004369911060985

Így március utolsó napján ébredtem rá, hogy elfelejtettem elmesélni a Yayoi (弥生) / japán holdnaptár szerinti március nevének eredetét. Lehet ismerősen hangzik a Yayoi szó, ugyanis ez a japán történelem egyik korszaka. A kanji „弥” jelentése megegyezik a „végre” szóval, jelezve, hogy március az az idő, amikor a növények és virágok végre elkezdenek kihajtani. Ezért ebben a hónapban a tavasz beköszöntét és új életek születését ünnepli a természet!

Yayoi kultúra (kb. i.e. 300–kb. i. e. 250), Japán történelem előtti kultúrája, a jōmon kultúra után. A kultúra a tokiói körzetről kapta a nevét, ahol 1884-ben először találtak leletet ebből az időszakból. Feltehetőleg a kultúra gyökerei a Japán déli részén fekvő Kyūshū szigetén keletkeztek, és északkelet felé, a Kantō-síkság felé terjedt el. A yayoi nép elsajátította a bronz- és vasöntést. Kendert fontak, és nádfedeles, magas padlós házak falusi közösségeiben éltek. Kínából származó nedves hántolatlan rizstermesztési módszert alkalmaztak, és folytatták a Jōmon kultúra vadászat- és kagylógyűjtő gazdaságát.

yayoi kultúra japán történelem korszakai

A yayoi kerámia, akárcsak a korábbi Jōmon edények, máz nélkül készültek. A korai yayoi korszak (i.e. 300–100) fazekasságát a késekkel bekarcolt felületi díszítés jellemezte. A középső yayoi korszakban (i.e. 100–100 i. e.) megjelentek a fésűs jelű díszítésű kerámia tárgyak. A rozsdaszínű edénynek változatos formában kerültek elő, így magas talpú edények, nagy és kis tégelyek, tálak és kiöntős edények. A yayoi edényeket úgy készítették, hogy kötél alakban formázták, majd spirálisan felfelé tekerték. A felületeket lapáttal vagy szegélyező szerszámmal simították, majd pirosra festették és fényesre csiszolták. A korszak utolsó szakaszában készült darabok gyakran díszítetlenek voltak.

A yayoi lelőhelyeken az edényeken túl bronztükröket és érméket is találtak, amelyek hasonlóságot mutatnak a kínai Han-dinasztia bronzaival; ünnepi bronzfegyvereivel. Kardok, lándzsák és alabárdok; valamint bekarcolt geometriai mintákkal és gyufaszál-rajzokkal díszített bronz harangok (dōtaku) is előkerültek.

Forrás:

https://www.britannica.com/topic/Yayoi-culture

képek:

By Suicasmo – Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=91078641