A Yokaiok ősi szellemek és lények, amelyek évszázadok óta megragadták az emberi képzeletet. A szelíd és szeszélyestől az alattomosan veszélyesig nézzünk meg 10 érdekes yokait.
Kik a yokaiok?
Yōkainak (妖怪,) neveznek minden olyan lényt, amely természet feletti. A kanjik lebontva 妖yō- csábító, rémisztő, elvarázsló és 怪kai- gyanus, misztikus. Tehát egy olyan lény, amely rémisztő, amelytől félni kell, ugyanakkor valahol csábító is és foglalkoztat minket.
Számos próbát tettek arra, hogy csoportosítsák a yōkaiokat valamilyen tulajdonság szerint, de még így is sok yōkait nem lehet bekategorizálni. Ebből is látszik, hogy önmagában milyen gazdag a japán népi monda világ és milyen szerteágazó ez a téma.
Meg sem próbálom 30 percben összefoglalni a témát, helyette most hoztam néhány yokait, amelyek szerintem érdekesek.
Zashikiwarashi
A zashikiwarashiről úgy gondolják, hogy huncut szellemek, akik szerencsét hoznak az általuk lakott háztartásba. Gyakran hagyományos ruházatban kisgyermekként ábrázolják őket, és azt mondják, hogy jólétet és boldogságot adnak azoknak, akik jól bánnak velük.
A legenda szerint a zashikiwarashi szívesebben lakik nagy, régi házakban, különösen kihasználatlan szobákban. Jelenlétüket gyakran megmagyarázhatatlan nevetés, kuncogás és játékos hangok jelzik ezekről a területekről. Bár kisebb zavarokat vagy csínytevéseket okozhatnak, például tárgyak átrendezését, ezek a szellemek általában jóindulatúak, és szerencsét hoznak az általuk megáldott családoknak.
A Zashikiwarashi különleges helyet foglal el a japán folklórban, történeteik generációkon át öröklődnek. Az emberek gyakran tisztelettel bánnak velük, ajándékokat vagy csemegéket ajánlanak fel, hogy fenntartsák kegyeiket és biztosítsák az áldások folyamatos áramlását.
Noppera-bō
A Noppera-bō 野箆坊- arctalan szerzetes egy furcsa yōkai a japán folklórból. Ez a yōkai úgy néz ki, mint minden normális ember, de távolról sem hétköznapi, mert nincs arca. Üres gömb formájú fej, szemek, orr, száj nélkül. Általában a Noppera-bō célja, hogy a gyanútlan áldozatokat jól megijessze. Sötét utakon és utcákon ólálkodnak, gyakran hátat fordítva, amíg az emberek a közelükbe nem érnek. Egyes esetekben először arccal jelenik meg az áldozata előtt, de hirtelen az egyik kezével töröl egyet, és eltűnik az arca, marad az üresség a helyében.
A Noppera-bō csoportokban is dolgozik, gyönyörködve az általuk okozott terrorban. Amikor egy áldozat megszökik az egyik arctalan yōkai elől, egy másikkal találja szembe magát. Szeretnek az áldozattal viccelődni is: meghallgatják, mit mond az áldozat és a Noppera-bō vissza kérdez: „Ilyen volt?” és hirtelen mozdulattal eltűnteti a saját arcát is.
Néha a Noppera-bōk még családtagok vagy barátok alakját is felveszik, hogy valóban kiborítsák áldozataikat. Úgy tartják, hogy ezek a yōkai valójában alakváltó tanukik, kitsune-ok vagy leggyakrabban mujinák (mágikus borzok).
Kodama
Az erdőkkel kapcsolatos ikonikus természeti lény a kodama, vagyis a „faszellem” (木霊, 木魂 vagy 木魅). Az ősi, szokatlan kinézetű vagy különösen nagy fák különleges jelentőséggel bírnak Japán-szerte, amelyeket gyakran egy shimenawa kötél, egy isteni szellem jelenlétét jelző szent szimbólum jelöl. A kodama fogalma Japánban nagyon eltérő, minden régió saját történeteit és sajátosságait adja hozzá. Egyes legendákban mint egy pár idős alak mutatják be, akik látszólag egy ősi fenyőből emelkednek ki, míg Miyazaki Hayao ábrázolásának hála ilyen kis cuki alakként találkozhatunk velük.
