004369911060985

Talán ironikus dolog egy neves ninjáról beszélni, tekintve, hogy a ninják mindig titokban cselekedtek, hiszen meg kellett védeniük eme titkot, hogy megvédjék önmagukat. Ebből kifolyólag teljesen egyértelmű, hogy ha egy ninja híressé vagy ismertté vált, a kívülállók könnyedén információkat gyűjthettek az életükről. Ezért is tudnak olyan keveset a történészek a ninják történelméről. Néhány figyelemre méltó kivétel a ninja-titoktartási szabály alól Hattori Hanzo, Kazama Fuma Kotaro és Mochizuki Chiyome.

mochizuki chiyome

Ninja feleségből legendás iskolavezető?

Mochizuki Chiyome (望月 千代女) japán nemesasszony, aki a XVI. században élt és írt számos verset. Neve azonban mégsem versei miatt lett ismert, hanem azért, mert Chiyome az egyetlen feljegyzett női ninja volt, és nevéhez fűződik az első női ninja-képző megalapítása is.

Chiyome úrhölgy hitvese volt annak a Mochizuki Moritoki-nak, aki Shinano Saku körzetének ura és a Kōga-ryū-t (ninja-harcművészeti iskola) alapító Mochizuki Izumo-no-Kami (望月 出 雲 守) XV. századi ninja leszármazottja is volt egyben.

Miután férjét megölték 1561-ben a negyedik kawanakajima-i csatában, az özvegy Chiyome-t Takeda Shingen daimyō (大名) gondjaira bízták, aki a Takeda nemzetség vezetője és néhai férje nagybátyja volt.  

Shingen hadurat meglehetősen gyakran fenyegette a merénylet, saját környezetét pedig beszivárgott kémek és árulók tarkították. A visszavágás érdekében saját kémhálózatának létrehozásán gondolkodott, hogy visszanyerje irányítását saját emberei felett, és kiszűrje az árulókat. Ennek a kémhálózatnak az lett volna a feladata, hogy behatoljon az ellenséges erődökbe, hogy megismerje a titkokat és a lehetséges harci stratégiákat. Takeda okos ember lévén tudta, hogy a legjobb kémek a szebbik nem körében találhatóak. Pontosan ezért kérte fel Chiyome-t, hogy nőket toborozzon, egy női ninjákból álló titkos, földalatti hálózat létrehozásához, akiket bevethetnek a rivális hadurak ellen. A daimyō terve az volt, hogy teljesen képzett női harcosokat vegyenek fel, akik kémként és ügynökként is működhetnek, hogy információkat gyűjtsenek és kódolt üzeneteket juttassanak el szövetségeseihez. És Chiyome volt erre a legjobb jelölt, mivel ő maga is – a férje lévén – a Kōga-ryū (ninja-harcművészeti iskola) tagja volt.

kunoichi Mochizuki chiyome

Kunoichi – avagy a női ninják

A bánattól sújtott Chiyome engedett Shingen érzelmi manipulációjának és annak az ajánlatának, hogy segítsen neki bosszút állni férje gyilkosain. A nő megkezdte titkos működését a Shinshū régióbeli Nezu (祢 津 村) faluban (mai neve Tōmi, Nagano megyében). Hozzá látott tehát a potenciális jelöltek felkutatásához, hogy kiképezze őket.

Chiyome jótékonykodó nemes kisasszonynak álcázta magát, és igyekezett minél több jót tenni egy olyan világban, amely tele volt megannyi gonoszsággal. Körbejárta Koga és más közeli tartományokat, és olyan lányokat keresett, akik csatlakoznának az ügyéhez – kifejezetten olyan falvakat és városokat célzott meg, amelyekben szamurájok vagy roninok garázdálkodtak. Remélte, hogy bevonhatja azokat a kiszolgáltatott nőket, akik valami olyasmit kerestek, amiben hisznek, egy olyan időszakban, amikor vér és káosz uralkodott az egész országban.

Miután az alapító tagokat összegyűjtötte, Chiyome árva lányokat toborzott, biztonságot és szentélyt ígérve nekik. Felállította saját ninja-akadémiáját, amelyet hátrányos helyzetű lányok vallási iskolájának álcáztak. Azokat a lányokat, akik bizonyos tehetségekkel és harcművészetekben való jártasságokkal rendelkeztek, Chiyome személyesen képezte ki kunoichi -vá, vagyis női ninjákká.

Miután felvételt nyertek, a nő elvitte az újoncokat a Takeda által finanszírozott munkatársaihoz, ahol hivatalos kémügyi oktatást kaptak. Oktatták őket a kémkedés, a beszivárgás és a szabotázs művészetében – sőt, megtanították nekik, hogyan lehet gyorsan és hatékonyan megölni embereket.

ninja nő, női ninja

Egy növekvő női hálózat…

Amikor Chiyome megfelelőnek találta a lányok felkészültségét, az utcára küldte őket, hogy beszivárogjanak a Takeda ellenségei által ellenőrzött településekre. Legfontosabb eszközeik között szerepelt a láthatatlanná válás, a szerepjátékok felvétele egy bizonyos karakterhez való illeszkedés érdekében (pl. gésa), a csábítás művészete, a kínzás elviselése, a nyilvántartások vezetése és az információcsempészet.

