Mizuki Shigeru Japán-szerte ismert mangaka, író volt, akinek emlékére szülővárosában, Sakaiminatóban több olyan bronzszobor áll, melyeket a mangáiban szereplő lényekről mintáztak. A városban emellett múzeum is található, melyben a mangaka életéről és műveiróől informálódhatnak az ide látogatók.
Mizuki Shigeru élettörténete: miért volt jelentős alakja a mangaművészetnek?
Mizuki Shigeru leginkább youkaiokat jelenített meg mangáiban, amellyel nem titkolt célja volt, hogy a japánokat a folklór és népi hiedelemvilág felé fordítsa. A mangarajzolás mellett néprajzkutató is volt, a Japán Antropológiai Társaság is tagjai közé választotta.
Olyan díjakat is nyert, mint a japán Kodansha Manga-díj, illetve az Angoulême Nemzetközi Képregény Fesztiválon a legjobb képregény díját is elnyerte – japánként elsőként.
Legismertebb története a GeGeGe no Kitaro, amelyből több animefeldolgozás is született, és külföldön is népszerű.
Szatirikus, karikatúraszerű háborús ábrázolásaival a háborúellenességét fejezte ki. Jelentős társadalomkritika jelenik meg ezekben a történetekben. Pacifistaként fontosnak tartotta, hogy kifejezze ellenvéleményét az aktuális politikai rezsimmel szemben, akikre nagyon dühös volt a háború kirobbantása miatt. Maga is volt katona, egy bombatámadás során bal karját elveszítette, így a háborút közvetlenül is megtapasztalta.
Mizuki Shigeru is azon művészek közé tartozott, aki az aktuális propaganda ellenszelében küzdött. Többek között olyan témákról beszélt nyíltan, mint a koreai komfortnők, a háborús tragédiák, a nacionalista hangok, a militarista propaganda vagy épp a háborús bűnök.
Forrás:
Kiemelt kép: Pinterest