Nagakute városban, az Aichi Emlékparkban nyílt meg november elsején a Studio Ghibli vidámparkja, melyre a rajongók már 2019 óta vártak.
A vidámparkot azonban nem a megszokott módon kell elképzelni: nincsenek hullámvasutak, sem körhinták, viszont a stúdió legnépszerűbb animéinek világában tehetünk egy izgalmas kirándulást.
A park hatalmas területen fekszik, és vannak olyan részei, amelyek még építés alatt állnak (A vadon hercegnője, Kiki és A vándorló palota ihlette világ), ezek várhatóan 2023-ban fognak megnyílni a látogatók előtt.
Az eddig csak a Ghibli Múzeumban látott kisfilmek, kiállítások és kulisszatitkok is megtekinthetők a vidámparkban.
Miyazaki Hayao, a Ghibli stúdió atyja számos animéjéről ismert a világban: Chihiro Szellemországban, Nauszika – a szél harcosai, Laputa – az égi palota, Totoro, csak hogy néhányat említsünk.
A stúdiót egyébként 1985-ben hozta létre 2 másik társával (Takahata Isao, Suzuki Toshio).
Aki nagy rajongója Miyazaki Hayao filmjeinek, semmiképp ne hagyja ki ezt a varázslatos utazást! A jegyek gyorsan fogynak, így érdemes mielőbb foglalni.
Japán a második válágháborút követően egy hatalmas gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül, mondhatni a világ egyik legfejlettebb, legdrágább és nem utolsó sorban legmodernebb országa napjainkban. Mégis ha Japánra gondolunk, szívesen képzeljük el az egyszerű, minimalista házakat, a buddhista templomokat, a szűk utcákat és az elegáns, törékeny kinézetű kimonot viselő hölgyeket. A kimono, japánul: 着物,a ‘kiru’ és a ‘mono’ szavak összetételéből áll és annyit tesz: ‘viselt dolog’ vagy ‘dolog, amt viselünk’.
A kimono történetéről, fajtáiról, kiegészítőiről nagyon sok információ kavarog az interneten. Gyakran találkozhatunk képekkel, ahol egy ázsiai hölgy, ázsiai ruhában egy ázsiai kertben, virágzó fa előtt áll. Sokszor tévesen azt gondolhatjuk, hogy ez egy japán hölgy, aki kimonot visel. Mivel számos téves elképzelés is kialakulhatott a fejünkben, ezért úgy gondoltam, hogy összeszedem egy helyen, hogy miért ez a viselet alakult ki Japánban, milyen kimono fajták vannak, milyen alkalmakkor viselik a kimonokat és úgy általában, mi jellemző erre a viseletre.
A kimono története
Az, hogy honnan ered a japán ruházkodás, egy nagy fekete folt, de a kínai befolyás persze nagyon valószínű. A megmaradt textilek és szövetek a hatodik századból, az Asuka periódusból (551-646) (magyarul ejtsd: Aszuka korszak) maradtak fenn. Ennél korábban is vannak persze régészeti leletek, de főleg agyag edények, fegyverek, ékszerek formájában. Csak elképzelések vannak arról, milyen lehetett a korábbi öltözet, nagyjából egyet értenek abban, hogy nadrág és ing szerű felső párosítás. Kanpui-nak hívták a férfiak esetében. A nőknél kantou volt az elnevezése a ruhának (valószínűleg egy darabból álló hosszú ruha, nyaknál rés, amelyet a fejen áthúzva viseltek és zsinorral kötöttek meg a derekukon).
A mindennapi kiegészítők csontból, bambuszból, agyagból és fából készültek. A rizskultúra ázsiai térhatásának köszönhetően egyre inkább a vadászó-gyűjtögető társadalom átalakult és kialalkult a földművelés. Ennek azért van jelentősége, mert minden irányban befolyásolta a mindennapi életet. Mivel most az öltözködésre koncentrálunk, ezért most szorítkozzunk erre. A földműveléshez kényelmes ruha kellett. Valószínűleg a köntös szerű viselet ekkor kezdett kialakulni, amely egy anyaggal lett körbe csavarva. Ez biztosította a kényelmes mozgást.
Az ásatások alapján növényi fonalakból, mint csalán rostjából vagy kenderből (karamushi) sodort fonalból szőttek. A nemesek kezdetleges, primítv szövéső selymet viseltek. A növényi festékek, mint a lila fű és az indigó kedvelt és használatos volt. Nagy, fa papucs volt a lábbeli a földeken, de a mindennapokban gyakran cipő nélkül közlekedtek. Számos ékszer lelet került elő kagylóból, bronzból, jáspisból, és valószínűleg tetoválták is magukat. A legjobb állapotú sírok a Yamato állam idejéből maradtak fenn (i.sz. 250-552). Ezekben a sírokban kicsi szobrokat is találtak, amelyek öltözéke a korra jellmező öltözéket mutatta meg. Ezek a kis szobrok a haniwák (japánul: 埴輪, magyarul ejtsd: hanyivák) az első kimono ábrázolások. Ezekből megtudhatjuk, hogy az elől nyitott ruhák, a férfiaknál a bő nadrágok, a nőknél a hosszú, redős szoknya lehetett a leggyakoribb viselet. Az anyagok a már említett növényi rostokból, csalánból, kenderből készültek, de nagy valószínűséggel a nemesek selymet is hordtak.
A Kofun időszakban (350-552) két darabból álló ruhát viseltek, férfiak nadrágot, nők hosszú szoknyát. Később, a buddhizmus és a konfucianizmus elterjedésével, valamint a kínai kultúra térnyerésével Japán gyökeres átalakuláson ment keresztül. Ettől az időszaktől jellemző az úgynevezett balkezes öltözködés, hogy a ruházat nyakát bal fentre illesztették a testen.
Az Asuka-korszakot (552-646) tartják az első gyökeres fordulópontnak, amikor is Kínával felvette Japán a kapcsolatokat. A visszatérő követek hozták magukkal a buddizmus és konfucianizmus tanításait és számoltak be a kínai kultúráról, illetve a küldöttségekben résztvevő diákok szerepe is az volt, hogy minél többet figyeljenek meg és hozzanak haza a látottakból. A ruhák itt kezdték a státuszt érzékeltetni. A munkás osztály a kosode (magyarul ejtsd: koszode), a mai kimono elődjét kezdte viselni, míg az uralkodó osztály olyan díszesebb változatokat, ahol az ujjak hangsúlyosabb szerepet kaptak.
A Nara-korszak (710-794) alatt következett be a következő nagy ugrás, amikor is a kormányzás fejlődésnek indult. A Narában alapított főváros Kína fővárosának mintájára alapították. Ha Narában járnátok, érdemes megnézni a Heijō-kyū-t, (magyarul ejtsd: Heidzsó-kjú), a palota épületét, nagyon szép. A kiállításon térképeket is megmutatnak, ahol az utcák négyzethálósan vannak kialakítva a királyi palota körül, így teljesen átlátható és logikus. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hetedik-nyolcadik századról beszélünk, kétszáz évvel a Magyar honfoglalás előtti időkről. Az új kínai mintájú főváros mellé sok kormányzati elemet is átvett Japán. A lakosságot osztályokba sorolták és ezekhez az osztályokhoz megfelelő öltözködés is tartozott. Erről az első feljegyzések még a Nara időszak előttre tehetők, amikor is Shōtoku Taishi koronaherceg (magyarul ejtsd: Shótoku Taishi), akinek a nevéhez fűződik Japán első írott alkotmánya, a hatszázas évek elején kidolgozta a tizenkét udvari rang rendszerét, amely szerint a tizenkét udvari rang birtokosai rangjukhoz illően különböző színű süveget viseltek. Shōtoku herceg törvényei még a mai napig is meghatározzák a japánok szellemiségét.
Férfiak bő köpenyt magas gallérral, a köpeny alatt nadrágot viseltek, melyet selyemőv tartott össze. A nőknek rövid felső kabátjuk volt. A császárhoz közeli udvarhölgyek díszesebben öltözködtek, ugyanúgy, mint a férfiak. Az átlag emberek persze egyszerűbb ruhákat hordtak, de mindegyikben felismerhető a kimono stílusú szabás, a rangot a díszítés és a rétegek sokasága, valamint a kiegészítők minősége mutatta. Itt már jellemző volt, hogy a gallér illeszkedésére oda figyeltek és azt is meghatározták, hogy a kosode oldalai közül a job oldal kerüljön alulra. Másik nagy újítása a korszaknak, hogy meghatároztak három típusú ruha viseletet: a hivatalos ruhát (raifuku), a reggeli ruhát (choufuku) és az egyenruhát (seifuku). 719.-ben kiadták az Ebukuryo-t (衣服令), amelyben az „Ujin öltözködési módszer” keretén belül meghatározták, hogy a kimono gallérja esetén a job oldalnak alul, a bal oldalnak felül kell elhelyezkednie. Az átlag ember mindeközben a “hu” ruhát viselte, amely egy cső ujjú, laza, kényelmes viselet volt.
A Heian-korszak (794-897) a kifinomultságáról, művészeti szépségéről volt híres, a művészet minden területén nagy ugrás történt, mondhatni a mai esztétikum gyökrei innen eredeztethetőek. A korszak végére pedig az ázsiai kontinenssel történő kapcsolatok megszűnésének köszönhetően Japán sajátos módón fejlődőtt tovább, kialakítva egyedi kultúráját. Ebből az időszakból már számos lelet áll rendelkezésre, elég ellátogatni egy-egy nagyobb múzeumba, Oszakában, Kiotóban vagy Tokióban és bepillantást nyerhetünk erről a világról. Az igazán rangos emberek egy sor réteget viseltek, ahol természetesen a színeknek tökéletes összhangban kellett lenniük egymással. Elképzelni sem tudom, hogy tudtak járni ezekben a költeményekben… súlyuk nagyjából 7-8 kg lehetett. Amikor azt mondjuk, hogy több réteg, akkor az uralkodó osztály emberei esetében a tizenkét nagy ujjú kosode rétegről beszélünk. Úgy gondolták, hogy ez a fajta viselet szimbolizálta leginkább az uralkodói osztályt.
A hölgyek esetében fontos a hajakra is kitérni, ebben az időszakban a leengedett, hosszú csillogó haj volt a divat. A hajukat olyan hosszúra növesztették, amilyen hosszúra csak tudták, kiengedve, hátukra omolva viselték, mintegy lázadásként a Kínából beáramló erős kultúrális hatásokra. Ennek a viseletnek a „taregami” a neve. Ha megtekintünk Heian-korból származó festményeket, a szűk szemek, vékony orr, erősen hagsúlyos piros ajkak és a kerekded fejformák gyakran vissza köszönnek a képekről. A fehér arc, amelyet rizsporral értek el szintén a megjelenés része volt úgy, mint az is, hogy leborotválták a szemöldöküket és új vonalat rajzoltak helyette. A hófehér bőr az arisztokrácia jelképe volt, érdekes módón ez a mai napig nagy divatnak örvend. A modern kozmetikai ipar kedvelt termékei a bőr fehérítő krémek és készítmények. Gyakori szokás volt a fogak feketére festés is az „ohaguro”, hiszen a kifehérített arcbőr mellett a fogak sárgásnak hatottak. Ezt ellensúlyozva a fekete fogak összhangban voltak a fekete hajkoronával. Ma ez visszatetszőnek hangzik, Japánban azonban a 19.századig elterjedt gyakorlat volt, főleg a nemes nők körében. A fekete fogakat egy olyan anyag felkenésével érték el, amely egyben védte is a fogakat a fogszuvasodástól. Találtak olyan csontvázakat, amelyek fogai megőrizték ezt a fekete színt, ezért feltételezik, hogy ez egy életen át tartó gyakorlat volt.
Heian kori férfi arisztokrata viselet – Sokutai (magyarul ejtsd: szokutai)
Heina kori férfi ünnepi viselet az ikan, illetve mellette egy tipikus arisztokrata női viselet
Persze nem csak nemesek éltek Japánban. A kevésbé rangos embereknek szabadabb volt a mozgása, hiszen azoknak konkrétan feladatuk volt, amelyet el kellett látniuk. Ehhez megfelelően praktikus viselet szükségeltetett, rövid ujjakkal.
Legjellemzőbb viseletek a Heian-korban:
Kariginu– Eredeteileg a nemesek hordták vadászatok során. Mivel ennek a viseletnek kényelmesnek kellett lennie, ezért a Heian-korban ez fokozatosan átalakult a nemesek mindennapi viseletévé is. Széles újja van, amelyet egy zsineggel össze lehet fogni.
Kariginu
Suikan (magyarul ejstsd: szuikan)- A ma használatos hakama egy elődjének tartják. Kényelmes víseletet biztosított és a díszítésétől függött, hogy viselője milyen rangot tölt be a társadalomba. A legyegyszerűbbet a szolgák (bő felsőkabát és szoknyához hasonló viselet), a legdíszesebbet a kereskedők hordták.
Kouchiki– magas rangú nők viselték (pl. a császári család tagjai)
Juni Hitoe– ezt a viseletet vették fel az ünnepi alkalmakkor a császári család tagjai a Heian korban. Ma ilyen öltözet volt nemrégiben a császárnő felavatásakor a hivatalos, ceremoniális viselet.
Az ünnepek során a Juni hitoe mögött egy hosszabb, fátyol jellegű anyagot húznak maguk után séta közben, amely a Fujit, Japán szent hegyét szimbolizálja:
A Heian kori viselethez hasonló viseletet öltöttek a 2019 Novemberében, Naruhito császár trónra lépése alkalmával a császári pár:
Naruhito császár ünnepi öltözete
Masako császárné két viseletben is megjelent a nap során
Ezen a képen jól látszik az udvarhölgyek viselete is, a stóhla a Fuji hegyet szimbolizálja
Kamakura-kor (1185-1333) és Muromachi-kor ( 1338-1603)
Ebben az időszakban a szamurai (magyarul ejtsd: szamuráj) harcosok rétege központi szerepet kap, hatalmuk megnőtt. Hitatare- a harcosok mindennapi viselete, míg Ōyoroi (大鎧, magyarul ejtsd: Óyoroi) – a szamurájok teljes harci viseletének az elnevezése (jelentése nagy páncél). A korszakolás esetén érdemes nagyvonalúan eljárni, hiszen hivatalos számítás és történelmi feljegyzések ebben az időszakban még nem nagyon voltak. A szamurájok megjelenését nagyjából 1000 körülre teszik, tehát a késő Heian időszakba. Ekkor már harci páncél kezdemények voltak. Feltehetőleg a tizenkettedik században, a Genpei háborúkban (Taira és Minamoto családok között dúló polgárháború, amely a Taira klán hanyatlásával és a Minamoto klán felemelkedésével végződött. Minamoto no Yoritomo lett Shōgun (magyarul ejtsd: shógun) és tette át székhelyét Kamakurába. A magasabb rangú samurai hordja az Ōyoroi-t, Ők általábann lovagoltak. Az alacsonyabb rangúak egy ehhez hasonló, kevesebb összetevőből álló könnyebb páncélt, kevesebb dekorációs elemmel díszítve. Ez a ruha amúgy tükrözi is a harcosok etikettjét is, amelyben szintén az egyszerű életre törekedtek.
Ōyoroi-t ma leginkább múzeumokban láthatunk. Régen apáról fiúra/ leszármazottra szállt, sokan a szentélyeknek ajándékozták, vagy múzeumoknak kiállításra.
Ebben a korszakban három féle típusu ruházatot különböztetnek meg. Mindegyik esetén az ujjak mérete a meghatározó, így lehet nagy ujjú, cső alakú, kis ujjakkal ellátott viselet.
Más viselet még a Yoroi hitatare – ünnepekkor viselték, bő ujjú köpeny volt rövid nadrággal és lábszárvédővel. Az Ichime-gasa még egy érdekesség. A Kamakura korban a hölgyeknek nem volt illő az arcukat mutatni a nyilvánosság előtt, ezért egy olyan kalapot viseltek, amelyről fátyol lógott le, így jelentek meg a nyilvánosság előtt. A suō(素襖, magyarul ejtsd szuó) szintén egy samurai viselet, egy egyszerű köpeny, hakama– bő szárú nadrággal. Ez egy elegánsabb viselet, amelyet az alsóbb rendű samurai harcos viselt. Ilyesmiket a Noh színházban gyakran mutatják, ha samurai szerepel a darabban. A daimon nagyjából hasonló nadrág-köpeny-öv kombináció volt, mint amilyen a hitatare is, azonban egyszerűbb anyagokból készültek. Ezeken a családok már jellemzően szerepeltették címereiket, kamonjaikat is. A kamonokról egy korábbi cikkünkben itt olvashatsz.
A Muromachi időszak az építészetről, művészetekről, kifinomult teaceremóniáiról, fellendülő Noh (magyarul ejtsd: Nó) drámájáról volt leginkább nevezetes. A hölgyek a korábban említett kosode kimono elődöt viselték, de ünnepi alkalmakkor a az uchikake-t, amely egy formális, szépen szőtt kimono. Ma az uchikake-t a japánok az esküvőjükön viselnek.
A magasabb osztály hölgyei az úgynevezett koshi-maki stílusban hordták kimonojukat.amelynek A koshi maki egy viselési mód: az volt a lényege, hogy a kimonot, amely amúgy egy hosszú köpeny (ami hosszúságát az obival szabályozzák) hagyják hátul uszályként lelógni a földre. A mai haori elődje (rövid kabát) ebben az időszakban jelent meg.
Az Edo- kórban (1608-1868)számos változás történt Japán szerte, amelyről egy korábbi cikkünkben a japán történelemről itt olvashatsz. Ebben az időszakban a kosode, a mai kimono elődjének elterjedése volt jellemző. A státuszt, esztétikai érzéket, stílust egyben tükrözi az, hogy egy hölgy milyen kosode-t visel. Ez a mai napig is jellemző, bár ma már kivételes ünnepek alkalmával és esküvőkön viselik. Kenderből készült az egyszerűbb embereké, selyemből a nemeseké. Az évszakokra jellemző színek és minták dominálták a kosode megjelenését. Erre a korra jellemző volt, hogy a hölgyek a háttérbe vonulva éltek, ennek megfelelően visszahúzódóbb ruhákat is viseltek. A férfiaknak természetesen semmi ilyen megkötésük nem volt, azonban a ruháikkal a státuszukat minden esetben ki kellett fejezniük. Mindeközben a nők „belső világában” viszonylag nagy szabadságban dönthették el viseletüket, de a kosode-t mindig úgy kellett megválasztaniuk, hogy a társadalmi hovatartozásukat érzékeltessék.
A Kamishimo-t (magyarul ejtsd: kamisimo) előszőr a daimyok viselték. A Tokugawa kormányzat alatt a daimyokat, vagyis a feudális urakat autonóm területekkel ruházták fel, amelyek felett ők rendelkeztek. Éppen ezért díszesebb ruhájuk volt, amelyet később a samurai harcosok is átvették, mint ünnepélyes ruha. A kataginu-val együtt viselték, amely a vállaknál egy erősebb, szárny kinézetű mellény volt a köpeny felett, alul pedig a hakama nadrág. Ma kamishimot a vallási ünnepeken szoktak még viselni, de korábban nagy szerepe volt abban, hogy viselője státuszát egyértelműen mutassa.
Az Edo-korszak végén az obi szerepe elkezdett előtérbe kerülni. Mivel egyre szélesebbé vált, nem volt lehetséges egyedül megkötni. Ezért megjelent a kimono öltöztetés, mint fogalom is.
A legnagyobb változtatás ebben az időszakban a festés és szövési technikák területén volt, ekkor jelent meg a Yuzen festés mint stílus, valamint a Kanoko sajtolás is.
Meiji-időszak (1868-1912)
A Meiji átalakulás alatt és után a nyugati kultúra rohamos térnyerése történt. Ezzel együtt a nyugati viselet is elkezdett terjedni, kezdetben a férfiak, a hivatalnokok, katonák körében.
Az igazán gazdag hölgyek az egyszerűbb kimono felett aprólékosan kidolgozott uchikaket viseltek.
Geishák a 1900-as években
Ekkor tájt jelent meg a furisode (magyarul ejtsd: furiszode) egy kedvelt kimono a fiatal lányok körében, hosszú, széles ujjú kimono, amelyet ma a nagykorúvá válás ünnepén viselnek.
Ez egy modern furisode
A kormány ipar növelése érdekében tett erőfeszítéseinek köszönhetően jelentősen megnőtt számos iparágban a gyártás. Korán felismerték, hogy mekkora szükség van az iparosításra, ugyanakkor számos nehézséggel is meg kellett küzdeniük. Ilyen volt például az, hogy Japán megnyitásakor számos előnytelen szerződést kötött a nyugati hatalmakkal, amely a japán kereskedelmet magas vámokkal nehezítette. A kormány ugyanokkar számos erőfeszítést tett annak érdekében, hogy az iparosodás minél könnybben menjen végbe. A selyem termelése erre egy tökéletes példa: több hatékonyan működő selyem üzemet hoztak létre Japán szerte. Mivel a Meiji restauráció egyik fontos mérföldköve volt a kereskedelem támogatása, ezért a selyemszál (a nyers selyem), valamint a selyem termékek sajátos japán export termékekké váltak. Ez a mai napig megmaradt, a japán selyem világhírű. A kereskedelem fellendítése édekében a kormány például nagy összegeket fektetett a kereskedelmi hajó flottája fejlesztésére, ezzel is függetlenítve magát a nyugattól. Persze nem csak az egyedi, minőségi selyem, különösen a meisen (magyarul ejstd: meiszen- szegélyezett selyem) kereskedelme virágzott. A selymet helyettesítő, olcsóbb szövetek, mint például a krepp (omeshi), a sodrott selyem (tsumugi), a pamut (főleg geometriai formákat ábrázolt), a gyapjú és a vászon (youfu) is kedveltek voltak.
Ebben az időszakban a festési technológia is jelentősen fejlődött, ennek köszönhetően számos technika, mint például a yuzen minta elterjedt, közkedvelt lett. A technikát Miyazaki Yuzen fejlesztette ki. A festést magát a színek változatossága, a minták aprólékossága és sokszínűsége jellemezte. A szemet gyönyörködtető minták hamar közkedveltek lettek.
1878-ban elfogadtak egy olyan rendeletet, hogy a japán ruhákat fesztiválokon, ünnepeken használják, a nyugati ruhákat pedig formális alkalmakkor. A nemesek esetén, ha az urat felesége is elkíséri, akkor a feleségének is a nyugati ruhában kellett megjelennie.
A városi emberek azonban továbbra is kimonóban jártak.
A Taisho korszakban (1912-1926) a nyugati kultúra virágzott Japánban, leginkább az Art Deco és az Art Nouveau irányzatok befolyásolták a korszak kimono tervezőit és munkájukat. A nők sokkal aktívabbá váltak, a viselet tekintetében megjelent a mai obi használata, valamint a zsinor, az oshiri csavarások technikája, amely az obit is összepréseli és díszíti, több figyelmet von rá. Ezt akkoriban Nagoya obi-ként emlegették.
Ezt az időszakot a Taisho demokráciának is szokták nevezni. A ruházkodás drámaian megváltozott. Részben azért is, mert az 1923-as Kanto földrengés során számos nő, aki kimonot viselt a földrengés áldozatává esett, mert a kimono szabása akadályozta őket a menekülésben, könnyed mozgásban. A Meiji Restauráció során elindult nyugati kultúra térnyerése erre az időszakra teljesen elterjedt a nagyközönség körében (nem szabad elfelejteni, hogy 1880 táján Japán 80%-át földművelő réteg tette ki).