Mochizuki Chiyome női ninjái különféle szerepekben álcázták magukat, mint például a kocsmai vagy fürdőházbeli táncosnők és prostituáltak, akik olyan titkokat hallottak meg, amiket a katonák néhány italt elfogyasztása után fecsegtek ki. Ezeknek a kémeknek egy másik közös szerepe az volt, hogy mint gésák vagy mint kurtizánok – akik munkájuk jellegéből adódóan előkelőbbek voltak az egyszerű prostituáltaknál – az intimebb beszélgetéseken keresztül szerezzenek fontos információkat az ellenség tisztviselőitől.

Mások, mint szolgák beszivárogtak daimyōk háztartásaiba, ahol információk és titkok után kutatva szabadon mozoghattak az ellenséges urak házában. Néhányan még az ellenséges szamurájokkal is házasságot kötöttek, hogy aztán megbecsült, nemes nőknek tettessék magukat. Sokan átvették a shintó papnők (miko) és azok szolgálóinak álruháját, lehetővé téve maguk számára, hogy kötöttségek nélkül utazhassanak a települések között, valamint lehetőséget biztosítottak maguknak az ellenség vallomásainak meghallgatására.

A láthatatlan nők…

A feudális Japán patriarchális társadalma miatt a nőket nem tekintették fenyegetésnek, így Mochizuki Chiyome női ninjái előtt kinyílt egy ajtó a hadműveletek sikeres megszakításához anélkül, hogy valaha is gyanúsították volna őket. Annyira jók lettek a munkásságukban, hogy Takeda Shingen egyre több csatát kezdett megnyerni. Egy ponton Takeda még ahhoz is elég erős volt, hogy kiálljon Nobunaga ellen – legyőzte Nobunaga és Tokugawa Ieyasu együttes erőit a mikatagahara-i csatában. Azonban az uesugi és a tokugawa harcosai között elkezdtek terjedni a pletykák arról, hogy vannak női démonok, akik titokzatos jelek rajzolásával és fekete mágia segítségével hatolnak be a katonai táborokba, hogy rontást hozzanak az ott lévő férfiakra.

Hová tűnt Mochizuki Chiyome?

1573 végén Takeda Shingen meghalt (állítólag halálos betegségben, vagy egy a táborába beszivárgó orvlövész által). Mochizuki Chiyome-nak ekkor körülbelül 200-300 nő dolgozott kémként és orgyilkosként. Takeda Shingen halálának bejelentésekor Chiyome és női ninjái egyik napról a másikról eltűntek a történelem színpadáról.

Nagyon sok találgatás van azzal kapcsolatosan, hogy Mochizuki Chiyome milyen sorsra jutott. Egyesek szerint a Tokugawa klán fegyveresei megölték, miután megpróbálta megbosszulni Shingen halálát. Mások szerint a Takeda klán többi ura feloszlatta a női ninja klánt, vagy egyszerűen megölte őket. Egy másik elmélet szerint Chiyome megértette, hogy többé nem tevékenykedhet Shingen útmutatása nélkül, és úgy döntött, hogy feloszlatja a klánt, mielőtt visszavonult volna, hogy egy békésebb életet éljen.

A női ninják vége

Egyes történészek úgy vélték, hogy Chiyome kegyvesztett lett Shingen előtt, és hogy ő volt a felelős valójában a daimyō haláláért. Figyelembe véve a férfi halálának rejtélyét, lehetséges, hogy maga a nő mérgezte meg vagy lőtte le. Vajon Mochizuki Chiyome személye elhomályosult a történelem viharában azért, hogy teljes életet élhessen, vagy túl mélyen volt már ekkor, és a Tokugawa felkelés elleni küzdelemben vesztette életét, amely erők hamarosan uralni kezdték a feudális Japánt? Az igazságot valószínűleg sosem nem fogjuk megtudni, mivel egy olyan kiváló ninja, mint amilyen Chiyome is volt, nem hagyott maga után létfontosságú és felfedhető információkat.

Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗

Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni

SEO és marketing felelős↗

Lapj kapcsolatba a blog készítőjével

ArigatoApartman

Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán

Írta: Ballagó Petra

Források:

https://www.swordsofnorthshire.com/mochizuki-chiyome-leader-of-only-female-ninja-clan-in-history

https://www.kageninjagear.com/female-ninja-mochizuki-chiyome/

Japan’s Deadly Female Ninjas: Walking The Path Of The Kunoichi

Kunoichi képek:

https://freedesignfile.com/341990-female-ninja-hd-picture-01/

https://freedesignfile.com/341994-female-ninja-hd-picture-02/

ttps://feministelizabethan.com/2015/05/22/women-in-history-mochizuki-chiyome-15/

https://alphafemalesociety.com/2014/01/17/the-other-half-of-half-the-sky-alphafemalefriday/

error: Content is protected !!