Egy 2009-ben készített kutatás azt mutatja, hogy Japán kevésbé versenyképes központ Ázsiában. A felmérés az ázsiai központú anya vállalatokat, a háttér irodákat, a termelési-, kutatás-fejlesztési, logisztikai, pénzügyi és marketing – központokat vonta be vizsgálatába. Míg 2007-ben Japánnak vezető szerepe volt az ázsiai központú anya vállalatok befogadása, valamint a kutatás-fejlesztési intézetek tekintetében, addig 2009-re vesztve ebből a pozícióból Kína vette át az összes említett területen a vezetést. [1] A jelentés alapján elmondható, hogy a globális vállalatok egyre inkább Japán szomszédos országait és a fejlődő ázsiai országokat választják befektetéseik helyszínének, melyek a Japán piac és gazdasági fejlődés lassulását eredményezik.
Japán Kína rohamos előre törésének köszönhetően gyorsan veszít versenyképességéből, melyhez az is hozzájárul, hogy Kína egyre inkább a magas minőségű technológiát használó és jó háttér iparral rendelkező országok sorába tartozik. Emellett problémát jelent, hogy a japán kormány nem időben és nem megfelelő lépésekkel reagált múltbéli kihívásokra. Minél inkább Kína, India és az ASEAN országok lettek Ázsia motorjai és a világ termelő központjai, a japán kormány egyre inkább rákényszerült arra, hogy megváltoztassa addigi hozzáállását nem csupán regionális, de globális szinten egyaránt.
Az ASEAN országok aktív kapcsolatokat folytatnak Japánnal és mint kereskedelmi és befektetési központok egyre inkább növekvő szerepet kapnak a régióban, növelve ezzel a Japánnal szemben állított versenyt. Dél-Korea és Szingapúr már most számos lépéssel Japán előtt áll a már említett területeken, mely Japán számára egyre inkább égető módon követel ellensúlyozó intézkedéseket.
Gazdasági fronton is számos megpróbáltatással kellett szembesülnie az elmúlt néhány évben. A kilencvenes évek lassulását követően a belső problémák, a növekvő munkanélküliség, a defláció és a gazdaság stagnálása a kétezres évek közepére mérséklődött. Majd mikor a gazdaság elkezdett pozitív jeleket mutatni a felzárkózásra, a Lehmann Brothers összeomlásával kirobbant 2008-as világgazdasági és hitelpiaci válság ismét megpróbáltatás elé állította a gazdasági ágazatokat, különös tekintettel termelési és kereskedelmi területen. 2010-re a gazdaság ismét élénkült, megindult a termelés, növekedtek az exportmutatók, a szárnyaló yen stabilizálódni látszott.
Ekkor következett 2011. március 11, a fekete péntek, amikor a Japán történelmének legnagyobb földrengése és az azt követő szökőár következtében tizenháromezer halottat és közel tizenhatezer eltűnt személyt regisztráltak, városok és falvak pusztultak el. A földrengés következtében megsérült a fukushimai atomerőmű, s így a helyzet természeti katasztrófa mellett nukleáris krízissé is alakult. Japán központi bankja, a Bank of Japan gyors és hatékony reagálásának köszönhetően újonnan kibocsájtott jent pumpáltak a gazdaságba, ezzel megmentve az országot a pénzügyi válságtól. A földrengés és szökőár gazdaságra gyakorolt hatása még nem nyilvánvaló. Jelentős az anyagi kár és mellette megjelent a bizonytalanság érzése valamint magas fokú önbizalomvesztés, a vállalkozási kedv a cégek látásmódjában, amely egy olyan magasan bizonytalanság kerülő ország tekintetében, mint Japán komoly problémát okoz nem csupán az emberek, de a vállalatok életében is.
A Bank of Japan rendszeres felmérést végez a japán cégek vállalkozási önbizalmával kapcsolatosan Japán legjelentősebb előállító cégei között. A „Tankan Survey of Business” felmérés március 6.-i majd a katasztrófát követő felmérés eredményeinek összehasonlításából kiderül, hogy a japán cégek önbizalma és látásmódja drasztikus mértékben romlott. A felmérés során a cégek az üzleti környezetet jellemzik, és pontozzák azt. A Bank of Japan szerint az értékek nem teljes mértékben mutatják a katasztrófa eredményét, de egyértelműen pesszimisták a jelenlegi helyzetet, valamint a közeljövőt illetően. A katasztrófát megelőző felmérések azt mutatják, hogy a termelés válságot követő bővülésével és a külföldi kereslet növekedésével a vállalatok színesen látták az elkövetkező időszakot. Azonban a katasztrófát követően, mely során nem csupán lakóházak, de gyárak és cégek is súlyos károkat szenvedtek az alkatrész termelő egységek szétrombolását eredményezték z érintett területeken. Számos nagyvállalat, köztük a Toyota Motor Corporation vagy a Sony Corboration is a gyártás elhalasztásával hiányt szenvedett és nem tudta teljesíteni vállalt üzleteit. Nem csupán a termelés állt le az északi térségben, de az emberek fogyasztási hajlandósága is csökkent ország szerte, emellett elmélyült a bizonytalanság érzése. A kormány által nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az újjáépítés 309 billió USD-t vesz igénybe, s ezzel ez a katasztrófa bevonult a világ legdrágább katasztrófái közé, ha csupán a gazdasági vonatkozását vizsgáljuk.