A Tomosode (magyarul ejtsd: tomoszode) ebben az időszakban jelent meg. A tomosode a legelegánsabb, legformálisabb kimono fajta, amelyet egy férjezett asszony viselhet. Ez a nagyestélyi japán megfelelője, ugyanakkor Japánban ezt bármikor hordhatják (nappal is). Lehet kuro tomesode (fekete alapon vannak a minták) vagy iro tomosode (színes alapon vannak a minták). A fekete hátterűt kizárólag férjezett asszonyok viselhetik, a színes hátterűt az egyedülállók is. Az Edo-koszakban megjelent furisode az elődje. A furisode hosszú, lelógó ujjai rövid ujjakat kaptak. Többnyire lent található rajta minta (Edo zuma), és az ujja picit szélesebb mint a kosode esetén. A fekete tomosode-nak szimbolikája van (a szimbólumokat a japánok amúgyis imádják): azt jelképezi, hogy a házasság után a nő nem változtathatja már meg a színét (azt kapod amit elvettél). Mivel a feketét nem lehet más színné átszínezni, ezért lett a kuro tomosode a házas nők nagyestélyije. Olyan családban, amelynek van kamonja (címere), ott a tomosodéra rá szokták hímezni, vagy bele szövik a családi kamont, három vagy öt helyen (mitsumon, hitotsumon). A tomosode többnyire chirimen-ből (magyarul ejtsd: csirimen, krepp selyem). A mellkason többnyire nincs díszítés, míg a szoknya alján igen. Esküvőkön kedvelt viselet az örömanyák, jegyes pár lány testvérei, nagynénik körében, de ha vendégek vagyunk egy iylen alkalmon és nem vagyunk rokonok a jegyes párral, illetlenség tomosodet viselnünk. Tomosodet ünnepi és formális alkalmakkor viselnek és a kiegészítőkre is odafigyelnek.
A Showa-időszak (1926-1989) a viseleteken nem változtatott, talán csak a mintázat tekintetében. A második világháborút követően a nyugati ruházat viselete lett mindennapos. A kimono, mivel nem hétköznapi viselet, ad egy bájt, egy misztikumot viselőjének, egyedi varázsa figyelemre méltó. A Showa időszak kimonoi letisztultabban, modernebbek. Ez különösen a nyári kimonokon, a yukatákon szembe tűnő.
A kosode, a kimono alapja tehát alapjaiban számos fejlődésen esett át az évszázadok alatt. Számomra nagyon érdekes, hogy az öltözködés Japánban nem a véletlen, egyéni döntés eredménye, hanem minden osztály minden korszakban a rangjához kapcsolódó stílust követte, amely minden esetben tükrözte a nő helyzetét, rangját és hatalmát.
Biztos felmerül, hogy akkor tulajdonképpen mi a különbség a kosode és a kimono között?
Az első nyugati írásos feljegyzések a Momoyama korból származnak, amikor is a portugál misszionáriusok nyilvántartást vezettek a látottakról. Ezekben a nyilvántartásokban kosoderől beszélnek, azt írják, hogy a japánok így nevezték akkor magát a ruha darabot. Ez az elnevezés idők során megmarad. A Meiji korszakban kezdték egységes néven kimono-ként hívni.
Kertész Alexandra
Források:
Japán nyelven: kimonosin.com, ultra-b.jp
Angolul: Michael Smitka: The Textile Industry and the Rise of the Japanese Economy (Garland Publishing, Inc. 1998)
Képek forrása:
Jelmezkölcsönző honlapja, ahol ki lehet bérelni japán viseleteket: http://www.junihitoe.net
Japán távolsága az ázsiai kontinenstől kulcsfontosságú, elég közel fekszik a kontinenshez ahhoz, hogy érvényesüljenek a kulturális hatások, de elég távol ahhoz, hogy a kontinenst érintő eseményeknek Japán ne legyen közvetlenül kitéve. A Japánban fogyasztott élelmiszerek jelentős hányada Ázsiából származik, amelyek idővel számos változáson estek át az elszigeteltség, a környezet, a termékeny vulkanikus talaj, a monszun és a mesterséges öntözés hatására.
Japán egy vulkanikus szigetcsoport, amely 2400 km hosszan nyúlik észak-déli irányban, Ázsia csendes-óceáni partvidékén. 80%-át meredek, erdővel borított hegyvonulatok alkotják, amelyek végigfutnak a négy fő szigeten. Ezek fentről lefelé haladva: Hokkaidō (北海道, magyarul: Hokkaidó), Honshū (本州, magyarul: Honshú), Shikoku (四国) és Kyūshū (九州, magyarul:Kjúshú).
A japán életet kialakító tényezőket a folyók által körül ölelt völgyek, a hegyek és a tenger fontossága határozza meg. A termékeny folyóvölgyekben az idők során hatékony földművelés alakult ki. A japán történelmet nagymértékben meghatározta a megművelhető termő területek léte, hiszen azok egyben fontos útvonalát képezték a Kasai régió úthálózatának. E területen fekszik a Yamato síkság, amely a japán civilizáció bölcsője és ahol kifejlődött a Kiotói császári udvartartás kifinomult élete. A szárazfölddel körülvett Kiotó a nyolcadik és a tizenkilencedik század között Japán kulturális és igazgatási fővárosa volt. Mivel Kiotó viszonylag messze fekszik a tengerparttól, ezért a gasztronómia meghatározó élelmiszer-alapanyagai között elsősorban a jó minőségű zöldségek és a folyami halak voltak jellemzőek. A térség másik jelentős városának gasztronómiája, az Oszakai konyhaművészet híres volt feltűnő fényűzéséről, melyet többnyire a gazdag kereskedők és üzletemberek vettek igénybe. A keletre fekvő Kantó tartomány területén elterülő síkságok lehetővé tették az öntözéses mezőgazdaság kifejlődését és a szárazfölddel körülvett öblök alkalmasak voltak a halászatra. Itt egy jelentéktelennek tűnő halászfalú, Edo lett a tizenhetedik századra Japán politikai központja. A tizennyolcadik szádban Edo (mai nevén: Tokió) a világ egyik legnagyobb városává nőtte ki magát. A mezőgazdaságnak és a halászatnak köszönhetően Edo-ban alakult ki, amit ma tipikus „Japán konyhának „nevezünk. Az Edo sushi, amely egyike volt a helyi ételkülönlegességeknek, ma már világszerte a japán konyha legismertebb fogása. Kansai és Kantó között fekvő termékeny vízparti síkság (mai nevén: Nagoja) szintén fontos kulináris központnak számít hínár ültetvényei miatt.[1] Japán hegyei a nép számára félelmetes akadályok, a mítoszok és legendák szülőhelyei voltak a történelem során. Az erdővel borított hegyoldalak értékes élelmiszerek lelőhelyei voltak, mint gombák, vad zöldségek-gyümölcsök, gyökerek, amelyeket kollektíven szanszainek neveznek. A hegyek egyben az istenek lakhelye is volt, ezért az onnan származó ételeket a mai napig is nagy tisztelet övezi. Továbbá a hegyek nem csak a különböző igazgatási területek, hanem egyben a területek gasztronómiai sajátosságai között is természetes akadályként szolgáltak.
Japán négy éghajlati zónában fekszik, amelynek köszönhetően mérsékelt jól elkülönülő évszakok jellemzik. A nyarak melegek és párásak, míg a télen a hegyeket és az alföldeket – kiemelten Hokkaidō és Honshū területeit – az év felében hó borírtja. A tavasz eljövetelét a március-áprilisban megjelenő zöld rügyek és virágok jelzik. A tavasz a monszun időszak kezdetével ér véget és májustól júliusig tart. Ez az időszak létfontosságú Japán fő terményének, a rizsnek növekedésében. A nyár októberben ér véget, amikor is a hőmérséklet fokozatos lehűlése után beköszönt a száraz évszak. A száraz évszak januárban az első havazás kezdetével fejeződik be. Az évszakok változása a mezőgazdasági termények növekedése mellett a tengeri élővilág szempontjából is jelentősek. Bizonyos halfajok csak az évszakok változásával jelennek meg.
A Japán-szigetek a harmadidőszak során a többszöri lemez-alátolódást követő lépcsős süllyedéssel különült el a kontinenstől. A kontinens és Japán között a Japán tenger található, amely igen gazdag élővilágban, ezért a Japán egyik legnagyobb élelem forrása is egyben. A szigeteket hegyvonulatok övezik, keleten hirtelen szakad le a Csendes-óceán felé, a hosszan elnyúló mélytengeri Japán-árok felé (10 680 m). Japánt középen hosszan elnyúló törésvonal szeli ketté, e mentén ülnek a vulkánjai. Japánban 150-200 kialudt vulkán mellett, 36 aktívan működő vulkánt tartanak számon. A vulkáni utóműködés számos helyen észlelhető, sok a szolfatára (kénes kigőzölgés) és a melegvizű hévforrás is, nem véletlen, hogy Japánban a fürdő kultúra nagy hagyományoknak örvend. Legismertebb vulkáni hegye a Fuji ( 富士山, Fuji-san), a szigetek legmagasabb pontja 3776 méter magas, nyáron mászható, kedvelt turista látvényosság és program.
Japán vulkáni szigetívje óceáni lemezütközéssel, a Japán-tengert is hordozó Eurázsiai-lemez és északon a Pacifikus-lemez, míg délen a Fülöp-lemez ütközésével képződő vulkáni tevékenységgel – alakult ki.
A legjelentősebb síkvidéke a Kantō-alföld, Tokió körül. Ezt az alföldet Japán legnagyobb kiterjedésű magashegyvidéke, a Japán-Alpok övezi. Az ország területe aktív földrengés-zónában van, gyakorlatilag mindennap mérhetőek kisebb földlökések – évente mintegy ötezer gyengébb földrengést észlelnek – de 6-8 évenként néhány erősen romboló hatású is kipattan. A földrengések tengerrengéseket is előidéznek. Ezek a tengerrengések hatalmas szökőáradásokat, tsunamikat idéznek elő a tengerparti sávban (pl.: 1995-ös Nagy Hansin földrengés okozta szökőár több mint 6400 ember halálát okozta, legutóbb pedig 2011-ben volt egy 9-es erősségő földrengés, amelyet egy nukleáris katasztrófa követette Fukushimánál).
A Japán-hegyvidék Az ország kb. 2/3-a erdővel borított, meredek lejtővel határolt hegyvidéke. A hegyvidéki megtelepedést hátráltatják a kedvezőtlen tényezők: a gyakori földrengés, a szélsőséges időjárás, a gyenge talaj és az esőzések által okozott földcsuszamlások. A hegyvidék nagy része így alkalmatlan a mezőgazdasági művelésre. Ásványkincsben is szegény a terület, a ritkán lakott vidéken a lakosság a hegyek gyors és bővizű folyóinak energiáját hasznosítja, de ez sem elegendő az ország áramszükségletének biztosítására (a hiányzó elektromos energiát atomerőműveiben termeli meg).
A halak és a tengeri termékek fontos részét képezik a japán történelemnek és konyhaművészetnek. A seto-nai kai (瀬戸内海, Japán belső tengere, magyarul ejstd: szeto-n) egyik oldalról a Japán-tengerhez és három keskeny szoroson a Csendes-óceánhoz kapcsolódik. Az itt található öblök és szigetek számos japán legenda és helyi ételkülönlegesség szülőhelye volt. A seto belső tenger nem csak a tengeri fajokban való gazdagsága miatt fontos, hanem útvonalként is szolgált a különböző eszmék és ételek terjedésének.[2] Nagyjából 3000 kisebb sziget kapcsolódik ehhez a térséghez és ez az egyik legelső Nemzeti Park, amelyet Japánban létre hoztak az 1930-as években.
Mesélünk a japán gasztronómiáról bővebben is, ezért olvasd továbbra is bejegyzéseinket! Ha pedig szeretnél megkóstolni japán ételeket, édességeket vagy üdítőket, akkor nézegesd meg lentebb kínálatunkat!
Pápa Gábor, Kertész Alexandra
Kép: Pixabay
[1] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA
[2] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA
Ahogyan azt már a Valentin napról szóló bejegyzésben is olvashattátok, ezen a napon a nők kapnak csokoládét a férfiaktól. Mivel Japánban Valentin napon az a szokás, hogy csak a nők ajándékozzák meg a férfiakat, így ez egy nagyon jó lehetőség a férfiak számára, hogy kifejezzék hálájukat. Na de mégis honnan ered ez a szokás? A “Fehér napot” először 1978 – ban ünnepelték. A tradíciót egy kis cukrászda indította el, ahol az egyik vezető felfigyelt arra, hogy a nők szeretnék, ha a férfiak viszonoznák Valentin napi kedvességüket. Ez adott inspirációt az új ünnephez, és megszületett az egyik ikonikus édesség is, a csokoládéval töltött mályvacukor. A cukrászda vezetője megkérdezte a női munkatársakat, hogy melyik napot tartják a legalkalmasabbnak, és így nyert a március 14, pontosan egy hónappal Valentin nap után. Ezt követően került megrendezésre első alkalommal még Marshmallow day néven az ünnep. Később változtatták meg White day – re, ezzel továbbra is a mályvacukorra utalva. Az új ünnepnap rövid idő alatt vált népszerűvé Japánban, majd Tajvan és Dél -Korea is átvette a szokást.
White Day alkalmával illik vissza adni az ajándékot, amit a férfi Velntin napra kapott. Ezt nevezik Giri Choco-nak, 義理チョコ.
Továbbá egy férfi így mutathatja ki romantikus érzelmeit a nő felé. Legjellemzőbb az édesség, virág, parfüm, ékszer. És mint minden japán, az édességek irtó cukik is lehetnek. Régen egy Japán Hotelben dolgoztam Tokióban. Ott például az egyik munkatársam nevetve, már már szarkazmussal mesélte ezt a szokást. Náluk az történt, hogy a felesége egy doboz csokit ajándékozott neki. Amikor aztán eljött a white day, egy kenyér sütőt kért tőle ajándékba, amely ugye az ár többszöröse!
Ez a “Sanbaigaeshi” egy íratlan (三倍返し) szokás, amelyet biztos hogy a szolgáltatók találtak ki a profit növelése miatt: e szerint a szokás szerint a férfinak a kapott ajándék háromszorosát illik értékben vissza adni. Japánban amúgy van néhány ilyen íratlan szokás, például az eljegyzési gyűrűért illik a férfinak egy havi fizetésének háromszorosát kifizetnie. Amerikai szokást átvéve a gyémánt kő az illendő. Hogy valójában ezeket ki tartja be, az másik kérdés. Valószínűleg nem sokan. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy ázsiában a kultúrális eltérések miatt számos szokás különböző módón alakult ki, az egyik ilyen az ajándékozás szokása. Ez egy eléggé szerte ágazó és bonyolult téma, amely alkalomtól, nemtől, kortól és egyéb tényezőktől függ.
A sötét, téli napok után nincs is szebb és üdítőbb dolog a hanaminál. Japánban hosszú múltra tekint vissza a cseresznyefák virágzásához (sakura) köthető hagyomány.
Miyajima szigetén egy őzike a sakura fák alatt
A hanami szó jelentése magát a cselekvést takarja, szó szerint virágnézést jelent. Úgy tartják, hogy a virágokban való gyönyörködés szokása a Nara – korszakban terjedt el Japánban, kínai befolyás hatására. Kezdetekben az ume (szilvafa) virágzását csodálták az emberek. A Heian -kortól számítva kap nagy figyelmet a sakura. Napjainkban számos híres virágnézős helyet találhatunk a térképeken, mint turistalátványosság bejelölve. Az emberek piknikeznek a fák alatt és élvezik a virágszirmok látványát, ahogy egy kis szellő érintésétől lassan hullanak a földre. Japánban sok helyen a cseresznyefa virágzásával együtt kezdik meg az új tanévet az iskolákban a szünet után. A cseresznyefa virágzás március végétől május elejéig hullámzik végig az országon. Az első virágfakadás és a teljes virágba borulás között általában egy hét telik el.
Biztosan tudjátok, hogy Japánban egészen másként állnak hozzá a tetoválásokhoz napjainkban, mint a nyugati kultúrában. Amíg nyugaton az önkifejezésnek egy elfogadott, szinte hétköznapi, és népszerű formája, addig Japánban előítélettel tekintenek a tetovált emberekre. A „nyugatiasodás” ezen a területen nem tudott nagy hatást gyakorolni a japán gondolkodásra. Milyen utat járt be a tetoválás Japánban? Hogyan változott itt a korszakok során a tetoválások jelentése és az emberek hozzáállása?
A tetoválás eredete (miért viseltek tetoválást az emberek?) – általánosan, Japánban
A tetoválás hosszú múltra tekint vissza, egyidejű az emberiséggel. A legrégebbi források Egyiptomból maradtak ránk Kr.e. 4. évezredből. Feltárások során olyan agyagedényekre bukkantak, amelyeken az emberi alakokat különböző mintákkal díszítették. Ezekről feltételezik, hogy tetoválások lehettek. A különböző történelmi korszakokban más – más funkciója volt a tetoválásnak. Valahol státuszszimbólumnak számított, máshol a törzstagok összetartozásának jeléül szolgált, vagy éppen bűnözőket jelöltek meg ilyen módon.
Az irezumi (入れ墨), a hagyományos japán tetoválás, már évezredek óta jelen van a felkelő Nap országában. Eredete egészen a Jomon – korszakig (Kr.e. 10000 – Kr.e 300) nyúlik vissza. Ekkoriban olyan agyagfigurák készültek, amelyek arcán tetoválásra emlékeztető minták találhatóak. Ezeket a figurákat rituális, temetkezési célokra használták fel, ezért feltételezhető, hogy a tetoválások isteni, természetfeletti jelentéssel bírtak ekkoriban.
A harmadik századból származó kínai írásokból olvashatunk a japán tetoválásokról, amelyekben erősen tetovált arcú és testű japán férfiakról mesélnek. Kínában alapvetően barbár szokásnak tartották a tetoválást, így az egyre jobban érvényesülő kínai kultúra hatására Japánban is csökkenni kezdett a tetoválások népszerűsége. Ebben az időszakban kezdték el alkalmazni a tetoválást, mint a büntetés egyik módszerét. A bűnözőket tetoválásokkal bélyegezték meg a homlok, a kar belső és külső felületén. Ezek olyan feltűnőek voltak, hogy viselőik teljes mértékben kiszorultak a társadalomból és állandó megvetéssel tekintettek rájuk. Részben ezért is azonosítják a tetoválást a bűnözéssel, valamint innen eredhet a jakuzák (csoportba tömörült japán bűnözők) kapcsolata is a tetoválásokkal.
A jakuzák körében a tetoválással több mindent is kifejeztek és fejeznek ki a mai napig: nem félnek szembe szegülni a törvénnyel, kilógnak az átlagemberek sorából, a fájdalmas beavatkozásnak köszönhetően bátorságról adnak tanúbizonyságot, valamint mivel a tetoválásokat egy életen át viselik, úgy a hűségükről is árulkodik a klánjuk felé.
Az Edo – kor, az ukiyo – e és az irezumi kapcsolata
Az Edo – korszak (1603 – 1867) hozta el Japán legjelentősebb társadalmi és kulturális változásait. Ekkoriban bontakozott ki az ukiyo – e, azaz a fanyomatos, színes sokszorosítási technika művészeti formája, valamint a tetoválás is virágkorát élte. Röviden elmesélem, mit is takar az ukiyo – e, ha esetleg valaki nem ismerné annyira, érdemes megfigyelni az elkészítés folyamatát. Tehát az ukiyo – e mesterei fametszeteket készítettek különböző témákban (női szépség, természet, kabuki színészek, szumó birkózók, történelmi események). A fametszetek elkészítését általában munkafázisokra osztották: a mester megtervezte a nyomatot és bejelölte a színeket, a képfaragó készítette el a fadúcokat, a nyomdász vonta be azt festékkel, illetve nyomta rá a papírlapokra. Mivel ez a fajta nyomtatás kézzel készült, a színek intenzitása a nyomtató által gyakorolt erő kifejtésétől függött.
A két művészeti stílus (ukiyo – e és az irezumi) nagyban befolyásolták egymást. Utagawa Kuniyoshi, híres fadúcnyomat – készítő, olyan illusztrációkat készített, melyekben a „Robin Hood – szerű” hősök testét tetoválások díszítették, ennek köszönhetően a tetoválások pozitív megvilágításba kerültek. A városi lakosság szeretett volna a hősökkel azonosulni, így a tetoválást alkalmazták erre a célra. Az ukiyo – e nagy hatással volt a tetoválás fejlődésére, hiszen a fanyomatok mintái inspirálták a tetoválóművészeket.
Japán megnyitja kapuit – tiltó rendelet
Meiji – korszak
A 19. század második felében megszűnt Japán elzártsága, és a szigetország megnyitotta kapuit a Nyugat felé. Véget ért az Edo – kor és radikális politikai és szociális átalakulások mentek végbe. Létrejött az első alkotmány, és az első parlament. Az új kormány úgy vélte, hogy a tetoválások rossz fényben tűntetik fel Japánt a vezető nyugati nagyhatalmak előtt, ezért tiltó rendeletet hoztak létre a tetoválás ellen. Különösen nehéz volt a tiltás betartása az ainu lakosság körében, ugyanis itt a nők az arcukat és a karjukat hagyományosan azért viseltek tetoválásokat, hogy azok megvédjék őket a gonosz szellemektől és biztonságos utat mutassanak a következő életükbe. Hasonlóan Okinawán is női szokásnak számított a tetoválás, itt, mint talizmánokat viselték és erősen kötődtek a sámánizmushoz. Hiába próbálták sokan titokban folytatni a hagyományt 1899 – 1904 között több száz nőt tartóztattak le emiatt.
Azt gondolhatjátok, hogy ezzel befellegzett a tetoválóművészeknek, de éppen ellenkezőleg történt. A tilalom ellenére továbbra is nagy népszerűségnek örvendett a japán tetoválás, éppen a nyugatról érkező látogatók, tengerészek körében. Általuk a hagyományos japán tetoválás az ország határát átlépve világszerte ismertté vált.
A második világháború után a tetoválás ismét legális lett, de egykori népszerűségét nem tudta visszaszerezni.
A japán tetoválási technika
Mégis milyen a hagyományos japán tetoválás, azaz az irezumi? A japán tetoválás technikáját teborinak (手彫り) nevezik és szó szerint kézzel történő vésést jelent. A hagyományos tetováló eszköz egy kb. 20 cm hosszú bambuszrúd, amelynek végén tucatnyi apró tűt rögzítenek. A tűk elhelyezkedésének sűrűségétől függően lehet vékonyabb, illetve vastagabb vonalakat rajzolni. A tűkkel apró szúrásokat ejtenek a bőrön, és ezáltal tinta jut a bőr alá. Mint az ukiyo – e művészeténél itt is először a körvonal készül el, és utána kezdik el a színezést. Egy – egy minta elkészítése akár éveket is igénybe vehet, így rendkívül költséges is. Népszerű motívumok a mitológiai szörnyek (sárkányok, kirin, komainu), állatok (madarak, halak, tigrisek, sárkányok), virágok, növények (cseresznyevirág, lótusz, krizantém, bambusz), irodalmi karakterek, háttérként pedig előszeretettel festenek meg felhőket és hullámokat (Hokusai).
Nyugaton inkább a géppel történő tintafelvitel a jellemző.
Hogyan állnak hozzá a tetoválásokhoz napjainkban a japánok? Mire számítsunk, mint tetovált turisták?
Ahogy már említettem, hiába vált ismét legálissá a tetoválás a második világháború után, egykori népszerűségét nem tudta visszaszerezni ez a művészeti forma. A mai napig negatív érzés támad az emberekben, ha tetoválást látnak, ezt a piacra került jakuza filmek is csak tovább segítették. A japán társadalom még mindig megköveteli, hogy eltakarjuk ezeket a testdíszítésetek. A hagyományos japán fürdőházakban például nem lehet tetovált testtel belépni.
Becslések szerint napjainkban 3000 tetoválóművész dolgozik Japánban. A társadalmi diszkrimináció ellenére egyre többen fekszenek tű alá, a nők például így tiltakoznak az üzleti életben a vállalaton belüli szexizmus ellen.