Közös jellemzőjük, hogy ősi erdőkben és hegyekben laknak. Maga a kifejezés nem csak ezekre a szellemekre vonatkozik, hanem a fákra is, amelyekben élnek. A mély völgyekben és hegyláncokban előforduló késleltetett visszhangok jelensége, amelyet yamabiko néven ismernek, szintén a kodama-hoz kötik, amelyről úgy tartják, hogy az emberekre reagáló hangok visszhangzanak a természet csendes tereiben.
Állítólag a Kodama gyorsan mozog a hegyi tájakon, megfoghatatlan és rejtett. A kodamafa kivágásának kísérlete átkokat és szerencsétlenséget hoz a károkozóra, ezért jobb tőle távol tartani magunkat. Sok régióban a vének továbbadják a tudást arról, hogy mely fákon élnek kodamák, generációkon keresztül megőrizve a tanítást. Egyes történetek még azt is állítják, hogy amikor egy kodamafát kivágnak, vér folyik a törzséből – ez az élő szellem szimbóluma.
Tanuki
A Tanuki, más néven japán nyestkutya, egy jellegzetes lény, amely Japánban és Ázsia egyes részein őshonos. A japán folklórban gyakran huncut, alakváltó állatként ábrázolt Tanuki játékos, néha megtévesztő természetéről ismert. Különféle tárgyakká vagy emberekké alakulnak át, hogy becsapják és szórakoztassák az embereket.
A szerencsével, a jóléttel és az üzleti sikerrel kapcsolatos tanuki alakok gyakran megtalálhatók a hagyományos művészetben és a modern popkultúrában. Tanuki szobrai, akik gyakran szakéüveget tartanak kezükben és szalmakalapot viselnek, a szerencse és a jólét szimbólumaként láthatók a vállalkozások és otthonok előtt. A Tanukit gazdag kulturális jelentősége és elbűvölő megjelenése a japán társadalom kedvelt szereplőjévé teszi, amely a szeszély, a folklór és a szimbolika keverékét testesíti meg.
Érdekesség: A tanukikat a legtöbb esetben ugyanazokkal az attribútumokkal ábrázolják. Ilyen például:
- Hatalmas, kerek bambuszkalap, ami képes megvédeni a bajjal szemben.
- Nagy szemek, melyek folyamatosan fürkészik és észlelik a körülöttük jelen lévő környezetet.
- Egyik kezükben sake-s palack, ami az erényt, erényességet jelképezi. A sake-s üveg falára a legtöbb esetben a „hachi” kanji van felfestve, ami a tanukik nyolc (hachi jelentése 8) elterjedt szerencsehozó szimbólumra utal.
- Másik kezükben váltó, üres pénztárca vagy valamilyen értékpapír, ami pedig a bizalom szimbóluma. Emellett utal arra is, hogy a tanukik imádják a sake-t, de soha nem fizetnek érte. Ha vesznek, akkor arannyá változtatott falevelekkel fizetnek, és mire fény derül csínytevésükre, már eltűntek az emberek szemei elől.
- Nagy farok, ami elhivatottságot, elszántságot és erőt ad, valamint segít a sikerek elérésében.
- Hatalmas herék, amik pedig a pénzügyi életben jelentenek szerencsét. Ezeket gyakran a hátukra dobják és útjaik során poggyászként használják vagy ünnepléseik alkalmával előveszik és dobolnak rajta. Ez a közkeletű és mulatságos ábrázolásmód a Kamakura-korban (1185-1333) alakult ki. A tanukik óriási heréit, mind a képzőművészet, mind az irodalom és népi mondókák, gyermekdalok is előszeretettel mesélték el.
Ezeknek hála ma egy hosszú listánk van arról, hogy mi mindent lehet vele kezdeni.
Kappa: a kétéltű szélhámos
A kappák jellegzetes megjelenésű, vízben élő yokaiok: hüllőtest, teknősbéka páncél a hátukon, a fejükön pedig vízzel teli edény vagy üreg, a „sara”, ami erejük forrása. A folyók és tavak lakójaként ismert Kappa rajong a szumóbirkózásért, és kihívja az embereket a mérkőzésekre. Bár természeténél fogva csalóka, és sok nagyon agresszív legenda is terjeng róla, a Kappa udvarias tud lenni, ha tiszteletet mutatnak neki. Ez a legyőzésének a kulcsa is: tiszteletteljesen hajolj meg előtte, amelyet meghajlással viszonoz. A meghajlás következtében a víz kiömlik a feje tetjén lévő csészéből és máris legyőzhetővé válik. Imádja az uborkát, innen ered a kappamaki elnevezésű étel is.
