004369911060985

Shachihoko (鯱) egy félig sárkány, félig hal formájú tengeri szörnyeteg. Széles uszonya és tüskékkel barázdált hátúszója van. Az óceán hideg vizeit kedveli. Nem véletlen, hogy japánul az orca neve shachi, párhuzamot vonva ennek a folklórban előbukkanó misztikus lény különleges megjelenésére.  

Egyes források az indiai Makara nevű nagy tengeri szörnyre eredeztetik, aki félig hal és félig vadállat (néha elefántként, szarvasként, krokodilként vagy más állatként ábrázolják a meghosszabbodott orra miatt).

Japánban a legendákban Jingū császárnő kapcsán került elő alakja. A történet szerint egyszer Jingū császárné álmot látott, amelyben meghódította Koreát és gazdagon megrakodott kincsekkel tért vissza Japánba. Ahhoz, hogy elinduljon Korea meghódítására, a császárnő tudta, hogy szüksége lesz a sárkánykirály, Kai ryū Ō  támogatására és ezért alázatosan imádkozott hozzá, hogy adja neki az árapály ékszereket. A sárkánykirály odaadta a császárnőnek az ékszereket és a flotta a holdnaptár tizedik hónapjában hajózott ki Korea felé. Alighogy eltűnt mögöttük a szárazföld, nagy vihar támadt. A hajók hánykolódtak, ütni kezdték egymást, mint a bikák, és úgy tűnt, a flottát visszaszorítják. Ekkor Kai ryū Ō hatalmas tengeri szörnyeket és hatalmas halakat küldött, amelyek fent tartották a hajókat, és hatalmas orrukkal előretolták azokat. A shachihoko, vagyis a sárkányhalak szájukba vették a hajó köteleit, és addig vontatták őket előre, amíg a vihar el nem vonult, és az óceán el nem csendesedett. Aztán lemerültek a tengerbe és eltűntek. Korea hegyei most elöttük magasodtak.

shachiko japanese youkai

Hol találkozhatunk vele ma?

Shachihoko gyakran megtalálható a japán kastélyok, templomok, kapuk és szamuráj rezidenciák tetején, mint díszítő szobrok a tetőszerkezeten. Egymással szemben helyezkednek el a tető ellentétes végén. Védőszellemként szolgálnak, hasonlóan a kastélyokon is gyakran előforduló oni tetőcserepekhez. Azt hitték, hogy tűz esetén a shachihoko esőfelhők előhívásával vagy a korábban lenyelt hatalmas mennyiségű víz kiköpésével megvédheti az épületet.

Egy ikonikus Shachihoko például a Nagoya kastély tetőszerkezetén található. Sajnos nem sikerült a kastélyt megvédenie a tűzvészektől, vagy akár lopástól ( az arany pikkelyeit péládul lelopták róla), de ettől még szépsége a mai napig megával ragadja az emebreket.

Források:

Shachihoko | Morikuni Co., Ltd: Traditional Japanese Architecture Decorations (morikunijapan.com)

https://en.wikipedia.org/wiki/Shachihoko

Shachihoko – Protectors of Japanese Castles | Japan Experience (japan-experience.com)

Kép:

By 名古屋太郎 – 投稿者が撮影。PENTAX K10D + smc PENTAX-FA★ 1:4.5 300mm ED & IF, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=9574245

Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗

Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni

SEO és marketing felelős↗

Lapj kapcsolatba a blog készítőjével

ArigatoApartman

Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán

error: Content is protected !!