Ama (尼) – A japán női szerzetesek története és öröksége
A japán kultúrában az ama (尼) szó sokkal többet jelent egyszerű „apácánál”. A kifejezés rétegei több mint ezer év társadalmi, vallási és nyelvi változásait hordozzák: női szerzeteseket, udvari hölgyeket, özvegyeket, sőt bizonyos korszakokban még prostituáltakat is jelölhetett. Az ama története így nemcsak vallástörténet, hanem a női szerepek alakulásának lenyomata is Japánban.
A szó eredete: a „jó nő” jelentésétől a szerzetességig
Az ama eredete a szanszkrit ambaa szóra vezethető vissza, amelynek jelentése: „jó nő”. A buddhizmus terjedésével a kifejezés a bhikṣuṇī (női szerzetes) megfelelőjévé vált, a férfi szerzetes, a biku (bhikṣu) női párjaként.
A hagyomány szerint az első női szerzetesek között volt:
- Mahāprajāpatī, Buddha nevelőanyja
- Yashodharā, Buddha felesége
- Bhadraa-Kapilaanii, Mahākāśyapa felesége
- Kṣemā, Bimbisara királynéja
Buddha eredetileg nem engedte a nők szerzetessé válását, de Ānanda közbenjárására mégis megnyitotta számukra az utat, szigorú szabályok, az ún. nyolc tiszteletadó előírás betartásával.
Ama Japánban: a női szerzetesség útja
Japánban az ama általában olyan nő, aki:
- leborotválja a fejét,
- szerzetesi ruhát visel,
- és kolostorban él, aszketikus gyakorlatokat követve.
A női szerzeteseket többféle néven is illették: Ama Nyūdō, Ama Nyōbō, Ama Goze, Ama Midai.
Az első japán ama
Az első három japán ama 584-ben vált szerzetessé, köztük Zenshin‑ni, Shiba Tatto lánya. Őket Soga no Umako küldte a Koreai-félszigetre, hogy megtanulják a buddhista előírásokat, majd 590-ben tértek vissza Japánba.
A korai időkben az ama szerepe hasonlított a miko, a sintó szentélyszolgálók feladatköréhez: rituálékat végeztek, imádkoztak, közvetítettek a szellemi világ felé.
Tiltások és társadalmi feszültségek
A 8. századtól a buddhizmus államvédelmi szerepe erősödött, és a női szerzetességet egyre inkább háttérbe szorították. Az ama nem kaphatott hivatalos szerzetesi felszentelést, így évszázadokon át félhivatalos státuszban éltek.
Arisztokrata „ama”, avagy a hajvágással jelölt gyász és visszavonulás
A középkorban sok előkelő nő, özvegyek, elváltak, idősödők, vállalta az amasogi frizurát (vállig érő, levágott haj), ezzel jelezve, hogy visszavonulnak a világi élettől. Őket nevezték Sage Ama-nak.
Híres példa: Hōjō Masako, Minamoto no Yoritomo felesége, aki férje halála után ama lett, és „Ama Shōgun” néven irányította a politikát.
Újjáéledés: a női szerzetesség visszafogadása
A Kamakura-kor új buddhista irányzatai, például Hōnen tanításai már nem nézték le a nőket, és hangsúlyozták a megváltás egyenlőségét. Ekkor épült újra az Ama Kaidan, a női felszentelési platform, Hokke‑ji templomában (1249), Eison mester vezetésével.
A női szerzetesség lassan újra elfogadottá vált.
Vándorló bikunik és legendák
A középkorban megjelentek a vándorló bikunik, akik:
- szentképeket mutattak be,
- tanították a Kumano‑hit világképét,
- jóslást és rituálékat végeztek,
- és gyakran együtt utaztak vándorszerzetesekkel.
Ezekből a hagyományokból született a híres Yao‑bikuni legenda is.
A hanyatlás: a Meiji-kor és a patriarchális fordulat
A Meiji-restauráció után a konfuciánus patriarchális értékek megerősödtek, és több buddhista irányzatban megszüntették az ama intézményét. A Nichiren Shōshū például a Shōwa-korban teljesen eltörölte a női szerzetességet.
Örökségük ma
Bár az ama intézménye sok változáson ment keresztül, örökségük tovább él:
- a japán buddhizmus női vonalában,
- a kulturális hagyományokban,
- a legendákban és irodalomban,
- és a nők spirituális szerepének történetében.
Az ama története egyszerre szól hitről, kitartásról és arról, hogyan keresték a nők a helyüket egy változó vallási és társadalmi rendszerben.
Forrás: Ama (nun) – Japanese Wiki Corpus