Történeteik célja valószínűleg az emberek, főleg a gyerekek ijesztegetése volt: tartsd távol magad a víztől! A ma napig Kappát ábrázoló táblákkal találkozhatunk a vizek partján, amely óvatosságra figyelmezett. Érdekes módon a kappa számos Edo-kori ukiyo-e művészt megihletett. Ezekben a művekben a visszatérő téma, hogy a kappa vagy azért ragadja le az áldozatait a víz alá, hogy megerőszakolja őket, vagy pedig azért, hogy a végbélnyílásán keresztül elérje az áldozat máját. Ez utóbbi hoz különös vonzalmuk van, néhány mű arra enged következtetni, hogy egy drágakövet szeretnének a delikvens belein keresztül.
Ezek után az aranyér elnevezés már nem is olyan furcsa.
Rokurokubi
A Rokurokubik nappal hétköznapi embernek tűnnek, de éjszaka elképesztően hosszúra tudják nyújtani a nyakukat. Gyakran nőnek ábrázolják őket, úgy élhetik mindennapjaikat, mint bárki más, de amint a sötétség leszáll, feltárul valódi természetük.
Éjszakai tevékenységeik, amelyek rosszindulatúak, néha kémkedéssel vagy más tettekkel járnak. A Rokurokubi legenda a látszat kettősségét testesíti meg, emlékeztetve minket arra, hogy a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, és az egyénekben több lehet, mint amilyennek látszik.
Hitotsume-kozō
Hitotsume Kozou jellegzetes megjelenéséről ismert: egyetlen nagy szem az arca közepén. Ezekről a lényekről azt mondják, hogy huncutkodók, gyönyörködnek az emberekkel kapcsolatos csínytevésekben. Játékos hajlamuk ellenére nem rosszindulatúak, és néha olyan fiatal szerzetesek szellemeiként ábrázolják őket, akik életük során lusták vagy huncutkodtak.
Gyakran tōfuval ábrázolják, ami ugye erjesztett szójababból készül. Ez az egyik kedvenc étele.
Talán egy szörnyű betegségből ered?
Van egy öröklött betegség, amit ciklopiának hívnak. Általában akkor alakul ki, ha az anya nem jut elég A -vitaminhoz vagy más tápanyagokhoz. Az A -vitamin a zöld zöldségeken kívül sok állati eredetű élelmiszerben is megtalálható, és Japánban, főleg régen a gyakori hús fogyasztás nem volt az átlag emberek kiváltsága, főleg a szegényebb területeken. Ezért kialakulhatott A -vitamin hiány az anyákban, amely ahhoz vezetett, hogy néhány gyermek egy szemmel, gyakran orr nélkül született, komoly agyi fejletlenség mellett. Az ilyen gyermekek nagy része már méhen belül elhalálozik, vagy ha meg is születik, nem éli meg a gyermek kort.
Előfordulhat, hogy ilyen gyermekek születése indította útjára ezt a mondát Hitotsume kozōról.
Jorōgumo – Dzsorógumo „szajha pók”
Jorogumo a japán mitológia feltűnő alakja, hatalmas, gyönyörű pókként ábrázolják, aki képes átváltozni csábító nővé. A ravaszságáról ismert Jorogumo a gyanútlan áldozatokat csábítja magával, és behálózza őket a végzetükhöz vezető hálókba. Nemzedékeken át öröklődő története figyelmeztetésül szolgál: a szépség néha alattomos szándékokat rejt. Ez a lény a szépség és a veszély kísérteties keverékét testesíti meg, a megtévesztés szimbóluma, amely magával ragad és nyugtalanít.
Valóban létezik
Ő a pókfélék közül a legismertebb, és az egész japán szigetcsoporton megtalálható, kivéve Hokkaidō északi szigetét. Testmérete átlagosan két -három centiméter közötti, de sokkal nagyobbra is megnőhet; némelyik elég masszív ahhoz, hogy kis madarakat elkapjon és megegyen.
A jorōgumo magányosan él, pókként és yōkai-ként is.