Pénzügyi területen is bizonytalanság alakult ki. A központi bank azt javasolta az országgyűlésnek, hogy értékesítsenek állami kötvényeket a költségvetés stabilizálása érdekében. Az országgyűlés nagy része erős ellenérvekkel reagált. A pénzügyminiszter, Yosano Kaoru azt nyilatkozta a Kyodo Hírügynökségnek, hogy ezek a lépések ahhoz vezetnének, hogy csökkenne Japán iránti bizalom a nemzetközi szinten, ezért ellenzi azokat. A katasztrófa eredményeképpen a pesszimizmus jelei mutatkoznak szinte minden termelő vállalkozás sorában, elsősorban érintve a kis- és középvállalkozási réteget, de több nagyvállalat is bejelentette, hogy csökkenteni fogják befektetéseiket. A Bank of Japan felmérése tizenegyezer vállalatot kérdezett meg, amelyek 96%-a szolgáltatott választ. [2]
A negatív válaszok minden kétséget kizáróan nem okoznak meglepetést. A Barclays Capital becslése szerint a Tohoku térségben történt katasztrófa a Japán GDP 6-7%-át érinti és még hosszú időre van szükség, hogy a helyzet stabilizálódjon a térségben. Amellett, hogy az energia ellátásban hiányt szenvednek ország szerte, a radioaktív anyagok tengerbe, levegőbe és termőföldbe valójutása is számos kihívás elé állítja az országot. Ennek következtében a térségben az export, a termelés teljesen szünetel és a hosszan elnyúló hatások miatt a helyzet még sokáig nem fog stabilizálódni. Ez oly mértékben tovább rontja a helyzetet, hogy a más országok a csökkenő bizalom hatására nem fognak termékeket importál Japánból, mely nehezíteni fogja a nem csupán a térség, de valószínű egész Japán talpra állását. Nem csak az exportot fenyegeti lassulás. Az import tekintetében is számos problémával kell Japánnak megbirkóznia a súlyosan sérült infrastruktúra miatt.
A The Economist felmérése alapján Brunei GDP-nek 28%-a származik a Japánba exportált termékeiből, de Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait és Szaúd-Arábia is nagymértékben függ Japán gazdaságának alakulásától. Ezek az országok elsősorban kőolajat, földgázt exportálnak a szigetországba, mely a dolgok jelenlegi állása szerint jövedelmező számukra a nukleáris ipar válásága miatt. Malajzia is keresletnövekedésre számíthat az újjáépítések okozta fa iránti megnövekvő kereslet miatt. Szingapúr, Tájföld és Tajvan amellett, hogy ellátói a japán gazdaságnak, függnek is tőle alkatrész behozataluk miatt. A japán termékek iránti csökkenő kereslet negatívan érintheti termelésüket és akadályozza az alkatrészellátást.[3] Mivel jelenleg Japán energia hiányban szenved, azt a magasabb kőolaj és földgáz importtal kompenzálja. A Centre for Global Energy Studies in London felmérése alapján jelenleg Japán napi háromszáz ezer hordó kőolajat használ, mely növeli a kőolaj világpiaci árát. Líbiában kialakult helyzet is hasonló hozadékkal jár, vagyis a japán gazdaságot érintő problémák az egész világgazdaságban éreztetik hatásukat.
