Az undokai (運動会) jelentése sportnap, amely igen fontos jelentőségű a japán iskolások életében: két csapatra osztják őket, majd heteken keresztül különböző csapatversenyekre készülnek, hogy a végén a sportnapon mérettessék meg magukat. Azonban a gyerekeken kívül a szülők számára is kiemelt jelentőségű ez az esemény: részt vesznek a szervezésben, emellett bentókat készítenek és visznek a helyszínre, ott pedig szurkolással (ganbatte!) támogatják csemetéiket, sőt például a kötélhúzásban részt is szoktak venni a tanárokkal közösen.
A sportnapnak nem a verseny a célja, hanem a diákok közötti kooperáció elsajáttítatása, ami tulajdonképpen már a felkészüléssel kezdetét veszi. Így a nap végén a díjat nem egy nyertes kapja, hisz mindenki beletette az energiát a munkába.
A sportnapot minden alkalommal egy beszéd nyitja meg, majd a diákok végignéznek egy – többnyire – táncos előadást. A nap további részében a gyerekek különböző sportokban mutatják meg eddigi munkájukat. Leggyakoribb versenysport a váltófutás, kötélhúzás, csoportos gimnasztika, piramis, labdadobás.
Forrás:
https://www.japanspecialista.hu/2019/10/14/undokai-iskolai-hagyomany-es-testmozgas/
Kiemelt kép: Pinterest