Amikor beköszönt az ősz, a Fukuoka prefektúrában található Nokonoshima-szigeten a parkot beborítja a pillangóvirág.
Nokonoshima egy körülbelül 12 kilométeres kerületű kis sziget, körülbelül 10 percnyi kompútra Fukuoka kikötőjétől. 1969-ben nyílt meg a virágzó park, miután a 19 éves Kubota Kosaku (1934–2005), aki édesburgonya-farmot vezetett, úgy döntött, hogy létrehoz egy natúrparkot, amely megnyugtatja a lelket. Sajnos a nagyüzemi gazdálkodással a kis sziget mezőgazdasági termelői nem tudtak versenyezni, ezért Kubota fokozatosan azáleát és más virágokat kezdett ültetni. Amikor már nagyon sok virág színesítette a földjeit, megnyitotta a parkot.
Kezdetben a park nem volt annyira felkapott. Ekkor Kubota sok olyan tanácsot kapott, hogy hullámvasutakat vagy óriáskereket építsen, hogy nagyobb tömegeket vonzzon. Kubota meg volt győződve arról, hogy az embereknek nem további nyüzsgésre, hanem a természet szépségére és nyugalmára van nagyobb szükségük. Nem tévedett, a park szó szerint virágzik, minden értelemben.
A különféle virágok az egész év során nyílnak a parkban, a tavaszi repce virágától a téli nárciszig, de a legnépszerűbbek az őszi pillangóvirágok. A parkban két nagy pillangóvirág mező található, az egyikben körülbelül 500 000 korán virágzó, a másikban körülbelül 300 000 későn virágzó fajta található. A korán virágzó pillangóvirág október elejétől a végéig virágzik, a későn virágzó pedig október végétől november közepéig láthatók a legjobban, ami azt jelenti, hogy bőven van időnk gyönyörködni benne. Az azúrkék tenger a Hakata-öböl szigetei között különleges helyszínt biztosítanak Nokonosimában egy egész napos kikapcsolódásra.
A mezőket úgy alakították ki, hogy végig lehet sétálni rajtuk, ezzel is erősítve annak az érzetét, hogy egy virágmezőben sétálgatunk. Igazi Instagram, még kevésbé ismert fotózkodási helyszín!
Ha pedig megéheztünk, megkóstolhatjuk a Noko udont, egy helyi jellegzetességet.
Források: http://nokonoshima.com/en/
Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗
Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni
SEO és marketing felelős↗
Lapj kapcsolatba a blog készítőjével
ArigatoApartman ↗
Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán