Japán történelem és mítoszok IV:- A középkor (1185-1600)

A középkori Japánban 12. századra a civakodó Heian arisztokraták saját maguknak okozták a vesztüket.

Mivel addig a vidéki unokatestvéreiket hívták segítségül, ha egy vitát rendezni kellett, a harcos unokatesók, a bushik úgy döntöttek, hogy tovább maradnak a fővárosban és nem mondanak le az irányításról.

A buddhista kolostorok, a béke és a harmónia feltételezett megtestesítői létrehozták saját sōhei (szerzetes-katonák) seregeiket, akik egyre nagyobb hatást gyakoroltak a főváros életére.

A bushik (harcosok) végül két koalícióba tömörültek.  Az egyik, a Taira (más néven Heike), közelebb laktak a fővároshoz, és az arisztokraták szemében egy elfogadottabb klán volt. Így előnyre tettek szert, és átvették a végső irányítást, a császár is az ő hatásuk alatt állt.

A Taira klán ellenfelei, a Minamoto klán volt (más néven Genji).

A gempei háború (Gen[ji] és Hei[ke] szavak összevonása alapján kapta a nevét és 1180–1185 között tartott. Minamoto no Yoritomo az egyik híres szereplő, akinek több tehetséges tábornok is segített, köztük öccse, Yoshitsune (születési nevén Ushiwakamaru). Yoshitsune 1185-ben döntően legyőzte a Tairákat egy tengeri csatában Dan-no-Uránál, Japán távoli nyugati részén, ahol Antoku gyermekcsászár (Taira báb) életét vesztette. Minamoto no Yoritomot nevezték ki sógunnak, így a legnagyobb katonai címe lett.  

A Minamotok nem akarták megismételni a Taira klán hibáit. A Heianban élő arisztokraták kényelmes életének csábításaira mint rossz erényre tekintettek és részben ezért is egy új fővárost hoztak létre Kamakurában, távol az udvar hatásaitól és intrikáitól. Egy új kormányforma, a bakufu (sátorkormány) – élén a sógunnal – jött létre. Ez a katonaság központú rendszer ilyen- olyan formában 1868-ig maradt fennt.

Új főváros

A Minamotók egy szövetség fejei voltak, így minden tartomány élén a szövetség egyik tagjának családja állt és nagy autonómiát vállaltak fel.

Ez az időszak előtérbe hozta az egyéni, olykor történelmi személyek hősiességéről és bravúrjairól szóló meséket, akiknek mitikus hőstettei a mai napig kedvelt legendák és példamutató történetek a jövő nemzedékei számára.

Sajnos polgárháborúktól nem volt mentes az időszak. A területek elszigetelődnek és megjelent az idegengyűlölet is.  A fő nemzeti mítosz, amely ebben az időszakban alakult ki, az 1274-ben Kubilai kán féle támadásokról mesél, a mongol hódító Dzsingisz unokájáról.

Mintegy 450 hajóból álló hatalmas flottát mozgósított, 15 000 koreai tengerésszel és 15 000 mongol katonával a fedélzetén. A Hakozaki-öbölben értek partot.

Bár a helyi erőket mozgósították, mégis a vereség küszöbén álltak. Mivel éppen az év egy olyan időszakában történt a támadás, amikor gyakoriak voltak a ciklonok és a tájfunok,  a mongolok visszavonultak a hajóikra. A mongolok nem ismerték, hogy egy tájfun milyen pusztításokkal járhat, ebben az esetben az teljesen tönkre tette a flottájukat és a legénység fele a tengerbe veszett.

Kubilai khan ezután a kínai Sung dinasztia csapataival háborúskodott, ezért több évig nem  fordította figyelmét újra Japánra. 1281-ben 50 000 mongol katonából és koreai tengerészből álló flotta szállt partra. Röviddel ezután Dél-Kínából érkezett a második 100 000 mongolból és kínaiból álló flotta. A két flotta a Hakata-öbölben szállt partra. A harcok körülbelül 50 napon át tartottak. Azonban az időpontot ezúttal is szerencsétlenül választották ki és ismét tájfun közeledett Japán partjaihoz. A flották súlyosan megsérültek, az ellenség elveszítette hajóik és embereik több mint kétharmadát.

Kamikaze

A mongol vereség többszörösen csodához hasonló mivolta miatt a papság a japán győzelmet az isteni beavatkozásnak tudta be. Így született meg a kamikaze gondolata, az isteni szél, amely segít Japánnak legyőzni ellenségeit. Ez nemzeti mítoszként rögzült.

Érdekesség, hogy nemrég egy mongol hajó részeit halászták elő a tengerből, amely valószínűleg ezen harcok egyikében süllyedt el.

A középkori időszak egy évszázados polgárháborúval, a sengokuval zárult. Itt a hűbéresek és klánok harcoltak egymással, miközben a kormány olyan tehetetlenné vált, mint a császár udvara, amely még a régi fővárosban lakott. A polgárháború után a kormány székhelye Edóban került megalakulásra. Ez a kis halászfalu Kelet-Japánban a premodern Japán fővárosa lett, és indult fejlődésnek a Tokugawa család kormányzása alatt.

Forrás: Michael Ashkenazi: Handbook of Japanese Mythology (2003)