A buddhizmus fejlődése Japánban

A buddhizmus először a hatodik században érkezett Japánba Kínából Koreán keresztül, gazdag kulturális örökséget, fejlett építészetet és kifinomult írásrendszert hozott magával. Ez a mély befolyás döntő szerepet játszott a japán kultúra és társadalom alakításában.

A korai idők: buddhizmus és államhatalom

A japán buddhizmus kezdetétől fogva szorosan összefonódott a politikai hatalommal. Az egyik legkorábbi és legbefolyásosabb személyiség Shōtoku Taishi régens (573–621) herceg volt, aki a hetedik században kulcsszerepet játszott a buddhizmus népszerűsítésében. Hagyományosan neki tulajdonítják a tizenhét cikkből álló alkotmányt, amely integrálta a buddhista és a konfuciánus elveket. Ez az időszak jelentette a buddhizmus keveredésének kezdetét a sintóval, Japán ősi vallásával.

A buddhizmus és a sintoizmus elválasztása

A japán buddhizmus történetében jelentős fordulat következett be 1868-ban, amikor a kormány kényszerített szétválasztotta a buddhizmust és a sintō vallást (shinbutsu bunri). Ez a lépés az állami sintoizmus megalakulásához és a buddhizmus üldözéséhez vezetett a haibutsu kishaku kampányon keresztül, ami számos templom lerombolásához és a buddhizmus által korábban élvezett állami védnökség elvesztéséhez vezetett.

Edo-korszak: A templom regisztrációs rendszere

Az Edo-korszakban (1600–1868) a buddhizmust szigorúan az állam ellenőrizte a templom-nyilvántartási rendszer (terauke seido) révén. Ez a rendszer megkövetelte minden állampolgártól, hogy regisztráljon egy buddhista templomban, ami lehetővé tette a kormány számára, hogy figyelemmel kísérje a lakosságot és érvényesítse a kereszténység tilalmát. A szabályok be nem tartása súlyos büntetést vonhatott maga után, pénzbírságtól halálig terjedhetett. Ebben az időszakban a templomok anyagilag is függővé váltak a temetkezési szolgáltatásoktól, ez a tendencia a mai napig tart, így a japán buddhizmus a „temetési buddhizmus” becenevet kapta.

A Nara és Heian korszak: buddhista ösztöndíj és államvédelem

A főváros Heian-kyō-ba (a mai Kiotóba) költözése 794-ben egy új korszak kezdetét jelentette. A Nara (710–794) és Heian (794–1185) korszakban a buddhizmus elsősorban az állam által támogatott elit gyakorlat volt. Az állam által védett templomok hálózatának (kokubunji) létrehozása és a fenséges templomok, mint a Tōdaiji Narában, a Nagy Buddha-szobornak otthont adó, a kormány hatalmának és a buddhizmus támogatásának bizonyítékai. Ezekben az időszakokban a buddhizmus hat iskolája virágzott, amelyek a tudományos tanulmányokra és a vallásgyakorlásra összpontosítottak, amelyet a Ritsuryō törvénykönyv szabályoz.

Tendai és Shingon felemelkedése

A Heian-korszakban a buddhizmus két jelentős irányzata alakult ki: a Tendai és a Shingon. Ezeket az iskolákat Saicho és Kūkai szerzetesek alapították, és erősen befolyásolta a kínai buddhizmus. Tendai hangsúlyozta a Lótusz-szútra iránti odaadást, a meditációt és azt a hitet, hogy minden lényben rejlő Buddha-természet van. Shingon az ezoterikus gyakorlatokra és rituálékra összpontosított, alapvető hittel, hogy ebben az életben elnyerjük a megvilágosodást. Mindkét iskola a hegyekben alakult – Tendai a Hiei-hegyen és Shingon a Kōya-hegyen –, amelyek a buddhista gyakorlat erőteljes központjává váltak.

Kamakura-korszak: Buddhizmus a tömegeknek

A Kamakura-korszakban (1185–1333) a buddhizmus új formái jelentek meg, amelyek a tömegeket vonzották. Olyan kulcsfigurák, mint Hōnen (Tiszta Föld), Shinran (Igazi Tiszta Föld), Eisai (Rinzai Zen), Dōgen (Sōtō Zen) és Nichiren (Nichiren buddhizmus) olyan iskolákat alapítottak, amelyek az egyszerűbb, könnyebben hozzáférhető gyakorlatokat hangsúlyozták. Különösen népszerűvé vált a tiszta föld buddhizmusa, amelynek középpontjában a nenbutsu éneklése áll, és a Nichiren buddhizmus, amelynek középpontjában a daimoku (Nam-myōho-renge-kyō) éneklése áll. A bevett buddhista hatóságok kezdeti ellenállása és üldöztetése ellenére ezek az új mozgalmak végül széles körben elfogadottá váltak.

Modern perspektívák

A Kamakura-korszak jelentős reformjai ellenére a buddhizmusnak ezek az új formái csak jóval később váltak általánossá. Évszázadokon át a domináns forma maradt az, amit a tudós Kuroda Toshio kenmitsu taisei-nek, vagy „ezoterikus rendszernek” nevezett, amely az ezoterikus gyakorlatokat olyan főbb hagyományok exoterikus jellemzőivel keverte, mint a Shingon és a Tendai.

A buddhizmus utazása Japánban bizonyítja rugalmasságát és alkalmazkodóképességét. A buddhizmust a hatodik századi bevezetésétől az államhatalomhoz fűződő összetett kapcsolatáig és a különböző irányzatokká való fejlődéséig folyamatosan formálta a japán kultúra és társadalom. Akár Nara fenséges templomai, akár a Heian-korszak tudományos törekvései, akár a Kamakura-korszak hozzáférhető gyakorlatai révén, a buddhizmus öröksége Japánban gazdag és tartós.

Forrás: „Contemporary Japanese Buddhist Traditions.” In The Oxford Handbook of Contemporary Buddhism, edited by Michael Jerryson. Oxford University Press, 2016.