Japán eredetmonda újramesélve
Amaterasu, az Ég Fénylő Úrnője egy napon úgy döntött, elérkezett az idő, hogy unokája, Ninigi, a Fényes Rizsszár Hercege leszálljon a földre, és rendet, békét hozzon az emberek világába. Hogy útja áldott legyen, Amaterasu különleges ajándékokat adott neki.
Ott voltak a hegyek lépcsőiről származó szent kövek, a tiszta fehér kristálygolyók, és mindenek fölött a legendás kard, amelyet Susanoó talált a nyolcfejű kígyó testében. A kard ereje az istenek öröksége volt.
Végül Amaterasu a csillagtükröt is átadta, azt, amelybe egykor belenézett, amikor előbújt a barlangjából, hogy újra fényt adjon a világnak.
Ninigi nem egyedül indult útnak. Isteni kísérők vették körül, köztük a vidám, táncos kedvű Uzume, akinek nevetése és tánca egykor az összes istent felvidította.
A felhők kapujában
Amikor Ninigi és kísérete áttörték a felhőket, és megérkeztek az Ég nyolcágú útkereszteződéséhez, különös látvány fogadta őket. Egy hatalmas alak állt előttük, szemei úgy ragyogtak, mint két izzó csillag.
A herceg és társai megrettentek, és majdnem visszafordultak. Csak Uzume lépett elő, könnyed bátorsággal, és megkérdezte a gigászi lényt:
– Ki vagy te, aki az utunkat állod?
A hatalmas alak mély, mégis barátságos hangon felelt:
– Én vagyok a Mezők és Ösvények Istene. Azért jöttem, hogy tiszteletemet tegyem Ninigi előtt, és vezessek benneteket az emberek földjén. Menj vissza hozzá, szép Uzume, és add át az üzenetemet.
Uzume visszatért a többiekhez, akik szégyenkezve ismerték be, hogy túl hamar megijedtek. A jó hír hallatán újra erőre kaptak, ismét áttörték a felhőket, és megérkeztek a lebegő égi hídra, majd onnan a Takachiho hegy csúcsára.
A Fény Unokája a földön
A Mezők Istene vezetésével Ninigi bejárta az egész országot, amelyet majd uralnia kellett. Amikor egy különösen szép vidékre értek, a herceg palotát építtetett magának.
Hálából, amiért a Mezők Istene hűségesen vezette őt, Ninigi különleges ajándékot adott neki: feleségül adta hozzá a vidám, elbűvölő Uzemét. Így lett a tánc istennője a mezők óriásának párja.
A virágok hercegnője
Egy napon Ninigi a tengerparton sétált, amikor megpillantott egy lányt, aki olyan szépséggel ragyogott, mint a tavaszi cseresznyevirágzás.
– Ki vagy te, gyönyörű hölgy?, kérdezte a herceg.
– A Nagy Hegy Ura az apám,- felelte a lány. A nevem Ko-no-Hana, a Virágzó Fák Hercegnője.
Ninigi szíve azonnal beleszeretett. Felkereste a lány apját, Óyama urat, és megkérte Ko-no-Hana kezét.
Óyama azonban két lányt nevelt. A másik, Iha-naga, a Sziklák Hosszú Hercegnője volt. Nem volt szép, de apja azt szerette volna, ha Ninigi őt választja, mert akkor a herceg és utódai olyan hosszú életűek lettek volna, mint a sziklák.
Ninigi azonban hű maradt szívéhez, és csak Ko-no-Hanát választotta. Iha-naga haragra gerjedt, és átkot mondott:
– Ha engem választottál volna, örökké élnél. De mivel a húgomat vetted el, te és utódaid olyan gyorsan múltok majd el, mint a virágok tavaszi szirmai.
Így lett az emberi élet rövid, akár a virágoké.
A tűz próbája
Ninigi és Ko-no-Hana boldogan éltek, mígnem a herceg szívében féltékenység ébredt. Bár nem volt oka rá, mégis kételkedett feleségében. Ko-no-Hana mélyen megsértődött, és hogy bebizonyítsa ártatlanságát, egy kis faházba vonult, majd lángra lobbantotta azt.
A tűz közepéből három fiú született. Közülük kettő fontos szerepet kapott a későbbi időkben: Hoderi, a Tűzfény Hercege, és Hoori, a Tűnhalvány Herceg.
Hoori lett később az első japán császár, Jimmu mikádó nagyapja.
Forrás: Myths and Legends of Japan (F.Hadland Davis, Global Grey, 2021)
