004369911060985

1946 mindenkinek kemény év volt. Az akkor 25 éves Morita Akio élete csak egy hajszálon múlott, hiszen az ország kapitulációja után a japán tisztek egymás után hajtottak végre harakirit. A fiú azonban élni akart.

Neki komoly tervei voltak az ország újjáépítésében való részvételben. Családja az egyik legjobb és legrégibb szaké-főző hírében állt, az alkohol gyártásnak köszönhetően nem mentek tönkre. Moritát azonban a fizika és a tudomány világa vonzotta, azon belül is az elekrotechnika és a rádióhullámok. Tanulmányait sajnos félbe kellett szakítania a világégés alatt, de cserébe a hadsereg távközlési központjában talált munkát.

A háború végével a japán gazdaság összeomlott, az amerikai megszállás alatt szinte semmilyen alapanyagot nem lehetett kapni, külföldi behozatalra pedig pénz híján nem volt lehetőség. A japán népnek magától kellett megoldania a talpra állást. Morita néhány barátjával együtt elkezdtek dolgozni a hangszalagok és a rádiómagnó megalkotásán, azért, hogy az iskolákban könnyebben tudjanak a diákok angolul tanulni és ne legyen problémájuk az amerikaiakat megérteni.

A legelső hangszalag rizspapírra szórt szén – és vaspor keveréke volt, a megfelelő hangfrekvenciát pedig a zeneakadémia tanulóinak hallása segítségével mérték be. Sikert siker követett. A rádiósmagnók, a walkman-ek és videomagnók meghozták a várva várt sikert nem csak Japánnak, hanem az egész világnak. A cég, melyet Morita a találmányaihoz hozott létre, ma már mindenki számára ismert: ez pedig a SONY.

A vállalat összetett nevét egyrészről a „sonus” latin szóból kapta, melyből a „sound” és a „sonic” szavak erednek. Másrészről a „sonny boy”-ról, amely akkortájt igen kedvelt szófordulat volt Japánban a szabad és úttörő szellemű fiatalok jelölésére. Ezeket a szavakat azért használták, hogy ezzel is kihangsúlyozzák: a „Sony” olyan fiatalok csoportja, akikben megvan a korlátok nélküli kreativitáshoz szükséges energia és szenvedély.

Morita Akio lenyűgöző őszinteséggel meséli el önéletrajzi könyvében, hogyan építették fel a semmiből a világ egyik legnagyobb és legismertebb elektrotechnikai vállalatát, melyet méltán hívhatunk az „igazi japán csodának”. Mert a japán találékonyság nem ismer határokat!

頑張ってね!

Írta: Ballagó Petra

Képek: leadereconomics.com, moly.hu

error: Content is protected !!