Az elmúlt fél évszázadban Japán és Kelet-Ázsia regionális szereposztása ezen ázsiai országok és az USA kölcsönös stratégiai együttműködésén alapult. Ez idő alatt, kezdve a második világháborút követő helyzettel, a hidegháború időszakával és annak fegyveres konfliktusaival Ázsia ütközőzónája volt a bipoláris nagyhatalmak politikájának. Átalakulások vették kezdetüket és a huszadik század végére ezek az országok sikeresen kapcsolódtak be a világkereskedelembe oly mértékben, hogy a huszonegyedik század első évtizedének végére Ázsia lett a világtermelés központja. A háborút követően kialakult rend a gazdasági fellendülés és a válságok hatására átformálódott. A kommunista Kína bekapcsolódva a világkereskedelembe, előlépett a világ második legnagyobb gazdaságává, visszaszorítva Japánt a harmadik helyre. Bár a Szovjetunió felbomlott, napjainkra a világrend kötődéseit megvizsgálva megállapítható, hogy egyre inkább ismét két pólus kialakulásának lehetünk szemtanúi, ezúttal az USA és a Népi Demokratikus Kína főszereplésével. USA erősítve kétoldalú biztonsági kapcsolatait Dél-Koreával, Tajvannal és Japánnal, valamint a Csendes- Óceán ázsiai térségének déli országaival alkotja az egyik tábort, ugyanakkor Kína szerepét növeli nem csupán ezeken a területeken, de igyekszik befolyását kiterjeszteni északi szomszédjára, Oroszországra, valamint a közép-ázsiai térségre a SESZ együttműködés keretein belül, kialakítva egy egyre növekvő függőséget és bonyolult, hálózatos kapcsolati rendszert mind gazdasági, mind politikai, mind biztonság – politikai fronton.
A gazdasági kapcsolatok jól működnek és feltételezhetően ez fogja képezni az alapját a közeljövőben formálódó kapcsolatoknak, egyensúlyt teremve az esteleges politikai és diplomáciai téren kialakuló konfliktusoknak. A gazdaság okozta kölcsönös függőség determinálja a kapcsolatokat, melynek köszönhetően minden fél érdeke a térség stabilitása, fejlődése és kapcsolati szálainak erősítése. Azonban Kína politikai megnyilvánulásából érezhető, hogy Ázsiát Kína központtal, redukált USA szerepvállalással képzeli el a jövőben.
Míg korábban jellemző volt, hogy az ázsiai országok az USA felé irányuló kereskedelem növelésével biztosították fejlődésüket, addig az USA stabilitást és a geopolitikai rend védelmét exportálta Ázsiába. Napjainkba mindez nem egyértelmű. Kína rohamos előre törésével ugyanis a korábban kialalkított geopolitika átrendeződni látszik s a régió szorosabb együttműködésének következtében az eddig hegemón USA a régi státuszát nem képes megtartani. Japán külpolitikájában érezhetően nyit a régió országai felé és Kína is inkább az ázsiai régióra összpontosítja figyelmét. Megnövekedtek a párbeszédek, a többoldalú találkozók, miniszteri tanácskozások. Kína növeli szerepét a térségben, egyre inkább elkötelezi magát a régióban és egy tudatos külpolitikai szerepvállalást követ. Japán hiányát szenvedi a tudatos külpolitikai párbeszédnek és számos más problémával is szemben találja magát. Azonban érezhetően egyre jobban nyit a térség felé és bár még mindig erős kötelékkel kapcsolódik az USA-hoz, mégis szerepvállalásával egyértelműen jelzi, hogy függését csökkenteni kívánja. Emellett igyekszik felfedezni közös érdekeit nem csupán a régió többi országával, de példának okáért az EU-val is.
A kétoldalú egyezmények biztosítják, hogy a jelenlegi világrend szereplők érdekei ne sérüljenek súlyosan, ezáltal a térség biztonsági rendje tekintetében jelentős változások nem várhatók. Konfliktuspontok ugyan vannak a térségben, Észak-Korea nukleáris felfegyverkezése, a SESZ törekvései, Kína és Oroszország Japánnal folytatott területi vitái, természeti katasztrófák és az országok belső konfliktusai bár nyugtalanságra adnak okot, a dolgok jelenlegi állása szerint ezeket a konfliktusokat az országok igyekeznek a diplomácia eszközeivel orvosolni.
Egy komplex, feszültségekben bővelkedő rendet figyelhetünk meg a térségben, melyek gazdasági, politikai és biztonság-politikai szinten egyaránt éreztetik hatásukat. A térség függőségének köszönhetően a kérdéses országok mozgástere erősen behatárolt. Számos jelenség azt mutatja, hogy a világrend immáron az USA és Kína vezetésével formálódik, s az erőegyensúly ez által az átrendeződés útjára lépett. Míg gazdasági fronton egy erős függőség figyelhető meg Kínával, addig biztonság politikai fronton inkább az USA-ra támaszkodnak és aggódva nézik Kína felfegyverkezését a térségben. Ez az USA szerepét mindinkább növeli a térségben, és jelenlétének szükségességét erősíti elsősorban Japán és Dél-Korea számára. Így ez a komplex kapcsolat számos kihívás elé állítja a térség és a világrend szereplőit.
