A buddhista szentélyek után szeretnék egy kicsit a shintoista (Japán másik fő vallása) örökségekről is említést tenni.
A shintoista szentélyek egyik legmeghatározóbb részei a piros torii kapuk. A torii mai jelentése máig vitatott, de leggyakoribb magyar fordítása úgy hangzik, hogy
“ahol a madarak vannak/léteznek”,
azonban a madarakhoz (japánul a tori madarat jelent) valójában semmi köze. Két mondához kapcsolható, az egyik az “Ama no iwato”, mely Amaterasu, a Napistennő előcsalogatásáról szól, a másik elmélet alapján pedig a szellemi világba való belépést szimbolizálja – ez azért is szép, mert maguk a szentélyek is közvetítő építmények, melyben a halandó kapcsolódhat a transzcendens világhoz – és a “toori iru” kifejezésből rövidült le, aminek jelentése
“haladj keresztül és lépj be”.
Azaz a torii kapuk egyfajta határt képeznek, amiknek átlépésével egy szent hely kezdődik. A két monda össze is kapcsolható oly módon, hogy a shinto hitvilág szerint a madarak az istenek, kamik hírnökei.
Az egyik leghíresebb shinto szentély a Kyoto-i Inari hegy lábánál található Fushimi Inari Taisha, amihez közel 10 000 cinóbervörösre festett torii kapun keresztül vezet az út. A látvány szemet gyönyörködtető, így ez az egyik legkedveltebb célpontja a turistáknak.
Azonban van egy kisebb, ám hasonlóan gyönyörű templom, amelyet szintén érdemes meglátogatni, a Yamaguchi prefektúra északi részén, a Japán-tenger partján fekvő Motonosumi szentély, ami az utóbbi években az ember elé táruló festői elhelyezkedésének köszönhetően egyre nagyobb megbecsülésre tett szert.
A szentélynek viszonylag rövid története van, 1955-ben alapította egy férfi, aki egyszer egy fehér rókát (sokszor azonosítják ezzel a lénnyel a shinto isteneket) látott az ágya mellett és templomot épített az istenek tiszteletére. Motonosumi viszonylag messze van a nagyobb városoktól, ezért a megközelítése kalandos lehet, ugyanakkor a kalandossága is csak egy pozitív hozadék, amitől még kellemesebb lehet az odalátogatás. Főcsarnoka egy apró épület és nem rendelkezik nagy szárnyépületekkel, mint nagyobb és híresebb társai, azonban itt is több, mint száz torii-ból álló alagúton keresztül juthatunk el a szentélyhez, melyek a tenger és sziklás hegyek között pirosan ékeskedve meseszép látványban részesítenek. Másik érdekessége, hogy a legutolsó torii-ra, ami a bejárat közvetlen előterében van, négy fehér rókaalak közé mintegy négy méter magasra a felső gerendájára egy felajánlódoboz van rögzítve. Úgy tartják, hogy aki sikeresen be tud dobni egy pénzérmét a dobozba, ahhoz élete során hozzá fog csapódni a szerencse. (Kosarasok előnyben!)
Képek és forrás: https://visit-nagato.com/en/