Röviden: nem igazán. A tavasz Japánban leginkább a sakuráról és az évkezdésről szól, de azért itt-ott megtalálhatók a Húsvét nyomai.
A Húsvét rövid története Japánban
Mivel a Húsvét alapvetően keresztény ünnep, nem kell csodálkozni, hogy sokáig egyáltalán nem volt elterjedt Japánban. Az ország lakosságának mindössze 1%-a keresztény, a korábbi évszázadokban pedig (amíg nem érkeztek misszionáriusok a szigetországba) ez a 0 felé tendált.
Az első Húsvétot 1564-ben tartották Takushima szigetén a feljegyzések szerint, melynek neve japánul (復活祭) fukkatsusai. Ezen a területen ekkoriban már éltek keresztények, akik felvonulást tartottak legszebb ruháikat magukra öltve.
1581-ből is van egy feljegyzés a Húsvétról, mely szerint Takatsuki városban március 21-én hatalmas ünnepséget tartottak. A város hűbérura, Takayama Ukon ugyanis keresztény volt.
Alapvetően a 2010-es években kezdett a Húsvét némileg feltörni. A tokiói Disneylandben például kimondottan húsvéti tematikájú programot indítottak 2010-ben. 2013-ban a Universal Studios Japan elkezdte a Universal Easter Celebration nevű eseménysorozatot.
Mivel tavasszal érkezik a legtöbb látogató az országba, nem véletlen, hogy a gyártók, cégek kihasználják ma már a Húsvét adta lehetőségeket. Ugyanúgy lehet nyuszi és tojás formájú csokikat kapni az üzletekben, illetve a parkokban előfordulhat, hogy tojásvadászatba botlunk.
Forrás:
NihonGO
https://www.jrpass.com/blog/does-japan-celebrate-easter