Az éppen 20 éves Amélie imád mindent, ami Japánnal kapcsolatos. Diplomata szülők gyermekeként a szigetországban született, ám később mégis hazamentek Belgiumba. A lány most elhatározta, hogy Tokióba költözik, és igazi japánként fog élni. Bejelentett állás hiányában felad egy hirdetést, hogy francia nyelvleckéket ad, hogy addig is meg tudjon élni. Pechére csupán egyetlen tanítványa akad, Rinri egy japán fiatalember aki ugyanúgy él-hal mindenért, ami francia, ahogy Amélie a japán kultúráért. A két fiatal hamar összebarátkozik, Rinri bevezeti a belga lányt a tokiói életbe.

A kezdeti lelkesedés azonban szép lassan egy kulturális sokkhatás halmazává válik Amélie számára. Miközben ő maga az európai minta után nő létére függetlenedni próbál (elsősorban anyagi téren), addig szerelme gazdag szülők gyermekeként, igazi világfiként éli gondtalan életét. Ez már önmagában feszültséget szül kettőjük között, nem beszélve az egyenjogúság kérdéséről, amivel a lánynak folyamatosan szembesülnie kell az idegen kultúrában. Pedig Rinri nem rossz ember, csak hát igen, japán. És nem európai, nem belga. Vajon a szerelem felül tudja írni ezeket a kulturális különbségeket? Amélie félre tudja tenni az önérzetét és a görcsös akarását, hogy megtalálja valódi önmagát? Talán csak a Fuji hegy tudja a kérdésekre a választ… 

Amélie Nothomb önéletrajzi ihletésű regénye alapján készült film örökzöld témára helyezi a hangsúlyt: az ember saját identitásának keresésre egy idegen kultúrában. Ki ne érezte volna már valaha, amikor egy idegennyelvet kezdett el tanulni, hogy az adott kultúra magába szippantja, öntudatlanul is átveszi azokat a szokásokat, viselkedési formákat, amiket az idegen anyanyelvűek is űznek. Ha ez fiatalon történik meg, mikor még nem érett a személyiség, az ember hajlamos abba a hibába esni, hogy önmagát az idegen kultúra részeként definiálja. Aztán szembesül vele, hogy sosem fog tudni igazán azonosulni vele. Mindig marad egy rész legbelül, ami a saját kultúránkhoz köt, amibe beleszülettünk és felnőttünk.
A Tokiói menyasszony sok japán furcsaságot mutat be, amit nekünk, európaiaknak elég nehéz értelmezni, kezdve a munkahelyi túlhajszoltsággal, a nők másodrendű szerepével vagy éppen az olyan extrém munkakörökkel, mint amilyen az „idegennyelvű társalgó” egy japán vacsoraesten. És a fiatalok bonyolult érzelmi világáról még nem is beszéltünk. Ha nem mutatjuk ki az érzéseinket, vajon azok nem is léteznek?
Komoly kérdések merülnek fel a film során, amin minden fiatalnak egyszer át kell esnie, légyen az illető japán vagy akármilyen más nemzetiségű.

Írta: Ballagó Petra

Kép: imdb.org