A tetoválás tehát ősidők óta létezik, mégsem képesek az irezumit egyszerűen műalkotásnak tekinteni. Azonban a kortárs művészek körében a test, mint alkotófelület egyre meghatározóbb, így ki tudja, lehet, egyszer Japánban is megváltozik a tetoválásokhoz való általános hozzáállás.
Forrás: Varga Dóra 2020.02.15.-én a Fantasy Expon tartott előadása alapján
Képek: Spiegel.de honlapon publikált cikk alapján: Kampf um die Körperkunst (www.spiegel.de/stil/japanische-taetowierung-wie-man-eine-tradition-rettet-a-1091564.html#fotostrecke-7b5e157a-0001-0002-0000-000000137139), Manuel Chillagano képei alapján,11.05.2016,
Japánban a társadalmi szokások, a kultúra és az emberek érték rendjének kialakulására, változására erős hatással volt Japán államvallása a sintoizmus, valamint második uralkodó vallása, a buddhizmus. Bár az említett vallások néhány pontban jelentősen eltérnek egymástól, érdekes módon azok egymás mellett, harmonikusan vannak jelen a japán társadalomban, mondhatni kiegészítik egymást. Így a japán társadalom ezen vallások tanításaira építve, azokat szervesen beágyazva a mindennapi életbe alakította ki normáit, működési rendszerét. Míg a sintoizmusból eredeztethető a tradíciók, a család és a hagyományok tisztelete, addig a budhizmusra vezethetők vissza az alapvető erkölcsi viselkedés fontossága, a becsületesség, a morális viselkedés, a szellemi fejlődés jelentősége és tisztelete, a tudatos életszemlélet és a szabályok szigorú követése. Emellett a gondolkodásmódra meghatározó befolyást gyakorolt a kínából érkező konfucianizmus, mely az erények tiszteletét és gyakorlását, a jóindulatot és a szerénységet, valamint az illem betartását vonta magával a japánok értékrendje formálásakor. A szigorú hierarchikus rendszer, valamint a társadalmi egyenlőtlenség igen híres a japán vállalatok struktúráját kevésbé ismerő emberek előtt is. Ezek szintén vallási gyökerekkel rendelkeznek, hiszen a konfucianizmusban a feljebb való, az idősebb és az apa tisztelete a kunfucianizmus alaptanítását képezi, az öt erény közé sorolhatók. A szorgalom, az állhatatosság és a folyamatos ön fejlesztés, mellyel a jó japán dolgozónak rendelkeznie kell, valamint a csoporthoz tartozás, mind hasonlóan a fent említettekhez, párhuzamba hozhatók a vallással.
A vallási hatás mellett a sziget-ország elzártságából adódó, a feudális viszonyok késői átalakulása, a nyugati hatás viszonylag késői érkezése, a demokrácia kényszerű átültetése és a hagyományokhoz való erős ragaszkodás következményeként Japánban a kötelesség tudat és a kemény munka iránti belső késztetés ma, a huszonegyedik század fordulóján is érzékelteti hatását. Mindez oly módon meggyökerezett az emberek tudatában, hogy bár a nyugati hatásnak köszönhetően lassú változás tapasztalható, hosszan elnyúló folyamtról lehet csak beszélni. Emellett a sziget-ország szűkös gazdasági és természeti erőforrásai sajátos módon befolyásolták az emberek gondolkodás módját. Nem csupán a csoport szellem kialakulására voltak ezek a tényezők jelentős hatással, de emellett a hosszú távú gondolkodást kialakítva, Japán geopolitikáját és külpolitikáját is jelentős mértékben formálták. Részben ez a folyamatos hiányérzet vezetett a vállalatok gyors innováció képességéhez, hosszú távú orientációjához és külföld felé való nyitásához.
A japán társadalom alap pillére a hierarchia, mely a családtól kezdődően a vállalatig minden területen érzékelteti hatását, s mely kortól, nemtől, társadalmi pozíciótól függ. Így nem csupán a vállalat dolgozóira és azok kapcsolatára, de ugyanígy a vállalatok között is egy alá-fölérendeltségi viszony figyelhető meg. A második világháborút követően az amerikai megszállók a japán vállalati konszerneket, a zaibatsukat feldarabolták, megszűntették. Úgy gondolták, hogy ezek a tömörülések a japán fasizmus meleg ágyai. Ezek a vállalatok azonban újra szerveződtek, újból vállalat birodalommá nőtték ki magukat. Közöttük a kereszttulajdonlás volt megfigyelhető, valamint jellemzően az anya vállalathoz anyabank és leányvállalatok sora tartozott, melyek együttesen, egymást kiegészítve biztosították az üzletet. A vállalatbirodalmak így a gazdaság számos szektorát lefedték, a pénzügyi szektortól a kereskedelmen át egy szerte ágazó hálót alakítva, a termelési és értékesítési, elosztási lánc szinte összes szakaszát bekapcsolva a rendszer működésébe. Ezeknek a birodalmaknak közös jellemzőjük volt, hogy az élén egy anya bank állt, amely a vállalat birodalomhoz tartozó cégek hosszú távú beruházási terveit hivatott biztosítani.
A dolgozók esetében egy sajátos modell figyelhető meg. A dolgozók között a hierarchia a szenioritás és a cégnél eltöltött évek elvén alakult. Bár manapság az alapmodellt illetően változások figyelhetőek meg, régebben a dolgozók élet fogytig való foglalkoztatása volt jellemző. Az egyetemről való kikerüléstől kezdődően a cégek nagy hangsúlyt fektettek az új dolgozók részletes betanítására. Ezért a japán alkalmazott munkaviszonya megkezdését követően végig járja a vállalat több szektorát, mindenhol eltöltve egy meghatározott időt, mely idő alatt megtanulja az adott szektor működését és a hozzá kapcsolódó munka tevékenységet. Ezzel a vállalat célja biztosítnai, hogy az összes dolgozó átlássa a vállalat működését és szükség esetén az alkalmazottak könnyen mozgathatóak legyenek. Gyakori, hogy a dolgozót egy két évre áthelyezik az ország másik felén található leányvállalathoz. A dolgozók ezért igen mobilisak és a magyar dolgozókkal ellentétben, ha nem akarnak elköltözni sem keresnek más munkahelyet, hanem helyette megtiszteltetésnek fogják fel az új kihívást és akár a családot hátra hagyva végzik a feladatukat. Ilyen esetben jellemző, hogy míg a férj elköltözik egy másik városba, addig a feleség és a gyerek előző lakhelyén folytatja életét és csak ritkán találkoznak, amikor a férj munkája azt lehetővé teszi. Gyakori a túlóra is. Japánban a túlóra nem a munkaidő egy két órával való meghosszabbítását jelenti, hanem a reggeltől késő estig való dolgozást, hónapokon, éveken át. Nemrégiben egy interjút készítettem egy japán dolgozó anyukával. Az interjú témája bár nem a férj munkája volt, azért a férj szerepe is szóba jött. Elmondása szerint férje reggeltől késő estig dolgozik, reggel kilenckor kezd és általában este tizenegy felé érkezik haza. Ezt az életvitelt nem csupán időszakonként végzi, hanem évek óta a hosszú túlóra jellemzi munkáját. Természetesen e túlóra mértéke a cégektől is függ, interjú alanyom esetében a férj a Mitsubishinél, vagyis Japán egyik legnagyobb, évszázados hagyományokkal rendelkező cégbirodalmában dolgozik, ahol a régi munkamorál sajátos módon öröklődött tovább és ahol a régi értékek ma is jelen vannak.
Míg régebben az élethosszig tartó foglalkoztatás alap volt, addig ma ezen a területen erős változások figyelhetők meg. A fiatal munkaerő ugyanis gyakran változtat munkahelyet és próbálja ki magát több területen is. Ettől függetlenül a régi értékek még ma is megfigyelhetőek a vállalati hierarchia összes szintéjén. Példának okáért a cég egy meghatározott norma szerint működik, s mindenki ezekhez az elvárásokhoz igyekszik alkalmazkodni. Nemcsak, hogy belső késztetésnek tekintik a megfelelést, de a lojalitás a szervezet és a csoport iránt is figyelmet érdemel. A friss dolgozó a legalsó szinttől kezdődően éveken át korától és tapasztalatától függően lépdel a ranglétrán, mely rendszer számára biztos, kiszámítható jövedelmet és karrier lehetőséget nyújt. A karrier út esetén jellemző, hogy a dolgozók tisztában vannak előrelépési lehetőségeikkel, hiszen a társadalomban és a cégekben lefektetett normáknak köszönhetően ez egy meghatározott rendszer szerint működik. Mivel a japán nép erősen bizonytalanság kerülő nép, ezért ezek a normák azok, amelyek biztosítják az egyének lehetőségeikről.
A bizonytalanság elkerülése és az, hogy milyen erős az emberekben a szabályokhoz való ragaszkodás mértéke minden országban eltérő, nagy mértékben függ az ország társadalmi szokásaitól, gyökereitől. A bizonytalanságot erősen kerülő országokban, így Japánban, a szabályok szigorú megléte, a szervezeten belüli hosszú foglalkoztatás és a stressz tűrés gyakori jellemvonás. Ezek a társadalmak, ahol előnyben részesítik a szigorúan strukturált helyzeteket hajlamosak a szorongásra, aggódásra is. Ezért példának okáért olyan különböző technológiák kifejlesztésére törekednek, melyek a természet okozta bizonytalanság csökkentésére szolgálnak. A rendszer olajozott működésére szolgálnak a törvények, míg a vallási szokások, rítusok, különböző hiedelmek az ember számára megmagyarázhatatlan történések bizonytalanságát hivatott csökkenteni. A bizonytalanságot erősen kerülő országok szervezeteiben nagy hangsúlyt kapnak az írásban is rögzített szabályok, a kicsi kockázatvállalás, a rituális magatartás, a konfliktuskerülésre való törekvés. Japán egész társadalmát áthatja a bizonytalanság kerülés jellemvonása és alapjaiban határozza meg nem csak a munkahelyi életet, de a munkahelyen kívüli összes területet is egyben. Mivel a szorongás és a magas stressz szint igen általános, ezért igen erős belső késztetést éreznek a kemény munkára. A „koroshi”, vagyis a halálra dolgozás fogalma sajnos gyakori probléma a japán társadalomban.
Míg nyugaton a dolgozót egyénként tekintik, addig a Távol-Keleten a kollektív gondolkodás uralkodik. Japán kollektivista kultúrájában, a csoport összetartása nagyon erős és a csoport érdek gyakran felül írja az egyéni érdeket is. A menedzsment szempontjából külön figyelmet érdemel az a tény, hogy amellett, hogy a csoport összetartása erős, a cég iránti lojalitás is igen nagy. Sokszor még az egyén hatékonyságánál is fontosabb, hogy lojális legyen munkacsoportjához, cégéhez. Japánban a „Mi” tudat határozza meg a társadalom mindennapi életét, minden személy tartozik valamilyen csoporthoz, mely csoporton belül az összetartás és a kohézió erős. Gyermekkortól kezdődően csoportok tagjaivá válnak az egyének, mely csoportok közül talán az egyik legfontosabb az egyetem és az egyetemen belüli csoport megválasztása. Ugyanis később az egyetemről kikerülve a csoport korábbi tagjai a „senpai- kouhai” viszony miatt segíthetik egymást a későbbi karrierépítés során. A szervezeti életben a feladatokat sokkal inkább adják a csoportnak, mint egyéneknek. A végrehajtás során sok esetben pedig nem is a feladat hiánytalan, tökéletes elvégzése, de a tagok kapcsolata és részvétele a csoport egészéhez és a feladat megoldásához kiemelkedő jelentőséggel bír. Minden egyén a saját csoportja felé kötelezettséggel tartozik, mely kötelezettség elsősorban belső késztetés és csak másodsorban elvárt dolog. Így a csoporton belül egy kölcsönös függőség is jelen van. Emellett a csoport egységén van a hangsúly, vagyis minden esetben a csoport szolgálata áll mindenek előtt. Az egymástól függő viszony nagymértékben tükröződik az érintkezések során, amíg kölcsönös, normák által meghatározott elvárások és kötelezettségek által dolgoznak. Az élethosszig tartó foglalkoztatás és a szenioritás elve alapján a cégnél eltöltött évek és az életkor alapvetően meghatározza az alkalmazottaknak a szervezeti hierarchiában való elhelyezkedését. Ezért a tapasztalat, az életkor és a rang előtti tisztelet meghatározó vonás.
A nők lehetőségei a fontos döntésekben való részvételre csekély, kiemelkedő tehetség, bizonyítás és állhatatosság szükséges ahhoz, hogy a teljesítményhez előmenetel párosuljon. Japánban a ’80as évek „economic boom”-ját követően a ’90-es évek óta jelentős szerkezeti átalakulás figyelhető meg nem csak a gazdaságban, de a társadalomban is egyaránt. A hűség, a lojalitás, a maszkulin jellegzetességek helyett egyre inkább az önállóság, az egyéni teljesítmény, a kvalitás, a kreativitás növelése és értéke kerül előtérbe.
A döntéshozatalt csoportos döntés jellemzi és a csoport minden tagját bevonják. Vagyis a vezetés összegyűjti a véleményeket, és azok alapján hozzák meg a döntéseket. Magát a feladatokat pedig többnyire a terület illetékes csoportja hajtja végre.
„Az igazság az, hogy a japánok nem szeretik a tárgyalási helyzeteket, ugyanis a tárgyalások általában magukkal vonják az érdekek konfrontációját, melyet egy japán általában igyekszik elkerülni.”[1] Valójában a japánok a tényleges konfrontáció helyett előnyben részesítik a színfalak mögötti egyezkedést, vagyis minden apró részletet számba véve, a kérdéskör alapos körbenjárása után hozzák meg a mindnenki által elfogadott döntést. Ezt a technikai fogást hívják „nemawashi”-nak, mely szó szerinti fordításban annyit jelent: „körül járni a gyökeret”. Japánban semmilyen tényleges döntés nem születik nemawashi nélkül, egy szervezet életét érintő kérdést megelőzően, legyen szó akár egy kisebb jelentőségű dologról is, a tagok minden esetben együtt hozzzák meg a végső döntést. Konfrontáció kerülő természetüknek köszönhetően az egyének többnyire nem vállalnak közvetlenül felelősséget, s egy személy helyett csoportként állnak a döntések mögött. Bevonják a csoport összes tagját a procedúrába, meghallgatják mindenki álláspontját, melyet többnyire mindenki úgy fogalmaz meg, hogy nem foglal konkrét állást, de helyette mondd egy apró dolgot, amellyel segíti a probléma megoldását. „Ez a megbeszélés egészen addig folytatódik, amíg a csoport tagjainak semmilyen erős ellenvetése sem marad, így a csoport összes tagja számára úgy tűnik, hogy senki sem hozott konkrét döntést, hanem helyette a döntés csak úgy „megszületett”.[2] Ez magában rejt egy következő jellemvonását a japán egyéniségnek. Addig ugyanis, amíg csendben maradnak, jó benyomást keltenek és a probléma megoldásra irányuló mély gondolkodás látszatát keltik. Amikor pedig beszélnek, homályos kifejezéseket használnak és csupán utalnak a dolgokra. Erre a tulajdonságra mondják elegánsan japánul, hogy „Tamamushi-iro no hyougen wo tsukau”, ami annyit tesz „a szivárvány színeiben pompázó kifejezéseket használni”. Gyakori, hogy előzőleg megbeszélnek mindnet, a kételkedőket a saját oldalukra állítják, így biztosítva a támogatást a közgyűlésen, vagy így próbálják meg elkerülni az arc-vesztést és a támogatás hiányát.
A japánok nagyon büszkék kultúrájukra és hagyományaikat igyekeznek egy üzleti tárgyalásnál is érvényre juttatni. Számukra a kellemes légkör megteremtése elsődleges és ha erre nem fordítunk kellő figyelmet, a tárgyalás nagy valószínűséggel sikertelen lesz. Többnyire megbecsülésük és barátságuk jeleként a tárgyalás elötti este étterembe viszik vendégeiket.
A just-in time, a quality circles vagy a total quality management gyakorlata elterjedt és jól működik. Emellett a vállalati újítások, a „kaizen” is a csoportok javaslatait veszi figyelemben. A kaizen azok az ajánlások, amelyeket a dolgozók tesznek a gyártási folyamat hatékonyságára, anyag takarékosságára. Bár a hierarchia erős, a főnökök mégsem részesülnek nagyobb kitüntetésben, mint az alkalmazottak. Ugyanott, ugyanolyan körülmények között égy nagy nyitott irodában dolgoznak, a főnök asztalának elhelyezkedés utalás csupán a pozícióra. Ez hozzásegíti az egység érzésének kialakulását és így mind a főnök, mind az alkalmazottak látahják egymást munkavégzés közben. A közös célok folyamatos tudatosítása érdekében”kanban” táblákat helyeznek ki, amelyeken a termelési célokat, jelszavakat, jelmondatokat, és az egyre magasabb célkitűzésekre buzdító szlogeneket hirdetik.
Az „amakudari” rendszere, mely szó a „mennyből” lefelé történő ereszkedést jelöli arra utal, hogy a vállalat a nyugalmazott alkalmazottakat sem bocsájtja el, hanem különféle pozíciókatt töltetnek be velük. Ez által a vállalat nem csak széles körű tapasztalat birtokába juthat, és új módszerek, struktúrák honosodhatnak meg az irányításban, hanem az új vezetők kapcsolati tőkéjének kiaknázása révén bővülő megrendelésekre is számíthat.
A japán cégek intenzíven törekednek a természettel és környezettel való összhang és harmónia megteremtésére, így például szelektív szemétgyűjtéssel, kevésbé környezetszennyező gyártási módszerek alkalmazásával, vagy ilyen termékek előállításával.
A japán vállalatoknál az évente kétszer fizetett bónusz dolgozók jutalmazásának az eszköze, de a vállalat helyzetének függvénye. A bónusz alapja egy a vállalat eredményétől és kemény szakszervezeti tárgyalásoktól függő alapszám, ami megadja hogy hány havi fizetésnek felel meg. Ezt később teljesítménytől függően 5-15%-ban differenciálják a dolgozók között. A differenciálás alapja lehet a dolgozó önértékelése, és a főnökök értékelése. Vezető beosztású alkalmazottak csak akkor kapnak bónuszt, amikor az adott félévben a cég nyereséges volt. A szabadság éves időtartamát az alkalmazott vállalatnál eltöltött idejének függvényében határozzák meg. Munkahelyváltásnál általában évi hét naptól indítanak, és a szabadságokhoz évente néhány napot adnak hozzá. A szabadság évi maximuma néhány hétben meghatározott. A japánok azonban szinte egyáltalán nem szokták kivenni az éves szabadságukat, mert “nem illik”, ami a fokozott kötelességtudatnak tulajdonítható. A munkát az élet szerves részének tekintik. A japán vállalatoknál jelentős szerepe van a szakszervezeteknek. Minden nagyobb cégben a legtöbb alkalmazott szakszervezeti tag. A szakszervezetek kemény tárgyaló partnerei a vezetésnek a félévi bónusztárgyalások és az éves fizetésemelési tárgyalásoknál egyaránt.
Végezetül megállapítható, hogy az emberek értékrendje, mely a kemény munkán alapszik, lényegében határozza meg a vállalati struktrúra és üzleti élet menetét. A szervezet iránti lojalitás, a hierarchia, a csapat szellem, a dolgozó szorgalma, a túlóra, a konszenzus és kooperáció mind olyan jellegzetességek, melyek hozzájárulnak a japán vállalatok sikeréhez és amelyek alapvetően különböznek a nyugati keresztény kultúra sajátosságaitól. Számos kutató úgy véli, hogy Japán gazdasági sikere a japán vállalatok eme struktúráján és jellemvonásain alapszik.
Források
March M., Robert (1990) „The Japanese Negotiatior” Published by Kodansha International Ltd.
Lermount, Simon (2002) „Corporate Governance, What can be learn from Japan?” Oxford University Press
Shimizu, Ryuuhei (1994) „Japanese management Features” Published by Keio Tsushin Co., Ltd.
Goldman, Alan (1994) „Doing Business with the Japanese, A Guide to Successful Communication, Management, and Diplomacy” State University of New Yourk Press
Graham, John and Sano, Yoshihiro and Hodgson, James (2008) „Doing Business with the New Japan” Rowman and Littlefield Publishers, INC.
Szekeres Valéria „Az Üzleti és munkahelyi élet Japánban”
[1] March M., Robert (1990) „The Japanese Negotiatior” Published by Kodansha International Ltd.
[2] March M., Robert (1990) „The Japanese Negotiatior” Published by Kodansha International Ltd.
Setsubun vagy átírással a Szecubun az a nap Japánban, mely a tavasz kezdete előtt van. Régebben egyfajta Szilveszterként gondoltak, és együtt járt egy különleges rituáléval, mely megtisztította az előző évi gonoszt és elűzte a betegséghozó gonosz szellemeket az elkövetkezendő év számára. Ezt a szertartást mamemakinak nevezik, amely annyit tesz „bab szórás”.
A külföldiek nagy része valószínűleg meglepődik ezen a szokáson, hiszen babbal dobálózni valljuk be őszintén, fura dolog, főleg akkor, ha előtte a szokásról még nem hallottunk előtte. Sajnos egyre ritkábban tartják ezt a szokást és ha igen, azt főleg a gyerekek miatt teszik. Néhány nem tradícionális eleme azonban teljesen beépült, de ezek többnyire a figyelem felkeltés miatt vannak jelen a médiában és a gyakorlatban a mindennapi emberek nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget. Talán annyit, hogy setsubunkor makit esznek, mert ez egy hagyományos étel ekkor, Február 3.-án, ha a naptárban pontosan meg szeretnénk jelölni.
Eredetileg a holdnaptár szerint a tavasz kezdetekor tartották, a neve is erre utal. Ekkor azt kiabálják, miközben a babot dobálják, hogy “Oni wa soto, fuku wa ichi”, amely egyben mint egy ima is arra, hogy a régi gondokkat elűzzük, a reményt a jövőre beengedjük. Az újévi nagytakarítást követően ez valahogy következik is, a nagy rendrakás után elűzni a démonokat és a gonosz szellemeket. Eredete a tsuina kínai szokásra nyúlik vissza, nagyjából a 8.század környékén vették át, de persze mint mindent, japánosítottak.
A maszkok a démonokat szimbolizálják, a babok a követ, amivel megdobálják, a kiabálás az elűzésüket.
A “mamemaki” a bab dobálás szokás amúgy a Muromacsi-korban tűnt fel először. A nyugati kultúrában az esküvőn a rizs dobálása a termékenységet hivatott elősegíteni, hiszen azt a mozdulatot szimbolizálja, ahogy a parasztok tavasszal a magok eldobálásval megtermékenyíik a földet. Japánban ez inkább arra utal, hogy ezen a napon a gonosz démonok szabadon járkálnak és a bab dobálás azok elűzését segíti.
Ezek többnyire pirított szójababok, vagy szerencsehozó babok és az ajtón dobják ki őket. A maszk azért kell, mert azt magára ölti a család egyik tagja, magára öltve az oni, vagyis a demon személyét. Aztán persze Őt is kidobják az ajtón. Közben azt kiabálják: “demon kifele, szerencse befele” / “Oni va szoto, fuku va ucsi!”, majd rácsapják az ajtót.
Persze sokan járnak ilyenkor szentélyekbe is. Papok és meghívott vendégek dobálnak pirított szójababot, pénzes borítékot, édességet, kis ajándékokat.
Hova menj el, ha ilyesmit szeretnél látni: Tokió Aszakuszai szomszédságában a Sendjou-ji. Kansai régióban ilyenkor fogyasztják a maki tekercseket, az eho-makit (Szerencsés irányú tekercs, hogy az év a szerencse irányába nézzen) is, de ez szinte már mindenhol elterjedsz szokás, talán az egyik, amit leginkább tartanak.
