Miért különlegesek a japán minták?

Úgy gondolják, hogy a japán minták története akkor kezdődött, amikor a kezdeti motívumokat Jōmon-korszakban cserépedényekre kezdték rajzolni. Abban az időben a cserépedényeket, például tégelyeket és tányérokat kagylók, kötelek és egyéb tárgyak felhasználásával készült különféle mintákkal díszítették. Ilyenek voltak például az íves minták, például a spirálok és a hullámok, a geometriai minták folytonos háromszögekkel és a kötéllenyomat-minták.

A kofun korszakban (3.-7. század vége) az ókori Egyiptomból, Görögországból, Kínából és más országokból származó különféle minták eljutottak Japánba is.

Amikor a 6. század közepén bevezették a buddhizmust, elterjedtek a buddhizmussal kapcsolatos minták. Az egyik a lótusz stilizált virágait, leveleit és gyümölcseit tartalmazó minta, amely a buddhizmus egyik legfontosabb szimbolikus növénye még ma is. A lótuszmintát templomok építészeti díszítésére, Buddha-szobrok talapzatára, buddhista rituális eszközökre stb. alkalmazták.

A Heian-korszakban (8. század vége – 12. század vége) a tengerentúlon keletkezett mintákat kezdték átdolgozni japán stílusban. A főnix, a daru és a fenyő ábrázolása, valamint más szimbolikus állatminták ábrázolása ebben az időszakban különösen kedvelt volt. Miután a Heian-korban lefektették a hagyományos japán minták alapjait, ezek a minták sokrétűbbé váltak, és a kimonóktól kezdve a lakktárgyakig, kerámiákig és épületekig mindenhol használták őket.

Melyek a hagyományos japán minták?

Japánban a legtöbb típus a stilizált „növényekkel” rendelkező minták. A kimonó szokásos mintái a cseresznye- és szilvavirágok tavasszal, valamint a krizantém és a juharlevél ősszel. A Kofun-korszakban például átkerült a karakusamon minta, amely egy stilizált fűminta kusza levelekkel és szárral.

Vannak olyan minták is, amelyek a karakusamont krizantémokkal, pünkösdi rózsával, szőlővel és így tovább kombinálják.

A császárfa leveleit és virágait ábrázoló minták a növényminták legismertebb típusai közé tartoznak. A császárfa mintákat először a Heian-korszakban használták, amikor a császári család és a hadurak emblémájaként fogadták el őket. Manapság a császárfa emblémát a japán kormány egyes hivatalos körülmények között használja.

Seamless Japanese pattern with hemp leaf motif vector

A növényminták száma megnövekedett a 17. század elejétől mintegy 260 évig tartó Edo-korszakban. Ebben az időszakban szinte nem voltak nagyobb katonai konfliktusok, és a társadalom stabil volt, így a kultúra, az ipar és a technológia mindenféle nyugodtan tudott fejlődni. A kertészet fejlődésével, a dísznövényként termesztett virágos növények termesztésének elterjedésével egyre több minta került be a mindennapos használatba. A nyáron virágzó hajnalka (asagao) termesztése például a 19. században vált nagyon népszerűvé, különösen a nyári yukata mintájaként.

Nemcsak a ruhákon, de a növények népi gyógyászatban történő alkalmazásai is nagyon fontos volt. Éppen ezért az egyes növények szerepeltetése a szöveteken különböző jelentésekkel és üzenetekkel bírt.

A növények mellett a madarak, halak, kagylók és rovarok is gyakran előfordulnak az ábrázolásokon. Japánban ősidők óta hisznek az emberek a buddhista „reinkarnáció” gondolatában, amelyben az emberek és a lények újra és újra megismétlik az életet és a halált. E hiedelem szerint az ember nem feltétlenül születik újjá személyként, így az ábrázolások esetén olyan lények kerültek gyakran az anyagokra,a melyekkel amúgy a mindennapi életben is lehet találkozni.

Ezek mellett a természeti jelenségek ábrázolása, mint például a hold, a csillagok, a mennydörgés, a hegyek, a folyók és a hullámok mind közkedveltek voltak. Az egyik ismerős minta a seigaihamon. Ez a minta legyező alakú hullámok rendszeres ismétlődése. Állítólag eredetileg az ókori Perzsiából származik, és a Selyemút révén került be Japánba. Ez az egyik legelterjedtebb minta amúgy és a véget nem érő boldogságot szimbolizálja.