Állítólag ez az egyik legismertebb Yōkai a világon.
A Nekomata (猫 又, „Villás macska”) egy villás vagy két farokkal rendelkező yōkai macska. Azt mondják, hogy ha a közönséges házi macskák nagyon megöregszenek, akkor haláluk után nekomata lesz. Ha úgy gondolják, hogy nem látják őket, akkor két lábon is képesek járni.
Nekomata shamisenen játszik
Kétféle Nekomata létezik, a vad (azok, akik a hegyekben laknak) és azok, akik az emberek között élnek.
Miért tekintik a Nekomata rosszindulatúnak? Azért, mert állítólag képesek holttestek irányítására.
Röviddel a halál után átfutnak az elhunyt arcán, és új „életet” lehelnek belé. Ezekkel a lelketlen testekkel bosszút állnak azokon, akik valamikor rosszul bántak velük.
Ezért könnyedén távol tarthatod magadtól a gonosz Nekomatat, ha egyszerűen nem kínozod a macskákat (és más állatokat), és tiszteletben tartod azokat.
A nekomata eredete:
Ez egy régi Yōkai történet, amely feltehetőleg a Kamakura időszakban keletkezett. Akkoriban és később a történelem során számos szörnymacska story látott napvilágot, nem csak a Nekomata, de később a Kinkaneko (金花猫) és a Bakeneko (化け猫) és a Kasha is ilyenek voltak, de ez a három teremtmény nem azonos, csak vannak közöttük hasonlóságok.
Az első írásos forrás, a Fujiwara Teika (1162-1241) által írott Meigetsuki (明月 記) szerint a Nekomata Nantóban (ma Nara) jelent meg és több embert is megevett. Egy vad, hegyekben élő macskának ábrázolták, amelynek nagy teste, de kutyára emlékeztető alakja volt. Ma úgy vélik, hogy ennek a történetnek az eredete egy nemesi udvarból elszabadult tigris lehetett, akik megölt néhány embert. Akkoriban ugyanis Kína nagy hatást gyakorolt Japánra és a nemesek sok Kínából származó szokást, köztük egzotikus állat tartást is átvehettek. Mivel az átlag japánok nem ismerték a tigrist akkoriban (12.század), mint állatot, ezért indulhatott útjára nekomata legendája.
Ez az ábrázolás később is előkerült Japán más prefektúráiban mesélt történetekben (pl. Fukushima, Toyama stb.), szintén mint embereket megtámadó szörnyként ábrázolva, ott azonban már a nagy termet és a kutya alak már nem maradt meg.
Vannak, akik azt feltételezik, hogy a nekomata tulajdonképpen egy nagy testű vadmacska féle volt, amely emberekre is támadhatott, vagy emberek tetemeit fogyaszthatta. Arra, hogy nagymacska élt-e volna Japánban régen, nincs bizonyíték. Japánban két fajta vadmacska őshonos, a Tsushima yamaneko és a Iriomote yamaneko. Mindkettő egy nagyobb, kövérebb házimacska méretűre képes megnőni és kisebb, rágcsáló méretű emlősökkel és madarakkal táplálkoznak, de elhullott tetemeket is fogyaszthatnak.
Japán és a macskák
Japánban a macskák már régóta népszerűek, mivel számos olyan képességgel rendelkeznek, amely misztikus tulajdonságokat adott nekik. A vörös-barna-fekete teknősbéka macskák (tōta sheru neko) és a háromszínű (fehér, vörösesbarna és fekete foltokkal) macskák állítólag nagyon kedvelt fajok. Szívesen tartották őket, mint háziállat, mivel megszabadította a házat a rágcsálóktól. A halászok különösen kedvelték a macskákat és szerencse hozó tulajdonságokkal ruházták fel a hajó cicáját. A tapasztalt tengerészek úgy gondolták, hogy a nyugodtan doromboló cica a jó időjárást, a nyávogó a rossz időjárást jelzi elő.