Régen úgy gondolták, hogy újévkor a szelemek világa ismét közelebb kerül az emberek által élt világhoz, ezért van szükség az elűzésükre.
Az amerikai ünnep sajátos szokásokkal kiegészítve hódítja meg a felkelő Nap országát.
Évről évre egyre népszerűbb lesz a Valentin – nap Japánban. Itt a lányok ajándékozzák meg a fiúkat. Attól függően, hogy kinek szánják a csokoládét, három féléről beszélhetünk: van a “honmei choko”, amit szerelmüknek ajándékoznak a hölgyek és ezek gyakran saját készítésűek, a “giri choko” a férfi barátoknak és kollégáknak szánt édesség, végül pedig van a “tomo choko”, amit a lányok adnak egymásnak, a barátságuk jeléül. Valentin – nap közeledtével az üzletek megtelnek dekoratív édességekkel és egyéb kis ajándékokkal. Furcsának találhatjuk, hogy Japánban a férfiak nem viszonozzák ajándékkal a hölgyek kedvességét Valentin – napon, azonban nem kell aggódni, senki sem marad ki a jóból. Japánban ugyanis ünneplik az úgynevezett Fehér napot, március 14 – én, amikor a férfiak ajándékozzák meg a nőket.
Gésának lenni nem csupán egy foglalkozás. Bár széles körben, talán a sushi mellett ez a leginkább elterjedtebb japán- szimbólum, azért nem lehet ilyen könnyen általánosítani, azt hiszem. Ez egy életforma, amely egy életre elrendeli egy lány gyermek sorsát. Kiváltság gésának lenni, azt mondják, azonban az átlag nincs tisztában azzal, ez a hivatás mennyi lemondással, fáradtságos tanulással és elhivatottsággal jár. Részben emiatt is magát a szakmát számos misztikum és meg nem értettség lengi körül. Bár igaz ami igaz, Arthur Golden világ hírű regénye, az Egy gésa emlékiratai megjelenése, majd annak megfilmesítése óta egy két tévhit a helyére került olyanok számára is, akik nem mélyedtek el a japán kultúra tanulmányozásában.
A geisha(芸者) szó két kanji összefonódásából, a gei (芸- művész)és sha (者- személy) szavakból születik. Ennek fényében nem nehéz következtetni miről is van szó: egy olyan személyt jelöl, aki művészetekkel foglalkozik. Egy gésa ideje nagy részét arra fordítja, hogy művészetét mindig tovább fejlessze, legyen szó énekről, történetekről, egy hangszeren való játékról, táncról, színdarabról.
Míg a háborút megelőzően Japán gésa negyedei estére nyüzsgő életre keltek, addig ma a neonfényben úszó metropoliszok éjszakai élete bárokra, night clubbokra, hostess bárokra és karaoke clubbokra korlátozódik. Amíg régebben az embereknek volt mondanivalója és lehetett velük társalogni, addig ma az emberek magukba zárkóznak.
Napjainkban gésának lenni a régmúlt hivatása, mely eltűnő félben van a mai japán társadalomban. Amíg a húszas években 80.000 körülire volt tehető a hivatásos gésák száma, addig mára ezer körülire tehető a számuk, amelyből Tokióban 300-an dolgoznak. Egyre kevesebb fiatal lány választja ezt a hivatást, és ha mégis akkor sem követik az egy egész életen át tartó tanulás szokását.
Az idő múlása a gésák hagyományos életét is megváltoztatta. Mára nem szokás, hogy legyen egy támogatójuk, amíg régen ez gyakorinak számított. Volt, hogy a támogató feleségül is vette patronáltját. Ma a gésák függetlenek, a maguk urai. Sokan nem házasodnak meg és a fogyasztói társadalom átalakult igényeinek köszönhetően már az is előfordul, hogy nem csupán japán férfiakat szórakoztatnak, de kilépve elzárt világukból, találkoznak külföldiekkel, vagy akár nőkkel is. Egy gésa meghívása egy vacsorára egy kisebb vagyonba kerül, nagyjából 80.000 yen/ fő, de ez függ a jelen lévő gésák számától és a vacsora időtartamától is. Mégis, a jelenkori japán szórakoztató ipar meglehetősen háttérbe szorította a gésák alkalmazását, nagy luxusnak számít egy gésával vacsorázni és sok esetben az ügyfelek inkább ellátogatnak egy hostess bárba vagy egy karaoke bárba.
Egy kisebb iparág kezd kialakulni a japán tradíció eme még kiaknázatlan piaci résének kitöltésére. Kiotóban sokkal turista barát módon közelítik meg a helyzetet, de Tokióban is hasonló átalakulások vették kezdetét. A ryoteiek, vagyis a gésákat fogadó tradicionális, elegáns japán éttermek a szórakoztató piac eme ágának lassulása miatt mára már nem válogathatnak a vendégek között. Sőt vannak, amelyek turistáknak szerveznek vacsorát gésákkal, ahol a résztvevők 10.000 yen körüli összeg befizetése után élvezheti egy gésa társaságát egy vacsora időtartamára.
Ugyanakkor Kiotóban például komoly problémát jelent, hogy a turisták egyre többet zaklatják az utcán sétáló maikokat (gésa gyakornok) és gésákat. Gyakran előfordul, hogy betolakodva személyes terükbe körbe veszik őket és fotókat készítenek velük anélkül, hogy megkérdeznék, szeretnének-e képeken szerepelni. Többen emiatt panaszt is emeltek a hivatásos szerveknél.
Egy utazási iroda, a Michi Travel például kifejezetten a különleges igényű fogyasztók kívánságaira specializálódott. Ők is kínálnak lehetőséget, hogy gésák szórakoztatásában töltsünk el egy kellemes vacsorát. Emellett Kiotóban lehetőség nyílik, hogy a turisták úgy ismerkedjenek meg egy gésa életével, hogy egy egész napos oktatás keretében szebbnél szebb kimonót öltenek magukra, kisminkelik őket, fotózáson vesznek részt, teázhatnak és egy napra megismerhetik, milyen egy gésa élete.
Japánban eltérő módon a tanév felépítése másként alakul, mint nálunk. A tanítás a tavaszi szünet után, április 1 – jén kezdődik, és a következő év márciusában ér véget.
Az oktatási rendszer felépítése is különbözik a miénktől, Japánban ugyanis négy szintre tagolódik: „小学校 shōgakkō (ejtsd:sógakkó) ” (6 év), amely a magyar általános iskolával hasonlítható össze, ezt követi a „中学校 chūgakkō (ejtsd: csűgakkó) ” (3 év), az alsó középiskola, ezután a „高校 kōkō (ejtsd: kókó)” (3 év) jön, a felső középiskola, majd végül a „大学 daigaku” (4 év), az egyetem/főiskola. A japán diákok egészen 2002 – ig heti öt és fél napot jártak iskolába, ezt azonban öt tanítási napra csökkentették. Ez természetesen egy váz, függ attól, hogy ki mit tanul. Az egyetemi időszak, mint nálunk is, a következőkre tagolódik: Alap képzés (BA)- 学士 Gakushi, Mester képzés (MA)- 修士 Shūshi, Ph.D. – 博士 Hakushi.
Középiskola szintig az iskolában kötelező az egyenruha viselése és a diákok maguk tartják rendben a tantermeket. Népszerűek a tanítás utáni szakkörök és különórák is.
Japánban a nyári szünet 40 napos, általában július 20. – tól szeptember 1. – ig tart. Emellett a téli és tavaszi szünet közel 10 napos.
És hogy milyenek az iskolák: a gyermekek élete szabályozott, a szabályokat pedig tiszteletben tartják és követik. Az ország iskolázottsága az egyik legmagasabb. Az írástudatlanság Japánban nem létező jelenség. Az iskoláig nagyon szabadon nevelkednek a gyerekek, utána azonban hamar be kell illesztkedniük a mókuskerékbe. Az iskola jellemzően 6 órás, majd következnek a különórák és a foglalkozások, amelyek estig tartanak. Számunkra talán a kanji írás elsajátítása tűnik, amellyel a japán diákog éveket töltenek. Ezért Te se parázz, légy kitartó és konzekvens, olvass sokat…előbb utóbb tisztulni kezd majd a köd. 🙂
Ez a szokás más kultúrából származó emberek számára furcsa lehet, de a japán diákoknak teljesen természetes. Nem pénz, vagy megfelelő személyzet híján kapják ezt feladatként a gyerekek. Nevelési célzattal vezették be.
A tevékenység alapja egy buddhista tanítás, amely a tisztán tartott környezet és test fontosságára hívja fel a figyelmet. Részét képezi a diákok iskolai képzésének, ezzel fejlesztik a személyiségüket és tanítják meg őket arra, már egészen az elemi iskolától, hogy felelősségteljesek legyenek és figyeljenek oda környezetükre. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal kevesebbet is szemetelnek, hiszen tudják, hogy később rájuk vár a feltakarítása.
Mit is kell pontosan megcsinálniuk? A tanteremtől kezdve, a folyosón át, a mosdókig minden be van osztva a diákok között. A beosztásokat a tanárok készítik el, így mindenki tudja mi a dolga. Felsepernek, felmosnak és portalanítanak. A mosdók tisztítása csak az elemi iskola után válik a feladat részévé. Az idősebb diákokat gyakran a fiatalabbak mellé osztják be, hogy példát mutassanak.
Az iskolák tisztán tartása érdekében mindenkinek kötelező váltócipőt használnia, mikor belép az épületbe.
Ezzel a programmal a gyermekekből olyan felnőtteket nevelnek, akik nagyobb tisztelettel vannak a környezetük iránt. Mindemellett azt is megtanulják, hogy ez nem csak egy munka, hanem mindenkinek az érdeke is. És hogy ez a valóságban hogy zajlik? Egyszer volt alkalmam egy általános iskolába ellátogatni, ahol a takarítás tényleg a nap részét képezte. A gyerekeknek meg volt adva, hogy hol kell rendet tenniük. Hatékonyan és gyorsan takarították ki az osztály termet és folyosókat, külön termeket. Meglepő volt számomra, hogy mindenki tudta, mi volt a dolga, nem volt nyafogás, egy elégedetlen szót nem hallottam tulajdonképpen. Sok munkájuk nem volt, hamar és hatékonyan végeztek mindennel, valószínűleg azért is, mert ez a mindennapjaik része, így nem koszolódnak be annyira a dolgok, féleg mert vigyáznak is a környezetükre. Aranyos volt látni, hogy a takarítási idő utolsó perceiben hogy huncutkodtak a kis diákok, hogy a munka végét elcsalják. Persze most arról a három kislányról beszélek, akik mellé én voltam beosztva, hogy együtt takarítsunk. Hát mit mondjak: a gyerekek azok mindenhol gyerekek a játékosságukkal és a kis huncutkodásukkal együtt.
Öröm volt utána a makulátlan rendben végig sétálni és csak reméltem, hogy egyszer, ha nekem is gyerekeim lesznek, sikerül egy ilyen fajta, a rendhez és a házmunkához való hozzáállást a mindennapok részévé tenni. Most, hogy anya vagyok és erre vissza gondolok azt kell hogy önironikusan mondjam: küzdök, mint dsiznó a jégen! Ugyan a gyerekek is részt vesznek itthon a házimunkában, de azért a “jajj, most ne”, “majd később”, “had játszak inkább még!” gyakorta elhangzó mondatok. kivéve a 16 hónaposomat: neki játék a segítés…még!… de jobban megy a szétpakolás.
Szívesen hallgatjátok más kultúrák zenéit? A japán popzene világszerte ismert és egyre népszerűbbé válik. A J – pop elnevezés a japán popzene rövidítése, de valójában egy tágabb fogalomként értelmezhető, amely ezt a japán zenei stílust megkülönbözteti a külföldiektől. A J – pop általában a pop, techno és rock keveréke.
A japán popzenészek nagyon népszerűek hazájukban. Nem csak a tehetség fontos, nagy hangsúlyt fektetnek a megjelenésre is. Általában fiatalos és “kawaii” stílust képviselnek, legtöbbször több tagból álló fiú, vagy lány bandákról beszélhetünk. Őket szokták Idolnak nevezni.
Az évek során kialakult egy rendkívül innovatív ága a J – pop kultúrának. Egyre népszerűbbek lettek a virtuális előadók, akik nem csupán az internet világában léteznek, hanem koncerteket is adnak. Ilyen például Hatsune Miku is, aki a 3D hologram technológiának köszönhetően tud megjelenni a színpadon rajongói előtt. Miku eredetileg egy hangszintetizáló szoftvernek készült, amellyel könnyedén lehet saját zenét készíteni.
Érdekesség: Miku énekelte az eredeti Nyan Cat dalt is. A képen Hatsune Miko látható.
Japán egyik ősi művészeti formája a papírhajtogatás, az origami. El sem tudjuk képzelni mennyi minden készíthető egy négyzetalakú papírból, pusztán hajtogatással. Az állatoktól kezdve, a növényeken át, kedvenc mesebeli karaktereinkig szinte bármit meg lehet csinálni.
Az egyik leggyakrabban elkészített origami a daru. A darunak különleges szerepe van a japán kultúrában. A hosszú élet szimbólumaként sok helyen találkozhatunk vele. Létezik egy hagyomány, miszerint ha 1000 origami darut fűzünk madzagra, akkor lehet egy kívánságunk az istenekhez. Az úgynevezett senbazuru szó szerint 1000 darut jelent. Rendkívül népszerű ajándék, ugyanis a legendák szerint hosszú, egészséges és boldog életet biztosít birtoklójának.
Sadako Sasaki történetét azt hiszem, hallomásból sokan ismerik. Ő az egyik leghíresebb hibakusha (atombomba robbantásnak áldozatul esett személy). A támadás idején 2 és fél éves volt. Két kilométerre tartózkodott az epicentrumtól és csodával határos módon, míg sokan körülötte meghaltak, Sadakon egy karcolás sem esett. Legalábbis látható nem. 11 éves korában leukémiát diagnosztizáltak nála, az egyik leggyakoribb rák fajtát, amely a túlélőket sújtotta és amelyet akkoriban atombomba ráknak neveztek. Szinte kivétel nélkül mindenki belehalt ebbe a betegségbe, köztük Sadako is. Sadako 14 hónapig kórházi ápolásra szorult. Egyszer, amikor a legjobb barátnője, Chizuko meglátogatta, vitt magával origami papírt és egy legendát mesélt el Sadakonak. A legenda szerint a daru Japánban szent állat, amely képes évszázadokon át élni. Ha egy beteg ember 1000 darvat hajtogat, akkor az isten/ a kami meggyógyítja őt. Ezután Sadako elhatározta, hogy 1000 darvat fog hajtogatni. Az ötszázadik madár után a kislány jobban érezte magát és az orvosok úgy döntöttek, hogy haza engedik egy rövid időre. Azonban egy hét elteltével a rosszullétei ismét előjöttek és azokat erős fájdalmak is kísérték. Sadako a fájdalmak ellenére igyekezett megtartani jókedvét, lelki erejét és reménykedett gyógyulásában. Nem sokkal később Sadako a családja körében örökre elaludt. Addigra 644 darvat sikerült meghajtogatnia. Sadako osztálytársai fejezték be a kislány munkáját, valamint emlékére alakítottak egy origami klubbot is, amely tevékenykedésének köszönhetően 1958 májusára sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, hogy Sadako tiszteletére egy emlékhelyet állítsanak Hiroshimában, nem messze az epicentrumtól. Az emlékmű a Gyermekek béke emlékműveként lett híres és a hiroshimai béke parkban található. Az origami daru pedig azóta a béke egyik jelképe lett. Ha alkalmad van, mindenképp ajánlom meglátogatni az emlék helyet. Lelkileg megrázó élmény, de érdemes.
Ha már origami, akkor mindenképpen tekintsétek meg a kínálatunkat: csodaszép papírjaink vannak.
Romantikus kapcsolatot fenntartani egy virtuális világban? Jelenség, amely egy európai számára cseppet bizarrnak tűnik.
Legalább is számomra. Éppen ezért meglepetten olvastam Francesco Fondi írását a The Japan Timesban, amelyben arról számol be, hogy bár Japán jelenleg már nem uralja a videojátékok világát, van azonban egy újabb „őrület”, avagy inkább egy hobbi, amely lázban tart számos szigetországbeli fiatalt. Ennek a virtuális világban folytatott életet lehetővé tevő „játék” neve a LovePlus+.
Képzeljünk el három tüneményes, animébe beleillő karakter. Ők lennének Nene Anegasaki, Rinko Kobakayawa és Manaka Takane. Azok, akik a randizás e formáját szeretnék kipróbálni, nem kell mást tenniük, mint beszerezni egy Nintenod DS, vagy 3DS-t és kezdődhet is a románc a három említett „hölgy” valamelyikével. A játékban résztvevők például ha megbeszélnek egy randit a karakterükkel egy meghatározott időpontban, akkor azt a konzol érzékeli és a karakter sérelmezni fogja, ha a játékos nem lép be a játékba a megbeszélt időpontban. Ugyanez a helyzet, ha mondjuk a játékos elfelejtené felköszönteni a karakterét a születésnapján. Mert hogy mint a való világban, ezen csöppnyi karaktereknek is van születésnapjuk és a kitaláló igyekezett őket minél életszerűbb személyiségi jegyekkel ellátni, magukat a randikat pedig mindennapi szituációkba beleilleszteni. Tehát egy randi ebben a virtuális világban a játékosok számára a valóság érzetét kelti, általában egy középiskolában játszódik, ahol a játékos felvéve egy középiskolás diák szerepét chatel, flörtöl és mindennapi szituációkat él át a barátnőjével.
A játékot piacra dobó Konami ezáltal az emberi intimitást egy új szintre emeli. Akari Uchida, a játék kitalálója szerint a játéknak nincs semmi különösebb célja, csupán annyi, hogy a játékos a barátnőjével kommunikáljon és különböző randizási élethelyzeteket éljen át.
A 2009-es piacra dobás óta játék töretlen lelkesedésnek örvend rajongói körében, volt, aki virtuális szerelmét feleségül vette. Első olvasásra ez igencsak meglepőnek tűnhet. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek kikerekedtek a szemei e hír hallatán. Azonban ahogy azt az alaszkai születésű etnográfus, Patrick W. Galbraith is magyarázza, ez egy olyan jelenség, amely annál többet rejt magában, mint hogy egyszerűen csak azt a következtetést vonjuk le a játékosokról, hogy furcsák. Mivel a játéknak a kimenetele nem meghatározható és a való időben történik, ezért sokkal inkább hasonlít egy kísérlethez, mint egy egyszerű Nintendo játékhoz. A játékosok erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a virtuális kapcsolatuk jól működjön, szépen lassan saját magukon is változásokat tapasztalnak a való életben. Uchida szerint a játékosok a játék hatására egyre pozitívabban állnak a valóságos randi élethez, vagy javult a kapcsolatuk a feleségükkel, sokkal jobban odafigyeltek az öltözködésükre, illetve sokkal nyitottabbá váltak.
Vajon egy video játék képes elérni azt, hogy játékosai jobb emberré váljanak a való életben? Ennek a kérdésnek a szellemében szervezett a Konami Március 29.-én egy napos kiruccanást Nikkóba, hogy a játékot népszerűsítse. A negyven résztvevő a kedvenc karakterével együtt látogatott el a Szentélybe, a virtuális világ életéhez hűen iskolai uniformisba öltözve. Maga a helyszín egyébként megjelenik magában a játékban is, bővelkedik a különféle flörtölési lehetőségekben.
Az ötlet nem új keletű. Állítólag már a hatvanas években az USA-ban Joseph Weizenbaum a Massachusetts Technológiai Intézetben kifejlesztette Elizat, egy szoftvert, amellyel mint egy való személlyel lehetett kommunikálni.
Vajon ez a virtuális világ segíthet csökkenteni az amúgy magas hikikomori rátát Japánban? Kérdés, amely témában kutatás még nem igen készült. Azonban nem lehet a jelenséget csupán annyival lekezelni, hogy a felhasználók furcsa szerzemények, főleg egy olyan országban nem, ahol a társadalomtól szinte teljesen visszahúzódók aránya ilyen magas számokat ölt.
Találkoztál már japán emberrel, vagy csupán távolról tetszik a japán kultúra? Netán jártál már Japánban? Mi az első dolog, amely eszedbe jut, ha a japánokra gondolsz? Ezek mind olyan kérdések, amelyek kifejtésére oldalakat lehetne szánni. Biztos sok mindent fel tudnál sorolni úgy általánosságban.
A JAPÁN ETIKETT jellemzői, érdekességei, helyi sajátosságai
Dewa… A japánok ismerik az európai etikettet, azt be is tartják, de a saját szokásaikkal keverik. Legendásan udvariasak, ezt másoktól is elvárják. Az érzelmeiket nem mutatják ki, hanem az úgynevezett “keleti mosoly” mögé rejtik. A mosolyukkal sokkal többet képesek kifejezni, mint az európaiak. A japán ember gondolkodásmódja szerint két ember között soha nincs egyenlőség, mert a nem, az életkor, a társadalmi pozíció határozza meg a valóságos vagy képzeletbeli alá-fölérendeltséget. A beszélgetés során ezt a szintkülönbséget illik tisztelni és érzékeltetni, szóhasználatunkkal kifejezni. Ìgy például, lévén, hogy Japán patriarhális társadalom, a nők bemutatása mindig a férfiak után következik, a kiszolgálásuk az asztalnál úgyszintén (persze hivatalos keretek között, formai eseményeken). Tudom, ez most sok nőben felháborodást válthat ki. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelik a nőket, csupán azt, hogy máshogy tisztelik őket. Ezek a dolgok a mindennapi életben nem élesednek ki, és ami azt illeti, a nők megtanulták a helyzeteket jól adaptálni, az előnyükre fordítani. Az üzleti életben a cégnél eltöltött évek száma és a betöltött pozíció adja a kiinduló pontot, de ez akár már az iskolában is megfigyelhető. Lehet hallottál már a “senpai”- “kohai” viszonyról. Senpai a neve annak, aki idősebb, vagy például előbb kezdett a cégnél. Így egy 20 éves dolgozó, aki már 2 éve a cégnél dolgozik, lehet a senpaia egy 30 éves frissen kezdett dolgozónak. De az iskolában a senpai alatt az egy évvel idősebbekre utalnak például. A kohai (fiatalabb, vagy aki később csatlakozott az adott csoporthoz) illedelmes nyelvezetben beszél a senpaial (a japán nyelvben erre vannak megfelelő kifejezések és fordulatok). Persze ha baráti kapcsolatról van szó, akkor azért az éles vonalak elmosódnak.
Néhány általánosság
A japánok tisztelik a külföldieket, mert tanulhatnak tőlük, ezért jól ismerik a nyugati kultúrákat. Büszkék arra, hogy idegen nyelven beszélnek, és arra is, hogy átveszik a külföldiek szokásait, illetve ha jártak már külföldön. Hogy történik a másik megszólítása Japánban? Használható a megtisztelő “san” (Úr, Asszony) toldalék a másik neve után, de ugyanez saját nevünk után soha se mondjuk! Ez nálunk is így van, ha bele gondolunk. Mondhatjuk a beszélgető partnerünknek, hogy Szabó úr…., de ha magunkról beszélünk, nem mondjuk, hogy Takács úr vagyok.
A japánoknál, ugyanúgy, mint a magyaroknál, a családnév áll elöl, azt követi a keresztnév.
Ha jártál már japán utcákon, akkor az esetek túlnyomó többségében a rendezettség biztos szembe ötlött. (Biztos vannak kivételek, de most nagy általánosságban beszélünk). Ez azért van, mert a japánok Önmagukkal és a környezetükkel szemben egyaránt igényesek. A szemetet például számos kategóriára bontva szelektálják, a különböző kategóriákat más-más napokon szállítják el.
