 20. környékén a Kii-hegység útjai gyakran mély hóval voltak borítva. Az utazás ilyenkor rendkívül veszélyes lehetett. Könnyű volt eltévedni, megsérülni vagy megfagyni.
Ezért az Ippondatara története talán nem más, mint egy ősi figyelmeztetés:
Ha a hegy veszélyessé válik, maradj otthon.
A legenda így egyszerre szól egy különös yōkairól és az emberiség egyik legrégebbi tapasztalatáról: a természet erejének tiszteletéről.
Több mint egy szörnyeteg
Ha csak röviden akarunk válaszolni arra, hogy mi az Ippondatara, akkor azt mondhatjuk: egy egyszemű, egylábú hegyi yōkai. De a legenda ennél jóval többről szól. Benne van a hegyek veszélye, a téli utazástól való félelem, a természet tisztelete, a helyi hiedelmek világa és talán még a hegyekben dolgozó emberek emlékezete is.
Az Ippondatara nem csupán egy furcsa szörny a japán folklórból. Sokkal inkább annak a határnak a jelképe, ahol az emberi világ véget ér, és kezdődik az ismeretlen.
Forrás:
