Bakekujira és Japán bálnakultusza

A nagy fehér bálnáról szóló legendák általában Moby Dicket juttatják eszünkbe, de a mai témánk bálnájának a fehérje a csontjainak színe.

A Bakekujira – egy hatalmas, csontváz balin bálna, amely rejtélyes körülmények között jelent meg és tűnt el egykor Japán partjainál. Ez egy szörnyeteg? Ez egy szellem? Ez egy isten? Igazából senki sem tudhatta biztosan.

Mit jelent a Bakekujira?

Bakekujira (化鯨) neve megegyezik a japán folklór sok mágikus állatával, árnyalatnyi különbséggel. Bakeneko, bakenezumi stb. esetében a kanji 化 (változás) egy átalakulásra, az egyik formából a másikba való átállásra utal. A Bakekujira – 化 (változás) +鯨 (kujira; bálna). Egyszerűen ijesztően és furcsán hangzik. Szellembálna néven lehet talán leginkább lefordítani, legalábbis az összes forrásban így hivatkoznak rá.

A Bakekujira meséje

Egy esős éjszakán valami hatalmas és fehér jelent meg Okino-sziget partjainál, Shimane prefektúrában. A falubeli halászok figyelték, ahogy egyre közeledik a parthoz, és végül úgy döntöttek, kimennek egy csónakkal, és megnézik, mi az. A méretéből tudták, hogy ez valami bálnafajta lehet, de ilyen bálnát még senki sem látott. Ahogy kieveztek csónakjukból, látták, hogy az óceán vize megcsillan ezernyi haltól, amilyenhez hasonlót még soha nem láttak.

Ahogy közeledtek a fehér bálnához, az egyik halász eldobta a szigonyját, és az észrevétlenül áthaladt a fehér tömegen. Látásukat elhomályosította a hirtelen rájuk zúduló eső. Ahogy közelebb értek, a halászok végre alaposan szemügyre vehették a szörnyet. Egy nagy balin bálna csontváza volt, bőr és hús nélkül. De mozgott és úgy tűnt, mint ha élne.

A férfiak megrémültek, nemcsak a látvány miatt, hanem a csontvázat körül vevő ismeretlen, furcsa halak és madarak látványa miatt is. A távolban mintha egy szigetet láttak volna, amelynek nem szabadott volna ott lennie. Úgy érezték, mintha valami titokzatos világba eveztek volna be. Aztán hirtelen véget ért a látomás, és a hatalmas bálna olyan gyorsan visszavonult a nyílt tengerre, amilyen gyorsan csak jött.

Amikor a halászok visszamentek a partra, arra gyanakodtak, hogy egy vadászat során elejtett bálna szelleme vagy valami furcsa isten lehetett. Bármi is volt, a bakekujira soha többé nem volt látható.

A Bakekujira a valóságban

Ez a bakekujira egyszeri megjelenéséről szóló történet. Azaz nem egy híres, jól dokumentált yōkai. Valószínűleg az ihlette történetét, hogy Japánban eleve egy nagy bálna kultusz van, amelyben régen a bálnákra egy fontos élelem forrásként tekintettek. A bálnavadászat évezredes múltra tekint vissza és egy-egy elejtett bálna nagy szerencsét, pénzt és magát a túlélést jelentette régen a kis halászfalvaknak. A testéből nyert olaját eladták, a húsát elfogyasztották, amely különösen az éhínségek idején fontos fehérje forrás volt számukra. Ezzel párhuzamosan Japánban számos történet született a bálnaistenekről és a bálna csontjait is nagy tisztelettel kezelték. Persze akkoriban a bálnavadászt nem kereskedelmi jelleget öltött, nem is rendelkeztek komolyabb technikával, amely azt lehetővé tette. Ezekben az időkben kizárólag a partra sodródott bálnákra, mint áldásra tekintettek, valamint kisebb mennyiségben vadásztak is rájuk, amikor vándorlásuk során elhaladtak a partok mellett a sekély vizeken.

A falusiak persze nem értették, és nem is tudták megmagyarázni, honnan és miért került a bálna a partra. Ők csak örültek a szerencséjüknek. Ezért is alakult ki egy kultusz a bálnák köré és számos kicsi tengeri falu ezt nagyon komolyan is vette. Hyochakushin (漂着神; Partra sodródó isten) vagy Yorikami Shinkyo (寄り神信仰; a látogató istenség vallása) neveztek.

Itt ugyebár évszázadokkal ezelőtti időkről beszélünk, a mai bálnavadászat egy más téma, amit korábbi cikkekben már érintettünk.

