004369911060985

Kiyomizudera, vagyis szó szerint a Tiszta Víz Templom (kiyo – tiszta, mizu – víz, dera, vagyis otera – buddhista templom) egyike a Japán található legfontosabb templomoknak.

Eredet

A Koyasan-hoz hasonlóan ez is nagy múltnak örvend. 780-ban alapították Kyoto-tól keletre fekvő erdős dombok között az Otowa-vízesés mellett – nevét is a vízesés tiszta vizeiről kapta. A templom eredete a Hosso szektához kötődik, amely egy másik, sőt az egyik legrégebben alakult buddhista iskola, melyet kulturális öröksége miatt 1994-ben fel is vettek az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára.

Kiyomizudera leginkább a fából készült teraszáról ismert, amely a főcsarnokból nyúlik ki 13 méterrel a domboldal felé, ahova a templomot építették. A teraszról egész évben gyönyörű kilátás nyílik az alatta elterülő erdős területre. Tavasszal és ősszel a legszebb, ugyanis a domboldal bővelkedik japán cseresznyefákkal és a Momijivel (japán juhar). Mivel a Kiyomizudera Kyoto-tól nem messze épült, így a távoli város látképe és esti fényei is fantasztikus élményt biztosítanak az odalátogató számára.

Építészet

Érdekessége még a templomnak, hogy mind a nagytermet, mind a teraszt szögek és mindenfajta vas nélkül, csakis faillesztésekkel tervezték és építették . Ez részben a vallás természetközelisége és a terület, hegyek és dombok becsben tartása miatt tették. A nagyteremben található egyébiránt a templom elsődleges istentiszteleti tárgya is, a tizenegy arcú fegyveres Kannon szobor (Bódhiszattvát ábrázoló szobor).

A főcsarnok mögött található a Jishu szentély, ami a szerelem és párkeresés istenségének szentélye. Előtte található két kő 18 méterre egymástól, melyekről azt tartják, hogyha valaki csukott szemmel megtalálja az utat egyiktől a másikig, akkor szerencséje lesz szerelme megtalálásában is. Azonban ha csak kísérővel sikerül ez, akkor az életben is szükség lesz egy közvetítőre a szerelmi boldogság eléréséhez.

Legendás víz

Magához az Otowa-vízeséshez is hasonló legendát kötnek. A vízesés a főcsarnok tövében található, melynek vize három különálló patakra bomlik szét, és a látogatók hosszú rúdra erősített csészékből meríthetnek és ihatnak minhárom patakból. Az egyik patak hosszú élettartamot, a másik iskolai sikereket, míg a harmadik szerencsés szerelmi életet eredményez. Azonban óvatosan bánjon mindenki a szerencséjével, ugyanis mindhárom patakból ivás mohóságnak számít és kívánalmaink akár a visszájára is fordulhatnak.

A templom ezen legendái közé tartozik még egy, szerintem a legérdekesebb és egyben legelborultabb is. A Kiyomizudera teraszáról az a legenda kereng az Edo-kor óta, hogy aki ellátogat a templomba és kívánságát teszi, majd ezek után leugrik a 13 méter magasról a mélybe és túléli, annak az istenek biztosan teljesítik kívánságát. És még ha az esés következtében meg is halnak, a szent hely biztosítja, hogy a mennybe, vagyis a buddhizmus szerint a Nirvana állapotába kerüljenek. Annyian hittek ebben, főleg az Edo-korban (1603-1868), hogy rengetegen ténylegesen meg is tették a nagy ugrást.

Teljesült a kívánságuk?

Nos, azt hiszem ezt senki nem tudja biztosan. Még annál is meglepőbb része a történetnek azon kívül, hogy ténylegesen mennyien ugrottak le, hogy a legtöbb ember nem halt bele a zuhanásba. A túlélési ráta nagyjából 80%-os volt – vajon ez is az isteni közbenjárásnak volt köszönhető?

Ám nemcsak ezek a legendák adják a hely varázsát. A hatalmas területen fekvő templomegyüttes Koyasan-hoz hasonlóan több fontos örökséget hordoz magában. Ilyen például az Okunoin csarnok, amiben több Buddhának szentelt terem található, valamint az egyik kistermében közel 200 szobrot tekinthetünk meg Jizou-ról, a gyermekek és utazók védelmezőjéről. 

A templom déli részén pedig a háromszintes Koyasu Pagoda áll, melynek meglátogatása minden leendő gyermekvállalónak érdemes, ugyanis a Pagoda szentjei könnyű és biztonságos szüléssel adományozzák meg a betérőket.

A Kiyomizudera szépségein kívül már az oda vezető út is hatalmas izgalmakat rejt. A megközelítés a hangulatos Higashiyama kerület meredek és forgalmas utcáin lehetséges, ahol a környék üzletei mind a turistákat mind a zarándokokat kiszolgálják. Az eladásra kínált termékek a helyi specialitásoktól, édességektől, japán savanyúságoktól, az ottani Kiyomizu-yaki kerámiákon át a szokásos ajándéktárgyakig terjed. Így már maga az odajutás is hatalmas élménnyé válik.

A látogatás során ne feledkezzen meg senki kívánságairól, azonban tartson mindenki mértékletességet, de ami a legfontosabb! Óvakodjatok a teraszról való leugrásról, még a szentek védelmének köntösében is!

Forrás: KIYOMIZU-DERA TEMPLE (kiyomizudera.or.jp)

Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗

Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni

SEO és marketing felelős↗

Lapj kapcsolatba a blog készítőjével

ArigatoApartman

Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán

error: Content is protected !!