A jellegzetes japán szamurájkard a katana (vagy uchigatana), amely a 8. század környékén jelent meg először, ekkor még rövidebb pengékkel. A 9-10. század során alakultak ki a hosszabb és ívesebb pengék, a tachik. A tachit bal oldalon az övre akasztva, az éles felével lefelé hordták.
Ebben az időszakban több más fegyvertípus is megjelent, mint például a bárd (naginata), vagy a rövid tőr (tantō), illetve az íjak, amelyek a legnépszerűbbek voltak a korban.
A Kamakura-korszakban új kardkészítő iskolák alakultak, melyek jobbnál jobb minőségű pengéket készítettek. A Muromachi-korban a kardok és fegyverek egyszerűsödni kezdtek, majd a gyors kardhasználat szükségessége miatt egy újfajta kardtípust, a katanát kezdték el készíteni. A katana a tachinál rövidebb, és ezt – az előbbivel ellentétben – élével felfelé hordták az övbe dugva (nem függesztve!).
Készítése
A katanát kardmesterek, ezen belül is csak a legjobbak készíthették. A kardkészítés tudománya generációról generációra öröklődött.
A kardkovács a készítés megkezdése előtt és alatt végig böjtölt, illetve csak a kinti tiszta vízben tisztálkodott. A feleségével ebben az időszakban nem hált; nők be sem léphettek a műhelybe.
Átlapolással, hajtogatással és állandó kalapálással készülnek a pengék, melyeknek alapanyaga a tamahagane, vagyis a homokból kiolvasztott vas- és szennyező anyag tartalom. A szennyező anyagokat kikalapálják belőle, így jelentősen csökken közben a kard acélmennyisége.
A katana két rétegből áll: kawagane – külső réteg, shingane – belső réteg. Előbbi a keménységért, utóbbi a rugalmasságért és tartásért felelős. A penge elkészülte után alakították az úgynevezett edzésvonalat.
A pengét és a tokot, illetve a markolatot más mesterek készítették, tehát egy kardon több mesterember keze munkája látszik.
A katanát élezés után mindig kipróbálták, általában emberi áldozatokon. Ma már természetesen nem így csinálják: áztatott gyékényen vagy rizsszalmán történik.
A szamurájok sosem tették le kardjukat, és idegen kéz sem nyúlhatott hozzá, mert az megtorlással járt. Minden szamuráj maga tartotta karban saját kardját, amelyről úgy hitték, lelke van – a lelket pedig ápolni kell, hogy szeressen ott lenni.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Katana
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=387.html
Kiemelt kép: Sachith Ravishka Kodikara – Pexels