Ha betegek például fehér maszkot viselnek, hogy ne fertözzék meg a körülöttük lévöket.
A borravaló adása mondjuk egy étteremben sértésnek számít, de kivétel itt is van, ezért legjobb a helyiektől érdeklődni, hogy mikor és hol lehet borravalót adni (pl.vmilyen szolgáltatás kapcsán).
Szeretik a kemény munkáról, a lemondásról, az önfeláldozásról szóló történeteket, elutasítják a túlzott magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott határozottságot, a magyarázkodást, az önsajnáltatást.
Elítélik a szerénytelenséget, és azt aki önmagát, a hazáját, a környezetét, saját teljesítményét dicséri, de elismerik, ha valaki méltósággal viseli a kudarcot. Szeretnek fényképezni, jegyzetelni, ezért célszerű, ha városnézés alkalmával minél több számadat jut a tudomásukra.
A japán kultúra az udvariasság köré épül. A nyelv és a kulturális etikett nem teszi lehetővé a normáktól való eltérést. Így például a japánok gyakran kérnek elnézést, すみません “szumimaszen”, azaz bocsánat.
Ha Japánban jársz mindenképpen érdemes az orrfújást nyilvános helyen elkerülni, mert visszataszítónak tartják és nagy illetlenségnek tartják. Ellenben a szipogás teljesen elfogadott, ezt gyakran csinálják is. Ha mégis szeretnél orrot fújni, tedd azt elvonulva, papírzsebkendőbe fújva, melyet csak 1x használj és ne tégy használtan zsebre! Illetve ha látsz valakit szipogni, taknyot vissza szívni, ne ajánlj fel zsebkendőt.
Az ujjal mutogatás fenyegetést fejez ki a japán metakommunikációban, épp ezért kerülni kell ennek használatát.
Közlekedési eszközön nem szabad telefonálni, hiszen az akár zavarhat valaki mást. A tömegközlekedési eszközökön ezért a legtöbb japán vagy alszik, vagy a mobilját nyomogatva csendben bonyolítja a mindennapos kommunikációját.
Bárhova is utazol, illik ajándékot vinni. A legjobb, ha előre érdeklődsz, hogy hova utazol és kik lehetnek a vendéglátók között, majd mindenkit meglepsz valami aprósággal.
Nyilvános helyen nem elfogadott a férfi-női (testi) érintkezés.
Mi történik akkor, ha meghívást kapunk valaki otthonába?
A japánok ritkán hívnak vendégeket a saját házhoz, vagy lakásba. Nagy megtiszteltetésnek számít, ha valakit mégis meghívnak. Ha külföldi, akkor főleg! Inkább éttermekben találkoznak üzleti partnereikkel, ismerőseikkel, barátaikkal.
Ha vendégségbe megyünk, a házba cipővel belépni illetlenség. Lábbelinket az erre a célra létesített előtérben (genkan) kell hagyni, és az odakészített papucsot kell felhúzni. A hagyományos japán lakások padlója tatamival, vagyis gyékényborítással használatos. Tatamis padlóra csak mezitláb, vagy zokniban lehet lépni! Az illemhelységbe való belépéskor vegyük le a papucsot és tegyük az ajtó elé! S csak az erre a célra rendszeresített papucsot használjuk. Illik ajándékot vinni magunkkal. Nem illik látványosan körbe nézni a házban, benyitni valahova (ami nálunk sem illendő, ugyebár). A vacsora, és sokszor a reggeli is nagy gonddal elkészített helyi specialitás. Sértésnek számít nem megenni az ételt, vagy mást kérni helyette! A hagyományos japán reggeli rizsből, sült halból szójabab levesből és néhány helyi specialitásból áll. Az étkezés előtt illik azt mondani “itadakimasu”- “alázatosan magamhoz veszem”. Ha ízlik az étel, lehet belőle még egyszer kérni. A képen egy tatamis szoba látható.
A japán WC-ről
Vannak otthonok, ahol hagyományos japán wc-t találunk: egy lyukat a földön, mely fölött guggolva végezhetjük el dolgunkat. (kicsit hasonlít a régi pottyantós illemhelyekre, persze modern elvezetéssel, modern kivitelben). Persze vannak nyugati típusó WC-k is, az otthonok jelentős többségében (a statisztikia hivatal egy adatában 55-60 % körül tehető az arányuk). Elsőre pont úgy néz ki, mint nálunk itthon, de mint tudjuk, az ördög a részletekben bújik el. Nyugati ember legyen a talpán az, aki képes a wc ülőke high-tech programján első látásra kiigazodni. Létezik ugyanis funkció arra, hogy a wc ülőkét felmelegítse (ez utóbbi nagyon kellemes érzés), de képes hangokat is kiadni, hogy az elfedjen bizonyos más hangokat a használat során. Több féle bidé funkció is használható a minél kellemesebb alváz mosásra, így megkülönböztetünk a lágy zuhanytól egészen a teljes alváz kiterjedt tisztítására alkalmas vízsugarat különböző erősségben. Sőt ennek a területnek a szárító funkcióját is, amely egy lágy szellő jellegű kifújás az ülőke egy bizonyos részéből. Van WC ülőke, amely masszázs funkcióval van ellátva, jelentsen ez bármit is…illetve a dezodoráló/ illatosító funkció is gyakran be van építvet. Hogy ne legyen könnyű dolgunk, ezek a funkciók elsősorban japánul szerepelnek rajta. Ha úgy érezzük elvesztünk, nincs ok az aggodalomra, az esetek többségében megtaláljuk a nálunk hazsnált wc papírt is.
A wc gyűjtő neve a “toire” (トイレ) az angol “toilet” szóból, amely nemcsak a WC-re, de magára a helyszínre is utal. Hogy ne legyen egyszerű dolgunk, itt jegyezzük meg rögtön ennek szép elnevezését is, az “otearai”-t (お手洗い), amely szó szerint a kéz mosását jelenti. A nálunk használt mosdó kifejezés a japán nyelvben a kesóshicu/ keshoushitsu (化粧室). Van még egy elnevezés, amelyet ugyan tankönyvben már láttam, de mindennapi használatban még nem hallottam: a bendzso (便所). Ez szó szerint a kényelem helye, ami a “ben”- 便 –kényelem és a “dzso”- 所- hely kanjik összetételéből ered. Ennek a szónak az összetétele is mutatja, hogy a japán nyelv valójában milyen logikus. Ha szeretnéd ezt a szót beépíteni a szótáradba (hogy növeld a felesleges szavaid listáját- ugyanis ezt a szót kb.a gyerekek használják, akkor asszociálj rá úgy, hogy az okos telefonok megjelenése előtt az emberek egy bendzsóval (tudod, az a kis gitár) jártak a wc-re, hogy szórakoztassák magukat). És ha már ennyire bele mentünk a wc-kbe, akkor még három szó, amit talán érdemes tudni: a 1) földbe beépített víztartály a “benki” (便器, itt a 器/ ki a tároló, vagy az eszköz), 2) a “benza” (便座, itt a 座/za az ülés) a vécéülőke. Végül 3) az éjjeli edény (gyerek bili vagy a kórházban/ idősek ápolásakor használt) az “omaru” (御虎子).
Végezetül egy vices info: a Japán WC Egyesület (mert ilyen is van!) November 10-én ünnepli nem hivatalosan a WC-napot. Mindezt azért, mert számokkal kiírva nov.10.: 11.10 (hónap, nap). Azokra pedig rá lehet húzni a japán nyelvben az “ii-to”(ire) olvasatot, amely aztán “Jó vécé” napot jelenti. Japánban nagyon sok mindennek napja van, ha már novemberben vagyunk, November 11.-e, tehát 11.11.-e a Pocky napja, hiszen a négy egy-es egymás mellett négy darab egymás mellé állított Pocky édességre emlékeztet.
Üzleti életről és találkozásokról
A szigorú munkaerkölcs hagyományosan rányomja a bélyegét a japánokra. A hivatalok 9-től délután 5-ig tartanak nyitva, szombaton is délig legtöbb helyen dolgoznak. Angolul sok ember beszél, azonban a japános angolt használja.
A japán nép erősen bizonytalanság kerülő és a hosszú távú orientáció jellemző Japánra. A dolgozók részvétele a valódi döntések meghozatalában a japán vállalati kultúra egyik sajátossága. Magas a szervezettség a vállalaton belül, de szigorú hivatali hierarchia figyelhető meg. A munka életben is megvetik a magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott határozottságot. A japán férfiak szinte egész életükben a karrierre koncentrálnak, céljuk egy magas társadalmi pozíció betöltése, valamint a mindennapi megélhetés és anyagi jólét megteremtése családjuk számára. Óriási munkabírásuk van, sokszor elébe mennek a dolgoknak. Az emberek életét takarékosság jellemzi, nincsenek juttatások a fizetésen túl. A 6 napos munkahét a jellemző és a munkában a csoportérdekek a dominálóak. A csoportokon belül a hierarchia illetve a fölérendeltség érvényesül (senpai-kohai viszony). A magánélet nem igazán különül el a vállalati munkától, gyakori a munka utáni közös ivászat, a bizonyos “nomikai”, ahol a közös munka, ötletelés tovább folytatódik. A dolgozók hatalmas termekben együtt dolgoznak, s a vezető szintén közöttük foglal helyet egy olyan helyen, ahol mindenkit lát.
A családban és a munkahelyen is az időseknek jár a legnagyobb tisztelet. Míg a családban az apáé a döntő szó, addig a munkahelyen általában a vezetői pozíciókat idősek töltik be. Ő koruknak és a cégnél eltöltött éveknek köszönhetően foglalják el helyüket a vállalaton belül.
Az üzleti életben tapasztalt hosszútávra irányuló kapcsolatok, együttműködések kialakítása a jellemző, ezért is fontos hangsúlyt fektetnek a kapcsolatok folyamatos ápolására.
Japánban a kollektivizmus figyelhető meg. Így a csoportmunka és cég minden fölé helyezése elvárt. Sokszor a heti 50 munkaóra sem szokatlan, de előfordulhat ennél több is. A “zangyou” vagy a túlóra nagyon gyakori.
A japánok nem szeretnek gyorsan, vagy akár hirtelen dönteni és gyors változásokba sem mennek bele szívesen, megfontoltak és gyakorlatiasak. Különböző magas technológiák kifejlesztésére törekednek, melyek a természet okozta bizonytalanság csökkentésére szolgálnak, illetve az életet könnyítik meg számos területen.
A csoport összetartása nagyon erős és a csoportérdek gyakran felülírja az egyéni érdeket is, valamint a vállalat iránti lojalitás is igen nagy. Ezért a szervezeti életben a feladatokat sokkal inkább adják a csoportnak, mint egyéneknek.
A japán partner megszólításoknál igyekezzünk minél teljesebb ranggal szólítani partnerünket, de a magunk rangját ne mondjuk ki. Ha üzleti partnerünk középvezető vagy ennél magasabb rangú, neve elé feltétlenül jár a “sama” (“úr, úrnő”) vagy a “sensei” (szó szerint “tanár”, de sokan használják ezt a megszólítást, pl. az orvosok vagy a politikusok közül is).
A japánok soha nem mondanak ellent, ehelyett homályos válaszokat adnak. Határozott véleményt nem illik kimondani, helyette úgy illik megfogalmazni azt, hogy egy kis kétséget is bele vigyünk a mondandónkba. Ezért a japán társalgás jellegzetessége az “igenlő tagadás”: ha egy keresett áru nincs az üzletben, a kereskedő válasza: “igen, nincs”. Tehát egy japán nem mond egyértelműen nemet. Ennek oka, hogy nem szívesen mondanak ellent, helyette homályos mondatokkal próbálják kivágni magukat elkerülve a szégyent. Így például, ha valaki valamilyen információ után érdeklődik és a kérdezőnek esetleg fogalma nincs arról, hogy mit mondjon, akkor sem fogja udvariatlanul elutasítani a kérdezőt. Addig mosolyog és hajolgat, amíg Te rá nem jössz, hogy ez zsákutca, s végül neked kell kihátrálni a szituációból. Ha valamit nem értenek, nem biztos, hogy visszakérdeznek. Ezért van az, hogy egy egy kérdést sokszor körbe járják. Egyedül nem hoznak döntést, csoportosan tárgyalnak, közben gyakran konzultálnak.
A felettes véleményét kétségbe vonni pedig szentség törés. Az érzelmek kimutatása szintén nem illendő. A nagyon széles mosoly a zavart, az elfogódottságot, a mérget leplezi el.
Az üzleti ajándék fontos. Azt a tárgyalást követően adjuk át, mindig szépen becsomagolva. A kapott ajándékot nem illik helyben kibontani, de írásban feltétlenül meg kell köszönnünk.
Az üzleti öltözködés teljesen hagyományos: öltöny, nyakkendő, világos, lehetőleg fehér ing. A nők igyekeznek nőiesen, de nem kihívóan öltözködni. Mivel az üzleti életben minden japán hasonlóan öltözködik, ezért apró részletekkel próbálják megkülönböztetni egymást, így a kiegészítők értéke, vagy a viselt ruhák márkája nagyban eltérő lehet.
Mivel Japán a férfiak országa, a nőknek igen visszafogottan kell megjelenni. A konzervatív öltözködés, a kosztüm elfogadott, amennyiben a szoknya hosszabb vagy a térddel azonos hosszúságú. A nadrágkosztüm az üzleti életben nem tiltott, de nem is ajánlott. Nem kelt jó benyomást a mélyen dekoltált blúz, vagy a látható vállak. A szerény smink a kívánatos. A cipő zárt és alacsony sarkú.
Hogyan tárgyaljunk a japán partnerekkel
A különböző kultúrák képviselői közötti üzleti tárgyalások sikerének fontos feltétele a megfelelő viselkedéskultúra. Vannak íratlan illemszabályok, amit ajánlatos betartani. A japánok felkészülten és sokoldalú tájékozottsággal ülnek le tárgyalni. A tárgyalási módszerük aprólékos, lassú, de céltudatos és célratörő. Vicceket ne meséljünk, humorérzékük más jellegű. Tabu téma: a pénz, a kereset.
A köszöntést sokszor a névjegy cseréje előzi meg, ugyanis annak kell mélyebben hajolni, aki az alacsonyabb rangú. Ez feltétlenül fontos szabály. Ha megérkezünk, pár másodpercet várjunk, és ha a partnerünk meghajlással üdvözöl, úgy, ha kézfogással, akkor mi is tegyük ezt ugyanúgy! Fontos, hogy ha többen megyünk, mindig a főnökünk lépjen be előre, és ő fogjon kezet először a fogadó delegáció vezetőjével!
Gyakran előfordul, hogy alacsonyabb rangú a házigazdánk, ám ők készítik elő a tárgyalásokat a döntésig. A döntés mindig időigényes. Érdekesség az, hogy a tapasztalat azt mutatja: a legfelső vezetővel történő találkozás nem mindig a legjobb változat; a döntések ugyanis a középvezetői szinten születnek.
Ha bármilyen okból konfliktus alakul ki, az üzleti tárgyalásaink nagyon megakadhatnak, sőt, meg is szakadhatnak. A japánok a harmóniára törekednek (legalábbis kifelé), komolytalanná és veszélyessé válhat az a partner, aki előttük vitatkozik munkatársával. Ha vitás kérdés merül fel, akkor próbáljuk japán partnerünkkel ezt párbeszédes formában feloldani!
Ha japán partnerünk elhallgat, ez legtöbbször azt jelenti, hogy számára nem elfogadható információkat hallott. A tárgyalások nagyon elhúzódhatnak, sürgetni azonban nem szabad, a döntés mindig időigényes (talán pont azért, nehogy tévedjenek).
Az üdvözlés
Az üdvözlésnek fontos szerepe van a japán kulturális etikettben. Első találkozásnál a “hajimemashite” -vel illik köszönteni, ami annyit tesz tesz: “örülök, hogy találkoztunk!”, de valójában olyasmit jelent, hogy “előszőr találkozunk”. Gyakori a “Yoroshiku onegai shimasu” használata a bemutatkozás után, ennek jelentése körülbelül az, hogy “légy jó velem, (én is az leszek veled)”. Bemutatkozáskor a japánok fejet hajtanak, de nekünk már a kezüket is nyújtják. A határozott erejű kézfogás nem jellemző. Mint az sem, hogy beszélgetés közben a szemünkbe nézzenek, ők ezt kerülik. Ha mosolyognak, az azt is jelentheti, hogy zavarban vannak, ezért ezt jó nem félre érteni. Emellett a bemutatkozás elengedhetetlen kelléke a névjegykártya, amelyet a bemutatkozáskor illik átadni, így a másik fél megtudja a partner pontos nevét, beosztását. Két kézzel adjuk oda és vesszük át, kis meghajlás kíséretében. Érdemes azt röviden, de láthatóan tanulmányozni. Ha el kell tennünk, tegyük el gondosan úgy, hogy látható legyen a másiknak, hogy számunkra fontos a partner névjegye.
Ha belépünk valahova (főleg otthonoknál), illik azt mondani, hogy “ojama shimasu”, vagyis “most zavarni fogok”. Ugyanezt távozáskor: “ojama shimashita”/ “zavartam” kifejezéssel illik elköszönni. Az általános üdvözlés az “ohayō gozaimasu” vagy: Jó reggelt! Ha aznap még nem találkoztál az illetővel bármikor köszöntheted így, ezen régen meg is lepődtem, amikor érkező, délután dolgozó munkatársaim ohayou-val köszöntöttek. Gyakori köszöntési mód a “konnichiwa”, vagyis a “Jó napot!”, valamint a “konbanwa”, vagyis “Jó estét!”. Este “oyasumi nasai”-al bűcsűzunk, vagyis “Jó éjszakát!”
A meghajlásról
A meghajlás a japán üdvözlési szokás elengedhetetlen része. Ez az úgynevezett yumi. Elsőre nem tűnik nehéznek, azonban komplex szabályrendszere van, mely rendkívül szerteágazó,nekem például az egyetemen is tanították. Ez a tradicionális üdvözlési forma alázatosságot és a másik iránti tiszteletet jelképezi azzal, hogy a meghajlás során a fej a másik fél lelkével kerül egy síkba. A japán nép egy szigorú hierarchikus társadalom, ahol a meghajlás időzítése, mélysége és időtartama a másik személy rangja előtti tiszteletet fejezi ki. A legtöbb nyugati ember például nem is gondolná, hogy a nők és a férfiak meghajlása különböző. Míg a nők a meghajlás közben kezeiket a combjukon pihentetik, (összeérő újjal ráteszik a tenyerüket a comjukra és lassan meghajolnak) addig a férfiak esetében a vigyázzálláshoz hasonló módon a kezek a comb mellett van, lassan meghajolva. A meghajlás formája és módja függ a kortól és a társadalmi rangtól is. A meghajlás mértéke és hossza is a tisztelet kifejezésének formája. A meghajlást illik viszonozni, elmulasztása illetlenségnek, akár sértésnek is számít. Meghajlással üdvözlünk valaki, de így mondhatunk köszönetet, kérhetünk elnézést, fejezhetünk ki tiszteletet. Míg a meghajlás az élet szerves része, a kézfogás annál ritkább.
Az ajándékozásról
Az ajándékozás kultúrájának nagy hagyományai vannak Japánban. A nyár közepén “ochugen vagy év közepi” és az év végén “oseibo vagy év végi” ajándék. Ez a félévenkénti ajándékvásárlás társadalmi kötelezettség például a rokonok, orvosok, tanárok, mesterek, vezetők felé, mely sok japán számára nagy stresszel jár, azonban a japán kereskedelem nagyban épít rá.
Régen az volt a szokás, hogy váratlanul adták át ezeket az ajándékokat, hosszas hajlongás közepette. Ma többnyire az áruházak és csomagküldő szolgáltatások segítségével fejezik ki a hálájukat az illető felé. Az ajándékozás gesztusa inkább formai, nem az ajándék értékén van a hangsúly. Ezért praktikus használati cikkek, személytelen dolgok szoktak ezek lenni, amelyeknél a csomagolásnak kiemelt szerepe van. Minél díszesebb, annál job.
Az ajándékot nem szabad az ajándékozó szeme láttára kibontani. Ajándékot nem elfogadni udvariatlanság, és minden esetben illik is azt viszonozni. Így könnyen bele kerülhetünk egy ördögi körbe, ami mindkét fél számára terhet jelent. Két kézzel illik átadni és átvenni az ajándékot és fontos, ajándékból 4 darabot nem illik adni, hiszen a 4-es kanji olvasata a shi, amely a halál kanjijának az olvasata is egyben. A kilences számot is érdemes kerülni, hiszen a „fájdalom” szó egyik olvasata, a „ku” megyegyezik a 9 kanjijának olvasatával. Japánban például, kiváltképp a kórházakban, nincs negyedik emelet vagy szobaszám, hiszen senki nem akar meghalni.
És ha már ajándékozásról beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk a hagyományos japán ajándék csomagolásról, a furoshikiről sem. Az ajándék csomagolás egy környezetbarát, elegáns módja, amely sokszor az ajándék részét képezi.
Mi jut eszünkbe, ha azt a japán kifejezést halljuk, hogy „kawaii”? Fodros ruhák, porcelánbaba megjelenésű hölgyek, aránytalan testű színes figurák. Mind – mind a kawaii – kultúra szerves részei. Megjelenik az élet összes területén, az öltözködésben, művészetben, ételekben, viselkedésben, a japán nemzeti identitásban.
A kawaii modern jelentése cuki, aranyos, bájos, de eredetileg egy zavarban lévő ember elpirulását fejezte ki. A „kawaii-bumm” az 1970 – es évekre tehető, amikor fiatal lányok kitaláltak egy sajátos írást, nagy, kerek karaktereket használtak és kicsi, cuki képekkel egészítették ki azokat (mint az emojik). Nehezen olvashatósága miatt betiltották az iskolákban, azonban ez nem akadályozta meg a marketing világában való debütálását, magazinok címlapján és képregényekben is helyet kapott a szokatlan betűtípus.
A valódi robbanást nem más okozta, mint Hello Kitty, 1974-ben, a nagyfejű, száj nélküli, fehér, rózsaszín masnis cicáról, aki pillanatok alatt a cukiság nagykövete lett Japánban és később világszerte. Őt követve számos ilyen karaktert álmodtak meg és hoztak létre (pl.: Pikachu). Közös bennük, hogy aránytalan testük van, nagy fejük és szemeik, általában kifejezéstelen arccal rendelkeznek.
A cukiság azonban nem csak a játékok és animék világában uralkodik. A divat területén fontos szerepet kapott az édes, gyámoltalan kinézet. A Lolita divat rendkívül nagy népszerűségnek örvend ebben a műfajban. A viktoriánus, rokokó és gótikus stílusjegyek keveredésével alakult ki. A cuki és ártatlan kinézetet a tiltott szexualitással vegyítik. Az animék nagyszemű szereplőit nagyméretű kontaktlencsékkel, erős sminkkel, nagy műszempillákkal, az elhivatottabbak akár műtéti beavatkozással utánozzák. A cukiság nem csupán a nőknél, de az ellenkező nemnél is megjelenik. A férfiak körében megesik, hogy szőrtelenítik a lábukat, hosszúra növesztik a hajukat, és ők sem tartózkodnak a sminktől, ezzel törekedve egy kevésbé férfias kinézetre.
