Az alábbi bejegyzésben szeretném röviden bemutatni, hogyan alakultak ki a buddhizmus irányzatai Japánban, melyek a zenhez kötődnek.
A buddhizmus irányzatai Japánban: a zen buddhizmus
A zen egy abszolút japán stílusú irányzat, melynek főbb jellemzői az egyszerűség, a csendesség, a tisztaság és önfegyelem. Alapvetően a mahájána buddhizmus egyik irányzatának tekinthető, azonban a japánok annyira önmagukra alakították, hogy külön irányzatként is megemlítést érdemel.
A zen kifejezés meditációt jelent, melynek elődje, a kínai csan már a 6. század óta létezett Japánban, majd az 1200-as években alakult át rinzai és soto zenné.
A zen buddhizmusban alapvetően a meditáción és a csendes befelé figyelésen van a hangsúly. Kevésbé van szerepe a szent szövegeknek és a filozofálgatásnak.
Rinzai zen
1215-ben alapította meg a rinzai zen irányzatot Eisai szerzetes, amelynek középpontjában a koanok (rejtvények) állnak. Ezek a rejtvények olyan paradoxont tartalmazó kérdések, tanok, amelyekre általában nincs megoldás. Céljuk, hogy az elme racionalitását megtörjék.
Soto zen
A soto zent Dogen alapította 1253-ban, és ő már elhagyta a koanok gyakorlatát, pusztán az ülő meditációra fókuszált. Ez az ülő meditáció a zazen, amely mozdulatlan, néma, rítusoktól mentes meditációt jelenti. A zazen ideje alatt a két térd a földhöz “tapad”, fél lótuszülésben ülnek a meditálók egyenes tartással, kezeiket összeérintik köldökmagasságban. A figyelmük a légzésre összpontosul.
A két fő irányzat mellett az alábbiak léteznek még Japánban: tendai, shingon, nichiren és Tiszta Föld buddhizmus.
Forrás:
Gánti Bence: A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai. Kossuth Kiadó, 2012.
Kiemelt kép: Pinterest
