Tokugawa Ieyasu 1543-ban született Matsudaira Takechiyo néven Nagoyában. Ő volt az a hadúr, aki újraegyesítette Japánt a 17. században, majd kiépítette az új kormányt. A Tokugawa-család egészen 1868-ig irányította az országot.
Akkor kezdte el megerősíteni a család pozícióját, amikor Oda Nobunagával szövetségre lépett 1558-ban – Nobunaga tette meg ugyanis a kezdő lépéseket Japán újraegyesítéséért, amely Ieyasu célja is volt. Nobunaga halála után Toyotomi Hideyoshival szövetkezett, akivel közösen támadták meg a Kantō régió több városát is uraló Hōjō-családot. A Hōjōk vereséget szenvedtek, Hideyoshi pedig felajánlott a Kantō régióban 8 provinciát Ieyasunak, aki elfogadta ezt. Ieyasu Edoban alakította ki főhadiszállását, ahol a kastély felújításába is belekezdett. Ő volt az a személy, aki létrehozta a harmadik hadi kormányt, vagyis a Tokugawa vagy Edo Bakufut.
Amikor Hideyoshi beteg lett, létrehozta az idősek tanácsát, mely 5 főből állt, köztük Ieyasuval, hogy halála után ők kormányozzák az országot, illetve neveljék az ötéves trónörököst. Ieyasu igyekezett kihasználni a helyzetet, és megszilárdította hatalmát, amelynek következtében Japán két táborra szakadt: a nyugatiak Hideyoshi fiát támogatták inkább, míg a keletiek Ieyasut. Végül Ieyasu győzött, és Japán kormányzójává vált.
Uralma alatt a földesurakat meggyengítette, némelyiket áthelyezte másik területre, némelyik pedig hűbéresévé vált. 1603-ban elérte, hogy a császár shōgunná nevezze ki.
Ieyasu innentől egy olyan rendszert tudott kialakítani, amelyben a saját és támogatói erejét sikeresen egyensúlyban tartotta olyan módon, ahogyan az a Tokugawa-család számára a legkedvezőbb volt. 1605-ben lemondott shōguni címéről, és fiának, Hidetadának adta tovább. Ő maga Shizuoka prefektúrába költözött, ahol árnyékkormányt alakított, hogy továbbra is a háttérből tudja irányítani az országot. 1614-ben még megtámadta az Osakai kastélyt, ahol Hideyori élt, majd 1616-ban halt meg egy újabb támadás során.
Ieyasu olyan politikai rendszer hozott létre, amely halála után még 250 évig fennmaradt.
Forrás:
https://www.worldhistory.org/Tokugawa_Ieyasu/