Persze nem kell túlzásokra gondolni akkor, amikor a kawaii szóba kerül. A japán marketing trandek különösen erősítik és gyártják azokat a termékeket, illetve a termékek eladására szánt hírdető csatornákat (legyen az újság, tv vagy rádió hírdetés, honlap stb.), amelyek az emberek gyermeki énjét mozgatják meg. Nők és férfiak, fiatalok és idősek is rajonganak érte, ezért nem csupán egy korosztályt érintő társadalmi jelenségként beszélünk róla. Teljesen meglepődtem, hogy Japán egyik legnagyobb Hello Kitty győjteményével egy senior korosztályú (60+) férfi rendelkezik, aki az egész házát Hello Kitty design elemekkel ékesítette fel. Ha jól emlékszem, a háza előtti kőből készült Hello Kitty szobor 1 millió yen körüli összeget ért. De láttam pl. Hello Kitty motívumokkal díszített, rózsaszínre festett tankot, vagy gyümölcsöket formáló buszmegállókat is. Az öltözkodés terén is, ha nem éppen a kosztüm-öltöny megszokott párosítását látjuk, akkor megfigyelhetjük a ruhák aprólékos, aranyos elemekkel történő kinézetét, valamint a fiatalos trendek és cuki öltözékek is nagy eséllyel robbannak be a köztudatba.
Számomra talán az egyik legmeglepőbb mégis a reklámok és televíziós műsorok gyermeteg mivolta volt. talán ez volt az egyik legfurcsább, amelyről a mai napig nem tudom igazán, mi a véleményem.
A japán technológiai fejlesztések során nem csak a hatékonyság és korszerűsítés kap kiemelkedő figyelmet, de még az aranyos dizájnra is nagy hangsúlyt fektetnek. A robotok és hétköznapi háztartási eszközök a kényelmes és egyben esztétikus életet biztosítják. (Ilyen például a Hello Kitty stílusban elkészített high – tech, intelligens wc – ülőke.)
Elgondolkodtató lehet, hogy miért pont Japánban van ilyen hatalmas jelentősége a cukiságnak, amikor az ott élő emberek elsősorban szigorú, pontos magatartásukról híresek. Egyes narratívák szerint ebből az állandó komoly, esetenként stresszes életből sokak számára ez jelenti a menekülést. Ha figyelembe vesszük, hogy a japánok gyakran egyenruhát viselnek, nem csoda, hogy szabadidejükben valami egészen másra vágynak viselet és kiegészítők terén.
A cukiságok világában bárki megtalálhatja a saját érdeklődését, legyen szó öltözködésről, sminkelésről, művészetről vagy az animációs filmekről. A kawaii – kultúra folyamatosan alakul, igazodik napjainkhoz, így megunhatatlanná válik.
Tudtad, hogy a szumómérkőzés szabályai nagyon egyszerűek? A kör alakú küzdőtéren, melynek széle kidomborodva jelzi a határt, két versenyző csap össze a Gyōji (japánul 行司, magyarul ejtsd: gjódzsi) döntőbíró jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz. Ha hamarabb kilépsz vagy hamarabb földet érsz, veszítesz. Egy Sumō (magyarul ejsd: szumó) mérkőzés általában rövid, van, hogy csak pár másodpercig tartanak. Persze vannak dolgok, amiket nem szabad, így: tilos ököllel ütni, gyomrot vagy mellet megrúgni, az ellenfél haját tépni vagy szemét megnyomni. Na de hogy jön ide a szumó?
A szumó rituáléról lesz szó, és a legfontosabb szimbólumáról, a sódobálásról vagy só szórásról. A sónak erős tisztító szerepe van a japán hiedelemben, általa az ártó szellemeket elűzik a helyen, ahol a sót eldobták. Mivel a rituálé pontos menetét a wikipédián nagyon részletesen össze foglalták, ezért ezt a részt az idézetben részletesebben is elolvashatod:
“A szumóban minden páros küzdelmet tradicionális, a tényleges harcot megelőző rituálék vezetnek fel. Az előző küzdelem végeztével a következő párbaj küzdelemre hívással kezdődik, a yobidashi (magyarul ejsd: jobidasi) a segítő a soron következő két birkózót a nevükön szólítja. Ekkor mindkét rikisi ((力士) magyarul ejsd: rikisi) fellép a dohjóra, és megkezdi a rituálék végrehajtását. Először saját oldalukon (kelet vagy nyugat) a megszentelt körön belülre lépnek, egymással szembeállnak, meghajolnak, majd elindulnak a számukra kijelölt sarkok felé, ez mindig a négyzetes dohjó azonos oldalán helyezkedik el, az egyik sarok délkelet, a másik délnyugat felé néz.
Az első rituálé, amit végrehajtanak a küzdők, a shiko ((四股) magyaril ejsd: siko). Ekkor mindketten a körön belül, de annak hátat fordítva leguggolnak, erőteljesen tapsolnak egyet. Innen felemelkedve a jobb lábukat minél magasabbra emelve dobbantanak a kör szélét alkotó szalmafonaton. Ezt a mozdulatsort bal lábbal is megismétlik. Ekkor elhagyják a kört és kimossák szájukat egy kanálnyival az “erőt adó vízből” (chikara-mizu, magyarul ejsd: csikara-mizu), majd megtörlik egy papírtörlővel (chikara-gami, magyarul ejsd: csikara-gami). A kanál vizet és a papírt vagy olyan rikisinek kell átadnia, aki győztes volt a saját küzdelmében azon az oldalon előzőleg, vagy ha vesztes volt, akkor a következő küzdelem adott oldali birkózója adja át. Mindeközben a gjódzsi különlegesen magas hangon újra bejelenti a két rikisit. Amint végeztek a tisztító rituáléval, a birkózók újból belépnek a körbe pontosan keleti és nyugati irányból, leguggolnak egymással szemben szélesre nyitott térdekkel (sonkyo, magyarul ejsd: szonkjo), majd egy erőteljes tapsot követően mindkét kezüket vízszintesbe emelve, nyitott tenyérrel megmutatják egymásnak, hogy nem rejtegetnek fegyvert maguknál.
Ezzel jelzik, hogy készen állnak a nyílt, igazságos küzdelemre. Ezt követően felállnak és visszatérnek a saját sarkukhoz. Eközben a jobidasik körbehordozzák a ring szélén lépkedve a szponzori zászlókat (kenshō (懸賞), magyarul ejsd: kensó), ezek reprezentálják a szponzori pénzdíjakat (kenshō-kin (懸賞金), melyek az adott küzdelem győztesét illetik majd. Arikishik eközben felvesznek egy marék sót az erre a célra odakészített dobozból és egyszerre belépnek a ringbe, a sót a dohyō-ra (土俵, magyarul ejsd: dohjó) szórva. Ez a rituálé elsősorban a küzdőtér gonosz szellemektől való megtisztítását szolgálja (mint ahogy a lábdobbantások is). Ezt követően a birkózók már közvetlenül a kezdővonalukhoz (shikiri-sen (仕切り線), magyarul ejsd: sikiri-szen) állnak és végrehajtanak egy újabb sikót, ezúttal egymással szembehelyezkedve. Majd felállva immár küzdőpozíciót vesznek fel: terpesz, talpak teljes felületen érintkeznek a dohjóval, guggolás, majd mindkét ököl érinti a talajt a kezdővonal mögött, viszont ekkor még nem kezdődik el a küzdelem. A rituálék egy részét még kétszer megismétlik (ringbe belépés, sószórás, leguggolás egymással szemben, küzdőpozíció felvétele), ezek során a gjódzsi még nem készül a küzdelemre, ez onnan is észrevehető, hogy nem a rikisik felé fordul, hanem kelet felé. A harmadik után a gjódzsi szóban jelzi a birkózóknak, hogy elérkezett a küzdelem ideje.
Ezen rituálék a hagyománytisztelet mellett pszichológiai nyomásgyakorlásra is alkalmasak, végrehajtásuk közben a küzdőknek lehetőségük nyílik egymás felmérésére, megfélemlítésére is. Korábban nem volt időkeret, amibe a mérkőzés előtti rituáléknak bele kellett férnie, ezért ezek nagyon sokáig eltarthattak. Ma már csak négy perc áll rendelkezésre a fentiek végrehajtására.”
Kit Kat csomagolás, amelyből origamizhatsz, ráadásul vízben lebomlik és nem szennyezi a környezetet.
A mindenki által Kit Kat nagy lépést tesz a környezet tudatos kereskedelem felé: vízben is oldódó, papír alapú csomagolásra váltja a plasztik zacskót. Már alig várom, hogy az Omiyage World japán webáruház kínálatába is felkerüljenek a papír zacskós Kit Kat-ek! Amúgy Japán szerte több vállalat is egyre inkább előtérbe helyezi a környezet tudatos szemléletet. Japán egyik legnagyobb ruha kereskedelmi üzlete, az Uniqulo már papír zacskókra váltott. Reméljük az ilyen próbálkozásokat még sok hasonló fogja követni, főleg, mert a textil ipar felelős az egyik legnagyobb környezet szennyező kibocsájtásért az étel és ital csomagolással vállvetve.
Ha megvalósul, évente 418 tonna műanyag csomagolással kevesebb kerül ki a természetbe a Nestlé gyár részéről. 2025-ra ezt a nullára szeretné csökkenteni, pontosabban a csomagolásokat 100%-ban papírból tervezi készíteni.
Addig is szemezgessetek a Kit Kat kínálatukból, bár sajnos ezek még a zacskós változatok. Igyekszünk mihamarabb rendelni azokból is, amelyek papír csomagolásban készültek. És persze a legújabb szezonális ízekből is!
Mindenkinek mást jelent a “szép”. A japánok számára a wabi – sabi az esztétikáról alkotott sajátos szemléletről szól.
A teaszertartások során alkalmazott új esztétikai elemekkel jött létre, melyek szemben álltak az uralkodó extravagáns szokásaival. A lényege, hogy fedezzük fel az egyszerűségben és tökéletlenségben rejlő különlegességet, ezzel párhuzamosan pedig fogadjuk el a mulandóságot. A wabi a szerény körülményekre utal, a sabi a belső csendet és békét fejezi ki. Japánban már évszázadokkal ezelőtt elutasították a nagy fényűzést, és a mai napig a szerény csendességben keresik a boldogságot és az elégedettséget, amely mindenki számára elérhető. Ez a fajta szemlélet kitűnően alkalmazható a lakberendezés során letisztult formákkal, valamint a művészeteknél is, ha például a kincugira gondolunk. A hibáinkkal együtt válunk egyedivé, ezt jelképezik a kincugi módszerével újra összeillesztett kerámiák is.
Japánban mindig is fontos volt a fazekasság. A kerámia művészetük a mai napig szerves részét képezi a kultúrának.
A hatalmas gondossággal készített edényeket, csészéket mindig is féltve őrizték, azonban a törött darabokat sem hagyták veszni. A kerámiajavítás művészetté nőtte ki magát. Az „újra hasznosításnak” egy rendkívül ötletes formáját hozták létre: a törtöttet megjavítják. Ragasztóval össze illesztik a réseket, mégpedig az úgynevezett urusit használták, melyet a törésvonalak mentén színezőanyaggal, vagy aranyporral, ezüsttel vagy platinával dekorálták. Ezt a módszert nevezték el kintsuginak. A szó jelentése „arannyal összeilleszteni”.
A kintsugi az élet metaforájaként is értelmezhető. A traumából, gyászból és sérülésekből való felépülést, az új emberré válást szimbolizálja. A japán gondolkodás szerint a törések, ahogyan a hibáink is a világunk része, amelyet nem szabad álcázni vagy elfedni, hanem azt a magunk, vagy az adott tárgy történetének részeként kell tekinteni. Ezért a kintsugi módszer maga is úgy teremt újjá egy tárgyat, hogy közben hangsúlyozza, kiemeli, elfogadja és elfogadtatja a traumát, amely Őt érte. Ez a fajta, a tökéletlenség elfogadásán alapuló gondolkodás az alapja a wabi-sabinak is, amelyről cikkünkben bővebben is olvashatsz.
Hazánkban is van egy hasonló technika, amely során vékony drótokkal tartják egyben az összeragasztott cserép tárgyat. (Bár ezzel manapság már nem nagyon lehet találkozni).
Most, a túltermelés és a túlfogyasztás világában ez egy olyan módszer és szemlélet, amely ha beépül a mindennapjainkba, akkor kis lépésekkel, de sokat tehetünk környezetünk megóvásáért. A régi időkben ez ugyanis onnan ered, hogy a tárgyakat inkább megjavították, mert a szűkös erőforrások miatt nehéz és drága volt újra legyártani őket. Ha ezt a gondolatot, amely a kintsugit teremtette, beépítjük az életünkbe, tehát hogy nem azonnal kidobjuk ami nem tökéletes, hanem megjavítjuk azt, máris jobbá teheti egy picit a jövő generációk életét.
Reméljük, hogy a termékek gyártói is felismerik ezt és olyan termékeket gyártanak, amelyek minőségükben javíthatók. Ehhez persze az kell, hogy amit lehet, helyben vásárold meg vállalkozóktól, ezzel is sikerélményt nyújtva a vállalkozó számára. Na de ezek már olyan témák, amelyek nem a kintsugihez tartoznak! Végezetül csak annyit: kintsugizzetek! Hajrá!
És ha eltört a kerámiád, amit nálunk vettél, csak írj ránk egy e-mailt és kipróbáljuk rajta a kintsugit! 🙂
Június 23 – án veszi kezdetét egy különleges fesztivál Japánban. A Takahama Shichinen Matsuri minden hetedik évben egyszer kerül megrendezésre. Története több száz évvel korábbra nyúlik vissza, amikor a betegségeket és más szerencsétlenségeket gonosz szellemeknek tulajdonítottak. Azért, hogy a bosszúálló lelkeket kiengeszteljék, különböző művészeti alkotásokat készítettek és engedtek el a tengeren. A hagyomány a mai napig folytatódik egy többnapos ünnepségsorozat keretében. A helyszín a Sakichi szentély a tengerparti Takahamában. A fesztiválon szemtanúi lehetünk a hordozható szentélyek (mikoshi) parádéjának, kardtáncoknak és rizsültetésnek is. Az ünnepség utolsó napja június 29, amikor a hordozható szentélyekkel a parton is felvonulnak fináléként.
A Kurama no Hi Matsuri, más néven tűzünnep, minden évben október 22 – én este kerül megrendezésre egy Kiotó közelében található faluban, Kuramában.
Ezen a napon az utcákon máglyákat gyújtanak és az emberek fáklyával a kezükben vonulnak fel, valamint a mikoshi (hordozható szentély) is fontos szerepet tölt be.
A történet szerint, körülbelül ezer évvel ezelőtt, amikor földrengések és konfliktusok gyötörték az országot, az akkori uralkodó áthelyeztette a Yuki szentélyt Kiotóból Kuramába. A faluban fáklyás felvonulással üdvözölték az isteneket az új otthonukban. Ennek mintájára tartják a fesztivált.
Érdekesség: Ugyanazon a napon reggel kerül megrendezésre a Jidai Matsuri, azaz a korok ünnepe is.
Az ukiyo – e egy japán művészeti stílus, jelentése „a lebegő világ képei”. Fénykorát a 17. és 19. század között élte. A műalkotások legtöbbször fametszetek, vagy festmények formájában készültek különböző témákban (nők, színészek, szumó birkózók, történelmi események, tájképek, állat -, és növényvilág). A stílus az „elillanó világ képeit” hivatott megjeleníteni.
A fanyomatos sokszorosítási technika kifejlesztését Hishikawa Moronobunak (jap.: 菱川 師宣, magyarul: Hisikava Moronobu) köszönhetjük. Ő hozta létre a sok színnel történő nyomtatást. A fametszetek elkészítését általában munkafázisokra osztották: a mester megtervezte a nyomatot és bejelölte a színeket, a képfaragó készítette el a fadúcokat, a nyomdász vonta be azt festékkel, illetve nyomta rá a papírlapokra. Mivel ez a fajta nyomtatás kézzel készült, a színek intenzitása a nyomtató által gyakorolt erő kifejtésétől függött.
Az Edo – kor egyik kiemelkedő japán művésze, és az ukiyo – e stílus híres mestere Katsushika Hokusai (jap.: 葛飾 北斎, magyarul: Kacusika Hokuszai) volt. Élete során harminc alkalommal változtatta meg a nevét. Legismertebb művei a tájképeket ábrázoló fametszetek.
Első publikált nyomata Kabuki szereplőkről készült képsorozat volt. Illusztrált verses köteteket és könyvsorozatokat is. Rézkarcokat készített, és mangákat, melyek nagy hatást gyakoroltak a japán képregényekre. Hokusai erotikus jeleneteket is ábrázolt, melyeket japánul shungának (jap.:春画, magyarul: tavaszi képnek) neveznek. Ezek a képek nem csak a férfiak számára készültek, a nők is gyakran rendeltek maguknak kereskedőktől. Egyik híresebb shungája „A halász feleségének álma”.
Hokuszai tájképeivel talán már mindannyian találkozhattunk. Legnépszerűbb munkája a „Fuji harminchat látképe”, amely tartalmazza a legismertebb „A nagy hullám Kanagavánál” című képét. Említésre méltó alkotásai még a „Túra a japán vízeséseknél”, és az „Ezer kép az óceánról”.
Japán eredetileg egy zárkózott civilizáció volt, így Hokusai csak halála után vált világszerte elismertté. Nagy hatást gyakorolt azonban a nyugati művészekre. A 19. századtól a „japonizmus” kiemelkedő irányzattá vált. Hokusai művészetének hatását olyan híres impresszionista és posztimpresszionista festők képein figyelhetjük meg, mint Edgar Degas, Édouard Manet, Claude Monet és Vincent Van Gogh. Az ukiyo – e szinte tökéletesen harmonizált az impresszionizmus látásmódjával.
Napjainkban egyre több figyelmet szentelünk Földünk megóvásának. Hatalmas környezetvédelmi szervezetek küzdenek a szennyezés, a fák pusztítása ellen, azonban lehetetlen minden hétköznapi embernek ilyen nagyban gondolkodnia, ha tenni szeretne valamit.
Apró lépésekkel, életmódbeli változtatásokkal mi is hozzájárulhatunk a mozgalomhoz. Sőt, mi történik akkor, ha kivehetjük a részünket a környezetbarát életből, és emellett ezt élvezetessé is tehetjük? Tökéletes kombináció! A műanyag csomagolások lecserélése minden háztartásban egyre fontosabbá válik. Ezzel nem lehet gondunk, hiszen rendkívül jó alternatívákat kínál a piac.
A legmegragadóbb mégis egy olyan csomagolásra alkalmas eszköz, amely sok – sok évvel ezelőtt jelent meg Japánban. Az úgynevezett furoshiki eredetileg a japán közfürdőkben volt használatos, így neve jelentése is ezt takarja, mint fürdő kendő. Az emberek ebbe a kendőbe csomagolták ruháikat, hogy elkerüljék a keveredést mások holmijával. Feltehetőleg már a Nara időszakban (710-795) is használták csomagolásokra, dolgok szállítására a technikát, de virág korát az Edó-korban (1603-1868) élte. Ekkor terjedt el a fürdőkben történő alkalmazása széles körben. Ez a rendkívül sokoldalú anyagdarab nem csak ezt a szerepet képes betölteni. A műanyag csomagolások megjelenésével népszerűsége Japánban is visszaesett, de kitűnő alkalmat teremt a visszatéréshez az a nemes cél, hogy kevesebb lebomlásra képtelen anyagot termeljünk. Tökéletesen beilleszthető a “zero – waste” életstílusba, hiszen kimosható, így száz százalékban újrahasznosítható.
De mit is érdemes még tudni a furoshikiről, azon kívűl, hogy szép, különleges és teljesen környezet barát?
Japánban ebbe tekerik az úgynevezett bentókat (étel/uzsonna dobozban), és a kicsomagolást követően alátétként szolgál az étkezés során.
A hagyományos használatban a szín és minta kiválasztásánál fontos volt az alkalom, ma azonban a nyugati kultúrában is egyre népszerűbb eszközből kedvünkre válogathatunk, és a felhasználás lehetőségei is bővülnek.
Szerencsés választás ajándékozáshoz is. A kendő sokféle színben, méretben elérhető, és nincs olyan alkalmatosság, aminek csomagolására ne létezne valamilyen kendőkötési technika. A legszebb az egészben, hogy tudatosan az ajándék részét képezheti. Ajánlott olyan méretű kendőt választani, melyhez képest a csomagolni kívánt tárgy a furoshiki egyharmadát teszi ki. (Példák a méret választásához: 50 cm – kisebb könyvhöz, 70 cm – pólóhoz, 90 cm – egy üveg borhoz.)
Sokan úgy tartják, hogy a környezettudatos élet otthon kezdődik. Azzal, hogy megpróbáljuk élvezetessé tenni, társítani tudjuk a kellemeset a hasznossal. A furoshikivel nem csak magunknak okozhatunk örömet, de ajándékként másokat is egy zöldebb életre ösztönözhetünk.
Ha éppen nem bevásárló szatyorként üzemel, használhatod sálnak, terítőnek, dekorációnak, hajba díszítő kendőnek is.
Gyakori probléma, hogy a használatban a táskáink kívülről már viseltesnek tűnnek, netán pici használatból eredő nyomok is láthatók rajta. A furoshiki ebben is segítségünkre lehet, nem kell más, csak néhány csomó jó helyen és kész is egy különleges kinézetű, mosható védőhuzat az amúgy még jó táskára. Ha Te is azok közé tartozol, akik nem szeretnek mindent azonnal kidobni, lecserélni, netán a hátban halmozódó tárgyak számát növelni, akkor egy-két furoshikivel könnyen, az öltözékünkhöz variálhatjuk ugyanazt a táskát.
Szépen hangzik mindez. Biztos felmerül benned, kedves Olvasó a kérdés, hogy rendben, hogy van egy szép furoshikid, vagy akár egy bármilyen kendőd, de mégis hogyan tanuljam meg használni? Létezik Magyarországon egy klub, a Magyar Furoshiki Klub, amelynek célja, hogy a furoshiki használatot megismertesse minél szélesebb körben. Ballagó Petrával készítettünk egy interjút és kifaggattuk picit a furoshikiről, a használatáról, valamint arról, hogy hol lehet velük élőben találkozni.
Mesélj kérlek röviden magadról, hogy találkoztál a japán kultúrával?
Annak a generációnak a tagja vagyok, akinek már gyerekként sikerült megismerkednie a japán kultúrával a rajzfilmek világán (úgy, mint a Sailor Moon, Candy, Lili a virágtündér, Moomin, Dragon Ball, stb) keresztül valamikor a ’90-es években. A kultúra szeretete végig kísért egész életemben, ahogy idősödtem, egyre mélyebben ástam bele magam minden olyan dologba, ami Japánnal kapcsolatos. A (Külker) Főiskola utolsó évében célzottan szakosodtam a Távol-Keleti interkulturális menedzsment szakra, hogy megtanulhassam az üzleti kommunikációt a felkelő nap országának lakóival való tárgyalásokhoz. Szakmai gyakorlatomat egy japán cégnél töltöttem, néhány évig tanultam is a nyelvet. Az egyik legkedvesebb hobbim végül a furoshiki lett, de mellette nagy rajongója vagyok a japán színházi formáknak, különösképpen a kabuki (táncos kabaré) műfaja vonz, nagy álmom, hogy egyszer Magyarországra is eljuttathassak egy ilyen előadást. ( idén fogok végezni Színházi menedzser szakon)
Mesélnél a Magyar Furoshiki Klub tevékenységéről?
A Magyar Furoshiki Klub egy olyan baráti társaság, mely azt tűzte ki célul, hogy minél szélesebb körben megismertesse a japán kultúra ezen gyöngyszemét a hazai közönséggel. Az ötlet Pápai-Vonderviszt Anna nevéhez köthető, rajta keresztül ismerkedtem meg én is a furoshikivel kb. 2 évvel ezelőtt egy tanfolyamon. Az ott végzett diákok közül végül csak Borsányi Klára kolléganőm és én vittük tovább a furoshiki szellemiségét. Mivel az elmúlt két évben nagyon sok helyen megfordultunk már, mint előadók és workshop tartók – ezáltal elég sok emberhez is elértünk – a nagy érdeklődésre való tekintettel idén létrehoztam egy Facebook csoportot, melynek a Magyar Furoshiki Klub nevet adtam, melyhez bárki szabadon kérheti a csatlakozást. A tagok megoszthatják egymást közt tudásukat, alkotásaikat, kérdéseiket. A későbbiekben szeretnénk az online térből kikerülni, ami havi 1 vagy max. 2 személyes találkozót, ún. “klubdélutánokat” fog jelenteni.
