A Macskarajzoló (猫を描いた少年)

Egyszer volt hol nem volt egyszer egy japán fiú, akit Joji-nak hívtak, és aki nagyon szeretett rajzolni. Joji egy tanyán nőtt fel, sok testvérrel. A többiek sokat segítettek az apjuknak és az anyjuknak. Joji azonban nem! A fiú órákig képes volt egy bottal a porba rajzolni. És amit Joji rajzolt, az csak egyetlen dolog volt. Macskák. Egy macska, két macska és még több macska. Kis macskák, nagy macskák, vékony macskák, kövér macskák. Csak macskák mindenhol. Hiába adtak neki bármilyen ház körüli munkát, a vége ugyanaz lett mindig: figyelme hamar megakadt egy kóbor macskán, és onnantól nem volt visszaút, Joji elkezdett rajzolni.

– Joji soha nem lesz jó földműves. – mondta szomorúan a fiú apja a feleségének.

– Talán pap lehet még belőle… – vetette fel a nő. – Miért nem viszed el a templomba?

Így aztán a földműves elvitte Joji-t a buddhista paphoz a falu templomában. A pap örömmel fogadta, és megígérte, hogy tanítani fogja a fiút. Ettől kezdve Joji a templomban lakott. A pap olvasás -és írás órákat adott neki. Joji-nak lett saját doboza az íróeszközeinek, ecsettel, tintapálcával és kővel. Joji imádott tintát készíteni. Vizet öntött a kőből készült edénybe. A tintapálcát a vízbe mártotta. Aztán megdörzsölte a botot a kövön. És már ott is volt a tinta az ecsetjéhez! Míg a többi növendék keményen dolgozott az írás elsajátításán, Joji az ecsetével és a rizspapírjával órákig mást sem tett, csak rajzolt. És hogy mit rajzolt? Természetesen macskákat!

– Joji, soha nem lesz belőled jó pap! – mondta neki a szerzetes szomorúan. – Haza kell menned.

A fiú bement a szobájába és bepakolta a holmiját. De félt hazamenni. Tudta, hogy apja mérges lesz. Aztán eszébe jutott egy közeli faluban egy másik templom. Talán ott maradhat a papnál. Joji útnak indult hát, és már besötétedett, amikor a másik faluba ért. Felmászott a templom lépcsőjére, és bekopogott. De nem kapott választ. Kinyitotta a nehéz ajtót. Odabent sötét volt.

– Ez nagyon furcsa. – morfondírozott Joji. – Miért nincs itt senki?

Gyertyát gyújtott az ajtó mellett. Aztán meglátott valamit, mire örömében összecsapta a két tenyerét. A nagy szoba körül összecsukható paravánok álltak üres rizspapír betétekkel. Joji elővette az írószerszámos dobozát, és készített egy kis tintát. Aztán belemártotta az ecsetét és rajzolni kezdett. És hogy mit rajzolt? Macskákat. Egy macska, két macska és még több macska. Kis macskák, nagy macskák, vékony macskák, kövér macskák. A paraván utolsó oldalára Joji egy óriási macskát rajzolt – a legnagyobbat és a legszebbet macskát, amit valaha rajzolt. El is fáradt benne. Elkezdett magának helyet keresni a templomban, ahol álomra hajthatja fejét. De a terem túl nagy volt, és ez zavarta. Végül talált egy takaros kis fából készült szekrényt, aminek tolóajtaja volt. Bemászott hát a szekrénybe és elhúzta az ajtókat, hogy ne zavarja semmiféle fény vagy zaj. Az éjszaka közepén azonban Joji ijedten ébredt.

Grrrrrrrrrr. – hallatszott egy félelmetes hang a szekrényen kívülről. Mintha egy nagy, félelmetes állat lenne a templomban! A fiú számára világos lett, miért nincs senki a templomban. Azt kívánta, bárcsak ő se lenne most ott! Joji a szekrényajtó mögül visszafojtott levegővel hallgatta, ahogy a lény egyre csak szimatol a teremben. Majd megállt közvetlenül a szekrény előtt. A fiú imára kulcsolta a kezét. Aztán egyszer csak a fura lény felvonított. Ádáz küzdelem és nagy fájdalom zaja hallatszott. Végül hatalmas puffanás rázta meg a padlót. Halk zihálás hallatszik. Aztán végleg csend lett. Joji még mindig remegve feküdt a sötétben. Órákig maradt még odabent, félt kinézni a szekrényből. Végre a felkelő nap fénye világította meg a szekrényajtót. Joji óvatosan kinyitotta az ajtót, és kikukucskált. A szoba közepén egy hatalmas patkány feküdt – akkora patkány, akár egy ökör! Holtan feküdt, mintha valami a földhöz vágta volna. Joji körülnézett a teremben. De senki és semmi más nem volt ott, csak a macskákat ábrázoló képek. Aztán Joji ismét a gigantikus macska rajzra nézett.

– Nem a fejet húztam balra, a farkát pedig jobbra? – tette fel a kérdést hangosan. De igen, biztos volt benne. Ám most a macska a másik irányba nézett – mintha lejött volna a képről, majd visszamászott volna. A fiú szeme tágra nyílt. Aztán összecsapta a tenyerét és a paraván felé hajolt.

– Köszönöm, mélyen tisztelt Macska! Megmentettél. Amíg élek, senki sem akadályoz meg abban, hogy macskákat rajzoljak!

Amikor a falusiak megtudták, hogy a szörny patkány elpusztult, Joji hőssé vált. A falu papja megengedte, hogy a fiú a templomban maradhasson, amíg csak kedve tartja. De Joji még sem lett pap. Ahogy nem lett földműves sem. Művész lett belőle. Országosan elismert művész. Egy művész, aki csupán egyetlen dolgot rajzolt.

Macskákat!