A japán kultúrában kicsit is jártasok számára a kabuki hallatán a színpompás jelmezek, erősen festett arcok, valamint a kötött, formalitásokban gazdag színjátszás jut először eszünkbe. A kabuki nézők az előadás alatt, részben a színészek tökéletes, apró mozdulatokig alaposan begyakorolt, előre megtervezett alakításának köszönhetően, részben pedig a színekben gazdag jelmezeknek és díszletnek hatására egy teljesen más világba csöppennek. Nem számít, hogy a néző japán anyanyelvű, valamennyire beszél japánul vagy csupán a kultúra iránt érdeklődő turista, minden kabuki za-ba látogató kap egy élményt, amelynek hála nem érzi azt, hogy nem értett semmit a körülötte történtekből. A külföldiek megnyugtatására szolgál továbbá, hogy egy kabuki darab minden részét maguk a japánok sem értik teljesen, illetve lehet bérelni kis fülhallgatókat is, amelyekben hallhatjuk a darab fordítását.
Íme a Ginzán található Kabuki színház homlokzata:
A kabukiban a színjátszásnak legalább akkora szerepe van, mint a szemet gyönyörködtető jelmezeknek, díszleteknek. A díszlet maga igyekszik megeleveníteni a hagyományos japán élet momentumait, a színészek játékát élő zene kíséri, a színpad csapóajtókban bővelkedik a gyorsabb mozgás érdekében és a színészek akár ki is sétálhatnak a nézők közé a színpad kialakításának köszönhetően. A jelmezek díszességükkel uralják a színpadot, azok látványát az erős sminkkel és a parókákkal, látványos hajviseletekkel egészítik ki. E kettő elem: az erősen szabályzott színházi játék és a díszlet, valamint a jelmezek fényűzése együtt adja azt a páratlan élményt, amelyet minden kultúra iránt érdeklődőnek életében egyszer meg kell tapasztalnia.
Bár ma a kabuki a tradicionális japán színjátszás szinonimája és sokan úgy tekintenek rá, mint a görög színjátszásra Európában, kevesen tudják, hogy a kabuki eredetileg nem is színházi műfaj volt és nem darabokat játszottak. A kabuki eredetileg kizárólag nők által játszott erotikus töltetű táncot takart, amelyeket elsősorban férfi nézők szórakoztatására találták ki és táncoltak el. Okuni, akit az első kabuki táncosnak tartottak, élénkpiros színű ruhájában lejtette vad táncát, mialatt tamburinon játszott. Volt, hogy férfiruhában, karddal lépett színpadra és nagy rajongó tábort alakított ki magának azokkal a jelenetekkel, amelyekben más, női előadókkal flörtölt.
1629-ben a shógunátus megtiltotta, hogy a kabukiban nők szerepeljenek, ezért azok helyét fiatal fiú színészek vették át. Azok szereplését azonban 1652-ben ismét korlátozták, de a közönség nyomására színpadon maradhattak azzal a változtatással, hogy nekik is le kellett a hajukat elől úgy borotválniuk, mint a felnőtt férfiak akkor szokványos hajviselete. Továbbá nem énekelhettek, nem is táncolhattak, illetve minden erotikus mozdulatnak számító elemet ki kellett venniük a darabból. Ezen, a kormányzás nyomására eszközölt változtatások hatására a kabuki fokozatosan elnyerte mai formáját és vált Japán szépművészeti színjátszási formájává.
A Genroku időre (1688-1704) a kabuki egy szigorúan strukturált, drámai elemekben bővelkedő, komplikált formává fejlődött. A japán Shakespeare néven is emlegetett Monzaemon Chikamatsut tekintik a legnagyobb színdarab írónak. Egész életét a kabuki művészeti ággá alakító tökéletesítésének szentelte.
Napjainkra a kabuki része Japán három klasszikus színházi ágának. Egységet alkotva a nohval és a bunrakuval UNESCO Kulturális Örökségként tartják számon.
A kabuki témáját tekintve igen változatos, a szerelmi darabok mellett előadnak drámákat, humoros történeteket, történelmi eseményeket. Általában ezek ismertebb történetek, azonban a kabuki során nem a teljes történet elmesélése kerül a színpadra, hanem azok egy részlete, általában a legizgalmasabb, illetve legjobb rész. Ezért főleg a külföldiek számára tanácsos előre tájékozódni a darabról, valamint a nyelvi nehézségek elkerülésére a színházak maguk is nyújtanak tájékoztatókat és lehet bérelni fordító gépet, amelyek segítségével a kívánt nyelven követheti a néző az eseményeket.
A kabuki társulatok erősen hierarchikus rendszernek tekinthetők. Van, hogy egy társulat egy család tagjait ölel fel, akik már generációk óta végzik ezt a tevékenységet. A gyermekek maguk is a színpadon nőnek fel. Egyszer alkalmam volt ellátogatni Tokióba a Kabuki Za-ba. Japán ismerősöm, aki magyarázatával folyamatosan segített a darab megértésében, elmesélte, hogy egy család játékát látom, akik már több generáció óta űzik ezt a mesterséget. Legnagyobb meglepetésemre egy hat év körüli gyermek is többször színpadra lépett, akinek ugyan kevés szerepe volt, de amikor megszólalt, játékát mindig üdvrivalgás fogadta. Részben azért, mert kicsi kora ellenére hatalmas profizmussal mozgott, részben pedig azért, mert mindig nagyon frappáns megszólalásaival mosolyt csalt a nézőközönség arcára. Meglepő volt számomra, hogy a nézők egy-egy színész színpadra lépésekor be-be kiabáltak. Japán ismerősöm elmesélte, hogy a színpadra lépő színész színpadi nevének bekiáltása nem számít tiszteletlenségnek, sőt inkább mint biztatás szánja a közönség. Ez a szokás feltehetőleg azokból az időkből maradt vissza, amikor a kabuki inkább a köznép szórakoztatására szolgált.
Manapság részben a borsos jegyáraknak köszönhetően a kabuki látogatása nem számít olcsó mulattságnak. Viszont amire nem számítottam, hogy a színházban megengedett ételek fogyasztása. Persze a menü nem éppen olcsó, azonban nincs jobb, mint egy kellemes előadás mellett elfogyasztani a vacsorát. Ez a szokás is feltehetően a régi időkből maradt vissza, amikor a nézők egy tatamira kiterítve fogyasztották étküket, miközben az előadásban gyönyörködtek.
És hogy hol tekinthetőek meg darabok:
Kabukiza- Tokyo, Nemzeti színház- Tokyo, Minamiza-Kyoto, Shochikuza-Osaka, hakataza- Fukuoka,.