Amikor egy egy ilyen pók eléri a 400 éves kort, varázsereje kibontakozik, és rovarok helyett emberrel kezd el táplálkozni. Jorōgumo leggyakrabban barlangokban, erdőkben vagy a városok elhagyatott házaiban rak fészket.
Rendkívül intelligens ám de hideg szívű, az embereket nem látja másnak, mint egyszerű zsákmány, amelyből táplálkoznia kell. Ügyes csaló és alakváltó, általában fiatal, szexi és lenyűgözően gyönyörű nőként jelenik meg az emberek előtt.
Kedvenc zsákmánya a fiatal, jóképű férfiak, akik szerelmet keresnek vagy egyszerűen szexuális vágyakat kergetnek. Amikor egy jorōgumo észrevesz egy férfit, akire vágyik, szeretetteljes ígéretekkel csalogatja be otthonába.
Az illetőt általában nem látják többé. Jorōgumo elég erős hálót fon, hogy bevegyen egy felnőtt embert, hogy ne menekülhessen.
A yōkai-nak erőteljes mérge is van, amely lassan, napról napra gyengíti az emberi zsákmányt, lehetővé téve a pók számára, hogy élvezze áldozata hosszú és fájdalmas halálát.
Onryō
Az Onryō vagy „Bosszúálló Szellem” egy hűsítő entitás, amely mélyen a japán horrorban és folklórban gyökerezik. Megoldatlan haragoktól vagy befejezetlen ügyektől hajtva ezek a szellemek továbbra is a földi birodalomhoz kötődnek, és bosszút állnak azokon, akik életük során megbántották őket. A sápadt és fehér temetői ruhába öltözött Onryo hátborzongató képességekkel rendelkezik, gyakran manipulálja a fizikai világot, hogy kísérteni és ártson azoknak, akik keresztezik útjukat. Az Onryō koncepciója hatással volt a horrorra az irodalomban, a színházban és a filmben, feltárva a bűntudat és az emberi cselekedetek következményeinek témáit, és a halálon túli sötétebb érzelmeket.
Shuten Dōji
Shuten Doji 酒 天 童子 („kicsi részeg”) Japán egyik legfélelmetesebb yōkaija, amely szörnyű méretéről, erejéről és az emberi hús iránti telhetetlen ízléséről ismert. Állítólag halandó anyja volt és több ezer éve született. Apja a híres nyolc fejű óriás sárkány kígyó, Yamata no Orochi volt. Ez azért picit meghatározta a sorsát is, hiszen apja ugyanúgy kedvelte a fiatal lány áldozatokat.
A Kiotóhoz közeli Oe-hegyen egy démonbandát vezetve Shuten Doji terrorizálta a régiót, elrabolva és felfalva falusiakat és utazókat. Rémuralmát végül Minamoto no Raikō hős és szamurájja támadta meg.
Raikō és társai a császártól megbízást kapnak, hogy győzzék le a gonosz démont és szabadítsák ki a foglyokat. Ezt a küldetést egy csellel sikerült végre hajtaniuk. Hegyi papnak öltöztek, és leitatták a démonokat, hogy méregt kevertek az italukba. Levágták a részeg Shuten dōji fejét, de a fej levágása után is tovább harapott. Raikō szamuráj sisakja mentette meg. Mivel a fej egy onié volt, és szentségtelen volt, a város határain kívül temették el, az Oenosaka nevű hegyszorosban. A Minamoto no Yorimitsu által használt csészét és méreg üvegét állítólag a kiotói Nariai-ji templomban tartják.
Ma Oenosaka az egyik elhíresült hely, ahol szellemek járnak
Oenosaka régen egyike volt annak a négy területnek, amely minden négy irányban megvédte Heian Kyo-t a kívülről jövő veszedelmektől. Ez egy veszélyes szoros, ahol nagyon sok halálos kimenetelű baleset történt és történik napjainkban is.
Egy elhíresült temető is van a környéken, tehát megvan minden ahhoz, hogy egy jó kis kísértet monda is kialakuljon. Állítólag a helyen szellemek járnak. A temető miatt van egy buszmegálló is, ahol az elveszett lelkek megjelennek a hiedelmek szerint, felszállnak a buszra, és megpróbálják áttörni a láthatatlan korlátot Kiotóba. Ha késő este látunk valakit ebben a buszmegállóban, mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük azt, hogy a szemébe nézzünk.
