004369911060985

A kinran, az aranybrokát egy fajtája, egy fényűző szövet, amelyben aranyszálakat használnak. Közös jellemzőjük, hogy a kiotói Nishijin kerületben készültek és különösen híresek a szövetek kiváló minőségéről, aprólékosságáról és gazdag kifejezőerejéről. A régi hagyományos technikákat mára modern technológiára cserélték, de ez nem vetette vissza az aranybrokátok minőségét vagy hírnevét.

A szövés eredete

A Kiotó belvárosától északnyugatra végzett selyemszövést „Nishijin szövésnek” nevezik, és több mint 1000 éves múltra tekint vissza. A Nishijinben aranylevéllel körbetekert cérnával készültek a szövetek, amely aztán Nishijin Kinran nevet kapta. Ezzel a technikával készült szövetek különösen fényűző megjelenésűek, és már hosszú generációk óta hírnevet szereztek maguknak. Szépségüket az aranyborítású fonalak vetülékfonalba való szövése adja, amelyből mintákat hoztak létre.

Kiotóban a kinrant régóta használják például buddhista szerzetesek köntöséhez és rituális eszközökhöz is. A használt minták szektánként eltérőek. A vallási felhasználáson kívül a kinranból készítenek kiegészítőket a teaeszközökhöz, díszítő anyagot a tekercsek felakasztásához, és a japán babák által viselt jelmezekhez is. Ez a kinran négy fő felhasználási területe.

A kinran először a 13. század körül került Kínából Japánba, és a Nishijinben való gyártás akkor kezdődött meg igazán, amikor a 16. század végén megérkeztek a szövet készítésének technikái is. Magának az aranyszálnak a gyártási technikáját és a „levélfonal” (hakuito) szövési technika, amelyben az aranylevelet vékonyra nyújtják, lakkozzák kézzel készített washi-papírra, majd vékony szálakra vágják, az Edo-korszakban (a 17. század elejétől a 19. század közepéig-végéig) számos kézműves fejlesztette tovább ezt a technikát. A kézi szövési folyamat során a levélfonal jól keveredik a selyemfonallal, és a kinranra jellemző pompát és textúrát eredményez. Végül a Meiji-korszakban (1868-1912), Japán modernizálódásával a kinran gyártása a jacquard szövőgépek elterjedésének köszönhetően ugrásszerűen megnőtt. Mivel a Jacquard szövőgépeken készült textíliák felülete a lánc- és vetülékfonalak kombinációjától függően változik, olyan aranyfonalakat fejlesztettek ki, amelyeket a gépek könnyen tudnak kezelni, és amelyeknél az arany levélcsíkokat közvetlenül a fonal köré tekerték. A Nishijin Kinran gyártása során azonban rendületlenül megőrizték a levélfonal használatának hagyományos technikáját.

A felhasznált arany tisztaságától (aranytartalom) függően különböző típusú aranylevelek léteznek, de a drága, tiszta aranylevelet használó aranyfonalat a kezdetektől szigorúan megkülönböztetik. Ez a „hon-kinshi” amelyet kizárólag Nishijin Kinran gyártásához használnak.

A Nishijin kinranban kifejezett minták állítólag a 16. század második felétől kezdve a szamuráj urak és híres teamesterek által kedvelt teaeszközök tárolására szolgáló „táskákhoz” használt textíliák, valamint a Selyemúton keresztül a Shosoin raktárban őrzött kinran alapján alakultak ki, de manapság már szabadon, számítógépes programok segítségével készítik őket, az összetett mintáktól kezdve a fényképek reprodukciójáig. A motívumok is sokféleképpen alakultak az idők folyamán, a hagyományos, szerencsehozó természeti tárgyakra, például madarakra és felhőkre összpontosító motívumoktól a geometrikus és modern mintákig.

Források:

BANDO KINRAN – KYOTO NISHIJIN JAPAN

HIghlighting Japan, SATO KUMIKO