1999-ben járunk, a japán fővárosban, Tokióban. Az alig 25 éves amerikai srác, Jake Adelstein az egyetem elvégzése után újságírónak jelentkezik az egyik legnagyobb japán laphoz, a Meicho Shinbun-hoz. Jake rendelkezik az amerikaikra oly jellemző nagyképűséggel és arroganciával, ami igencsak kivágja a biztosítékot a japánok körében. Így történik meg, hogy a felvételi teszt utolsó oldalát nem veszi észre, és üresen hagyja, pedig a vizsgaidő lejárta előtt bőven végzett a kitöltéssel.
A Sors azonban kegyeibe fogadja egy régi sempai személyében, aki ugyanazon az egyetemen végzett, mint a fiú. Így Jake végül bejut a második körre, a felvételi elbeszélgetésre. Mi több, frappáns válaszával meg is győzi az újság vezetőségét, hogy alkalmazzák. Adelstein lesz az egyetlen külföldi riporter az erősen nemzeti érzelmű lapnál, ráadásul nem is akármilyen részlegen; a bűnügyi újságói szekcióban. Már pedig bűnesetek még az olyan fegyelmezett és zárt társadalomban is léteznek, mint amilyen Japán. Jake első megbízása egy öngyilkosságot elkövetett személyhez vezet, ahol az áldozat fizetésképtelenség miatt vált meg önön életétől. Szokványosnak tűnik, hiszen a nagy Ázsiai Pénzügyi Válság a küszöbön van, szinte alig akad olyan ember az országban, aki ne lenne eladósodva valamilyen szinten.
De Jake érzi, hogy itt többről van szó. Hogy a szálak jóval mélyebbre nyúlnak a japán alvilági körökbe, mint azt sokan – köztük a közvetlen felettese, Maruyama – sejtené. Kihez is fordulhatna egy zöldfülű gaijin ebben a helyzetben, hogy megfelelő információhoz jusson? A kétes hírű japán detektívhez, Miyamoto-hoz, aki megszállottja a csinos külföldi hostesslányoknak? Vagy a vonzó amerikai honfitársnőhöz, Samantha-hoz, aki escortként dolgozik egy menő éjszakai bárban? Talán egy fiatal jakuzához, Sato-hoz, akinél hamar elszakad a cérna, ha az ember ellenkezik vele? Esetleg… a város leghíresebb zsarujához?
A sokat látott, kellő tapasztalattal rendelkező rendőrfőfelügyelő, Kitagiri végül mégis szimpatizálni kezd a fiúval, de az együttműködésnek szigorú szabályai vannak, melyek közül kiemelkedő helyen szerepel az alázat és az engedelmesség. Ha Jake ezeket elfogadja, egy fantasztikus utazásra indulhat a japán alvilágba és megismerheti Japán igazi arcát. A kérdés már csak az, hogy vajon túléli-e…?
Az amerikai- japán koprodukcióban készült 10 részesre tervezett krimi-sorozat a főszereplő, Jake Adelstein 2009-ben megjelent azonos című regénye alapján került a filmvászonra. A Tokyo Vice kendőzetlenül vezeti be a nézőt a jakuzák titokzatos és félelmetes világába. Megmutatja, hogyan működik együtt nem csak a rendőrség, de a társadalom különböző szegmensei a szervezett bűnözéssel. A határok néhol összemosódnak, máskor pedig élesen elválaszthatóak. A szereplők nagyon is emberiek, szerethetőek, álljanak bármelyik oldalon is. Hiszen Japánban semmi nem csak fekete vagy fehér, az éremnek mindig két oldala van.
A sorozat megtekinthető az HBO Max videótárában eredeti japán -és angol nyelven, magyar felirattal:
https://www.hbomax.com/series/urn:hbo:series:GYilRbQBlfrurwgEAAAH0
Ballagó Petra