Ez a szellem egy óriási szőrös kinézető lényként jelenik meg Miyazaki Hayao Chihiro szellem országban című filmjében. Itt amúgy retek szellemnek nevezik. Oshirasamának valójában semmi köze a retekhez. Ez állítólag csak Miyazaki Hayao kreativitása ihlette.
A mondák vele kapcsolatban Észak-Japánhoz köthetők és Tamaya-Gozen legendájának állít emléket. A legenda szerint Tamaya-Gozen olyan lány volt, aki annyira szerelmes volt a lovába, Sendankurigébe, hogy amikor az apja megölte és megnyúzta az állatot, elment imádkozni a bőre elé, ami aztán rátekeredett. A monda szerint a selyemhernyók ebből a természetellenes egyesülésből születtek.
Ezért is egy díszes szövetbe csomagolt kisebb fadarab, pontosabban eperfa-ág, amelyből egy kis bábut készítenek. Az Oshirasamákat minden évben más-más selyem borítja, és egy vak sámán, azaz egy itako imádkozik érte, az Oshirasama asobase elnevezésű rituáléban. (róluk már meséltünk korábban). Az is jellemző egyes helyeken, hogy az otthonok oltáraiba állítják kis. Egyes források szerint csak nők érinthetik meg a bábut.
Ez a fabáb valójában egy lovat és egy nőt ábrázol, bár nekem annyira nem jött le elsőre. Mérete eltérő lehet, vannak hosszabb és rövidebb botok is, amelyből elkészítik. Állítólag hasonlóságot mutat a Shintō oszlopokkal és az Ainu inao-val, ami egy imabot.
Olvastam olyan forrást is, ahol oshirasama kami a hegyek és a magas fák közötti kapcsolatot is szimbolizálja és összeköti a kami mennyei világát az emberi dimenzióval. Van olyan felfogás Japánban, hogy a halottak szellemei néha madarak alakját ölthetik, mint összekötők az égi és a földi világ között.
Korábban, az itakokról szóló cikkben meséltem arról, hogy az itakok rituális dalokkal végzik el a rituálékat. Van egy rituális dal, az Oshirasama-asobase, amelyben elmeséli Tamaya-gozen és lova történetét. A dalt különböző módon éneklik, de a többsége egyezik abban, hogy a lány bele szeret a lovába. Amikor erről az apa tudomást szerez, dühében megölte az állatot és megnyúzta azt. Tamaya-gozen a bánattól megsemmisülten a bőr elé ment imádkozni, amikor hirtelen a lány köré csavarta magát, és vele együtt repült az égen. Ebben a pillanatban fekete-fehér rovarzápor hullott az égből egy eperfára, és elkezdték enni a leveleiket: ezek az első selyemhernyók, és ennek következtében Tamaya-gozen családja lett az első selyemkereskedő az országban.
Ennek a történetnek az eredetije állítólag egy kínai népmese, „A nő, aki lóhoz ment” címmel. (Lehetséges, hogy a cím nem pontosan így szerepel mindenhol).
Esik másik monda szerint nagyon régen egy ember elhagyta a családját, hogy távoli katonai hadjáratra induljon. Csak egy lány és egy mén maradt. A lány maga gondoskodott a ménről. Apjára gondolva tréfásan így szólt a lóhoz: „Ha megtalálod és visszahozod hozzám apámat, megígérem, hogy feleségül megyek hozzád.” A ló erre a beszédre úgy reagált, hogy kitört és elvágtatott. Az apa meglepődött és boldog volt, amikor meglátta a lovat nagyon megörült neki, de egyben aggódott is, nehogy otthon baj legyen. Sietve lovagolt haza. Mivel a vadállat szokatlanul viselkedett, ezért még jobban odafigyelt a gondozására. A ló nem akart enni, és amikor megpillantotta a lányt, hirtelen és szenvedélyesen felemelkedett, és előre rúgott a lábával. Mivel ez többször is előfordult, az apa megkérdezte a lányt, hogy mi történt. A lány elmondta neki a teljes igazságot arról, hogy mi lehet az oka a ló viselkedésének. Az apa így szólt: „Ne beszélj erről, nehogy megszégyenítsd a családot.” Az apa lelőtte a lovat, megnyúzta a bőrét és kiterítette száradni. A lány odaadta a bőrt egy szomszédlánynak, és lekicsinylően beszélt a lóról, amiért az elhitte, hogy a lány valóban feleségül menne egy állathoz. A szomszéd lány a lóbőrbe ruhákat csavart, amely életre kelt, a lány köré csavarta magát és felszállít az égbe.
Amikor az apa meghallotta, hogy mi történt a lányával, a keresésére indult. Mindenhol érdeklődött, hátha látta valaki, de nem bukkant a nyomára. Sok nap múlva egy nagy eperfához ért. Ennek ágaiban megpillantotta a lányát és a lóbőrt, mindkettő selyemhernyóvá változott.
A lárvák a közönséges selyemhernyókkal ellentétben folyamatosan és nagy mennyiségben sodorták a fonalat. A szomszéd lány elvitte őket és gondjukat viselte, ezért és számuk nagyon megnőtt. Az eperfát amúgy nagy tisztelet övezi mivel az úgynevezett „eperfa selyemhernyók” különböznek az ősi idők selyemhernyóitól.
Érdekesség:
Oshirasama fesztivál napja a Meinichi. A holdnaptár szerint az első, a harmadik és a kilencedik hónap tizenhatodik napjára esik. A meinichi-n az Oshirasama-t eltávolítják a családi oltárról, a kamidanából, felajánlják (shinsen) és egy új osendaku, azaz ruha réteget adnak rá. A harmadik és kilencedik hónap meinichijén az népi női sámánt, itakót hívnak az otthonukba. Az itako az oltáron elhelyezett Oshirasama felé néz, és felolvas egy mantrát, amelynek célja a kami jelenlétének megidézése. Ezután az itako mindkét kezében egy Oshirasamát tart, és miközben az Oshira mantrát mondja, úgy mozgatja a babákat, mintha táncolnának. Ez maga az oshira asobase szertartás. Végül az itako jóslást végez a falu vagy az egyéni háztartások számára. Akik hisznek az Oshirasama-kultuszban, számukra több olyan étel is van, amelyet nem ehetnek. Azt mondják például, hogy Oshirasama megveti a tojást és a csirkét, valamint a két- és négylábúak húsát. Valamelyik tabu megszegése szájtorlódást vagy súlyos betegséget okozhat. Ezen túlmenően, ha valaki nem imádja megfelelően Oshirasamát, az Oshirasama meglátogathatja a családot és átkot bocsát rájuk.
Források és képek:
https://d-museum.kokugakuin.ac.jp/eos/detail/?id=9978
https://www.japanese-wiki-corpus.org/Shinto/Oshirasama.html