Hol lehet veletek találkozni?
Fb-n kívül igyekszünk minden nagyobb japános programon részt venni. Áprilisban immár második éve voltunk jelen a Füvészkertben a Sakura Ünnepen. Ezen kívül természetesen a júniusi Japán Napokon a Hopp Ferenc Kelet-Ázsia Múzeum kertjében is fel fogunk lépni egy interaktív előadással. Novemberben pedig a Fővámtéri Vásárcsarnokban tartandó Japán Napokon is megtalálnak majd minket az érdeklődők.
-Magyar Furoshiki Klub vezetői: Borsányi Klára (balra) és Ballagó Petra (jobbra)-
Hogy szokott kinézni egy workshopotok?
A workshopok mindig az érdeklődők összetételétől függenek. A gyerekprogramokra – melyet a Japán Alapítvány szervez – általában táskakötéseket szoktunk vinni, hiszen nekik még nem olyan kifinomult a kézügyességük, mint a felnőtteknek, akik bármilyen bonyolultnak tűnő technikát könnyedén elsajátítanak. A foglalkozás első részében az anyagok fajtáival és a méretekkel ismertetjük meg az érdeklődőket, azután megtanítjuk a kétféle csomózási technikát, végül pedig közösen kiválasztunk az előre elkészített csomagolások közül párat, amit közösen fogunk megcsinálni és egyúttal meg is tanulni.
Mi az elérhetőségetek, ha valaki fel szeretné veletek venni a kapcsolatot?
https://www.facebook.com/groups/413234052765650/
Miért kezdtél el foglalkozni a furoshikivel?
Egyrészt a japán kultúrának ez még ismeretlen szeglete volt számomra, másrészt mindenképpen szerettem volna egy olyan hobbit, ahol használhatom a kézügyességemet, mivel azt már kicsiként örököltem az asztalos nagypapámtól.
Mit tartasz a legpraktikusabbnak a furoshiki technikában?
Azt, hogy mindig tovább gondolható. Vannak irányelvek, de valójában a saját fantáziánkra van bízva, éppen hol és hányszor kötünk meg egy csomót attól függően, hogy éppen válltáskát kötni vagy egy szép ajándékot szeretnénk becsomagolni vele.
Szoktad használni a mindennapjaid során? Mire például?
Természetesen. Jó ideje a szülinapokra és egyéb alkalmakra már csakis ilyenbe csomagolom a családtagoknak, barátoknak szánt ajándékokat.
Volt esetleg valami, amivel meglepődtél a furoshikivel kapcsolatban (akár használat, kialakulás stb.)?
Talán az, hogy Japánban a táskákon és az ajándék csomagoláson kívül mennyi mindenre használják még a furoshikit. Pl. a fiatalok kesztyűt vagy épp sapkát kötnek belőle. Ezeket youtube videókon láttam és valóban meglepőek.
Napjainkban egyre nagyobb szerepe van a környezet tudatos életmódnak. A furoshiki egyszerre helyettesítheti az ajándékcsomagoló anyagokat és plasztik szatyrokat is. Te, mint a furoshiki csomagolás aktív művelője, mit javasolnál olyanoknak, akiket érdekel a környezetvédelem és szeretnének is tenni érte?
Én mindenkit bíztatnék arra, hogy vásárlásnál bátran használjanak egy pamutvászon kendőt, mely ugyanolyan jól működik, mint egy neylon szatyor. Az anyagot többször fel lehet használni, mosható, vasalható, méteráru boltban bárki hozzájuthat.
Van esetleg ezzel kapcsolatban tipped számukra, hogy miért érdemes a furoshikit beépíteni a mindennapokba?
Az elején talán furcsának tűnhet a mindennapi használatban, de a csak azt vesszük, hogy egy régi táskát becsomagolva egy újat kapunk anélkül, hogy el kellene dobnunk a régit, és temérdek pénzt költenénk az újra, máris egy vonzó dologhoz köthető, és lehet villogni a kollégák, barátok előtt, hiszen ez az egyediség ( a kendők sokszínűségéből adódóan) tutira nem jön szembe velünk az utcán, ami valljuk be, minden nő rémálma. 😉
Magával ragadó a furoshikik világa. Egyedi, különleges és nem utolsó sorban környezet tudatos. Ha téged is zavar az a sok szemét, amelyet a modern társadalom túlfogyasztása eredményez és egy igazi különlegességre vágysz, nézegesd meg furoshiki kínálatunkat.
Akár a mindennapokban bevásárláskor, ruhatárad egyedivé tételekor, akár ajándékozáskor mi arra bíztatunk, hogy furoshikizz!
A Kodomo no Hi-t, avagy a Gyermek napot május 5.-én ünneplik Japánban. Része a Golden Week-ként emlegetett hosszú pihenőhétnek.
Ez az ünnep eredetileg a Tango no Sekku (端午の節句, magyarul ejtsd: tango no szekku) nevet viselte és Kelet-Ázsia majdnem mindegyik országában fellelhető más-más néven és más-más szokásokkal.
A Tango no Szeku mindig a nyár, az esős idő beköszöntét jelentette. Később a fiúk ünnepe lett, olyasmi, mint a Hina Matsuri (雛祭り”Baba ünnep”).
Egy másik elnevezés szerint Sóbu no Sekku-ként (菖蒲の節句) emlegetik, ami az Írisz ünnepét jelenti. Az írisz május elején bontja virágait, igen közkedvelt és fontos jelentése van a japánok számára. Fontos eleme a tisztító rituáléknak, valamint a sóbu/ shobu (írisz) hangzása miatt a harcias szellemet is jelképezi, ezért a szamuráj jellemmel is párosítják.
Bár ma már hivatalosan általános gyereknapnak számít, a szimbólumok, jelképek és hagyományok, mind az egykori Fiúk napjára emlékeztetnek.
Két speciálisan ehhez a naphoz kötődő étel a kashivamochi (柏餠), (a mochi tölgyfalevélbe van becsavarva és attól különleges, hogy vörös bab lekvár van a belsejében nemcsak vörös bab paszta), valamint a chimaki (粽), amely olyan rizspaszta/ édes, párolt gombóc, melyet bambusz- vagy íriszlevélbe csavarnak be.
Szoros kapcsolat fedezhető fel a wagashi (japán hagyományos édessége) és a japán szokások között, amely nem csak a mindennapi életben, hanem az év folyamán megrendezett ünnepeken és fesztiválokon is megmutatkozik.
Az év folyamán számos mezőgazdasághoz kapcsolódó ünnepet tartanak, amelyeken többnyire a gazdag termésért és a jóllétért imádkoznak az istenekhez. Ezeken a szertartásokon rendszerint étel áldozatot mutatnak be az isteneknek, amelyet, mint áldást végül a közösség közösen fogyasztott el.
Számos wagashi, ilyen szeraratásoknak köszönheti a létét, fogyasztásuk során úgy gondolták, hogy távol tartják általuk a balszerencsét.
Régen, a szamurájok idejében ebben az időszakban a szamurájok az összes fegyverüket és felszerelésüket kiállították a házaik udvarán, a gyerekek pedig katonai játékokat játszottak, csatákat idéztek fel, és a kardjaikat minden esetben egy írisz helyettesítette.
Az Edo-kor kezdetén a felszerelések bekerültek a házba és később megjelentek mellettük a babák, akiket teljes harci díszbe öltöztettek. Mivel az ünnep eredetileg a busidó szellemiségét volt hivatott hirdetni, számos szabályt vezettek be, hogy ne vagyoni vetélkedés legyen ebből az ünnepből.
Onnantól kezdve egy emelvényre ültethető, történelmi személyiséget vagy egy legendás alakot ábrázoló babát kezdtek használni, ezeknek a neve Musa Ningyó (武者人形), vagyis ”katona baba”.
Ilyen alakok voltak például: Jimmu császár, Soki, Hotei, kabuki színészek, amint egy történelmi eseményt jelenítenek meg, Momotaró vagy épp Tokugava Ieyasu.
A harci felszerelés része a sisak, kard és lábszárvédők, miniatűr szamuráj páncél, kard, íj és nyilak, néha egy tigris (erő, kitartás, bátorság szimbóluma), valamint egy fehér ló, ami pedig magát a császárt jelképezte.
A Koi no Bori szokása
Kodomo no Hi másik legfontosabb eleme a Koi no Bori (鯉幟). Ez egy ponty alakú papírsárkány , melyet április- májusban kitesznek egy hosszú rúdra minden olyan háznál, ahol fiú van a családban. A ponty a bátorságot és az erőt szimbolizálja, a ponty azon képessége miatt, hogy képes az árral szemben felúszni, akár még kisebb vízeséseken át is. Egy kínai legenda szerint a ponty, ami visszafelé úszik a vízben előbb-utóbb sárkánnyá válik, és felrepül az égbe.
A ponty az erőt és kitartást szimbolizálja, és ahogy a szél röpteti ezt a sárkányt, úgy néz ki, mintha úszna a levegőben. Mindig nagyon színesek, az arany díszítés hivatott elűzni a rossz szellemeket. Valmint célja, hogy a fiú gyermek nagyra nőne és erőssé válna és hosszú életet élne meg. A ház elé, rúdra kötik ki ezeket a sárkányokat, és manapság már szokás annyit kitenni, ahány tagú a család.
A japán „hanami” kifejezés jelentése: virágnézés. Egy ünnep, melyet a japánok évszázadokra visszanyúlóan tartanak. Ilyenkor összegyűlnek a családok, barátok, munkatársak és gyönyörködnek az újra ébredő természet szépségében. Elsősorban a sakura fa virágzása idejében rendezik a hanamikat, de a szilvafák virágzása is szemet gyönyörködtető. A cseresznyefa virágzása március végétől május elejére hullámzik végig Japánon.
Már a 710-794-ig tartó Nara-korból származó írásos emlékek támasztják alá, hogy az éppen kivirágzó fák iránt a japán emberek különös tisztelettel viseltettek. Az ezt követő Heian-korban pedig már különös hangsúlyt kapott a „sakura” nevezetű cseresznyevirág. Ugyancsak ebben a korban, született meg az első könyv, melyben a „hanami” terminust, mint virágnézést használták. Nem csupán esztétikai értéke volt a virágzás eljövetelének. Japánban a sintó vallás isteni szerepet ad a természetben megtalálható számos élőlénynek és jelenségnek is. A fák kivirágzása, a tavasz eljövetele misztikus jelentőséggel bír, hiszen a sakurákban lakó szellemek, „kami“-k előtt áldozatot bemutatva biztosítják az az évi jó rizs termést. A hanami, mint tiszteletünk kifejezése a természet előtt, az elfogyasztott étel és szaké, mint áldozat a közelgő rizs csemeték elültetése előtt, ima és elmélkedés a bőséges termésért és aratásért. Ha a kami elfogadta az áldozatot, akkor ez bőséges aratást jelentett számukra abban az évben. Az éhínségtől való félelem miatt egyre nagyobb és nagyobb összejöveteleket tartottak, melyből a Császári Udvar is kezdte kivenni a részét. Költők, művészek elkezdték a virág motívumát immár az élet metaforájaként használni, beépítve azt a japán tradicionális művészeti ágak szinte mindegyikébe, teret nyerve nem csupán az előkelők, a szamurájok, de a parasztok között is.
Himeji kastély
Napjainkban ez a szokás jobban virágzik, mint valaha. Tavasszal nehezen találni olyan kereskedelmi ágat, amely valamilyen módon be nem építette volna a sakura motívumokat. Azonban most nem a jó termés iránti reményben mennek hanamizni, hanem azért, egy-egy délutánra visszatérhessen ősei hagyományaihoz. Ilyenformán a virágnézésnek már egyre kisebb jelentősége van: az étel és az ital jut egyre nagyobb szerephez. Ennek ellenére a Japán Meteorológiai Intézet a legmodernebb eszközök segítségével próbálja megjósolni, hogy mikorra esik az a rövid, alig 2 hetes időszak, amikor egy-egy helyen a sakura virágzik. Mivel munkája miatt nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy egész napot a szabadban töltsön családjával, ezért a „yozakura” során éjszaka is meglátogathatják az éppen virágzó városi parkokat, melyeket ez alkalomra papír lámpásokkal díszítenek fel. A hanami-hoz természetesen hozzá tartozik a szaké fogyasztása is. Japánon kívül is egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a hagyomány.
A szerencse egy kiszámíthatatlan, irányíthatatlan erő, mely minden ember életét befolyásolja. Szimbólumai világszerte népszerűek és különböző formában jelennek meg. Sok esetben babonákhoz és istenekhez kötik a jelenséget. Japánban is kialakult sajátos kultusza, és ennek egyik legismertebb képviselője az integető cica (Maneki Neko), ami nem csak a tökéletes szuvenír lehet, ha az ember a felkelő nap országában jár, de birtokosát szerencsével ruházza fel…
A napjainkban is ismert kerámia szobrocskával számtalan helyen találkozhatunk: éttermek és otthonok kedvelt dekorációjává vált. Eredetével kapcsolatban nincsenek biztos információk. Bizonyos források Osakából származtatják, míg mások Edóból (Tokió régen). Megjelenését a 16., vagy 17. századra teszik. Vita tárgya az is, hogy mit jelent, ha a jobb, vagy éppen a bal mancsával integet. Minden bizonytalanság ellenére egyes részletek megegyeznek a történetek tömkelegében. A klasszikus históriában egy rosszul menő üzlet tulajdonosa a szűkölködés ellenére befogadott egy éhes, elhagyatott macskát. A gondoskodás és szeretet hatására a macska kiült a bolt elé és integetni kezdett az ott elhaladóknak. Ezt meglátva az emberek betértek, az üzlet fellendült, és a tulajdonos élete megváltozott. Nem csoda, hogy a szobrocska a kereskedők körében lett népszerű először, de mégis, hogyan válhatott a japán tradíció szerves részévé a Maneki Neko?
A macska, mint szimbólum nem az integető cica megjelenésével debütált a japán kultúrában. Már hamarabb megjelent a hitvilágban. Népmesékben, shintoista és buddhista tanokban is fellelhető a titokzatos és sokszor félelmet keltő állat, ezáltal mélyebb jelentést hordozva magában.
A szobor változatos formákban létezik, különböző anyagból (leggyakrabban kerámiából és porcelánból) készülnek, és változatos színűek. Ez a sokféleség nem a véletlennek köszönhető, minden apró részletnek megvan a maga jelentéstartalma. Négy fontos dolgot kell megfigyelnünk: a mancsokat, a mellkast, a színt és az érméket.
A bal, vagy a jobb mancsával integet a cica? A legelterjettebb nézet szerint a bal szimbolizálja a pénzt, míg a jobb a jó szerencsét.
A mellkason általában egy darab, vagy egy sor csengőt láthatunk. Leginkább dekoratív jellege miatt fontos része a szobornak, és úgy tartják, ránézésből tudni lehet a díszítés alapján, kinek a kezei alatt készült el.
A szobrok többféle színben megtalálhatóak, azonban térségenként eltérő jelentésük is lehet. A fekete szobrok például Kiotóban a kereskedők kedvencei voltak, míg Tokióban a rossz szerencséről árulkodtak. A pirosról úgy tartották, hogy védelmet nyújt a kanyaró ellen, az aranyat, sikerhez kötötték.
A mancsokban, vagy a mellkason érméket helyeznek el. Ennek okát egy régi legendában lelhetjük meg: egy halkereskedő mindennap meglátogatott egy pénzváltót, akivel fontos ügyleteket folytatott. A látogatások alkalmával vitt egy kis halat a váltó macskájának. Egyszer nagyon beteg lett a halkereskedő, képtelen volt szokásos útját megtenni, így hamar komoly anyagi gondjai akadtak. Egy reggel szerencsésen arra ébredt, hogy két aranytallér fekszik mellette. Ennek köszönhetően vészelte át betegségének időszakát. Mikor felépült, ismét elment a váltóhoz, és kereste a macskát. A váltó elmondta, hogy megölte mérgében, mikor észrevette, hogy az állat lopott tőle. Ekkor a halkereskedő szomorú lett és elmesélte, milyen meglepetés érte betegségének egyik reggelén. A történetnek köszönhetően terjedt el a macskákról, hogy rendkívül nagylelkűek, és erre utalnak az érmék is.
A mindannyiunk által szeretett integető cicák sokkal többek, mint egyszerű dísztárgyak. Fontos kulturális szerepet töltenek be. Egy kis kutakodással hamar rádöbbenhetünk arra, hogy Japánban kevés olyan dologgal találkozhatunk, amelynek nincs valami plusz jelentése. Ez a titokzatosság és sokrétűség teszi csodálatossá ezt a „világot”.
A japán filozófia szerint minden ember számára létezik az “Ikigai”, az ok, amiért létezünk. Ez az a küldetés mondhatni, amellyel a világra születtünk, az ok, amiért reggelente felkelünk és haladunk az életünkkel. Te tudatában vagy annak, hogy a Te életedben mi az ikigai? Kikristályosodott már számodra, hogy miért létezel, mi hajt előre, mi motivál, miben találod meg a hivatásodat, hogy mi a léted értelme?
A japánok úgy gondolják, hogy ez a bizonyos ikigai, vagyis a lét értelme a hosszú és elégedett élet alapköve. Amikor ikigairól beszélünk, gyakran felmerül Okinawa szigete, ahol az egészséges, életkedvvel és aktivitással rendelkező 80+ korosztály igen nagy számban éli mindennapjait, de a 100+as korosztály is szép számban aktív, kiegyensúlyozott és egészséges. Hogy mi lehet a titkuk? Több riportból kiderül, hogy a jóleső keretek között maradó fizikai munka, a jó emberi kapcsolatok, az egészséges étrend helyben termesztett ételekből és ez a bizonyos ikigai jelentős szerepet játszik a hosszú életben, sokan ezt nevezik a hosszú élet titkának közülük.
Úgy gondolom, hogy ezt az ikigait mindenki megtalálhatja az életében, nem feltétlenül kell ehhez egy trópusi szigetre költözni. Vajon mi kellhet hozzá?
1, Aktívnak maradni: Mindenki életében kellenek dolgok, amellyel szívesen foglalkozik és amelyben jónak érzi magát, amelyben fejlődni szeretne. Amelyben megtalálja a szépséget és amely hasznos számára. Ideális esetben lehet ez a saját munkád, de tágabb értelemben akár a hobbid is.
2, A stressz és a folyamatos rohanás lecsökkentése, kiiktatása az életünkből. Tedd fel magadnak a kérdést: Jót tesz neked az egész napos folyamatos rohanás? Jót tesz neked, hogy stresszes helyzetekkel van fűszerezve a napod? Vajon hol van a Te szereped abban, hogy egy napod, minden napod így telik, ilyen helyzetekben bővelkedik? Tehetsz azért, hogy kicsit lelassuljanak körülötted az események és megtanuld élvezni a nyugalmat? Van egy közmondás, amelyet talán mindenki ismer, de kevesen követik: “Lassan járj, tovább élsz.” Fogalmam sincs honnan eredeztethető, de azt hiszem a mai rohanó világban több értelme van az emberi lét és kapcsolatok számára, mint eddig valaha.
3, Tudatos étkezés bevezetése. A kevesebb néha több. Japánban gyakran emlegetik az étkezésnél a 80%-os szabályt. Vagyis egyél addig, amíg nagyjából a gyomrod 80%-ig telítődik meg. Persze ezt nehéz behatárolni, de ha mondjuk evés közben elhangzik az első sóhajtás a szádból, akkor kezdhetsz gyanakodni, hogy elérted ezt a határt. Persze mindez nem üres kalóriákból alkotott ételek, hanem tápanyagban gazdag étrend esetén értendő.
4, Az emberi kapcsolatok fontossága. A rohanó világban sajnos egyre kevésbé jellemző, hogy időt szakítunk a barátainkra. A kor technikai vívmányainak köszönhetően mindez még nehezebb, hiszen hiába van az okostelefonoknak, a közösségi médiának és társainak praktikus és sok fontos funkciója, az emberi kapcsolatokra mégsem gyakorolnak ezek feltétlenül jó hatást. Erről ódákat lehetne zengeni és számos pozitív-negatív példával lehetne elő rukkolni. Mindenki döntse el saját magának, hogy milyen álláspontot képvisel. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy egy jó baráti beszélgetést, programot, találkozást, a szeretteinkkel együtt töltött minőségi időt semmilyen technika nem tud helyettesíteni. Persze egy-egy találkozót ma már könnyebb ezek segítségével lebeszélni, de ha nem vagyunk jelen, nincs interakció, akkor maga az élmény veszik el. A monitor mögül élményeket nem lehet megélni, ráadásul számos hibás képzet okozója is a túlzott digitális fogyasztás. Helyette inkább menj el, szórakozz, csináld amihez kedved van és oszd meg ezeket az alkalmakat, élményeket mással.
5, Ép testben ép lélek. Szoktál fogadalmakat tenni az újévben? A több testmozgás esetleg köztük szokott lenni? Légy fitt, mozogj sokat, sportolj! – ismerősek ezek a mondatok? Már a csapból is ezek folynak, mégsem vesszük igazán komolyan őket. Azt mondják, hogy 3-4 héten át folyamatosan ismételt tevékenység kell ahhoz, hogy valami a szokásoddá váljon és beépüljön a szokásaid közé. Te kibírnál 3-4 hetet úgy, hogy ez alatt az idő alatt hetente több alkalommal (mondjuk 3-szor fél óra) beiktatsz valamilyen mozgás formát, amely jólesik számodra és amely egy kis fizikai kihívás elé állít?
6, A nevetés jótékony hatása. Persze-persze, nevessünk minél többet. Gyönyörű közhely. De miről is szól ez valójában? Belegondoltál már, hogy hogy alakult volna egy szituáció, ha mosolyogva, kedvesebb szavakkal, kedvesebb hangsúllyal mondtad volna a mondandódat? Mert igen, az életben bizony vannak nehéz helyzetek, problémás esetek, történnek szörnyű dolgok, vagy egyszerűen csak vannak feszültebb napok, mint a többi. Nem feltétlenül lehet ezek ellen tenni. De egyedül a Te kezedben van, hogy hogyan reagálsz rájuk. Biztos mindenkinél volt már olyan pont, hogy nem tudott nevetni. Nem is kell azt hiszem mindig boldognak lenni, színlelni még inkább nem szabad. De minden egyes szituációban az életünkben a kezünkben van a kiváltság, hogy a reakcióinkkal rontunk, vagy javítunk egy helyzeten. És a helyzet javítása sokszor csupán egy őszinte mosollyal kezdődik.
7, Sok Okinawával kapcsolatos riport kapcsán megemlítik, hogy természet milyen fontos szerepet játszik az ott lakók életében. A természet szeretete, ápolása és annak közelsége. Persze könnyebb a természet szépségeit egy trópusi szigeten megélni, de még a nagy városokban élők számára is megvan a lehetőség, hogy egy kis időt a természetben lehessünk.
8, Hálásnak lenni. Japánban a hála kifejezése mélyen a kultúrában gyökerezik. Teljesen átjárja a japán szellemiséget. Ez számos dologban megnyilvánul, mint például az étkezések megkezdésekor az “Itadakimasu” szó hangik le, amely nagyjából annyit tesz: “alázatosan magamhoz veszem/ kapok alázatosan kifejezve”. Ezzel köszönetet mondanak azoknak, akik az étel megtermelésétől kezdve, amíg az eljutott az asztalra, részt vettek a folyamatban. Köszönetet mondanak általa mindennek és mindenkinek, aminek és akinek köze volt ahhoz az ételhez, beleértve a természetet, a szakácsnak, aki megvette, de még annak is, aki elkészítette a tálkát amelyből étkeznek. De köszönetet mondanak a munka nap végén a távozó munkatársnak, vagy év végén azoknak, akikkel az illető személy kapcsolatba került. Kiterjesztve ezt úgy is lehet akár értelmezni, hogy egy nap pár rövid percet érdemes rászánni arra, hogy elgondolkodunk, mi okoz nekünk örömet, miért vagyunk hálásak. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy ezek a dolgok nem maguktól érthetődnek, nem természetesek, akkor talán képesek leszünk jobban értékelni azt, amink van és nem azon keseregni, hogy mi az, amink nincs. Képesnek lenni meglátni a jót az életünkben, örülni neki és abból kihozni a legtöbbet.
