Az Edo nyüzsgő utcáin, az esti piacok zsivajában és a lámpások pislákolásában egy furcsa és nyugtalanító jelenség kísértette a járókelőket, a haj hirtelen, megmagyarázhatatlan levágása. Ezt a hátborzongató eseményt egy természetfeletti lénynek, a Kamikirinek, vagyis hajvágó démonnak tulajdonították, egy yōkainak, amely az éjszakában lopakodott, frissen levágott hajfürtöket és rémült áldozatokat hagyva maga után.
Egy ijesztő rejtély az Edo-korból
A Kamikiri-jelenségről szóló beszámolók széles körben elterjedtek voltak a 17. és 18. században. Történelmi gyűjtemények, mint például a Shokoku Rijindan (1743) és a Mimi Bukuro (1814) szerint az emberek, különösen a fiatal nők hirtelen levágott hajukat találták, miközben alkonyatkor hazafelé sétáltak. Egyes esetekben az áldozatok nem is vették észre, amíg mások nem mutattak rá, ami miatt a sokktól elájultak.
Ezek a rejtélyes incidensek Japán-szerte történtek, de különösen gyakoriak voltak Matsuzaka városában (a mai Mie prefektúra) és Edóban (a mai Tokió). A furcsa támadások olyan sokak voltak, hogy a tudósok és a városlakók egyaránt találgatni kezdtek eredetükről.
Természetfeletti magyarázatok és helyi legendák
Néhányan úgy vélték, hogy a hajvágást egy démoni szél okozta, egy láthatatlan erő, amely idegen földekről fúj, és amelyet csak az Ise istenséghez intézett sintoista imákkal lehet elhárítani. A nők néha védő varázsigéket írtak papírdarabokra, és hajtűikbe tűzték őket, hogy elhárítsák a láthatatlan veszélyt.
Mások azt állították, hogy a tettes nem más, mint egy kitsune, egy huncut rókalélek, amely arról ismert, hogy megtréfálja az embereket. Mimi Bukuro egyik története három nőről szól, akik egy környéken elveszítették a hajukat. Amikor egy vad rókát elfogtak, és felvágták a hasát, női hajszálakat találtak benne, ami, mondták, a teremtmény bűnösségének bizonyítéka.
De a legélénkebb magyarázat az volt, hogy maga egy yōkai lény volt a felelős, egy apró, szörnyű lény, akit Kamikiri-mushiként, vagyis „hajvágó rovarként” ismertek. Az Edo-korszak művészei ezt a lényt olyan tekercseken ábrázolták, mint a Bakemono Zukushi és a Hyakkai Zukan, madárszerű arccal, karmos kezekkel és gonosz vigyorral, ahogy az emberek haját tépdesi.
A haj mélyebb szimbolikája
Ahhoz, hogy megértsük, miért keltett olyan erős visszhangot a Kamikiri legenda, értenünk kell a haj mély szimbolikáját a japán kultúrában. A Heian-korban a nők hosszú, fényes haja a szépség, a státusz és az erotikus vonzerő jele volt, ahogyan azt a Genji meséjében is láthatjuk. A hajvágás ezzel szemben a spirituális lemondást szimbolizálta. Mind a szerzetesek, mind az apácák borotválták a fejüket, hogy a világi vágyaktól való elszakadást jelképezzék, a szamurájok pedig szégyenükben vagy gyászukban levághatták a kontyukat.
Az Edo-korszakra a frizurák a személy társadalmi osztályát, családi állapotát és foglalkozását is közvetítették. Az erőszakos hajvágás nemcsak fizikai erőszak volt, hanem szimbolikus is, az identitás és a méltóság hirtelen eltörlése.
Félelem és lenyűgözés között
A Kamikiri így megtestesítette mind a láthatatlan erőktől való félelmet, mind a társadalmi rendet és identitást övező szorongást. Egy olyan társadalomban, ahol a látszat mély jelentéssel bírt, a haj beleegyezés nélküli elvesztése rémálom volt, amely elmosta a határt a hétköznapi és a természetfeletti között.
Források:
MICHAEL DYLAN FOSTER, The Book of Yokai Mysterious Creatures of Japanese Folklore (2015)