Sok más valláshoz hasonlóan Japánban a bálnakultuszok egy része a tiszteletre és a hálaadásra, valamint egy része a félelemre épült. Mivel a bálnavadászat veszélyes művelet volt, és a vallások eleve hajlanak arra, hogy a rossz eseményeket (pl. kevés hal, természeti katasztrófa stb.) a vallást megtestesítő istenség haragjának fordítsák le, ezért nem meglepő, hogy előkerül a bosszúálló bálna, aki megbosszulja az elejtését.

Állítólag a bálnavallások később beleolvadtak Ebisu istenség körüli hiedelmek kialakulásába. Ebisu a bőség istene, és a bálnákat réges-régen Ebisu követeinek tartották, majd Ebisu inkarnációjának tekintették. Mivel azt hitték, hogy a bálnák képesek irányítani a halakat, a halászok Ebisu isten bálnaképeit kezdték magukkal vinni, hogy ugyanazt a halszabályozási hatalmat kapjanak.

Ha már tisztelték a bálnákat, nem meglepő, hogy szentélyeket is létrehoztak számukra.

Miután megfosztották a testet minden hasznostól, a falusiak a bálnatetemet a Kujira Tsuga (鯨塚; bálnadomb) nevű halmokba temették. Ezekhez valamilyen emlékművet állítottak. Faragott kövek, kis szentély, pagoda állított jellemzően emléket ezeknek. Tairyou Tsuifuku (大漁追福- たいりょうついふく- nagy fogás megemlékezést tartottak, az emberek a Kujira Tsugához imádkoztak a tenger biztonságáért (海上安全祈祷-; kaijou anzen kitou).

Azok a helyek, ahol a passzív bálnavadászat elterjedtebb volt, voltak bálnatemetők (Kujira Haka 鯨墓) és Bálna kőemlékművek (Kujira Ishibumi 鯨碑). Napjainkabn kb. 100 ilyen temető maradt fenn.

Persze régiónkként eltérően számos legendával találkozhatunk. Miyagi prefektúrában, Karakuwa városában, Misaki szentélyhez köthető egy legenda, miszerint a viharban vergődő hajó mellé két fehér bálna közelített és olyan közel úszott, hogy azt két oldalról megtartva biztonságos vizekre tudták kísérni. Attól a naptól kezdve Karakuwa polgárai felhagytak a bálnaevés ősi szokásával. Misaki szentély egy régi kujira tsuga, amelyet egy bálna teteme fölé emeltek, és a tetején egy kőemlék található, amely hálát fejez ki a bálna haláláért.

Ehime prefektúrában pedig, Akehama városban három ismert kujira tsuga van, amelyek közül az egyik magasan a hegyekben található. A szentély ősi, és az óceánra néz. Hogy miért pont oda vitték fel a bálnatetemet, jó kérdés.

1837. június 21-én (Tenpo 8. évében) egy hatalmas bálna érkezett a partra állítólag közvetlenül a szentély alatt. Mivel ekkoriban volt a Nagy Tenpo éhínség és a bálna megmentette az egész területet az éhezéstől, a falusiak buddhista nevet adtak a bálnának. A kegyhelyet ma is tisztelik a falu lakói.

Az Edo-korszakra Japán tengerjáró nemzetté vált, és megteremtette a bálnavadászati iparágat és kultúrát. A bálnavadász egyesületek hivatalos bálnaszentélyeket hoztak létre és tartottak fenn a part menti területeken, amelyek közül sok még ma is létezik. Ezek közül a legdrámaiabbak a Bálnacsont Tori-kapuk, ahol hatalmas bálna csontokon haladunk keresztül. A legrégebbi bálnacsont-tori Wakayama prefektúrában, Taijicho városában található, amelyet Ebisu ívének hívnak. A legújabb bálnacsont-tori Nagaszakiban található, a Kaido Jinja-ban (a tenger szentélyében). 1973-ban szentelték fel, és a Japán Bálnavadász Szövetség építette.

Érdekesség:

1983-ban egy érintetlen bálnacsontvázat észleltek az Ishikawa prefektúrabeli Anamizu partjainál. A sajtó felkapta a történetet, és „valódi bakekujira”-nak nevezte el. Előtte viszont 1938-ban találták meg Japánban a jelenleg ismert legrégebbi bálna maradványát, amely nagyjából 5 millió éves lehet. Mivel a háború alatt nem tudták a csontokat szakszerűen kiásni, és amúgy is más volt prioritás, végül 1967-ben ásták ki. A csontok egy része még ma is megtekinthető Japánban, sajnos azonban sok rész elveszett belőle.

Források:

Kaii–Yōkai Denshō Database https://www.nichibun.ac.jp/YoukaiDB/

https://ja.wikipedia.org/wiki/%E5%8C%96%E9%AF%A8

https://www.nbcnews.com/id/wbna19609848