9, Van egy híres mondás, amelyet a Dalai Láma mondott: “Csak két nap van az életben, mikor semmit sem tehetsz. Az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát csak a ma a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban, hogy élj!”. Sajnos hiábavaló a múltunkon rágódni. Persze jó levonni a tanulságot, de tovább kell lépni. Hiábavaló a jövőtől félni, mert azzal csak bekorlátozzuk önmagunkat a jelenben. Azonban sok mindent tehetünk a mánkért, azért, hogy azt a lehetőségeinkhez mérten a legjobban éljük még. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen a kicsiny, de mindennapi szokások tesznek minket azzá, akik vagyunk.
A követekzö ábra az Ikigai japán felfogását szemlélteti, mely modellbe/ halmazba foglalja az életünk területeit a létezésünk célját a középpontba állítva. Természetesen mindenkinek az egyéni értelmezése határozza meg, hogy hogyan értelmezi, de nagy általánosságban a séma ráhúzható mindenre. A teljes egység azonban nehezen, vagy mondhatni nem megvalósítható, azonban mindenkinek a saját helyzetét figyelembe véve adhat egy támpontot, hogy min szeretnénk változtatni, hova szeretnénk tovább felödni, mire is vágyunk igazán.
Írta: Kertész Alexandra
Forrás: Finde dein Ikigai: Das japanische Geheimnis eines glücklichen Lebens (Allegria TAschenbuch, 2018)
Beköszönt a tavasz és ezzel kezdetét veszi Japán egyik legszebb időszaka, a hanami, azaz a virág nézés. Ez Japánban az egyik legkedveltebb program az év ezen időszakában.
Nem csak a fák, de a turizmus is virgázik ilyenkor. A természet tisztelete, az ébredő természetben való gyönyörködés évszázadok óta szerves részét képezi a japán társadalomnak.
Az első virágzó sakura virágok délen jelennek meg, majd fokozatosan bontanak szirmokat a sziget északi irányába haladva.
Hogy Tokióban hol érdemes a sakura virágok nyomába eredni, itt találod.
Most inkább arról mesélnénk egy kicsit, hogy melyek azok az ételek, amelyeket ilyenkor a japánok szívesen fogyasztanak. Sokat közülük Te magad is elkészítheted egy kis gyakorlást követően.
Hanami Dango 花見団子
A hanami dango egy három színű édesség, amely különösen a hanami alatt közkedvelt. Rizs lisztből készült édes gombócok kis pálcikára tűzve.
Cherry Blossom Teasüti 桜クッキー
Bármely tea aprósütemény cseresznye virággal, esetleg cukorral díszítve. Talán ennek az elkészítése a leinkább egyszerű, főleg ha karácsonyi aprós süti készítésben jártas hobbi szakácsok vagyunk.
Sakura Mochi 桜餅
Japánban az egyik leginkább jellemző desszert a mochi. Miért ne találnánk meg a boltokban a sakurás változatát? Ragadós, nyúlós, édes bab krémmel (anko) a belsejében. A sakurás változat rózsaszín árnyalatokban pompázik, sokszor sakura szirmokkal fűszerezve, sakura levélbe tekerve.
Matcha
A matcháról korábban már ebben a cikkünkben is beszámoltunk. A hanami idején teaházak látogatása, közben a természetben való gyönyörködés egy finom matcha kíséretében egyszerűen hozzá tartozik a szezonhoz. A matcha természetesen egy igazi japán édességgel (lehet az wagashi vagy mochi) igazán ízletes, hiszen a matcha kesernyés ízéhez az édes mochinál nincs is jobb kísérő.
Chirashi sushiち らし寿司
A chirashi sushi egy tipikusan olyan étel, amelyet valamilyen boldog esemény megünneplésekor szolgálnak fel. Színekben gazdag étel, amelyből a sushi rizs, a különféle zöldségek és tengeri gyümölcsök együtt egy nagy tálnyi ínycsiklandozó, nyálcsorgató egyveleget képeznek.
Vegyünk egy szép nagy japán porcelán tálat/lakk tálat, majd tegyünk az aljába sushi rizst. Ha sushihoz használt ecetesen ízesítjük, akkor Edomai Chirashi Sushiról beszélünk, ha csak sima rizst teszünk alá, akkor Kaisen Chirashi Sushi a neve. Ez utóbbi inkább a jellemző.
A rizs tetejére ízlésünktől függően tehetünk nyers/párolt zöldségeket (piros/sárga paprika, uborka, avokádó, retek, borsó héjában picit megpárolva, bambusz szeletek, inari sült tofu stb.), illetve nyers hal szeleteket (szashimi), de ugyanígy jellemző mondjuk a párolt angolna (unagi), főtt garnéla (ebi) is, ha mondjuk nem szeretnénk, vagy nem tudunk friss nyers halat felhasználni.
Inari Sushi いなり寿司
Ízesített, sült tofuba tekert rizs, sokszor shiso levéllel vagy norival ízesítve.
Temari Sushi 手まり寿司
Egy nyugaton kevésbé ismert sushi fajta azoknak a hobbi szakácsoknak, akik még nem gyűjtöttek elég szakértelmet a nigiri készítésben. Könnyű szerrel elkészíthető apró rizs labdák szép lakk/ porcelán tálon tálalva, amelyek díszítettségének csupán a készítő képzelete vet határt. Hogy miért éppen temari sushi? A temari japánban egy labda, amelyet hagyományosan hímző fonallal díszítenek. Inkább díszítő elemei egy otthonnak, mintsem játék elemek. Éppen ezért a névválasztás miatt fontos, hogy a temari sushi kör alakú, szépen díszített falatka legyen. Jellemző alapanyagok: wasabi, uborka, avokádó, ikra, nori, lótusz gyökér, nyers hal (lazac, tonhal), garnéla, tojás stb. Érdemes kontraszt színeket egymás mellett használni (pl. lazac-avokádó), nagyon vékonyra vágni a díszítést valamint akár formákat vágni a zöldségekbe.
Futomaki 太巻き
A futomaki az egyszerűségé miatt az egyik kedvenc ételem, amelyet a mindennapokban is szívesen készítek, ha japános ételre vágyom. Nem kell más hozzá, mint egy makisu (tekerő), nori, na és persze amit megkívánunk: japán rizs, rizsecet, nyers hal, zöldségek stb…
Könnyen elkészíteni és akár bárhova magunkkal is vihetjük.
Ez az az étel, amely maki néven a japán éttermekben szinte mindenhol kipróbálhatunk. A futomaki jellegzetesen több alapanyagból is készül, tehát a noriban és a rizsben nem csupán avokádót vagy uborkát, hanem egyszerre több mindent is bele tekerünk (lásd korábbi sushi hozzávalók), amelynek szintén a képzelet vet csupán határt.
A futomaki amúgy a Setsubun japán ünnep egyik étel jellegzetessége, azonban ezen az egy napon ezt az ételt Eho-makinak nevezik, mindenkor máskor futomakinak. A Setsubunt Február 3.-án ünneplik, egy nappal a japán tavasz beköszönte elött.
A futomakit egy centi széles darabokra vágják, ezzel szemben az ehomakit egyben szervírozzák, mint mondjuk egy burritot. Szokás ilyenkor, hogy szójababot szórnak szét a lakásban és azon kívül, akár egy Oni-nak öltözött embert (töbnyire az apukák öltöznek be). Közben azt mondogatják, hogy “Oni wa soto! Fuku wa uchi!”-vagyis: „Rossz szellem/Ördög ki, boldogság be”.
Mint minden ünnep alkalmával, a japán kereskedelem igyekszik a hanamiból is kihozni a maximumot. Ennek fényében számos szezonális terméket dobnak piacra, amelyet limitált kiadásban mindenki megvásárolhat. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttem néhányat a trendekből:
A Hinamatsuri a lányok ünnepe. Egy különleges nap a lányos családok számára, amikor a családok a lány gyermekek boldogságáért, szerencséjéért imádkoznak.
Minden év március 3-án különböző, lépcsőzetesen felállított állványokat takarnak le piros szőnyeggel és babákat raknak rájuk, amelyek a császárt, a császárnét, a kísérőiket és a zenészeiket ábrázolják, Heian-kori ruhákba öltözve. A hiedelem szerint a bűn és a szerencsétlenség átvihető egy babába, maga az ünnep kialakulása is ebből eredeztethető. Régebben, a Heian korban ugyanis a “nagashi bina” ünnep alkalmával babákat készítettek (papírból) amelyeket elengedtek a folyókon, ezzel jelképezve azt, hogy a rossz szerencse ezekkel a babákkal együtt távozik a lány gyermek életéből.
Az Asakusa mellett a Sumida parkban például minden évben hagyományosan egy hasonló ceremónia kíséretében a gyerekek vízre bocsájtják a papírból készült babájukat, felidézve ezzel az ősi hagyományt. A mai formáját, vagyis a babák otthonokban való kihelyezését az Edo időszakban kezdték el gyakorolni.
Természetesen a bevásárló központok, vállalatok igyekeznek ennek az ünnepnek is a hagyományos voltát egy kis haszon szerzéssel összekötni és az amúgy is könnyen fogyasztásra ösztönözhető japán társadalmat az ünnepkörnek megfelelő termékkínálattal elárasztani. A babáktól kezdve az édességeken át az apró dekorációig szinte minden megvehető. Ilyenkor a kínálatot is a hagyományos elemek uralják.
A színeknek nagy jelentőségé van (a fehér a tisztaságé, a zöld az egészségé a piros, vagy rózsaszín pedig előzi az ártó szellemeket). Az ételek szempontjából így például az számít fontosnak, hogy e fent említett színekben pompázzanak.
Hisimochi a rombusz alakú rizstorta ebben a három színben pompázik.
Sakuramochi, (babpasztával töltött, rizstorta cseresznyelevelekkel) szintén kedvelt és fogyasztott étel ilyenkor.
Chirashizusi (különleges fajtájú sushi) és a hina-arare, ami rizstorta kockácskák.
Sirozakét isznak hozzá (édes fehér szaké, amit erjesztett rizsből készítenek.)
Ushiojiru (leves kagylóhéjjal). A kagylóhéj az összetartozó emberpár szimbóluma, amit azért szokás feltálalni, hogy ezzel jelezzék, reménykednek benne, hogy gyermekük megfelelő férjet talál magának a jövőben.
A családi baba dísz az otthonokban februártól március 3.-ig áll, 4.-e után szerencsétlenség az oltárt közszemlére bocsátani, mihamarabb el kell pakolni, mert a fennállta késlelteti a lány gyermek férjhez menését.
Persze ezek a szokások ápolása elsősorban lányos családokban jellemző, gyakran a babák generációról generációra öröklődnek. Egy-egy ilyen oltár beszerzése amúgy komolya anyagi megterhelés. Hagyományosan a lány gyermekek kapnak a szüléiktől, nagyszülöeiktől babát és nagy különbség a nyugati felfogáshoz képest, hogy a gyermekek ezekkel a babákkal nem játszanak. Ezek kizárólag díszítő elemek.
Az emelvény lehet 3, 5, vagy 7 szintes, szintenként más-más rangú babákkal. Fent a császári pár, alatta udvarhölgy (ált. 3db), 3.szinten 5 db zenész, 4. Szinten 2 db bölcs/minister, 5. Szinten 3 őr. A különböző szinteket lampionok, műanyag sütik, cseresznyefák, mandarin- és narancsfák díszítik. Emellett más dekorációs elemek, mint kis hintó stb. díszíthetik a legalsó sort. Persze aki nem engedheti meg magának, vagy nem rendelkezik elegendő hellyel, az egy két babából álló együttessel díszíti otthonát. Természetesen ez egy lerövidített leírás a babák szerepéről, funkciójáról és a tárgyakról. Mindegyik elhelyezett babának és tárgynak fontos szerepe van. Számos baba fajta létezik, amelyeket az alapján, hogy mi a funkciójuk, milyen anyagból készülnek, meg is különböztetik egymástól. Mindegyiknek van saját elnevezése is, amelybe bele sem merek kezdeni.
Tippünk ha véletlenül Japánban járnál idén március 3.-án:
Ha véletlenül alkalmad lenne tavasszal ellátogatni Japánba, a következő helyeken különleges hanami élményben lehet részed:
Legkedveltebb helyek Tokióban:
Shinjuku Gyoen National Garden 新宿御苑
A park a Sindjuku pályaudvartól, a világ legforgalmasabb vasútállomásától pár percnyi sétára található. A kert területe 58,3 hektár és három stílust ötvöz: a franciakertet, az angolkertet és a hagyományos japánkertet. Egy hagyományos japán teaház is található a kert területén, amelyet érdemes meglátogatni, ha alkalmunk adódik rá. A kert igen kedvelt tavasszal a hanami idején.
Ueno Park 上野恩賜公園
Az Ueno Park (上野公園 Ueno Kōen) egy tágas közpark, az Ueno állomástól néhány lépésnyire. Helyet nyújt a Kan’eidzsi-nek, egy templomnak a Tokugava sógunok korából, akik az Edo kastély védelme érdekében építettek. A templomot lerombolták a Bosin-háború alatt. Az Ueno Parkot Taisó császár alapította, mikor egy császári földbirtokot odaadományozott Tokiónak 1924-ben. A hivatalos neve Ueno Onsi Kóen (上野恩賜公園), ami lefordítva „Ueno Császári Adomány Park”-ot jelent. Három múzeum (Tokiói Nemzeti Múzeum, Japán Nemzeti Tudományos Múzeum és a Nemzeti Nyugati Művészetek Múzeum) egy hangversenyterem, egy Tósógú szentély, a Sinobazu-tó a Benzaiten szentéllyel, és az Ueno állatkert teszi idegenforgalmi látványossággá és pihenőterületté mind a japán lakosok, mind a külföldiek körében. Hanami idején igen látogatott, az egész park virágba borul.
Chidorigafuchi 千鳥ヶ淵緑道
Hanami idején az egyik legkedveltebb hely Tokióban. A Császári palota közvetlen közelében, attól északkeletre fekszik. 260 cseresznye fa övezi a várárkot, ahol csónakázva lehet élvezni a tavasz ébredö szépségét. Éjszaka megvilágítják a fákat. A közelben található a Chidorigafuchi temetö, amely 352 ezer azonosítatlan második világháborús halottnak végsö nyughelye. Aki szeretné a cseresznye fákat az árokról megcsodálni, hosszas várakozásra készüljön.
Sumida Park 隅田公園
A park a Sumida folyó mellett fekszik. Kedvelt találkozóhely, különösen a hanami idején. A Tokyo Sky Tree-re kiváló rálátást biztosít, de az Asakusa is közvetlen közelségben fekszik.
Inokashira Park 井の頭恩賜公園
Nyugat Tokióban található az Inokashira tó és az azt körülvevö parkos rész, amelyet 1913-ban adományozott a császár Tokiónak. A délnyugati részén a Kanda folyó folyik keresztül, nyugati részén pedig egy kis állatkert található. Természetesen a hanami idején igen közkedvelt. Az Inokashira Benzaiten szentély kedvelt imátkozó hely, szintén itt található. Nem messze pedig a Ghibli Múzeum, az anime rajongók egyik legismertebb látogató helye.
Meguro River 目黒川
Ki ne látott volna a Meguró folyóról készült képet sakura virágzás idején…. A közel 8 km hosszú folyó a Tokyo Öbölbe ömlik, miután átfutott Setagaya, Meguro és Shinagawa városrészeken. A folyó mentén zöld övezetek találhatók, ahonnan a nyüzsgö városi forgatag helyett egy kis természet köszönti a látogatókat. Különösen ajánlatos a Meguro Shinbashi híd környékét felkeresni, ahol nagy számban ültettek cseresznye fákat és ahol a folyóo mindkét partján lehet élvezni a hanami adta szépségeket. Persze tele van emberekkel, különösen hétvégén.
Yoyogi Park 代々木公園
Tokió egyik legnagyobb parkja, amely a Meiji templomnak ad otthont. A közelben számos látványosság található (Shibuya, Harajuku, Omotesandou etc.). Számos fesztiválnak és programnak ad helyet, valamint kedvelt az év minden szakában, különösen összel, a ginkó levelek sárgulása idején. Egy MUST, ha Tokióban járnál.
Koishikawa Korakuen Gardens 小石川後楽園
Egy kis ékszerdoboz Tokióban, amelyet az Edo idöszak óta (1603-1868) nagy becsben öriznek, egyben Tokió egyik legrégebbi kertje. Tokugawa Ieyasu kezdte el építeni. Számos japán kertre jellemzö tájépíszeti elem található a területén. Nem csak hanami idején, de összel a levelek virágba borulása alkalmával is érdemes megtekinteni.
Hanami Magyarországon….
Sakura Ünnep Virágzó japán cseresznyefák ünnepe minden évben megrendezésre kerül az ELTE Füvészkertben
Az ELTE Füvészkertben több éves hagyomány az évente megrendezett Sakura ünnep, amely mindig az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Ilyenkor, amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben, a látogatók – a japán szokásokhoz hasonlóan – takaróra telepedve piknikezhetnek a kertben, gyönyörködhetnek a Sakura fák virágzásában.
“Gésának lenni nem csupán egy foglalkozás. Bár széles körben, talán a sushi mellett ez a leginkább elterjedtebb japán- szimbólum, azért nem lehet ilyen könnyen általánosítani, azt hiszem.”
Ez egy életforma, amely egy életre elrendeli egy lány gyermek sorsát. Kiváltság gésának lenni, azt mondják, azonban az átlag nincs tisztában azzal, ez a hivatás mennyi lemondással, fáradtságos tanulással és elhivatottsággal jár. Részben emiatt is magát a szakmát számos misztikum és meg nem értettség lengi körül. Bár igaz ami igaz, Arthur Golden világ hírű regénye, az Egy gésa emlékiratai megjelenése, majd annak megfilmesítése óta egy két tévhit a helyére került olyanok számára is, akik nem mélyedtek el a japán kultúra tanulmányozásában.
A geisha(芸者) szó két kanji összefonódásából, a gei (芸- művész)és sha (者- személy) szavakból születik. Ennek fényében nem nehéz következtetni miről is van szó: egy olyan személyt jelöl, aki művészetekkel foglalkozik. Egy gésa ideje nagy részét arra fordítja, hogy művészetét mindig tovább fejlessze, legyen szó énekről, történetekről, egy hangszeren való játékról, táncról, színdarabról. Ebben a szellemben nevelkedett és élte le életét az 1909-ben született Kokin is, akinek szépsége, bája már gyermek korában elrendelte sorsát. Ma Ő egyike a Japánban számon tartott aktívan foglalatoskodó gésák kis családjának, egyben Ő is a világ legidősebb gésája.
A japán újkori történelem magaslatait és mélységeit megélt gésával való beszélgetés jó alap lehetne egy szociológiai tanulmány megírásához. Nem csupán azért, mert egy idősebb, sok kort és eseményt megélt ember mindig más perspektívából szemléli az életet, mint egy fiatal, de azért is, mert Japán az elmúlt 100 évben olyan átalakulásokon ment keresztül, amely más nemzetek esetén jóval hosszabb ideig elhúzódik. Ki lenne alkalmasabb ennek az átalakulásnak az elbeszélésére, mint egy olyan valaki, aki szakma szinten űzte és űzi az emberekkel való társalgást, az emberek szórakoztatását. A Reuterssel készült interjújából megtudhatjuk, mennyire megváltozott mára a japán társadalom. Míg a háborút megelőzően Japán gésa negyedei estére nyüzsgő életre keltek, addig ma a neonfényben úszó metropoliszok éjszakai élete bárokra, night clubbokra, hostess bárokra és karaoke clubbokra korlátozódik. Amíg régebben az embereknek volt mondanivalója és lehetett velük társalogni, addig ma az emberek magukba zárkóznak.
’Kokin neesan’ képei bejárták Japánt, amikor néhány éve betöltötte a 98. életévét. Saját család híján, még a mai napig eljár éttermekbe, és a vendégek fizetnek azért, hogy hallgassák, ahogy a shamiszenén klasszikus japán dalokat játszik.
Napjainkban gésának lenni a régmúlt hivatása, mely eltűnő félben van a mai japán társadalomban. Amíg a húszas években 80.000 körülire volt tehető a hivatásos gésák száma, addig mára ezer körülire tehető a számuk, amelyből Tokióban 300-an dolgoznak. Egyre kevesebb fiatal lány választja ezt a hivatást, és ha mégis akkor sem követik az egy egész életen át tartó tanulás szokását. Kokin neesan a mai napig tovább képzi tudását, azonban arra panaszkodik, hogy ugyanezt a fiatal gésák közül már csak kevesen teszik meg.
Az idő múlása a gésák hagyományos életét is megváltoztatta. Mára nem szokás, hogy legyen egy támogatójuk, amíg régen ez gyakorinak számított. Volt, hogy a támogató feleségül is vette patronáltját. Ma a gésák függetlenek, a maguk urai. Sokan nem házasodnak meg és a fogyasztói társadalom átalakult igényeinek köszönhetően már az is előfordul, hogy nem csupán japán férfiakat szórakoztatnak, de kilépve elzárt világukból, találkoznak külföldiekkel, vagy akár nőkkel is. Egy gésa meghívása egy vacsorára egy kisebb vagyonba kerül, nagyjából 80.000 yen/ fő, de ez függ a jelen lévő gésák számától és a vacsora időtartamától is. Mégis, a jelenkori japán szórakoztató ipar meglehetősen háttérbe szorította a gésák alkalmazását, nagy luxusnak számít egy gésával vacsorázni és sok esetben az ügyfelek inkább ellátogatnak egy hostess bárba vagy egy karaoke bárba.
Egy kisebb iparág kezd kialakulni a japán tradíció eme még kiaknázatlan piaci résének kitöltésére. Kiotóban sokkal turista barát módon közelítik meg a helyzetet, de Tokióban is hasonló átalakulások vették kezdetét. A ryoteiek, vagyis a gésákat fogadó tradicionális, elegáns japán éttermek a szórakoztató piac eme ágának lassulása miatt mára már nem válogathatnak a vendégek között. Sőt vannak, amelyek turistáknak szerveznek vacsorát gésákkal, ahol a résztvevők 10.00 yen körüli összeg befizetése után élvezheti egy gésa társaságát egy vacsora időtartamára.
Ugyanakkor Kiotóban például komoly problémát jelent, hogy a turisták egyre többet zaklatják az utcán sétáló maikokat (gésa gyakornok) és gésákat. Gyakran előfordul, hogy betolakodva személyes terükbe körbe veszik őket és fotókat készítenek velük anélkül, hogy megkérdeznék, szeretnének-e képeken szerepelni. Többen emiatt panaszt is emeltek a hivatásos szerveknél.
Egy utazási iroda, a Michi Travel például kifejezetten a különleges igényű fogyasztók kívánságaira specializálódott. Ők is kínálnak lehetőséget, hogy gésák szórakoztatásában töltsünk el egy kellemes vacsorát. Emellett Kiotóban lehetőség nyílik, hogy a turisták úgy ismerkedjenek meg egy gésa életével, hogy egy egész napos oktatás keretében szebbnél szebb kimonót öltenek magukra, kisminkelik őket, fotózáson vesznek részt, teázhatnak és egy napra megismerhetik, milyen egy gésa élete.