A hiedelem szerint a tengerben hirtelen halállal megfulladt tengerészek lelke nem tud nyugodni, mivel nem tudták testüket eltemetni. Ez adta az alapját az Amami -szigetektől (Kagoshima prefektúra) a Yaeyama -szigetekig (Okinawa prefektúra) annak, hogy a macskákat a nyelvjárásban mayának vagy mayunak nevezik és tartanak tőlük, mivel a halottak birodalmának követeiként tekintenek rájuk.
A Kabira faluban (Ishigaki szigetén) ünnepelt Mayunganashi fesztivál is a macskákhoz köthető. A fesztivál két macska istenség (nekogami猫神) Maya (férfi) és Tomomaya (nő) tiszteletére rendeztek meg.
Japán fő szigetén, Honshū-ban, a Chūgoku Régió Aomori prefektúrában is vannak falvak, ahol a macskákat szintén istenként tisztelik. Ennek az az oka, hogy ezekben a térségekben selyemhernyót neveltek (régen Japán selyem nagyhatalom volt) és a gondosan előkészített, jól temperált padláson a selyemhernyó bábok folyamatosan ki voltak téve az egerek veszélyének. A tenyésztők sok mindennel próbálkoztak, de leghatásosabbnak a macskák bizonyultak a rágcsálók ellen. Ugyanígy az iparosodó Japánban észre vették, hogy a macskák hasznosak.
Így a macska negatív képe csupán néhány Yōkai történetben maradt meg és átvette helyét a macskák iránti rajongás Japán szerte.
Érdekesség
A shamisen egy igazán különleges hangszer Japánban, amelyről bizonyára már mindenki hallott. Mégis a shamisen gyártás jelenleg súlyos krízisben van.
Hogy miért?
Nem is gondolnánk, de nem csak a hangja miatt, de a hangszer anyaga miatt is egyedülálló. A shamisenek ugyanis különféle egzotikus anyagokból készültek, köztük eperfa, szantálfa vagy birsalma a kerethez, selyem a húrokhoz, elefántcsont és teknősbéka a csapokhoz és a plektrumhoz.
De a legfontosabb összetevő a bőr, amely szorosan a hangdoboz fölé van húzva – elpusztult macska kikeményített, kifeszített bőre.
Kínából való bevezetése után az első néhány évszázadban a shamisen-gyártóknak nem sok gondjuk volt nyersanyag-ellátásuk biztosításával, és még a második világháború után is 200 professzionális macska tartó tartotta fenn a bőr kereslet iránti igényeket. Napjainkra ez a szám csak kettőre csökkent. Az egész országban csak egyetlen bőrgyár működik, amely képes megjavítani a macskabőrt a shamisenen. A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy a shamisen -készítők egyesülete lobbizik a kormánynál, hogy engedélyezzék a néhány száz százezer macska tetem újrahasznosítását, amelyeket a gazdáik évente leadnak. Nem arról van szó, hogy Japánból hiányoznának az elpusztult macskák, hanem arra van szükség, hogy engedélyezzék, hogy a cicák shamisen formában „reinkarnálódhassanak”.
Az állat védő lobbi természetesen mindent megtesz, hogy ez ne történjen meg. A szakértők szerint a macska bőr eltérő vastagságú és ez a vastagságbeli különség kiváló rezonanciát ad a hangszernek. Ezt a jelenlegi technológiával nem lehet reprodukálni, mivel a szintetikus bőr vastagságát és vékonyságát, annak szabálytalanságát nem tudják mesterségesen megismételni.
A fenti képen, a „Nekomata (猫また)” , amely shamisenen játszik Sawaki Suushi-tól az egyik leghíresebb nekomata ábrázolás.
Sawaki Suushi az Edo-korban munkálkodott és 100 tekercsből álló munkája a Yōkaiokról a leghíresebb műve. Az, hogy ma hogyan képzelik el a yōkaiokat, részben az Ő munkásságának az eredménye.
Én személy szerint egy jókora fekete humort vélek felfedezni ebben a képben: a nekomata, amely fajtársai bőréből készült shamisenen játszik.
Forrás:
Forrás: https://oag.jp/img/images/reports/Notizen_1509-Katze.pdf
KÉp:
Sawaki Suushi (佐脇嵩之, Japanase, *1707, †1772) – scanned from ISBN 4-3360-4187-3., パブリック・ドメイン, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3523604による
